Magyar Hiradó, 1976. január-június (68. évfolyam, 1-26. szám)

1976-02-12 / 7. szám

20. OLDAL MAGYAR HÍRADÓ Páronként jöttek, egymást átfogva: hosszú menet volt irtozjtosc n káromkodtak Az urak lehúzódtak az egyik kapu alá: az jvolto horda az apátság felé vonult Kiáltozásuk még sokáig hallatszol1 csak lassan gyengült, mint a távolodó vihar, s végül ismét csenő lett Poulin úr és Dupuis úr acsarkodva méregette egymást m.i|d köszönés nélkül az egyik jobbra tartott, a másik balra Néqven maradtak, s most ismét megindultak ösztönösen a Tellier-ház felé De azt változatlanul zárva találták, néma volt, kifürkészhetetlen Egy békés, makacs részeg fáradhatatlanul kocogtatta a kávéház behúzott ablaktáűláját, s ha rövid időre abbahagyta, halkan Frédéricet szólitgatta, a pincért De senki sem felelt neki, s erre úgy határozott, hogy leül a bejárat lépcső jére, és megvárja, mi történik. Az urak már haza akartak menni, amikor a zajongó matrózok ismét feltűntek az utca végén A francia matrózok a Marseillaise t uvóltötték. az angolok a Rule Britanniád Megrugdosták a Tellier-ház falait, majd - mint egy csorda - a rakpart felé gomo­lyogtak, itt azután a két nemzet összecsapott A verekedésben az egyik angolnak eltörték a karját, egy franciának megrepesztették az orrcsontját. A részeg még mindig a lépcsőn ült, és most csendesen sir­­dogált. ahogyan az iszákosok és a duzzogó gyerekek sírnak Az urak végre szétszéledtek Lassan-lassan elcsendesült a felbolygatott városka Itt-ott egy egy percre még felcsattant egy hang, majd az is elhalt a távolban Csak Tourneveau úr, a halsózó bolyongott még egymagában Kétségbe ejtette, hogy jövő szombatig várnia kell. Ki tudná, milyen csodában reménykedett: elkeseredésében már a rendőr­ségre dühöngött: nem volna szabad megengednie, hogy egy ilyen közhasznú intézmény, mely felügyelete alá tartozik, zárva maradjon Visszafordult, egészen közelről vizsgálgatta a falakat, kereste a magyarázatot; és az ablaktáblán ekkor fedezte fel a kiragasztott papírlapot Gyorsán meggyújtott egy viaszgyufát, és a következő nagybetűs, dülöngélő felírást olvashatta: ELSŐ ÁLDOZÁS MIATT ZÄRVA Most azután hazament; megértette, hogy vége A részeg már aludt, hosszában elnyúlt a barátságtalan küszö­bön Valamilyen űrüggyel másnap mindegyik törzsvendég betért az utcába Iratokat szorongattak a kezükben, mint a dolguk után siető emberek, és gyors oldalpillantással mindegyik elolvasta a titokzatos értesítést: Első áldozás miatt zárva 2 A Madám bátyja asztalos volt a szülőfalujában, Virville-ben. Eure megyében Amikor Madámnak még megvolt a kocsmája Yvetot-ban ő tartotté keresztvíz alá bátyja kislányát, Constance­­ot; Constance Rivet-t A Madám is Rivet lány volt. Az asztalos tudta, hogy húgának jól megy a sora. s ezért melegen tartotta a testvéri kapcsolatot, bár csak ritkán találkoztak. Mindkettőjüket eléggé elfoglalta a saját munkája, s nagyon messze is laktak egymástól. De most a kislány tizenkét éves lett, első áldozás előtt állt. s az asztalos úgy gondolta: itt a kitűnő alkalom, találkozhat­nának; megírta hát húgának, hogy az áldozásra feltétlenül várják. Szüleik már meghaltak, s Madám nem hanyagolhatta el kereszt­lányát, elfogadta a meghívást. Bátyja, Joseph, abban reményke­dett: kedveskedéseivel bizonyára sikerül megfőznie nővérét, aki végrendeletében talán ráhagyja vagyonát, hiszen a Madámnak nincs gyereke. Húga mestersége egyáltalán nem sértette őt, különben itt amúgy sem tudott róla senki. Úgy beszéltek róla: „Tellier-né jómódú polgárasszony Fécamp-ban" - s mindenki azt hitte, kötvényeiből él. Fécamp legalább húsz mérföldnyire esett Vir­­ville-től, és a falusiaknak ez nagyobb távolság, mint a városiaknak az óceán. A virville-iek sohase jutottak messzibbre Rouennál, a fécamp-iakat pedig semmi sem vonzotta az ötszáz családból álló kis faluba: Virville beleveszett a síkságba, s mellesleg egy másik megyéhez is tartozott. Szóval, semmit nem tudtak. De ahogy közeledett az első áldozás napja, a Madám egyszerre nehézségekkel került szembe. Nem volt, aki helyettesítse, mert sohasem gondolt arra, hogy akár egyetlen napra is magára hagyja házát. Távollétében feltétlenül kitör az ellenségeskedés a föld­szint és az emelet között, Frédéric biztosan leissza magát, és ha Frédéric részeg, egyetlen pillantásért is megpofozza a vendége­ket. Végül úgy határozott, mindenkit magával visz, csak a pin­cérnek ad kétnapi szabadságot. Bátyját is megkérdezte, s az sem tiltakozott; vállalta, hogy az egész társaságot elhelyezi egy éjszakára, fgy aztán szombat reggel a nyolcórai gyors egyik másodosztályú kocsijában útra kelt a Madám és kísérete. Beuzeville-ig magukban voltak, és fecsegtek, mint a szarkák. De a fülkébe in felszállt egy házaspár. A férfi öreg paraszt volt, kék kabátján fodros gallér, bő kabátujja csuklónál összeszűkült, és kis fehér hímzés díszítene. Magas, régi formájú, feketéből inkább már vörösbe hajló, erősen borzas kürtőkalapot viselt, egyik kezében hatalmas, zöld esernyő volt, a másikban óriási kosár, amelyből három rémült kacsa nyújtogatta ki a fejét. Felesége mereven tartotta magát falusi ruhájában. Csirkearcából csőrként meredt előre az orra, mozdulatlanul ült férjével szemben, és egészen megrendítette, hogy ilyen előkelő társaságba került. A fülkében valóban káprázatosán ragyogtak a színek. A Madám kék ruhában pompázott, tetőtől talpig kék selyemben, vállán olcsó francia kaSmirsál, a sál vöröslőn, vakított, villogott. Fer­nande kockás skót ruhában fulladozott, derekát csak úgy tudták bekapcsolni, hogy mindannyian egyszerre préselték és szorítot­ták, petyhüdt mellének két dombja rengve folyt szét a ráfeszülő szövet alatt. Raphaéle toliakkal elborított kalapja egy madárfészekre em­lékeztetett, és lila ruháján aranypikkelyek csillogtak-ez a keleties „toalett" jól illett keleti vonásaihoz Mellette Pipis Róza széles fodros, rózsaszínű selymeiben kövérre dagadt gyereknek látszott, elhízott törpének; a két Gödény pedig akárha régi ablakfüggö­nyökben pompázott volna, ezek az ágas-bogas rajzú függönyök még a restauráció divatját idézik. Most, hogy a nők nem voltak, egyedül a fülkében, viselkedésük méltóságteljessé vált. és minden szavuk csupa emelkedettség lett: azt akarták, hogy tiszteletre méltó hölgyeknek tekintsék őketl De Bolbecben megint beszállt hozzájuk valaki, egy szőke pofaszakállas férfi, rengeteg gyűrűvel és aranylánccal s egy halom összeszíjazott viaszosvászon táskával; ezeket sorra fel­rakta a hálóba. Vidám „jópofának" látszott. Köszönt, rájuk nevetett, és könnyedén megkérdezte:- A hölgyek garnizont változtatnak? A kérdés mérhetetlenül felkavarta a társaságot. Legelőször a Madám nyerte vissza önuralmát, s hogy a társaság becsületén esett sértést megtorolja, szárazon vetette oda:- Talán udvariasabban, uram!- Bocsánat, zárdát akartam mondani... - mentegetőzött az újonnan jött. A Madám hirtelenében nem talált megfelelő választ, vagy talán úgy érezte, hogy az elégtétel megfelelő, s ezért csak összeszorf­­tott ajakkal, méltóságteljesen biccentett. Ekkor a férfi, aki Pipis Róza és az öreg paraszt között ült, a három kacsára kezdett hunyorogni - azok még most is kinyúj­tották fejüket a kosárból; amikor a pofaszakállas érezte, hogy mindenki őt figyeli, odanyúlt, s megkaparta a három kacsa nyakát, bolondozni kezdett a szerencsétlen állatokkal, hogy megnevettesse a társaságot.- Hát otthagytuk a mi kis tó... tó... tócsánkat?... Háp, háp, háp! Meg akarjuk ismerni a kis nyársat?... Háp, háp, háp! Az ijedt kacsák hiába tekergették nyakukat, hogy kikerüljék a férfi becézését, s hiába próbáltak szabadulni vesszőből font börtönükből. Mind a hárman egyszerre kétségbeesett, szorongó kiáltozásban törtek ki:- Háp, háp, háp, háp I A lányokból kirobbant a nevetés. Előrehajoltak, egymást lök­­dösték. hogy jobban lássák a jelenetet - egészen felpezsdültek a kacsáktól. Az útitárs pedig nekibuzdulva kedveskedett, szelle­­meskedett és ingerkedett. Pipis Róza hirtelen beszállt a játékba, áthajolt a szomszédja térde fölött, és megcsókolta a három állat csőrét. Most a másik három is meg akarta csókolni a kacsákat. A férfi térdére ültette a hölgyeket, sorra meghintáztatta valamennyit, beléjük csípett, s már tegezte őket. A parasztházaspár még riadtabb lett, mint a kacsák; szemük forgott, akár a megszállottaké, moccani sem mertek. Öreg, ráncos arcuk meg nem rándult, el nem mosolyodon. Ekkor az idegen - persze vigéc volt - újabb tréfát eszelt ki: nadrágtartókat kínált a lányoknak. Az egyik táskát rögtön le is vene a hálóból, egykenőre kibontotta, s most jött a cselfogás; a viaszosvászon táska harisnyakötőket rejtegeted. Volt ott kék és rózsaszín selyem, vörös és lila. mályvás és pipacspiros, s mind fémcsattal: két aranyozott, ölelkező Ámorral A lányok elragadtatva sikoltoztak, megtapogatták a mintadara­bokat, s azonnal azzal az ősi komolysággal forgatták valamennyit, ahogyan csak a nők tudják vizsgálni öltözékük kellékeit. Egy-egy szempillantással, egy-egy elsuttogott szóval kértek egymástól tanácsot, ugyanúgy válaszoltak, s még a Madám is vágyakozva forgatod egy narancssárga harisnyakötőt - ez szélesebb és tekintélyesebb volt, mint a többi, igazi úrinőket megillető haris­nyakötő. Az ügynök türelmesen várakozott, s máris volt újabb ötlete.- Próbáljátok csak fel. kiscicáim! Viharos tiltakozás támadt, a lányok rögtön lábuk közé szorí­tották szoknyájukat, mintha erőszaktól tartanának. De az ügynök nem türelmetlenkedett, tudta, hogy megfogta madarait. Nyugod­tan mondta:- Hát ha nem kell... nem kell. Visszacsomagolhatom. Majd ravaszul hozzátene:- De aki felpróbálja, megtarthatja. Méltóságosan. merev derékkal tartonák magukat. A két Gödény azonban olyan szerencsétlennek látszon, hogy megis­mételte az ajánlatát. Különösen Bricskát gyötörte a vágy, arca mindent elárult. Az ügynök egyenesen hozzá fordult:- Csak merészen, cicuskáml Nézd, ez a lila mennyire illik a ruhádhoz I Bricska végre döntött: felhajtotta szoknyáját, és megmutatta otromba lábát a ráncos, közönséges harisnyában. Az ügynök (ehajolt, rákapcsolta a harisnyakötőt, először a térde alatt, majd magasabban, s közben gyengéden megcsiklandozta a lányt; Bricska megborzongott, és fojtottan felsikoltott. Amikor a férfi végzett, átnyújtotta neki a lila harisnyakötőt.- No, ki következik ? - kérdezte Egyszerre kiáltották:- ÉnI Én! Pipis Rózával folytatta, aki valamilyen dagadt, boka nélküli formátlanságot takart fel, igazi „hurkalabat", ahogyan Raphaéle gúnyolta. Fernande-nak bókolt a vigéc, egészen lelkes lett a hatalmas comboktól. A szép zsidólány vékonyabb tibiája (láb­szára) nem aratott ilyen sikert. Louise, a Csirke, a férfi fejére borította szoknyáját, a Madámnak kellett megintenie az illetlen tréfálkozókat. És végül ő, a Madám nyújtotta lábát, egy szép normandiai lábat; telt volt és izmos. Az ügynök meglepetten és elragadtatva, mély hódolattal kapta le kalapját, az igazi francia lovag köszöntötte a pompás lábikrát. A két paraszt szinte megdermedt, csak fél szemmel és pilla­natokra mertek odanézni; teljesen olyanok voltak, mint két tyúk. A szőke pofaszakállas ügynök felállt, s váratlanul az arcukba kukorékolt. Mind viharosan röhögtek. w Motteville-ben az öregek végre lekászálódtak a vonatról kosarukkal, kacsáikkal és ernyőjükkel; felhallatszott, amikor az asszony távolodóban odaszólt a férjének:- Szajhák! Ezek is abba az átkozott Párizsba mennek. Rouenban a vigéc is leszállt, de akkorra már olyan mocskosán viccelődött, hogy a Madám keményen rendreutasította. Le is vonta az erkölcsi tanulságot:- Most megtanultuk, hogy ne álljunk szóba az első jött­­menttel. Oisselben átszálltak, és a következő állomáson már Joseph Rivet várta őket, kétkerekű, kasos kordéját telerakta székekkel, s eléje befogta fehér lovát. Az asztalos udvariasan megölelte a nőket, sorban felsegítette őket a kétkerekű alkotmányra. Hárman ültek hátul; az elülső székeket a Madám, a bátyja és Raphaéle foglalták el - Pipis Rózának nem jutott ülőhely, jól-rosszul a hatalmas Fernande térdére telepedett. És a kocsi megindult. De a gebe neki-neki­­ruqaszkodó ügetésére a taliga rázkódott, hogy a székek táncolni kezdtek, a padozat fel-feldobta az utasokat, akik jobbra-balra dőltek, mintha esik bábuk volnának; ijedten fintorogtak, ré­mülten sikoltoztak, majd egy-egy még vadabb rázkódásra szinte megnémultak. Görcsösen megkapaszkodtak a tragacs oldalában, kalapjuk hátukra, orrukra, vállukra csúszott, és a ló csak ment­ment, előrenyújtott fejjel, egyenes farkkal, ezzel a szőrét vesztett patkányfarkkal időnként meg-megcsapta tomporát. Joseph Rivet pedig egyik lábát a rúdnak vetette, a másikat maga alá húzta, magasra emelt könyökkel fogta a gyeplőt, torkából minduntalan valamilyen mély, gurgulázó, nógató hang tört elő, mire a nyomo­rult pára, fülét hegyezve, gyorsabb ügetésbe csapott át. Az út két oldalán zöldellt a vidék. Helyenként a virágzó repce sárga, hullámos abrosza terült el, egészséges, erős illat szállt a repcetáblákból, átható, édes illat, a szél messzire vitte. A magas rozsban kék fejű. apró búzavirágok bujkáltak, a lányok tépni szerettek volna egy-két szálat, de Rivet nem állt meg. Néha meg mintha egy-egy mezőt vérrel öntöztek volna; elárasztották a pipa­csok. És a virágoktól színes síkon ott ügetett a fehér ló. mögötte a szekér, amely mintha maga is egy óriás csokrot vitt volna, még lángolóbb virágokkal El-eltűnt egy tanya hatalmas fái közt, azután ismét előbukkant a lombok alól, és gördült tovább a sárga és zöld vetés tengerében, a piros és kék virágok között, vitte a szekérnyi tarka asszonyrakományt, tovahaladva a tűző napsütésben. Éppen egyet ütött az óra, amikor megálltak az asztalosműhely előtt. A lányokat összetörte az út, sápadtak voltak az éhségtől, reggel óta még semmit sem ettek. Rivet-né eléjük sietett, lesegí­tette őket, s amint földet értek, sorban megölelte mindegyiket, majd fáradhatatlanul csókolgatta sógornőjét, akit magának akart lefoglalni. A műhelyben ebédeltek, innét már kivitték a gyalupadokat, s a helyiséget előkészítették a holnapi lakomára Remek tojásos lepénnyel kezdték, majd roston sült hurka következett, ezt kitűnő, fanyar almaborral öblítették le; mindenki jókedvre derült Rivet koccintásra emelte poharát, felesége ezalatt kínálgatott, a konyhában melegítette az ételeket, hozta és vitte a tálakat, és oda-odahajolt az asztalnál ülőkhöz:- ízlik ? A műhely falához támasztott deszkákból, a sarokba söpört forgácshalmokból a gyalult fa szaga áradt, az asztalosműhelyek szaga, az a gyantás illat, mely olyan jól átjárja a tüdőt A vendégek a kislányt keresték, de ő a templomban volt, s csak estére várták haza A társaság erre felkerekedett, hogy megnézze a falut Kicsi falu volt, széles utca vágta ketté. Talán tíz ház sorakozott az út mentén, itt helyezkedtek el a falu boltjai: mészáros, szatócs, asztalos, kocsmáros. a foltozóvarga és a pék Az út végén állt a templom, körülötte keskeny sávban a temető, kapuja előtt négy hatalmas hársfa, óriás árnyékot vetve Egyszerű, stílus nélküli templom volt, kvarckőből építették, tornyát pala borí­totta Utána rögtön a határ következett, facsoportok közé szórt tanyák Rivet csak hétköznapi műhelyruháját viselte, de azért szertar­tásosan karját nyújtotta húgának, és nagy méltósággal vezette. Feleségét egészen felkavarta Raphaéle aranyszálas ruhája, a lány mellette ment. míg másik oldalán Fernande lépkedett Pipis Róza. a kis gombóc, hátul tipegett Csirkével és Bricská­­val, aki fáradtan sántikált. (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents