Magyar Hiradó, 1976. július-december (68. évfolyam, 27-52. szám)
1976-07-01 / 27. szám
14. OLDAL MAGYAR HÍRADÓ GYÖNGY A PORBAN lila: DOHNÁNYINÉ ZACHÁR ILONA Dohnányiné Zachar Ilona Vitathatatlan, hogy életünk sok csapása, fájdalma, csalódása abból ered, hogy valamikor valamiféle kisértésbe estünk, mellyel nem birtunk megbirkózni, melynek nem tudtunk ellenállni, minek következtében a kellemetlenségek és bajok egész raja zudult ránk. Magát a kisértést elkerülni lehetetlen; maga az Ur Jézus sem kerülhette el. A Szentirásból tudjuk, hogy az ördög megközelitette, amikor a pusztában volt és amikor végre eltávozott, a Biblia szerint csak egy időre hagyta őt magára. Tehát azután újból visszatért valamilyen alkalommal, ami nincsen megemlítve. Viszont az Ur Jézus képes volt a Sátán ármánykodásain felülemelkedni, nemcsak azért, mert erős volt, de mert nem volt semmiféle gyengéje, melybe a kisértő belekapaszkodhatott volna. Mi azonban, sajnos, csak kevesen dicsekedhetünk ilyen tökéletességgel. Valamennyiünknek van valamilyen pontja, ahol nagyonis sebezhetőek vagyunk, melyen keresztül az ördögnek könnyű bennünket hatalmába keríteni. És talán a leggyakrabban ér célt az ördög az emberi becsvágy, az ambíció terén. Valamikor egy evangélista látogatott el városunkban és a kormány minden tagját meghívtuk egy vendéglői terembe reggelire, ahol az evangélista beszélt hozzájuk. Meg kell adni, a kormányzó kivételével csaknem valamennyien eljöttek. De nem telt örömük az összejövetelben, mert az evangélista szemükre vetette, hogy valamennyien megvásárolhatók. ,,Csak az a kérdés, mennyiért. Oh, elhiszem — mondotta —, hogy némelyek csak nagyon nagy árért adnák be a derekukat. De előbb vagy utóbb beadnák, ha azt kapnák, amire annyire annyira törekszenek.” Persze, annyira megharagudtak rá, hogy mégcsak nem is köszöntek neki, amikor elhagyták a termet. Pedig alapjában véve igazat mondott. És az is igaz, hogy leggyakrabban a becsvágy által közelíthet meg bennünket az ördög. Az emberek, főleg a politikusok, különösen a mai időkben, hatalomvágyban szenvednek. Törtetni akarnak előre, mégha holttesteken át jutnak is el céljukhoz. Hogy közben kit tesznek tönkre, az mellékes. A nagy tervek eléréséhez pénz is szükséges, tehát vagyont kell gyűjteniök és mindegy, hogy milyen uton-módon. Cél szentesíti az eszközt, mondogatják. Krisztus sohasem ellenezte, hogy valaki gazdag legyen. Sok jóbarátja volt jómódú, akik időnként megvendégelték és ő sem tiltakozott ellene, hogy pénzük legyen. Csak akkor emelt szót a gazdagság ellen, ha a vagyongyűjtés a mások rovására, valamilyen eszeveszett szenvedélyből történt. Olyanok ellen szólalt csak fel, akik képtelenek lettek volna vagyonukat bármilyen nagy cél érdekében is feláldozni. A napokban érdekes filmet láttam a televízión, méghozzá a gyermekműsor keretében. Nagyon kedvelem a Tarzan filmeket, mert rendesen az igazságot védik és hozzák győzelemre. Tarzan, a hős aki mindig jót akar, a gyengéket védelmezi és NÉPDALKUTATÁS DALOLÓ ÖREGAMERIKÄSOK Az, akinek a nótáit most közreadjuk, nagyonnagyon régi olvasónk, Elizabeth Orrisnak hívják, Sárospatak-tanyán született, Zemplén megyében, 83 évvel ezelőtt. Mint mondja ,, it ülök tiz éve ez székbe” és unalmában leirt néhány dalt. Közülük csak azokat közöljük melyek vagy népdalok, vagy pedig már Amerikában átalakított népszerű dalok. Az első népdal közismert, de közreadjuk Mrs. Orris tiszteletére, aki 17 éves korában szintén postás kislány volt: Fecském, fecském, édes fecském, Vidd el az én levelecském, Vidd el, vidd el messze földre, S tedd a babám kebelére. Ha kérdi, hogy honnan jöttél, Kinek a postása lettél, Mondjad, hogy a szeretődé, A te kedves szeretődé. A most következő négy sorosról nem tudjuk megállapítani, hogy melyik népdal töredéke. Édes anyám, ha meguntál tartani, Vigyél engem a vásárra eladni, Adj oda egy piros barna legénynek, Úgy sincs annak szeretője szegénynek. Ebben a harmadik dalban is népdalt gyanítunk. Jó lenne ismerni a dallamát, kár hogy Mrs. Orris olyan messze él tőlünk, Portage, Pennsylvániában. Kis kertemben egy rózsafa, Három rózsa van rajta. Arra ment a kis angyalom, Hogy ő leszakajtja. Ne szakítsd le kedves babám, Kinyílik majd nem sokára, Majd mikor a fényes csillag Szépen tündököl rája. Szabó Ferencnének / Bridgeport, Conn. / köszönjük a beküldött nótákat, de egyik se népdal. Tóth-Kurucz Mária szembeszáll a hatalmassal, ezúttal a búvárok ellen harcolt, akiknek vezetője, egy félvér alak, egészen belezavarodott hatalomvágyába és gyöngyöket gyűjt a folyó fenekéről, hogy nagy vagyonra tehessen szert. Kész a vizet is megmérgezni, hogy távoltartsa az embereket, a közeli néger törzset, melynek tagjai a parton laknak. Tarzan, mint mindig, most is élete kockáztatásával ér célt. Legyőzi a búvárokat, és végül megbirkózik a vezetővel, azután kezébe kerül a maréknyi hatalmas igazgyöngy, melyért az ádáz csata folyt. Mikor diadalmasan felmerül a vízből, a négerek örömrivalgással fogadják. Erre ő átnyújtja a törzsfőnöknek, aki régi jóbarátja, a gyöngyöket. De az öreg törzsfőnök szeme nem ragyogott fel a hatalmas kincs láttán. Egykedvűen és nagy bölcsességgel mondja, hogy neki nincs effajta kincsre szüksége. Az ő népe boldog volt idáig, békében, egyetértésben és szeretetben éltek és világért sem akarja, hogy most az újonnan jött kincs ezt a békét megzavaija. Tartsa csak meg Tarzan a gyöngyöket, ő szerezte, az övé. Erre Tarzan egy határozott mozdulattal fellendíti karját és szétszólja a gyöngyöket a homokban, mely a sivatagszerű partot borítja. Neki se kellenek a gyöngyök, őt sem érdekli a gazdagság. Ami őt érdekli csupán az, hogy megvédhesse azokat, akik rászorulnak, főleg az állatokat a dzsungelben, melyeket mindig veszély fenyeget. A törzs tagjai csak nézik, de egyetlenegy sem mozdul meg, hogy a gyöngyöket felszedje a porból. Egyetértenek Tarzannal valamennyien. TŰNŐDÉS A HALÁLRÓL Szembenézni a halállal, mindenkinek nehéz. Beszélni róla még nehezebb, különösen akkor, amikor valaki tudja a másikról, hogy csak pár hónap ja, esetleg hete van hátra. Érdekes módon éppen a halála előtt álló betej az, aki beszélni szeretne közeledő haláláról. A roko nők, a hozzátartozók a legtöbb esetben elhallgattatjál őt. másra terelik a beszédet, s valamilyen ügye kifogással elbúcsúznak, magárahagyják az „elmenni készülőt”. A magaviseletnek ez a módja nem azért ál (Folytatás a 15. oldalon) NINCS HATALMAM Mióta szólsz már, Istenem! S én nem hallom, mig nem kiáltasz Ha bottal vernél, szívesen fogadnám, s hinném hogy szinte áldasz. De munkád művészet, — mint a márvány alaktalan tömbjéből kivésni a tökéletes formát, — kis pattintásokkal töröld rólam, ami földi, fölösleges, nem hasznos nekem... A véső hegyét gyakorta szenvedem meg, igy tudva, igy, hogy munkálkodói rajtam, s hogy művé lennem magamtól nincs hatalmam. Uram, bocsásd meg keménységemet, s hogy jajdulok, ha fáj, — és sok munkát adok. De dajkálom magamban már reménységemet, hogy megsimit kezed, majd ha kész vagyok. Dobos Haj»
