Magyar Hiradó, 1976. január-június (68. évfolyam, 1-26. szám)

1976-03-25 / 13. szám

6. OLDAL MAGYAR HÍRADÓ Megmenti-e a házasságtörés a házasságot? NEW YORK — A háza»ságtörés megmentheti a házasságot, java­solta egy orvosszakértő. Hasonlóképpen fontos, hogy a házasságban élő személyeknek legyenek külön dolgaik; ne le­gyenek mindig együtt, találkoz­zanak néha másokkal, ne bontsa fel a másik a leveleiket, sőt még vakációra is néha menjenek külön. ,,Ami sok házasságból hiány­­zik”-mondja Dr. Lonny Myers, ,,az a személyes szabadság.” A szakértő szerint alapvető fontosságú a jó házasságban az, hogy mindkét félnek legyenek külön dolgaik, mindkét fél szabadon rendelkezzék az ide­jével, anélkül, hogy a másiknak beszámolási kötelezettségei len­nének. Sok házasság azért bomlik fel Dr. Myers szerint, mert túlságosan össze vannak zárva a házastársak, egyiknek sincs elég alkalma arra, hogy továbbra is megmaradjon füg­getlen egyénnek, ahelyett, hogy egy intézménynek a felét alkot­ná. Myers egy orvosi központ igazgatója és egyúttal az emberi szexualitással foglalkozó egyik intézetnek is az alelnöke. Az ő koncepciója a nyílt házasság. Amikor ezt a koncepciót hirdeti, nem kerüli el az egyik legkényesebb területet sem; a szexuális kapcsolatokét. Myers szerint inkább a házas­ság hagyományos intézményét kell megváltoztatnunk, mintsem arra kényszeritsük az embere­ket, hogy egy elavult intéz­ménynek megfelelően viselkedje­nek. Egy házaspár nemrég Myers tanácsát kérte. A feszültség köztük tűrhetetlen volt. Gyere­kük nem volt. Myers azt taná­csolta, hogy menjenek külön vakációra. Mivel problémáik szexuális jellegűek is voltak, végül úgy látták, hogy egyenesen jót tett házasságuknak egy kis „mellék­utca”. „Szükség van arra, hogy mindkét félnek legyen módja arra, hogy ne viselkedjen mindig olyan példásan”-mondja Dr. Myers, majd igy folytatja; „az embernek szüksége van arra, hogy néha őrültségeket is te­gyen”. Dr. Myers azt is tanácsol­ja, különösen feleségeknek, hogy ne engedjenek az igazukból, amikor féljük valamilyen okból megtiltja, hogy szabadidejükben azt tegyék amihez kedvük van. A szem bank és a szemek PHILADELPHIA - Walter Sucharskit a telefonhoz hivják. Perceken belül indul, nincs sok ideje vesztegetnie. Lehetséges, hogy csupán néhány percen mú­lik és egy vak ember ismét lát­hat. „A legfontosabb az, hogy a­­zonnal menjek”- mondja Such­­arski, „mert a szemet néhány ó­­rán belül, legfeljebb négy órá­val a donor halála után kell kioperálni.” A Pennsylvania Temetkezé­si Vállalat és a Delaware Valley Eye Bank (Szem Bank) közösen szervezték meg ezt a programot, melynek keretében az ahhoi előzetesen hozzájáruló szemé­lyek szemeit kioperálják közvet­lenül haláluk után. Ezzel vak emberek látását ad­hatják vissza. Idáig 76 temetkezési vállalat vesz részt ebben a programban Pennsylvania államban. Két egyetemi kórház sebészei tanítot­ták be őket az operáció elvégzé­sére. Idáig 45 vak személy nyerte vissza látását erőfeszítéseik ered­ményeképpen. Egyik legfőbb gondjuk az, hogy nem túl sokan ajánlják fel a szemüket haláluk után. „Több mint 500.000 ember vak Amerikában” - mondja a Szem Bank igazgatója, „s ha lenne elég donor, akkor ezek 40 százaléka visszanyerhetné a látá­sát”. A FÉRFIAK IS IGÉNYLIK CHICAGO—A férfiak semmivel sem igénylik kevésbé mint a nők, hogy valaki a karjaikba zárja őket, ringassa őket, gyengéden foglalkozzon velük, becézze őket — egyszóval, hogy bánjanak velük mint ahogy azt idáig inkább nőkkel vagy gyerme­kekkel kapcsolatban várta el a közvélemény. Nem kisebb szaktekintélyek állapították ezt meg mint a Vanderbilt University pszichiá­ter szakértői, kutatói. A különbség csupán az, hogy a férfiak valamivel kevésbé és rövidebb ideig igénylik ezt a gyengédséget mint a nők. A tanulmányt egy amerikai pszichológiai szaklap közölte. 75 személyt figyeltek és tanulmá­nyoztak hosszabb ideig. A tanulmány irói, Dr. Marc H. Hollenderés Dr. Alexander J Mercer szerint az amerikai kultúra bizonyo« tényezői ts hozzájárulnak ahhoz, hogy a közvélemény szerint csupán a nők igénylik a ringatást, ölelést, becézést. Az amerikai anyát arra tanítják, írják a kutatók, hogy több időt töltsön lánygyereke mint fiugyereke ringatásával. Ennek következtében tulajdon­képpen nem a természet, hanem a saját maguk által nyújtót* nevelés alakítja ki azt amit a természet rendjének hiszünk. A másik ok a hamis közvélemény: sokan úgy vélik, hogy bizonyos dolgok „nőiesek” és nem illenek egy férfihoz. Amikor például valaki a karjá­ban tart, ringat az passzív, és sokan úgy vélik, hogy passzívnak lenni nem férfias. A tanulmány azonban, lega­lábbis a férfiak elvárását ille­tően, ennek éppen az ellenkező­jét mutatta ki: a férfiak is igénylik azt, amit sokan „nőies­nek” vélnek. KONYHASAROK tojást, a májkrémet és a fi­nomra vágott zöldpetrezselymet. Sóval Ízesítjük, és erősen ösz­­szedolgozzuk. A húst meg­mossuk, a mellek bőrét uj­junkkal fellazítjuk, egyformán elosztva beletesszük a tölteléket. Sózzuk, és kevés zsíron hirtelen átsütjük. Kanálnyi víz hoz­záadásával, fedő alatt puhára pároljuk. Vajas zöldborsót vagy zöldbabot adunk hozzá. PÁRIZSIVAL TÖLTÖTT KIFLI Hozzávalók 2 személy részé­re: 4 darab kiifi, 10 deka pá­rizsi, két leveseskanál tejfel, egy egész tojás, só. — A kifli­ket félbevágjuk, puha belét kiskanállal kikaparjuk. A pá­rizsit és a kiflik belét késsel finomra összeapritjuk, hozzá­adunk egy tojást és annyi tej­felt,, hogy pépszerű legyen. Szükség szerint sózzuk. A fél kifliket megtöltjük a krémmel. Sütőpléhre helyezve, előmele­gített sütőben átsütjük, vi­gyázva, hogy a kiflik meg ne keményedjenek. PISKÓTATORTÁCSKA Négyszegletes piskótatortát két lapra elosztva, hosszában kettévágunk. Az alsó lapot vé­konyan megkenjük baracklek­várral. Tetejét ráhelyezzük, és egyforma nagyságú kockákra felvágjuk. Minden kocka tete­jét meghintjük egy kevés be­főttlével, és közepére egy szem sárgabarack-befőttet helyesünk. Az igy kapott tortácskákat kis­tányérra rakjuk, és tejszinhabbal díszítve tálaljuk. Jó étvágyat! Amerika a megvesztegetések betiltását javasolja WASHINGTON - Az Egyesült Államok egy nemzet­közi megegyezést javasolt, hogy betiltsák a nagyvállalatok il­legális vesztegetéseit. Azt java­solják, hogy ez az egyezmény az egész világra kiterjedjen. Mint ismeretes, az utóbbi hó­napok során Amerikában nagy sajtóvitát váltott ki néhány amerikai nagyvállalat illegális pénzügyi akciója. Külföldi poli­tikusokat és magasrangu kato­nai vezetőket vesztegettek meg az amerikai nagyvállalatok, hogy azok az általuk gyártott árukat (többek között katonai felsze­relést) vásárolják meg. A javaslatot az Egyesült Nemzetek egyik speciális bizott­ságának a konferenciáján olvas­ták fel. Az amerikai külügy­minisztérium szerint az egyez­ménynek az egész világra ki kellene terjedni. Seymor Rubin az amerikai delegáció vezetője javasolta a 35 ország részvételével rendezett nemzetközi konferencián, hogy a nemzetközi nagyvállalatok il­legális és egyéb akcióit sza­bályozó nemzetközi kódot kell kidolgozni. „Nem tűrhetjük, hogy az amerikai nagyvállalatok illegáli­san működjenek a nemzet­közi szintéren. A legerősebben elítéljük az ilyen tevékenysé­geket” — mondotta az amerikai delegáció vezetője. A konferencián résztvevő or­szágok küldöttei különböző véle­ményeket hangoztattak: né­­hányan javasolták, hogy a sza­bályzat ne legyen több mint bi­zonyos alapelvek kinyilatkozta­tása, mások viszont kötelezővé tennék nagyvállalatok nemzet­közi tevékenységeit szabályozó kódot. Washingtonban Robert W. Ingersoll, amerikai külügymi­niszter — helyettes kijelentette, hogy rövidesen többet tudnak meg a Lockheed Corporation illegális akcióiról Japánban és másutt, valamint bejelentette az amerikai javaslatot az illegális tevékenységek korlátozásáról. TERJESSZE LAPUNKAT KIVÄNSÄGRECEPT SERTÉSKARAJ FINOM BURGONYAK ÜRÍTÉSSEL Hozzávalók 4 személy részé­re: 60 deka sertéskaraj, 70 de­ka burgonya, 5 deka sqjt, 2 de­ci tejfel, 5 deka v^j, 2 darab tojás, 1 deci fehér bor, 2 deci paradicsomlé, zsir, liszt, só. — A húsból nyolc szeletet vágunk. Sózzuk és lisztbe forgatva, forró zsírban mindkét oldalát hirtelen pirosra sütjük. A szeleteket kiemeljük, s a visszamaradt zsír­ba beleöntjük a bort, a paradicsomlevet és felforraljuk. Utána visszahelyezzük a borlébe a húst, és fedő alatt puhára pároljuk. — A héjában főtt burgonyát megtisztítjuk, felkari­­kázzuk. A tojássárgáját a vajjal habosra keverjük, hozzáadjuk a tejfelt, a sajtot és a keményre vert tojáshabot. Ezt a masszát öszszekeverjük a burgonyakari­kákkal, majd kivajazott tűzálló tálba öntve, sütőben pirosra sütjük. Fogyasztáskor a hús­szeleteket sorban rárakjuk, és meglocsoljuk a pecsenyelével. Könnyű ételek idősebbeknek CSIRKEMELL MÁJKRÉMES TÖLTELÉKKEL Hozzávalók: 1 csomag csir­kemell, 2 darab zsemle, 2 egész tojás, 1 kis doboz májkrém, tej, só, zöldpetrezselyem. — A zsemléket kevés tejben meg­áztatjuk, kicsavarjuk. Hozzá­keverünk egy vülával össze­tört keménytojást, egy nyers

Next

/
Thumbnails
Contents