Magyar Hiradó, 1976. január-június (68. évfolyam, 1-26. szám)
1976-05-20 / 21. szám
magyar híradó 9. OLDAL A MAMA JÖVEDELMI ADÓJA Irta: VASVÁRY ÖDÖN Április 15-e, az amerikai nép legjobban utált dátuma elmúlt, de azért talán nem érdektelen beszélni róla. Ez a nap az utolsó, amikor az amerikai lakosság beadhatja jövedelmi adóbevallását, mellékelve a fizetendő adót. Aki elkésik vei, vagy pláne be sem adja, rövidesen keservesen megbánja. Érdemes erről a témáról beszélni, mert a jövedelmi adó az, amellyel kapcsolatban az amerikai törvényhozás a legkiáltóbb igazság-................... Vasvary Ódon talanságokat követi el, minden esetben a szegény emberek rovására és a gazdagok javára. Valahogy most került kezembe a pár esztendős cikk, amelyet az egyik chicagói lap népszerű munkatársa, bizonyos Mike Royko irt a saját anyjának magatartásáról a jövedelmi adóval szemben. Royko megirja, hogy bár özvegy édesanyja, nagyon kemény munkával ugyan, de keresett annyit, amennyi már adóztatás alá esik, több mint húsz esztendőn keresztül nemcsak hogy nem fizetett egy cent jövedelmi adót, hanem be sem adta az adóbevallási ivet. Egyszerűen nem vette tudomásul a törvényt. Ha élne a jó asszony, fia bizonyára nem irta volna meg a cikket. Így megtehette, mert akármilyen messzire is nyúlik az Internal Revenue hivatalos keze, ezt az egyszerű szegény asszonyt már nem csípheti el. Magatartása természeteden törvénysértés volt, amiért büntetés jár, de a dologról a családtagokon kivid nem tudott senki sem. Royko anyja több gyermekkel korán özvegy maradt Chicagóban és hogy valami megélhetésük legyen, egymaga folytatta félje kis szabóműhelyét, amiben csak javítási, foltozási és hasonló, nem sok szakértelmet kívánó munkát végzett. Hat nap egy héten, napi 12 órát ült ócska varrógépe mellett és keresett annyit, amivel éppen hogy. nagyon szerényen gondoskodni tudott magáról és családjáról. Magatartása az adótörvénnyel szemben nem akart lázadás lenni, szerinte csak egyszerű önvédelem volt. Ha megfizette volna a járandó adót, 12 helyett 14 órát kellet volna ülnie az ócska varrógép mellett. „Nekünk nagyobb szükségünk van erre a pénzre, mint a kormánynak, ahol úgyis elpazarolják a legtöbbet olyan repülőgépekre, amelyek nem repülnek, olyan célokra, amikre semmi szüksége senkinek.” — Ö nem képes 14 órát dolgozni naponta. A kongresszus szenátorai és képviselői sem dolgoznak annyit, legfeljebb csak olyankor, amikor uj módokat kell kitalálni a gazdagok adóinak csökkentésére. Amit ő keserves munkájával megkerese, abból nem pazarlódik el egy cent sem. Mind élelemre, ruházatra, orvosságra és száz más hasonló célra kell, szóval egy szegény, apa nélküli családot kell fenntartani belőle, úgy ahogym., de becsülettel. „Ha pedig elitéinek érte, hát ítéljenek. Ha nem engedik, hogy eltartsam magamat és családomat, tarsanak el ők.” A mama olvasott róla, hogy a gazdagoknak cseppet sem fáj a fejük a jövedelmi adó miatt. Az újságok megírják, hogy például Paul Getty, a világ egyik leggazdagabb embere, 50 millió dolláros évi jövedelme után csak 5000 dollár adót fizet, törvényesen. Ha igaz, ebben az arányban a mama összes adója csak valami 25—30 cent lenne, amit meg is fizetne szívesen. Az újságok megiiják azt is, hogy például ha egy gazdag ember egy millió dollárért városi, megyei vagy más adómentes bondot, kötvényt vesz. kap utána évi 50 ezer dollár kamatot és ebből a kormány egyetlen centet sem vesz el adóba. Ha azonban egy szegény takarító asszony több évi keserves munkájával össze tud kuporgatni egy ezer dollárt és azt a bankba teszi, ami után évi 50 dollár kamatot kap, abból az 50 dollárból a kormány feltétlenül lekanyaritja azt az összeget, ami a törvény szerint neki jár. Ezt hívják igazságnak az Egyesült Államokban, amit igy fejeznek ki, márvány középületek homlokzatára tűzve óriási betűkkel: „Equal Justice Under Law” — vagyis mindenkinek egyforma igazságszolgáltatás, a törvény alapján. A gazdagoknak adott adózási kedvezményt angolul „loop-hole”-nak hívják, ami „kibúvót” jelent. A „kibúvó” azonban csak hurok lesz a szegények nyaka körül. Ha a törvényhozók néha oda is dobnak egy-két morzsa kedvezményt a szegényeknek, a kalács, a sütemény ott marad a eazdagoknál. Ezek a kibúvók teszik például lehetővé azt napjainkban is, hogy például a republikánus elnökjelöltségért rohanó Reagan, aki bevallottan milliomos, szigorúan törvényes alapon egyetlen cent jövedelmi adót sem fizet. Ezekre a kibúvókra gondolt a texasi Anyasziv, sugárzásod átjárt amíg élt, amíg dobogott, Anyám, a szived pehely tolinál puhább fészek, melegebb volt, mint szentély áhítata, erős menedékem, óvóhelyem, anyám! szép szobor, kariatid, rajtad nyugodott életem. A boldogságot, amit adtál megőriztem, megköszönöm, időtlen halhatatlanságba, örök telkembe ötvözöm. Almaim viaduktok hozzád! és int sok régi állomás, idéz gazdag gyermekségem csodáit, a nagy ámulást. A formabontó álmodásnak űzök tündérjátékait —, anyám szép vagy, fiatal! mintha ifjúságod lebegne itt. Élet s halál peremén járunk. Élők vagy halottak vagyunk? az álom varázslata éltet: az életről álmodunk. milliomos Connally is, amikor pénzügyminiszter korában pár évvel ezelőtt kijelentette, hogy az „adóreform ügye egyáltalában nem érdekír és dühösen kikelt azok ellen, akik a szegény emberek adóbevallási iveit állítják ki pár dollárért és itt-ott némi csalást követnek el a szegény ember javára. Semmi kifogása sem volt s valószínűleg nincs ma sem azok ellen, akik a gazdagok adóbevallási iveit állítják ki. Ha valaki azzal próbálna védekezni, hogy igen, jövedelmi adót nem fizettem, mert két munkán kell dolgoznom, hogy a családomat eltarthassam, azt becsikják és nem mennek sem Paul Gettyhez, sem Connallyhoz, sem a milliárdosokhoz, hogy a pénzt, amire az országnak szüksége van, azokból préseljék ki. Royko azt mondja a cikke végén: „Éppen most adtam be az adóbellási ivet, mellékelve a jövedelmem után járó adót. Valószínűleg többet fizettem, mint Paul Getty. A mama, ha tudná, ezt mondaná: Szégyeld magad!” TÖRTÉNETEK ISMERT EMBEREKRŐL Negyeusz.' ,&da rajzolt-festett Amerikában Major Henrik, a világhírű karikaturista, amikor első európai kiállítását rendezte 1948-ban Amszterdamban. A régi Pest nevezetes ,.Sicu”-ja ötvenhárom éves korában, élete utolsó esztendejében, ugyanolyan sihederes külsejű maradt, mint amilyennek a hajdani New York-kávéház vendégei ismerték három évtizeddel azelőtt. Humora nem apadt el, kedélye nem változott, nem változott örök csokornyakkendője és a szája jobb sarkában fityegő cigarettacsutak sem. -A kiállítás alkalmával meginterjúvolták, s a művész elmesélte, hogy az első világháborúban az első perctől kezdve „lógós” volt, s úgy sikerült kórházról kórházra, fogdából fogdába vergődnie, hogy minden orvost, ápolót, sőt foglárt is lerajzolt. Erre valaki megkérdezte tőle: — És tulajdonképpen miért, milyen meggondolások alapján szánta rá magát, hogy a ferencjózsefi ármádiában nem teljesít katonai szolgálatot? Major Sicu megbillegtette a cigarettacsutkát a szája sarkában, s ravaszul elmosolyodott: — Azért, mert a háború hajnali öt órakor kezdődött, és az nekem túl korai volt... Major karikatúrái igazabbak és néha a szó szoros értelmében is leleplezőbbek voltak bármilyen fotoportrénál. Londoni tartózkodása alatt kellemetlen meglepetés érte. A zsúfolt autóbuszon melléfurakodott egy zsebtolvaj, kiemelte a tárcáját, s pénzével, okmányaival együtt „megfujta”. Major kétségbeesetten rohant a rendőrségre. Az első kérdés: utitársainak pontos személyleirása volt, de a művész válaszai részben nyelvi nehézségek, részben az ismertetőjelek szóbeli megfogalmazásának bizonytalansága miatt nem voltak kielégitőek. Ekkor Majornak Sherlock Holmes-i ötlete támadt. Emlékezetből lerajzolta a mellette szorongó valamennyi autóbuszutast. Sajátos Major-stilusban: tehát kiélezett karaktervonásokkal, félreismerhetetlenül kihangsúlyozott fiziognómiával. A Scotland Yard zsebmetsző-specialistái az egyik rajzon felismerték egy körözött nemzetközi zsebmetsző figuráját. A gyors nyomozás eredményre vezetett: a tolvaj órákon belül hurokra került — Major a tárcát irataival együtt visszakapta, a zsebmetsző még a pénzt sem tudta elkölteni...
