Magyar Hiradó, 1976. július-december (68. évfolyam, 27-52. szám)
1976-08-19 / 34. szám
MAGYAR HÍRADÓ 15. OLDAL MAGYAR HONFOGLALÓK A MISSISSIPPI PARTJÁN Spelletich Paula naplója XXXIV. Lesz-e hal olyan jó izű, mint amilyet magunk horgásztunk a patak vizében? Fogom-e valaha érezni a kéjt, melyet első úszási kísérletem sikerülte nyújtott? Lesz-e valaha kép oly tündérszép, mint amilyent a zuzmarás fák tártak elénk, midőn a téli nap feljött ágaik mögött? Vagy midőn a dermesztő hidegben ötször tükrözött vissza fényes arca? Lesz-e valaha olvasmány oly kedves, mint amilyet lopva élveztem, midőn ócska ruhát kellett volna javítani, vagy melyet a megrabolt éjszakákon tettem társammá? És végre megvalósulnak-e a nagyravágyó álmok, melyeken elmerengve oly sokszor megégettem az étkeket, vagy elfeledkeztem megetetni a csibéimet? Kedves ábrándképeim! Titeket sajnállak legjobban. Mily üres a nagyvilági pompa, mily hazug a nagyvilági szívélyesség, mily csalékony álarc maga a nagyság! Gyakran csak arra való, hogy aljas szenvedélyeket, vagy üres szivet takarjon. Amerika maga nem sok érdeket keltett bennem, Május 29-én indultunk Hickory Grove-ból, ama napnak évfordulóján, melyen 11 évvel ezelőtt Nagymama, Ádi és a derék Gutherz Döblinget elhagytuk. Eszembe jutott, hogy akkor is, mint most, szép álmokban ringattam gyermeki képzeletem. És töprengeni kezdtem, hogy a visszaadott hon is vajon oly keserűen fog megfelelni a való élet várakozásaimnak és reményeimnek? Éjjel utaztunk, nappal Chicagóban, Detroitban, majd Niagarában pihenve még egyszer megnéztük a csodaszép zuhatagot, melynek partján lefotografáltattuk magunkat. Innen csak rövid ut volt Abany-ig, honnan hajón folytattuk utunkat New Yorkig. Megbámultuk Amerika Rajnát, mely azonban ennél sokkal kevésbé szép, habár a gazdag partlakók mindent megtesznek, mit mesterséges romok, kies parkok létesítésével, szép kastélyok emelésével lehet, hogy annak vetélytársává tegyék. De meredeken kiemelkedő sziklapartjai (Palissade Rocks) sötét komor jelleget kölcsönözve neki, megfosztják e folyót a Rajna kedves bájától. Egy hétig időztünk New Yorkban. Lenke és én ezalatt Perczel Miklóséknál voltunk szállva, kik igen szívesen fogadtak. Sokat emlegettük a Hickory Grove-ban eltöltött napokat. Mint süvített be a szél az ajtóés ablakrepedéseken, mint robbant szét a rossz kőszénkályha a legjobb társalgás közben s minden akadály dacára mily jól esett elcsevegni! Mint töltöttük együtt a szép dérült napokat a legszivélyesebb barátságban? — Azt találták, hogy megváltoztam, szépnek mondtak, s bár ezt nem hittem el, mégis örültem, mert akkor még nem szoktam meg a bókokat. Különben Mina nénit igen őszintének ismertem. Sokszor megpirongatott volt rossz szokásaimért és modoromért, midőn pár hetet náluk töltöttem. Különösen azért vagyok nagy hálával irántuk, mert itt jöttem rá, hogy csakugyan mily rosszul tartottam magamat azelőtt. Perczelékkel megnéztük a Central-parkot és a Greenwood Cemetery-t, ez utóbbi a halál eszményesitése. Kétszeresen meglepett a régi halálvágy, midőn az enyészet ily kedves nyughelyét szemléltem. Három oldalról a tenger végtelen és hatalmas ágai, túl azokon a roppant város és külvárosai. Itt a tündéri magányban óriási fák árnya alatt ezüst folyócskák mellett, a pazar gyász regényes ihlettsége. Ezután meglátogattuk a Stuart Ware House óriási épületét, egyetlen roppant termével, mely emeletekre osztva magában foglal minden megvásárolható cikket. Mi is vettünk egy pár tavaszi felöltőt. Másnap elbúcsúzva Perczeléktől kik rákövetkező évben jöttek haza hajóra szálltunk s most már valósággal megkezdtük az európai utat. Engem a tenger különösen elbűvölt. Órákig elmerengtem nagyszerű képe fölött. Tiszta időben már napfelkelte előtt a fedélzeten voltam. Látni akartam mint szűrődnek a napsugarak a habokon keresztül, millió gyémánttá változtatva ezeket, mielőtt a nap magasztos pompájában az égen megjelenik. A társaság igen kellemes volt, többnyire turisták, kiket a párizsi kiállítás vonzott Európába. Többek közt velünk utaztak Patterson zongoraművész nejével és Fullertonék, kikkel' később Londonban is találkoztunk. De különösen Demingék érdekeltek: az anya és csodaszép leánya, kinek Madonna arca, junói termete és modorának egyszerű eleganciája mindenkit elbájolt. E tulajdonságok igen alkalmassá tették a kalandornői szerepre, melyre úgy látszott, hogy anyja által képezve volt. Tengeri utunk utolsó előtti éjjelén szereztünk erről a tényről tudomást. Miután 11 óráig ölemben tartottam az angyal-szép főt — mialatt térdig érő aranyhaja, felbomolva, apró csigákban hullámozták körül a márvány homlokot — megcsókoltam és Mrs. Az ember és a környező világ (Folytatás a 14. oldalról) fertőzött. Elszaporodtak a Salmonellák, a legyek, a patkányok, emelkedik az állatokról, a madarakról az emberre átvihető betegségek száma a világon. Az ártalmaknak legjobban kitett szervünk az egész testünket beborító bőr. UTOLSÓNAK HAGYTAM A KÖRNYEZŐ VILÁG ÉS AZ IDEGRENDSZER, a lélek kapcsolatát. Mert a környező világ nem csak zaj, stress, amelynek lépten nyomon ki vagyunk téve, nem csak időváltozás, háború, katasztrófa, sokkal több annál, föld, vidék amelyen és amelyben élünk, ember akinek az elvesztése talán néha nagyobb, többet árthat nekünk, mint a legrosszabb stress. A kutatók egyetlen ésszerű megoldást látnak: nem az embert kell kényszeríteni újabb- és újabb alkalmazkodásra, feladatokra, amelyekre már képtelen, hanem a környező világnak kell alkalmazkodnia az emberhez. A KÖRNYEZŐ VILÁG ÉS AZ EMBER! Talán egy kissé megdöbbentünk, talán egy kissé borúlátók lettünk, talán egy kissé jobban odafigyelünk életünk ártalmaira. De vannak mégis apró jelek, amelyek arra mutatnak, hogy a lélek mégsem vész el. Sellye professzor mondja: hogy az ember lelke nyugodt legyen, hogy -örüljön, munkára van szüksége. A biológiai stress vezette rá az embereket arra, hogy a magatartás legjobb vezetője az a törekvés, hogy embertársaink szeretetét kiérdemeljük. Az az aktivitás, amelyet siker koronáz, amely örömet hozó, Patterson társaságában hagyva őt, aludni tértünk. Egy órával később Mrs. Deming hangos zokogását hallva, felöltöztem és megtudtam, hogy Karolin nincs a szobájában. Végre megjelent Mr. Kingston hajóhadnagy karján, kinek rejtélyes mosolya titkos értesítést adott, hogy a kisasszony egészen jól van. Reggelre teljesen megváltozott a „City of London” kedélyes hangulata: egy istennő oltára bukott el. Mr. Clarkul 9 éves másodhadnagy pedig, ki a bukásnak, ha nem is ártatlan, de akaratlan elősegitője volt, most szomorú meggondoltsággal sétált a fedélzet féreeső végén. Hihetőleg a közeli degradáción tűnődött, mely Anglia partjain vár reá, midőn kiderül, hogy a hajó, mely azon végzetes órában reá volt bízva, néhány mérföldet kitért rendes utjából. Mulatságos volt a tévedés, midőn én eleinte, komoly modorom és sűrűn lefátyolozott arcom következtében Mrs. Spelletichnek szólittattam. A kapitány, ki a fátyolt fellebbentve még nem látta, azt az ártatlan megjegyzést tette, hogy gyönyörű kislányom van, Lenke t.i. akkor még igen rövid ruhát viselt. Később e hibát helyrehozandó, roppant bókolásba csapott át, mi annyira Ízetlenséggé fajult, hogy végre is megkértem, ne folytassa az ilyen tréfát. „Hiszen húgának hasonlót beszélek, s az nem haragszik érte”. — „Az még gyermek.” — „Mrs. Clinton 50 éves s az is megengedi az ily udvarlást.” — „Ha én olyan idős leszek, én is megengedem.” — „How clever you are, Miss Spelletich” kiáltott fel Miss Murphy, egy csinos irlandi hölgy, ki a társalgást véletlenül hallotta. „Mennyi bajt lehetne elkerülni, ha minden csinos fiatal leány ennyi határozott meggondoltságot tanúsítana.” A bókok iránti ellenszenvem megmaradt, habár nem tagadom, mindig örültem látni, ha tetszést aratok, csak ne mondják a szemembe. (folytatjuk) az erőt ad, fiatalít. Az elkopást a gondok, a torzsalkodás, súrlódások, a félelem okozza. Ezeket az összefüggéseket megtapasztaljuk, érezzük. Ez erősiti hitünket a jövőben is, amelyet saját képességeinkkel fogunk felépíteni. Már 400 évvel ezelőtt egy bölcs orvos, akit Paracelsusnak hívtak, igy fejezte ezt ki: „Hatalmasnak teremtetett az ember, hogy több, mint az ég és föld, mert hite van: és a hit több, mint a természetes fény, több, mint minden egyéb teremtmény ereje és hatalma.” Gyarmathy Irén Ivóvizhiány fenyegeti Amerikát (Folytatás a 12. oldalról) jó, az a másikra rosszhatásu lehet. Nem mindegy tehát, hogy milyen forrásvizet iszunk! Tessék ráiratni az üvegekre pontosan — mint pl. Csehszolvákiában is teszik —, hogy milyen vegyi anyagokból mennyit tartalmaz az illető ásványvíz! így aztán elsősorban orvosi tanács alapján, jól el tudunk igazodni. A színésznők között különösen nagy divat az ásványvíz fogyasztás. Van, aki az arcára spricceli, hogy a bőre szebb legye. Persze, nem lesz az, ilyen hatású ásványvíz nincs. Mint utólag kiderült, Richard Nixon, volt köztársasági elnök is évtizedek óta mindig ásványvizet iszik viz helyett. És világjárása idején akárhova ment is, mindig magával vitte a forrásvizét. Moszkvába és Pekingbe is. Elvégre ki tudja, milyen ott a csapviz. Az ásványvizfogyasztás divatja azonban csak egy csepp abban a tengerben, amely az egyre fokozódó és mindmáig eléggé komolyan figyelembe nem vett, rohamosan fokozódó vízhiánnyal fenyegeti az USA-t.
