Magyar Hiradó, 1975. július-december (67. évfolyam, 27-52. szám)

1975-07-31 / 31. szám

MAGYAR HÍRADÓ 17. oldal SZABOLCSI ÉLETKÉP Kisváradi “napok” és cigányproblémák. KISVÁRDA, Szabolcs-Szat­­már megye — Kisvárdán, ha a látogató lehorgonyoz a szép góti­kus templom, a művelődési ház, a sarki étterem és az apró üzle­tek lezáratlan négyszögében, megfelelő képet nyerhet a város­ka életéről. A csellengő fiatalok­ról, a vásárolni igyekvő asszony­seregről, az autóbuszra várakozó falusiakról, a rohangáló cigány­­gyerekekről, és az esti mozi műsoráról... Minden fontos esemény ebben a szűk térben kap helyet. A magasba pillantva olvashatjuk a transzparensről: megkezdődtek a „Kisvárdai na­pok”. Sajátos hangulatú kisváros. Néhány évvel ezelőtt még község volt, igaz, történelmi emlékkel. Most a városi rang kötelezi. Nem utolsósorban a kultúra terjeszté­sére is. — Bizonyára jól ismeri Sza­­bolcsot — kérdeztem Nagy Fe­renc agronómust, aki a Tisza menti Dombrádról sietett ide, hogy jegyet szerezzen a kulturá­lis rendezvények valamelyikére. — A szabolcsi falvak sem egyformák — mondta. — Mező­gazdász vagyok és úgy Ítélem meg a községeket, hogy ahol nincs pénz, ott kultúra sincs! Itt körülöttünk is vannak egészen kulturált helyek, mint Fényeslit­­ke vagy Mándok, de vannak egé­szen elmaradottak is. Kisvárdán az elmúlt években sokat javult a helyzet, de még többet javulna, ha lenne egy főiskolánk is... Nem is olyan régen még elkíván­koztak innen az emberek. Ma­gam is. Ma viszont már itt akar­juk megvetni a lábunkat. Bebi­zonyítottuk: lehetséges jó gazda­sági kultúrát teremteni a Nyír­ségben. Miért ne lehetne akkor másféle kultúrát is meghonosíta­ni itt — jelentette ki meggyőző­déssel. Kisvárdán főleg a fiatalok hordozzák a művelődésért har­colók táborának zászlaját. A kisvárdai napok szervezését is ők tartják kézben, egyrészt hivatal­ból, másrészt önként, társadalmi munkában. A fiatalok főhadi­szállásán ismerkedtem meg Sza­bó Dénessel is, aki a közeli Pat­­rohán már súlyos tapasztalato­kat szerzett azzal, hogy Sza­bolcsban nem könnyű mulatság kultúrát teijeszteni. — Másfél éven át egy sze­mélyben voltam igazgató és ta­karító a kulturházban, duhaj fi­atalok között. Igyekeztem kézbe venni az ifjúsági klubot, de min­den szétesett. A szülők féltették gyerekeiket a megveretéstől és nem engedték el őket. Mit ta­gadjam — vallja be — én magam is féltem olykor. Elkese­redve jöttem vissza Kisvárdára. Itt sem számíthatunk minden fi­atalra, de legalább nem randalí­roznak. A város ipari fejlődése az igé­nyek megnövekedését is magával hozta, elsősorban a fiatalokét. A diákok társadalmi munkában építették meg maguknak a vár­­szinpadot és a Disc Jockey klubot. — Mit tagadjuk. Főleg a fia­talok járnak nálunk a művelődé­si ház rendezvényeire — mondta Jenei Sándor órásmester is, ami­kor a helybeliek közömbösségére és nemtörődömségére került szó. — Hiába lettünk várossá, falu maradunk továbbra is, ha nem élünk a felkínált lehetőségekkel! — Most egy alkalmi kultur­házban dolgozunk. A földszinti helyiséget ott is elvették tőlünk egy idő után, amelyikben a ci­gányklub működött. Odaadták egy üzemnek. — Én vezettem a klubot — mondta Belinszky Jóska a fiata­lok közül. — Alapvető kulturális dolgokra tanítottuk őket: visel­kedésre, öltözködésre. Be is jár­tak szívesen, vagy harminc fiatal és jól érezték magukat. Remény­kedtünk, hogy rávehetjük őket az iskola befejezésére is. Aztán minden szétesett. Többen feltet­ték nekünk a kérdést: ,,Ök vagy mi?” Az előítéletek Kisvárdán is élnek. — A tanács a napokban vi­tatja meg a cigánykérdést — mondta Úri Dezső, a városi ta­nács elnökhelyettese. — Több ci­gánycsaládnak jobb lakást bizto­sítunk! Őszre tervezik a cigányóvoda megindítását is. Akadt egy óvó­nő, aki elvállalta a gyerekekkel való foglalkozást. Az előítéletek! Persze, azokat is lehetséges leküzdeni. — Egy cigánycsaládot beköl­töztettünk az uj lakótelepre. A- zonnal küldöttség jött hozzánk tiltakozni — meséli a városi ta­nács elnökhelyettese. — Aztán eltelt néhány hét és befogadták őket. A város vonzásába tartozik 34-35 falu is: legalább százhúsz­ezer lélek él. A kultúrát az el­múlt években kerékpáron vitték ki a művelődési ház dolgozói. Őszre talán már lesz autójuk. — A város kisugárzása még korántsem kielégítő — vallja be a városi tanács elnökhelyettese. — Talán, ha felépül az uj mű­velődési házunk... A téren már kivágták a fá­kat. Hamarosan építkeznek. Úgy tervezik, hogy az uj öté­ves terv beruházásának 80 száza­lékát a kultúrára, a közművelő­désre fordítják. Kisvárdán akadnak város­patrióták, olyanok, akik felszólí­tás nélkül is cselekszenek. Ilyen ember Makay László tanár is. Búza Barna szobrászművész ki­állításán találkoztam vele, ahol az éwégi indexeket állította ki, miközben a tárlatot őrizte. A várbeli muzeum megszervezése az ő nevéhez fűződik. Egy ház bontásakor előkerült értékes sírkő megmentésével kezdődött. — Pénzünk nem volt, hogy A pannonhalmi Szt. Bene lek rendi apátság, amely csaknem 1000 éve létesült és a középkor­ban az ország első főiskolája alapította, a pécsi Tanárképző Főiskolának ajándékozta hires növénygyűjteményét. A 30 ezer lapból álló herbáriumot, amely a legtekintélyesebb a magyar gyűj­temények sorában, száz eszten­dőn át több mint másfélszáz botanikus gyarapította. Nem­csak Magyarország és az egész Kárpát-medence növényvilágát öleli fel, hanem dél-európai, egyiptomi, sziriai és palesztinai növények is találhatók benne. Különösen értékes egy 800 lapból álló algagyüjtemény, vala­mint a legrégibb magyar mag­­gyűjtemépy, amely különleges florisztikai értékű erdei és gyógynövények magvait tartal­mazza. *** Hol szól a berki tücsökma­dár? Budapesttől mindössze 30 kilométernyire — Ócsán. Keve­sen tudják, hogy Öcsa süppedő talajú láperdőkkel, rétekkel körülvett falu; Arpádkori, XIII. századi román stilusu mjűemlék­­templommal, száz pincéből álló Nyíregyházára szállítsuk. Felve­tődött bennünk a gondolat: mi­ért ne maradhatna nálunk a kő? így született meg a helybeli régészkedés és végül a muzeum is a helyreállított várban. Ma már saját történelmi kiadvá­nyaik vannak. — Hogy mindezt mennyire értékelik Kisvárdán? — tűnődik zavartan kérdésemen Makay László történész tanár, akinek a napokban ajánlották fel a muze­um igazgatói tisztét. — Azt hi­szem, már értékelik, hiszen óri­ási változások történtek nálunk. — Tizennyolc évvel ezelőtt, amikor idekerültem — mondja Úri Dezső —, zenét és kultúrát szerető embereket találtam itt. A régi kulturotthonban mindig telt ház volt. A hatvanas években furcsa mód és megmagyarázha­tatlanul eltűnt ez a bázis. S ez engem lehangolt... Mégis remél­tem, hogy a régi kulturszomjat sikerül fölébresztennk. Én min­denesetre optimista vagyok a jö­vőt illetően. Ezt sugallják a „Kisvárdai napok” is: a joghoz optimizmust és sikert a kultúra trónfoglalá­sára! pincesorral, présházakkal, kop­­jafás temetővel. Most a jelenleg is védett 190 hektáros területet 3500 hektárra kívánják bővíteni. Az ócsai tájvédelmi körzet létesítésével szeretnék megőrizni az alföldi természetes mocsár- és láperdők és az úgynevezett turjános rétek maradvány-terü­leteit, az itteni növény- és állatvilágot. Ha megvalósul a védelem, akkor sikerül fenntar­tani és megmenteni a ma már kihalóban levő kőriséger láper­dőket, a szilkőris-tölgy ligeter­dőket, a mocsár- és lápréteket. Ócsa környékéknek növény- és állatvilága ugyancsak sajátos. Megtalálható itt a réti fülesba­goly, a gólya a berki tücsökma­dár, a jégmadár, a fülj. A szárazföldi ászkarák például egész Európában csak Ócsán és Erdélyben ismert. A természeti értékeken kivűl megőrzik majd az ócsai öreg falu műemlék templomát, legértékesebb népi műemlékjellegü házait, s az öreghegyi nyeregtetős pincesort. Magyarországon hosszutávu, az évezred végéig szóló program készül a természetes gyógyfor­rások felhasználására. Az or­szágban jelenleg 500-nál is több gyógyhatású forrás van, ame* lyeknek több mint fele 50 Celsius foknál melegebb vizet ad. Környékükön 152 kisebb-na­­gyobb gyógyfürdő épült. A lehetőségek azonban lényegesen nagyobbak, még akkor is ha csak a _ legmagasabb értékű gyógyforrásokat vesszük tekin­tetbe. E lehetőségek pontos felmérése alapján készül el hasznosításukra az átfogó prog­ram. A magyar kormány és az ENSZ egy múlt évi megállapodá­sa értelmében a nemzetközi szer­­. vezet gyógy idegenforgalmi sza­kemberekkel. különböző beren­dezésekkel segíti a nagyszabású munkát, ezenkívül finanszírozza magyar szakemberek külföldi tanulmányait. *** Junius kedves hónapja volt a magyar népnek. Nemcsak azért, mert ekkor kezdődik a csillagá­szati nyár, ekkor leghosszabbak a nappalok (a világos napszak l-étől 21-ig 17 perccel növekszik az éj rovására, s végül is 15 óra 55 percig tart), hanem mert ekkor van az iskolaidő vége, ekkor folyik a legnagyobb mun­ka a földeken, a betakarítás. Junius egyébként az a hónap, amelyhez igen sok szólás-mon­dás, s néphit, népszokás fűző­dik. Ezek közül idézünk néhá­nyat. A hónap legnevezetesebb napja 29-e. Péter, Pál. Erről igy szól — a gazdákhoz címezve — a Kincses Kalandárium: ”A bur­gonyát, a tengerit ebben a hónapban megkapálni fontos feladat. Az ugarföldek felszán­tására most van a legfőbb idő. Péter, Pál után az aratás is megkezdődvén, az aratóeszkö­zöket mihamarabb rendbe kell szedni. A szénakaszálást és behordást is ebben a hónapban végezzük el.” Jeles nap még junius 24-e, Szent István napja is. Az előestéjén gyújtott tüzekkel a nyári napfordulót köszöntötték a XVI. századtól kezdve. Ma már csak néhány somogyi faluban gyújtanak tüzet. A népi regulá' ' őzül lo-ére, Margit-napra e*. a rigmus vonatkozik: ’’Margit felhőtől fél; égiháborut vél. ’’János pedig, akinek 26-án van a nevenapja, csak tizedannyi esővel fenyeget, mint Medárd: ”János-nap előtt, ha esik, négy napig esik. Ha e nap előtt a kakukk jókor kezdi a szólást, olcsó lészen a gabona (bőven terem), ha utána később kezdi — drága lészen...” Szémann Béla OHAZAI KRÓNIKA

Next

/
Thumbnails
Contents