Magyar Hiradó, 1976. január-június (68. évfolyam, 1-26. szám)
1976-06-03 / 23. szám
12. OLDAL MAOYAK HÍRADÓ FARKASKALANDOM Irta: SIMA FERENC Kanadai vagyok és Kanada a farkasok hazája. De nekem mégsem a kanadai farkasokkal támadt kalandom, hanem a kárpátaljaiakkal, amikor átmenetileg ez az országrész visszakerült Magyarországhoz. Hozzá kell tennem, hogy Kárpátalja nem szokványosán farkaslakta terület. Csak kemény télben, ha éheznek, Oroszországból egészen Kárpátaljáig, sőt megesik, hogy még délebbre, a Tátrába és Fátrába is elkóborolnak zsákmányt keresve a feneketlen bendőjű ordasok. Budapesti főszerkesztő-helyettes koromban egyik télen, valamikor harmicvalahány esztendeje, eljutott a hir Pestre, hogy Kárpátalján népes farkascsordák járnak. Személy szerint nekem külön híradás is jött Gida bátyámtól, pontosabb nevén Rásonyi Papp Gedeon nyugalmazott alispántól, aki rámtáviratozott Nagybereznáról: ,,Sok a farkas, gyere vadászni. Gida". Kedvem kerekedett hozzá, akkor még harmincéves fejjel. Bejelentettem hát Bakos Ákos főszerkesztőnek, hogy pár napra felmegyek Kárpátaljára és majd hozok néhány farkasriportot. így még napi húsz pengő kiszállási dijat is keresek a kalandon — gondoltam —, amely felé a gyorsvonat repített, zsebemben lapulva a szabadjeggyel a Magyar Államvasutak összes vonalára. Nagybereznán olyan úri vadásztársaságba csöppentem, akik közül már mindenki lőtt ezen a télen farkast, csak nekem kellet még felavatódnom. Társaim elmesélték, hogy milyen pimaszságokat követtek már el a közelmúltban a farkasok a környéken. Az egyik éjszaka átugrálták a körülzárt, de felül nyitott birkakarám kerítését és nagy vérengzést csaptak, valami hat birkát megzabáltak, aztán hopp-la, újra átugrálták a magas kerítést és kereket oldottak. Ez csak egynek nem sikerült közülük, amelyik legjobban telezabálta a bendőjét. Talán egy egész birkát bevágott egyedül. Elég az hozzá, hogy egy birkával a potrohában, minden átugrási kisérletné visszaesett a karám belsejébe. A rutén juhászok ott találtak rá reggel a birkák között. Agyonverhették volna, de a farkast megpillantva úgy megijedtek, hogy hanyatt-homlok elfutottak. Ezt tette a most már nyitott karámból a pocakos farkas is. Másik híressé vált eset pedig az volt, hogy egy távolabbi faluban reggel az ortodox pópa nyitott ajtajú és — hétköznap lévén — üres templomban tartotta a napi misét, szertartásosan fennhangon énekelve is hozzá a liturgikus szöveget. A szertartás során odaért, amikor énekelve kifordul az oltártól a hívek fel. Ekkor azonban hirtelen torkára forrt az egyházi ének. A templom közepén ott ült és áhítattal hallgatta az éneket egy borjunyi farkas. Amikor a pópa ijedtében hirtelen abbahagyta az éneket, az elégedetlen farkas rávicsoritotta hatalmas fogait és morogni kezdett, egy-két lépést közeledve is felé. A megrémült pópa észbekapott, hogy a farkas kedveli az ő énekét és azért csak akkor nem támad, ha tovább énekel. Uj énekbe vágott hát bele, mire a farkas megint leült és megenyhülten hallgatta. Szegény pópának az egész ortodox énekeskönyvet végig kellett énekelnie azon a hétköznapi misén, amig végül a farkas meg nem elégelte és felkelve el nem távozott a fatornyos, kettőskeresztű kis templomból. — Most az a fő, hogy te is felavatódj Lrkasölővé egy ordas elejtésével! — mondta Gida bátyám, aki arról is igen nevezetes ember volt, hogy mint tokaji szőlőbirtokos, az egész országban egyedül ő termelt piros tokaji aszút. Ebből a nevezetes itókából a nagybereznai birtokára is eljutott egy hordócskával, de az csak ünnepélyes alkalmakra szolgált. Ilyennek volt előre kijelölve az én farkasölővé avatásom napja is. amely csütörtökre volt kitűzve. A farkasok hova-merre járása ugyanis emberileg befolyásolható volt. Este távcsővel láttuk a telehold világánál az egy 17 tagú falkát, amint a Koporsónak nevezett hegy gerincén ügettek végig. Csütörtökön este az erdő szélére kikötöttek egy fiatal fehér kecskét. Ez volt a ,,giliszta a horgon" csalétekként az ordasoknak. A kikötött kecskegida keservesen mekegett. mi pedig egy közeli nagy szikla tövében hasaltunk négyen, betöltött vadászpuskákkal. Nem kellett sokáig várnunk. A kecskemekegés szétvisszhangzott a tágos völgyben köröskörül, ahol a sűrűben az ordasok tanyáztak. A farkasfalka a mekegésre elindult az önmagát eláruló zsákmányra. Jól láttuk őket, ahogy a kecskéhez értek és célba vettünk egyet-egyet. Én a vezérordast választottam, amely a legtermetesebb volt és igy legnagyobb rá a remény, hogy eltalálom. — Tűz! — vezényelt Gida bácsi és lőttünk. Én rá is dupláztam, de a vezérordas mégis eliramodott. Ezen cseppet sem csodálkozom, mert én a katonaságnál is azzal tűntem ki, hogy lőgyakorlatunkon a szomszédom céltáblájának kellős közepébe találtam, akinek — mivel a saját lövései kitűnőek voltak — igy több találati pontja lett, mint az maximálisan lehetséges. Két ordas azonban holtan hevert a halálra rémült gödölye mellett. Gida bátyó fellebbezhetetleniil Ítélkezett: — Az egyiket te lőtted le — mondta nekem. — A vezérordasra céloztál, de a szomszédját találtad fejbe! Így most már megillet a „farkasölő" titulus, amire mindjárt meg is isszuk az áldomást a tokaji piros boromból! A gödölyét visszaengedték az anyjához, a két farkast pedig megnyuzni és a húsúkból szappant főzni, kiadták a ruténeknek. Amikor a vadászkirándulás végeztével visszatértem Pestre, én is kaptam emlékül egy jókora darabot a különlegességből, a farkasszappanból. Amivel meg is jártam, amikor kipróbálva egyik nap azzal mosakodtam meg. A kutyák szimata ugyanis köztudomásúan sokkal fejlettebb, mint az emberé. Farkasszappannal megmosakodva a kutyák, amelyekből Pesten éppen elég van, megérezték rajtam a farkasszagot. Valahogy úgy, hogy engem éreztek farkasnak. Mert mikor kimentem a Stefánia útra. ahol laktam, az urhölgyeiktől ott sétáltatott kutyák, kicsik éppúgy mint nagyok, kitépték szijukat-láncukat a sétáltató kezéből és eszeveszett dühvei rohantak 7 rám. hogy farkas helyett széttépjenek, ami a ruhámra és az alsóneműmre nézve sikerült is nekik. Ugyannyira, hogy nagyjából ádámkosztümben kellett visszanyargalnom haza, kézzel takargatva, amit legjobban kellett. De nem teljes sikerrel, mert csak két tenyerem volt a takargatásra elöl-hátul. Még szerencse, hogy az állítólag általam lelőtt farkas kicserzett bőrét is megküldette nekem Gida bácsi, az ilyesmivel foglalkozó ungvári cég utján. A farkasbőrt én aztán Budán eladtam egy szűcsnek és az árából vettem egy uj öltöny ruhát. Még a letépett alsónemüm pótlására is futotta a szűcstől kapott pénzből. Csak igy tudtam kárpótolni magam a farkasvadászat kalandos befejezésének következményeitől. Na meg — joggal, vagy nem joggal — megmaradt a ..farkasölő” rangom. EGY WELFARE-ESET TANULMÁNY (Folytatás a 10. oldalról) mennyi pénzre van ahhoz szüksége, hogy az előválasztásokon induljon: Nem. asszonyom, a papán semmit sem mondott a pénzről. * Nos, a maga papája egy nagy bolond volt, amikor arra bátorította magát, hogy egy olyan posztért harcoljon, amely több millió dollárba kerül. Igenis, asszonyom. Maga a tizenkettedik elnökjelölt, aki ezen a héten welfare-ért folyamodott, s őszintén meg kell mondanom magának, hogy maguk, elnökjelöltek, az utóbbi időben komoly akadályt jelentenek e hivatal munkájában. Hogyan lehetek biztos abban, hogy ha maga most megkapja a welfare csekket, akkor nem arra fogja használni, hogy indul a kaliforniai előválasztásokon? — Ne aggódjon emiatt, asszonyom. Soha többet az életemben nem indulok az. elnökségért. Teljesen tönkreteheti az életemet. Buchwald EURÓPAI VÉLEMÉNY AMERIKAI VÁLASZTÁSOK — TÚLSÁGOSAN NAGY CIRKUSZ MÜNCHEN — Egy vezető nyugatnémet politikus a következő kijelentést tette: „Vigyáznunk kell arra, hogy a mi (nyugatnémet, a szerk.) választásaink ne degenerálódjanak az amerikai választások cirkuszi szintjére." Lehetséges, hogy ez a vélemény túlságosan sznob. Ténylegesen a nyugatnémetek közül sokaknak tetszik egy olyan látványos esemény, mint például a New Hampshire-i előválasztás. Természetesen mi is örülnénk annak, ha az amerikai választási hadjáratból csupán a „cirkusz”, a látványos események kerülnének be hozzánk, s nem az elnökjelöltek által oly gyakran ismételt témák is: a munkanélküliség, az infláció és a többi. De azt hiszem, hogy az európaiak ténylegesen szeretik követni a sok szempontból kiszámíthatatlan amerikai elnökválasztásokat, melyek során olyan gyakran éri meglepetés a „nézőt”, hogy a kapány valóban egy látványnak mondható, amelynek mi vagyunk a nézői. Azonban vannak ennek a látványos előadásnak árnyoldalai is. Például az, hogy sok választó nem vesz részt az előválasztásokon: az összes választó kétharmada, tehát a többsége. A németek, legalábbis az amerikai elnökválasztás irán érdeklődők, az apátia jelének tekintik, hogy szakértők jóslatai szerint az amerikai választóknak körülbelül 38 százalékát várják az urnák előtt — a többiek nem vesznek részt a választásokon. Sokan ezt egyenesen „az amerikai birodalom hanyatlásának” tekintik Németországban. Természetesen az európaiak számára a Watergate-ügy legalább annyira élő ma, mint az amerikaiak szántára, igy talán ezzel is magyarázzák azt, hogy a cirkusz mögött politikai apátia áll. Farkas Sándor
