Magyar Hiradó, 1976. január-június (68. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-29 / 5. szám
MAGYAR HÍRADÓ 9. OLDAL A NYUGATI VÉGEKEN... Irta: KLAMÄR GYULA Az egykori Nyugat-Magyarországon, a régi Őrségen, a mai Burgenlandon, nem mondhatni, hogy minden csendes, de az sem állítható, hogy lázba hozta volna a népet az a lehetőség, amelyet az osztrák kormány készülő nemzetiségi törvénye az ottani magyarság számára is nyújtani fog. Röviden arról van itt szó, hogy miután az un. osztrák államszerződésben a kivonuló osztszok biztosították az ausztriai horvátok és szlovének számára a Klamár Gyula nagyobb jogot a nemzetiségi élet területén, most már hosszabb idő után odáig jutott el a kérdés, hogy ezt egy un. nemzetiségi törvény keretében fogják rendezni. Mégpedig a magyarok számára is hasznosan, minthogy Kreisky miniszterelnök úgy találta, hogy ha már törvényt csinálnak, bele kell abba venni a magyarokat, sőt, az Ausztria területén található cseheket is. (Érdekes talán itt megjegyezni, hogy mindössze 10.000 csehszlovákról van szó, minthogy a többi cseh — számuk egyedül Bécsben közel jár a félmillióhoz! — teljesen asszimiláltnak tekinthető, Bécs magyarsága is külön fejezetbe tartozik.) Mennyi magyar is él tulajdonképpen Ausztriában? Erre senki sem tud pontosan felelni, mert az erre vonatkozó számítások a lehető legkülönfélébb módon alakulnak. A hivatalos osztrák statisztika un. Umgangssprache alapján számolja a magyarokat. Ez azt jelenti, hogy egy szinmagyar származású osztrák beamter, mondjuk valamelyik bíróságról vagy községházáról, a postáról vagy a csendőrségről, azt kell, hogy vallja: az a nyelv, amellyel a környezetével érintkezik, melyet tehát közönségesen használ a mindennapi életben, természetesen a német. Ezzel már tulajdonképpen el is dőlt a kérdés; noha az illetőnek joga van második nyelvként a magyart megemlíteni, illetve beírni a megfelelő rubrikába. Különben a hivatalos statisztika ismert: 1923-ban, tehát közvetlenül az elcsatolás után még 14 ezren felül vallották magukat magyarnak, 1934-ben is még több mint 10.000-en, de a második világháború után hirtelen nagy visszaesés következett be. S ez a visszaesés még folytatódott a vasfüggöny leereszkedése után: 1951-ben 5231, 1961-ben 4141 személy vallotta magát magyar anyanyelvűnek, 1971-ben pedig már megint 5673-an. Ebben a számban benne voltak azok is, akik első helyen a németet Írták, de másodiknak a magyart. Mindez édeskevés, sőt, meglepően kevés, ha Burgenland 1971-ben hivatalosan megállapított lélekszámát tekintjük, ami 241.254 főt tett ki. Újabban úgy hírlik, hogy meg akaiják állapítani a „titkos kisebbség" számát, azaz azt, hogy odahaza ki beszéli a kisebbség nyelvét. A burgenlandi magyar szakértők szerint ez hátrányos lenne a magyarokra nézve, mert ahol az egyik fél nem magyar, hanem osztrák, ott rendszerint a német nyelvet használják a családban több különféle, sőt érthető okból. Viszont ezért jár az illető — leginkább a magyar férj — esténként baráti körbe: kocsmába vagy olvasókörbe, hogy ott kedvére kibeszélgethesse magát édes anyanyelvén... A fiataloknál is igy van ez, de még inkább az idősebb generációnál. Felrázta-e a készülő kisebbségi törvény a burgenlandi magyarokat? Mozgolódnak-e már? Mint ahogyan éveken, évtizedeken keresztül meg se moccant senki a magyar szó, magyar betű védelmében, noha köztudomású, hogy az osztrák hivatalos szervek semmiféle ellenintézkedést nem tettek sohasem a magyarok ellen, mindenki élhette szabadon saját nemzetiségi életét, művelhette népi kultúráját. Persze meg kellett tanulnia az állam nyelvét, márcsak saját jól felfogott érdekében is, mert nyelvtudás nélkül nem törhetett ki sem ő, sem gyermeke abból a szűk körből, amelybe beleszületett. Német nyelvtudás nélkül csak parasztnak, kapásnak, napszámosnak maradhatott meg, mindörökre. Mostanában már kissé másképp áll a dolog. Az elmúlt években egyre-másra alakultak a népi tánccsoportok, önkéntes színjátszó egyletek, kisebb-nagyobb ARCOK A MÚLTBÓL JOHANN STRAUSS Sok nagy zenész fia volt már a muzsikáló kedvű Bécsnek, de olyan szivéhez nőtten kedves, mint Johann Strauss dalai és keringői, egy sem. A legszebbek, a legédesebbek mindazok közül, amelyek valaha is elhangzottak nyári éjszakákon az ódon Bécs muzsikáló falai között. Ma már ki tudja megállapítani, vajon mikor született meg az első bécsi dal, amely a bécsi nép kedélyességéről, vidámságáról beszélt. Nemcsak a palotákban, vagy az úgynevezett „muzsikai akadémiákon”, hanem az egyszerű polgári otthonokban, a kis bécsi városkapuk előtt, s a hires Wiener Wald — a bécsi erdők — lejtőin is zengett a bécsi dal. A leghíresebb bécsi dal- és tánczeneszerző: Johann Strauss, aki százötven esztendővel ezelőtt, 1825. október 25-én látta meg a napvilágot. Úgy emlegetjük: a keringőkirály. Egyedül róla mégis nehéz beszélni. Az egész Strauss-családot kell felidézni, amely csaknem egy évszázadon keresztül dallal, táncmuzsikával férkőzött be nemcsak a bécsi, hanem az egész világ zenerajongóinak szivébe is. Az apa, az idősebb Johann Strauss krónikája egy emlékezetes 1825 őszi éjszakában kezdődött tulajdonképpen, amikor a „Bakkecske” nevű táncos kocsmában — muzsikus körökben szokatlan módon — verekedésre került sor: Franz Lanner, a keringő első megteremtője és egyik zenésze, az idősebb Johann Strauss összeverekedtek azon, hogy Strauss közölte „főnökével”: kilép a zenekarból és megalapítja saját együttesét. Néhány évvel később „keringőkirály” címmel tüntették ki Johann Strausst, aki ekkor már a bécsi Sperl-mulatóban hódította meg a női sziveket. Rövidesen újabb vetélytárs jelentkezik. Öt is éppen Johann Straussnak hívják, ami nem is csoda: fia a Mesternek, a bécsi dallamvilág utolérhetetlen tehetségű fiatal művésze. A családi vetélkedésnek végül az apa halála vet véget. A „keringőkirály” megtisztelő jelző az ifjabb nevéhez kapcsolódik, s ez igy helyes: hiszen a zenetörténetben Johann Strauss csak egy létezik, kinek lábai előtt hever az egész császárváros, kinek kifogyhatatlanul ömlenek dallamai. A keringő, amely néhány évtizeddel ezelőtt még egyszerű német népi tánc volt, Johann Straus mesteri fantáziája és utolérhetetlen dallamalakitó művészetének erejétől gazdagon ömlő, szivet-lelket magával sodró erejű igazi táncmuzsikává fejlődött. énekkarok és az a legérdekesebb, hogy van már irántuk érdeklődés. A burgenlandi kormányzat teljes jóindulattal támogatja az ilyen akciókat, sőt, nagy lendületet ad egyiknek-másiknak az a tény, hogy maga a tartományi főnök, Theodor Kéry is bátorítja a kezdeményezéseket személyes megjelenésével, magyarul elmondott beszédeivel. Azonban különösebben nem rázta fel a fentebb vázolt törvénytervezet a magyarságot Felsőrőtön, Pulyán, Alsóőrött vagy Szigeten, tehát a négy legmagyarabb községben és annak környékén. Pedig jó lenne már most hallani, hogy szükség lesz magyarul is tudó osztrák értelmiségiekre a különböző állami és községi hivatalokban, iskolákban, a kereskedelmi életben. Burgenlandban azt tartják: előbb várjuk meg a dolgok kifejlődését és majd akkor mozdulunk mi is. Nem lehetne valamivel már előbb?... Ki tudná felsorolni Johann Strauss leghíresebb keringőit? A „Kék Duná”-t követi a „Bor, dal, asszony”, a „Tavaszi hangok”, a „Bécsi vér”, a „Déli rózsák”... Sokat kellett Johann Straussnak magyarázni, amíg a keringők és dalok, a polkák és indulók mesteres rászánta magát az operettirásra. Az eredmény? Ki ne ismerné a „Denevér”, a „Cigánybáró”, az „Egy éj Velencében”, az „Ezeregy éjszaka”. „A királyné csipkekendője” halhatatlan dallamait. Bécs városa 1975-öt Johann Strauss-évnek hirdette meg, hogy méltó keretek között egész évben emlékezzenek a keringőkirályra. A bécsi színházakban az év folyamán sorra felújították Johann Strauss (Folyt, a 11. oldalon) FEHÉR MALOM Átüt a fehér a fehéren, vásznak felett feszül a vászon hasithatatlan némasága, a csupasz szál a csupasz szálon, mintha lenne még értelme, ép szálain úgy csügg az elme: szirmon a szár, világ virágon, mint a malom a széllapáton tudja már mit őrölünk amitől megőrülünk végül a fehér malomban — Nincsen nyugvás a nyugalomban, hatalmad nincs a hatalomban. A széllapát a szelet hajtja, kerék a vizet kavarja, molnárt a malom mellőzi, malomkövet a mag megőrli. F e h é r a fehér malomban: rágalom rág a rágalomban, a szu a szut, féreg a férget, marja a fehér a fehéret. Az őrlésben valami őröl. A zúgásban valami zugát. Borúlátón ül a borulat — Pereg, pereg a semmi lisztje. Pereg, pereg a semmi lisztje. Mezei András
