Magyar Hiradó, 1976. január-június (68. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-22 / 4. szám
20. OLDAL MAGYAR HÍRADÓ CARMELO TÖRTÉNETE ravasz, alattomos, körmönfont ember volt. vastag, veres nyakkal és homlokán kidagadt erekkel, egyik legfélelmesebb bizalmasa dón Lorenzónak, aki nemcsak hogy kinozta, hajtotta, de még verte is az alája rendelt telepes cselédeket, kíméletlenségével teméntelen nyomorúságot okozva a boldogtalanoknak 0 volt az. aki ha valahol nyugtalanság vagy ba| mutatkozott, fojtott han gon és földig hajolva, dón Lorenzóval először közölte a hin- Uram • mondotta ez a Teofilo Pilla most jött egy emberünk Valdiviából és azt mondja, hogy ott lenn a Casa Blanca i tanyán nyugtalankodnak az évszámra fizetett cselédek Keveslik a bért és az ennivalót, kifogásolják a pajtákat, melyeket hogy benne családjukkal meghúzódjanak, kijelölt számukra az uradalom. azt mondják, hogy tele vannak féreggel és rovarokkal és őszi időben víz folyik be a tetőn Azt mondják, hogy ez nemcsak Isten előtt, de ember előtt is törvénytelenség Mit mondanak? kérdezte don Lorenzo, és hogy jobban hallja, kissé meghajolt, kissé közelebb hajolt alkalmazottjához, mert egyik fülére már évek óta nehezen hallott, azért is viselt benne fülbevalót Azt mondiák a bérlők, cselédek és telepesek lenn Casa Blancán. Valdiviában. hogy az állapotok és körülmények amo lyekben lartia őket az uradalom, embertelenek, és Isten embei előtt törvénytelenek így mondják, én csak ismétlem Meri van közöttük vagy legalábbis a környékükön egy ember, aki puszta jelenlétével elégedetlenséget és nyugtalanságot szít kozottnk. tekintet nélkül arra. hogy ö is a telepesek közül való. tehát ő maga is az uradalom irgalmából él Ki az az ember, és mondd meg pontosan, hogy mit beszel? mondotta don Lorenzo, és a rekkenő meleg dacára takaróba burkolt felsőtestével kissé meghajolt, hogy jobban hallhassa bizalmas alkalmazottja válaszát Egy öreg ember, még uramnál is korosabb, talán még ajrja is lehetne, mint ahogy mondja ez a Valdiviából ideérkezett cseléd Úgy hívják, hogy Carmelo vagy még inkább az öreg Carmelo, mert legtöbb telepesnek meg cselédnek, akik Valdiviától délre származnak, még tisztességes nevük sincs, úgy vannak csak bejegyezve meg számon tartva, akár az állatok Értem És mit mond ez a vén? Mert mint ahogy mondod, a cselédeket meg a telepeseket lázítja ellenem! Teofilo Pilla tekintete elhomályosult, és most még mélyebben meghajolt, mint aki maga sem tudja megmagyarázni ezeket a nyugtalanító híreket- Szavakkal nem szít ő elégedetlenséget vagy lázadást mondotta, és kissé felemelte nagy, tömött fejét - Mert ez az igazság, uraml Munkáját is rendesen végzi, és hiánytalanul, pontosan teljesiti a robotot éppúgy, mint települése fejében a rá kiszabott adót. bért és beszolgáltatást Nyomorult viskójában egyedül lakik, kivul a Casa Blanca-i településen, és még azt sem lehet mondani rá. hogy keresné a többiek csoportosulását. Egyszóval, még türelmetlennek, békétlennek, lázadónak sem mondható'. Ez az igazság, uram1 így és ezt mondja a valdiviai, megbízott cseléd De van valami a lényében, a személyében, vagy mint ahogy mondja a cseléd, béketürésében és türelmében van valami, ami nemcsak nyugtalanítja, de elégedetlenségbe is hajtja a cselédeket és telepeseket Máris azt mondják, ami ebben az uradalomban folyik. Isten és ember előtt törvénytelen. Lorenzo Herrera arca kissé eltorzult, de türtőztette magát és még el is mosolyodon Gondolkozott néhány pillanatig, majd újból elkomolyodott, és igy szólt bizalmas alkalmazottjához- Még a mai napon lóra ülsz. lemégy Casa Blancába, Valdi viába Megkeresed az aggot, és megmondod neki. azt üzenem, hogy húzza meg magát, különben megkeseruli. ha tovább szitja ellenem a békétlenséget Itasd meg chichával. hogy megrészegedjék, és hemperegjen a sárban, méghozzá a cselédek szeme láttára, hogy disznóhoz hasonló, kopnivaló legyen, hogy teljes legyen a komédia. Vagy vigyél neki egy földig érő ponchót. hadd cicázzon benne a cselédek mulatságára Ha meg ebből sem érti a szót. szelídítsd meg a magad módja szerint, bottal vagy korbáccsal még mindig megfékezheted Értetted a szótJ No akkor eriggy! A megbízott lóra ült, és még aznap útnak indult a békétlen telepesek közé, Casa Blancába A hosszú, nehéz útra. de nem utolsósorban kemény megbízatására való tekintettel egy hétbe telt, mire visszaérkezett Ahogy leszállt a lóról, és nedves csutakkal éppen csak lemosta fejét, máris bekopogtatott a nagy ház kapuján, és jelentkezett don Lorenzo előtt Fáradt volt, izzadt és összetört, mint akit moslékba mártanak Szeme véres volt. és homlokán, akár a piócák, kidagadtak az erek- No, mit végeztél? - kérdezte don Lorenzo Herrera, hosszú, földig érő ponchójába burkolózva a ház emeletére vezető, széles lépcső tetején.- Semmi jót nem mondhatok, uram válaszolta a megbízott Teofilo Pilla, és nehéz lélegzettel, küszködve a lépcső aljáig ment, ahol megállt- Láttam az öreg Carmelót, és beszéltem is vele Jobban mondva, én beszéltem, mert ő csak mosolygott és hallgatott. Az igazat megvallva, uram, meg kell mondanom, nem bírtam vele. Don Lorenzo arca elkomolyodott, vonásai keményekké váltak, és bőre szinte pillanatok alatt megfeketedett.- A ragyás Istenemre mondom - kiáltotta -, hamarosan már téged se használhatlak semmire! Legalább megfenyegetted a vént ? Teofilo Pilla nem válaszolt. Csak lehajtotta a fejét, és hallgatott. Don Lorenzo most ráorditott. és még kezét is feléje emelte a lépcső tetején- Megsuketültél? Azt kérdeztem, hogy legalább megverted-e a vént?- Uram - válaszolta a megbízott Pilla tudhatod, hogy minden parancsodat hiven teljesítem, de meg kell mondanom, ez volt az első, amihez nem volt erőm. Ez a vén Carmelo egy öreg ember, megítélésem szerint talán még öregebb, mint az apám. Azzal a paranccsal és azzal az elhatározással mentem le hozzá, tudhatod, ha nem sikerül belátásra bírnom és megfenyegetnem bottal, korbáccsal még meg is verem De be kell vallanom nem volt hozzá erőm Don Lorenzo Herrera türelmetlenül közbevágott Ahogy itt most elmondtad az egészet, mindez csak össze vissza, zagyva szóbeszéd Lehet, hogy az egészből egy szó sem igaz Egyszerűen gyáva vagy, akár egy heréit kutya Az igazság az, hogy féltél a telepesektől és a Casa Blanca i cselédektől. Féltél, hogy kiherélnek, vagy ahogy az északi uradalmakban Antofagasta kornyékén szokás, kiszúrják a szemed, vagy elevenen megnyúznak, és lehúzzák a koszos bőrödet Eriggy. és mondd meg a legényeknek, hogy menjenek le érte és hozzák elém a vént1 Maid én megmutatom, hogy az ő türelmes mosolygá sában vagy az én hatalmamban van-e nagyobb erő!? Teofilo Pilla megbízott lassan hátrált, zavart és riadt tekintetét urára emelve, majd megfordult, hogy don Lorenzo parancsát teljesítendő, távozzék De hirtelen újból megállt, mert Lorenzo Herrera utánakiáltott, szinte magából kikelve, hogy beléremegett a ház Mondd meg a legényeknek, hogy ide hozzák elém! De nem is akármiképpen, de ketrecben, hogy amerre áthaladnak, láthassa minden telepes és cseléd, hogy ebben a birodalomban kinek az akarata érvényesül, és mi történik azzal aki nekem ellenszegül 1 Vigyék a nagy vasketrecet, tegyék kocsira, és úgy hozzák elém benne a vént! A négy kijelölt legény, vaskosak, erőteljesek és sötét hajúnk valamennyien, még aznap éjszaka szekérre tették a vasketrecet, miután annak alját lámpafénynél teleszórták szalmával, és ők maguk is szekérre kapaszkodva, elindultak don Lorenzo parancsa értelmében Casa Blanca felé Ezen a nyáron forróak voltak a nappalok, és forróak az éjszakák, de ahogy haladtak mindjobban dél felé, úgy hűvösodött az idő, és mire Casa Blancába értek, már eső is esett, méghozzá afféle szüntelenül szitáló eső, ami általános és megszokott ezen a délebbre fekvő vidéken Megérkezve a magas, vert vályogfallal körülkerített tanyába, hangos szóval hívták azonnal a cselédeket, és anélkül hogy a szekérről lekászolódtak volna, szigorúan és fennhéjázóan kiadták a parancsot a legények, hogy mutassák meg az utat, és vezessék őket a telepes vén Carmelo kunyhójához a cselédek. De mintha csak valami tiltott vagy veszélyes parancs lett volna ez, egyik a másik után húzódozott és szabadkozott, egyik betegségére, másik holmi kiadott és elvégzendő munkára való hivatkozással, úgyhogy bizony ordítozniok kellett, és fel kellett emelni durván hangjukat, sőt, mi több, még ostort és botot is kellett a legényeknek rájuk emelniük, mig végre vonakodva bár, de megmutatták az utat. Igy azután egy vízmosás szélén, egymás mellett fekvő kukorica- és dohánytáblák végibe az öreg Carmelo telepes kunyhójára végül mégis ráakadtak Ez a sárból tapasztott, szalmával, náddal és sással fedett ház nem sokkal volt nagyobb, mint egy kecskeól, de körülötte, tőle nem nagy távolságban három eukaliptuszfa állott, dús lombozattal és felfutó, sűrű borostyánnal derekán A ház oldalához építve, egy kettéosztott félszer tapadt, afféle kecskeól és kamra, ásók, gereblyék és kapák részére, de volt ott sarló és kasza is es dohányültetéshez kemény fából hajlottra faragott duggató, öntözőkanna és szita A kunyhó berendezése szegényes volt, és valóban csak a legszükségesebbre szorítkozott: egy alacsony fekhely, vastag, szines gyapjútakaróval tetején, két szék, egy asztal és edények részére hosszú polc a falon A sarokban nyitott tűzhely, mely fölött sötétre mart kondér lógott durván kovácsolt vashorgon Az öreg telepes éppen a ház végiben tevékenykedett, amikor a szekéren megérkeztek a kiküldött legények. Magas, szikár ember volt, hátrafésült, ritkuló hajjal, amelyet megkoptatott már az idő. Bőre is kopott volt, barnás, szürkés és pikkelyes, akár a halaké, de ahogy hangos kiáltással szólították, mindjárt talpra emelkedett, és mint jó telepes, aki tudja kötelességét, tisztességtudóan megállt Lorenzo Herrera válogatott legényei előtt. Arca nyugodt volt, tekintete pedig békés, figyelmes és komoly. Két nagy, bütykökkel éktelen, barna kezét lágyéka elé helyezve állt, s mint aki jól ismeri a világ rendjét és az élet számtalan, lerázhatatlan terheit, csak várta megadóan és szótlanul a parancsokat és rendelkezéseket.-Készülj, öreg! Don Lorenzo küldött bennünket érted mondották a legények, és lekászolódtak a nehéz, vassal pántolt szekérről.- Parancsotokra, uram! Ha dón Lorenzónak az a kívánsága, hogy megjelenjek előtte, hát csak vigyetek, tegyetek mindent az ő parancsa szerint - mondotta az öreg Carmelo, és csak állt nyugodtan, szemben a legényekkel.- Hát akkor szedd össze magad, és végezd el a dolgodat, mert dón Lorenzónak az a parancsa, hogy ebbe a ketrecbe tegyünk, és úgy vigyünk fel téged Estrellába. ebben a ketrecben, át a falvakon. Hogy mindenki lássa és érezze don Lorenzo hatalmát és rendelkezéseit! - mondották a legények, és máris korulfogták az idős telepest, számítva talán arra, hogy földre veti majd magát, hogy a parancsnak talán majd ellenáll, és erővel védekezik De az öreg Carmelo továbbra is nyugodt és fegyelmezett maradt.- Ha dón Lorenzónak az a kívánsága, hogy ketrecbe zárjatok, és ketrecbe zárva vigyetek elébe át a falvakon, én nem ellenkezem. Tegyetek mindent a parancsa szerint - mondotta nyugodtan, és komoly tekintetét a legényekre emelte. - Ebben az uradalomban, Santiagótól Valdiviáig, dón Lorenzóé a hatalom,, s akik itt élünk, valamennyien az ő telepesei, cselédei, alattvalói vagyunk. Mindnyájan tudjuk, mi a kötelességünk, mi is, telepesek meg ti is. legények Illő tehát, hogy ha ez a parancs, hiven teljesítsétek parancsait A legények egymásra néztek, de nem tudtak mást mit csele kedni, minthogy hiven teljesítsék don Lorenzo Herrera rendelkezéseit. Igy tehát megparancsolták neki, hogy tisztálkodjék meg, mossa meg arcát, lábát és kezét, végezze el dolgát szokott helyén, az ól mögött, és miután ez megtörtént, kinyitották a ketrecet, és megragadva az idős telepest, a szalmára lökték, és rácsukták a ketrec ajtaját Majd ők is a szekérre ültek, és megindultak lassú lépésben az Estrellába, északnak, visszafelé Késő délután volt már ekkor, lassan sötétedett Éppen alkonyodon. Később, ahogy végleg besotétedett, lámpást gyújtottak a legények a vonuló szekér farán, kettőt is kétoldalt, méghozzá magas rúdra tűzve, úgyhogy a lobogó fény megvilágította a döcögő szekérre helyezett, pántolt ketrecet. Nyilván volt ezzel valami szándékuk, vagy pedig kifejezetten ezt is parancsra tették, mert egyébként amerre haladtak, világos volt az út a hatalmas, óriásira nőtt, ezüstös hold alatt, úgyhogy sem gödörbe torkolló vízmosástól, sem összeütközéstől vagy eltévelyedéstől nem kellett félniök. De nemcsak ezzel hívták fel a figyelmet magukra, ezzel a két égő lámpással, de k.adott parancsra még hangosan kiáltoztak is a legények, azt kiabálták:,, Itt visszük a vén Carmelót! Visszük don Lorenzo elé! Ide nézzetek! Most azután vége a zúgolódásnak, cselédek!" Igy kiáltoztak minden egyes alkalommal, hogy végighaladtak egy tanyán, településen vagy falun, de még akkor is, ha útközben mezőn vagy erdőben cselédekre és telepesekre lettek figyelmesek, nyilván abból a célból, hogy azok megrettenjenek. De legnagyobb csodálkozásukra, mire kihajnalodott, és bóbiskolásukból a szekér tetején felébredtek a legények, láthatták, hogy nagy tömegben cselédek és telepesek kísérik a kocsit, szétszóródva, amerre haladt a szekér, a fák között és A réteken. Máris lehettek vagy ötvenen, hatvanan - asszonyok, gyermekek és férfiak vegyest, láthatólag ónként és saját elhatározásukból,' mezítláb vagy bőrsaruval lábukon, kopott ponchójukba burkolózva úgy, ahogy éppen a legények lármájára kiugrottak az ágyból, vagy amikor látták házuk előtt a településen áthaladni ketreccel tetején a kocsit. Legtöbbjük még fedetlen fővel is haladt, szokásuk szerint cocát rágva oltatlan mésszel, vagy matét szürcsölve festett, kivájt tökből, vékony rézcsövön át, hogy a kora reggeli hidegben felmelegedjenek. Mind jobban és jobban világosodott. A válogatott legények most újból egymásra tekintettek, nyilván megértették és mérlegelték is magukban a helyzetet. Abbahagyták az orditozást, sőt, mi több. még kísérletet is tettek, hogy fenyegetésekkel és kövekkel messzire zavarják a szekér mögött haladó telepeseket és cselédeket, de ahelyett hogy azok eltávoztak vagy az úton visszamaradtak volna, számuk mind jobban és jobban növekedett Minden egyes faluban, tanyán és településen, amerre áthaladtak, többen és többen csatlakoztak hozzájuk, úgyhogy mire ismét éjszaka lett. és besotétedett, majd utána újból kihajnalodott, már lehettek vagy kétszázan akik szótlanul bár, de kitartóan követték a kocsit. A hasztalan és eredménytelen kődobálásban a legények kifáradtak, úgyhogy ettől kezdve már csak azon voltak, hogy minél előbb és baj nélkül, ép bőrrel megérkezzenek az Estrellába. nagyokat pislogva és szótlanul meghúzódva a szekér tetején Igy vonultak még vagy két napon át, most már messzire el kerülve a településeket és falvakat, szinte járatlan utakon zab-, dohány- és kukoricaföldek kozott és erdőkön át, mig végre megérkezett a szekér a ketrecbe zárt vén Carmelóval az Estiellába. Messzi Valdiviából az öreget kisérő és a kocsi után trappoló telepesek és cselédek kivul maradtak a vályogfallal körülkerített tanyán, egy részük a lassan melegedő földre hevert, a füves réteken, más részük megbújt, és ponchójából sátort ütött a közeli erdő fái kozott, és tisztességtudóan, békésen várakozott. A legényeknek, miután leemelték a szekérről, és a nagy ház bejárata elé állították a ketrecet, első dolguk volt. hogy a szállítás körülményeiről és a vén Carmelo telepest kísérő cselédekről gazdájuknak jelentést tegyenek. Don Lorenzo Herrera szeme először elhomályosult, és egyébként is sötét, mozdulatlan arca elkomorult. Folytatjuk
