Magyar Hiradó, 1975. július-december (67. évfolyam, 27-52. szám)
1975-07-03 / 27. szám
12. oldal MAGYAR HÍRADÓ EGY ŰRREPÜLŐ NAPLÓJÁBÓL Irta: MÄRER GYÖRGY Az űrben keringünk, sejtelmem sincs, mióta. Én már itt, az űrhajóban születtem, talán évmilliárdokkal azután, hogy megépít tették és elinditották útjára. Én persze teljes bizonyossággal csak azt tudom, amiben magam is résztveszek, a többiért nem szavatolok. Gépünk mérhetetlen nagy, mégis alig férünk el benne, igaz, hogy a személyzet egyre gyarapszik. A többlet elhelyezésére lázasan Már« György megfelelő férőhelyeket építünk, de ezt sem lehet túlzásba vinni, mert a beépítetlen területeken élelmiszert kell termelnünk és üzemeket kell építenünk egyéb szükségleteink előállítására. Elvégre az induláskor kiosztott egyetlen pilóta-öltözetben nem járhatunk egész utunkon és a legfeljebb csak hónapokra elegendő konzervadagokat is fel kell frissítenünk. így, amig az űrben keringünk,. önellátásra vagyunk utalva. A területhiány tehát arra kényszerit bennünket, hogy az építkezésünk fölfelé vegyen irányt. Mondottam, a múltat nem ismerem pontosan, legföljebb csak az öregek elbeszéléséből vagy a könyvekből. Ezekből a forrásokból mindenesetre annyi kiderül, és ez valószínű, hogy kezdetben nem voltak ilyen sokan a gépen és rengeteg ideig tartott, amig a kevés utas a berendezést mai fokára fejlesztette. Az is kitűnik, hogy ez a kisszámú kezdeményező a tágas térség és a lehetőségek határtalan volta ellenére is folyton civakodott egymással (noha erre igazán nem volt szükség), és mindenki azt akarta készen megkaparintani, amit a másik sajátmagának termelt. Ha igaznak fogadjuk el azt az általunk nehezen ellenőrizhető legendát, akkor szinte érthetetlennek tűnik számunkra, hogyan tudta űrhajónk mégis elérni mai fejlettségi fokát és utasai hogyan tudták felhalmozni a megelégedettségnek és boldogságnak ekkora állományát, amelyben ma tobzódunk. De hát hagyjuk a múlt egyre jobban összemosódó emlékeit és vizsgáljuk inkább az éles vonásokban kirajzolódó mai életünket! Szóval egyre repülünk az űrben soha nem lankadó ütemben. Hol éles fénnyel világit fölöttünk az izzó nap, hol az éjszaka fekete árnyai borulnak hűsen utcáinkra és mezőinkre. Napokat, heteket, hónapokat barangol be hajónk, amig vissza nem érkezünk röppályánk induló pontjára. Ekkor azután újra kezdjük a számunkra rendelt iv bejárását. Ne higyjük azonban, hogy mindez egyhangú. Dehogyis az. Az állandó útvonalon bejárt ut sohsem ugyanaz. Mindig keresztezi pályánkat egy-egy valahonnan előbukkanó vakító fényű meteor, olykorolykor viliódzó farkú üstökösök húznak el mellettünk és esetenkint valami Ismeretlen Erő a pályánkat is elgörbíti néhány lemérhetetlen egységgel. Néha kisebb műbolygót küldünk ki űrlaboratóriumunkból, hogy kémlelje ki a körülöttünk hullámzó, egyre kevésbé ismeretlen homályt és ezek a kémek felbecsülhetetlen értékű jelentéseket küldenek — sajátmagunkról. Mert — és ezt jegyezzük meg jól — a Mindenség végtelen bölcsességéről annyit már tudunk, hogy sohasem haladhatja túl saját felfogóképességünket. Mindenből pontosan annyi létezik, amennyit érzékelünk, feltételezünk és lemérhetünk s az u.n. Haladás nem több, mint amikor a szerelő eljön, hogy megjavítsa recsegő telefonkészülékünket, hogy ezután tisztán halljuk azt, amit rajta keresztül hozzánk szólnak. Számosán akadnak, akik minden magyarázat elől bezárják füleiket és a Tudás helyett megelégednek a Hittel, amit nem kell megérteni, csak elfogadni vagy elutasítani. Az ilyen lények azután rábízzák magukat valamely nagy ígéretre, ami ha nem teljesül, nem pörölhető, mert nincs róla semmiféle közjegyzőileg hitelesített okmány. Dehát ez az egymással párhuzamos és egymást olykor keresztező többféleség nem túlságosan zavaró. Sőt inkább szórakoztató és még jobban színesíti az utazás örömeit. Az úti tájékoztatóban is szerepel ez a műsorszám, mint űrhajónk egyik vonzó eseménye. Általában napjaink nem unalmasak. Amikor nem foglalja el időnket a szükséges szakmai teendő, mindenféle szórakoztató HUMORESZK FELVÉTELI KÉRELEM Mélyen tisztelt Vezetőség! Amidőn olvastam, hogy megalakult a Dohányzást Ellenzők Társasága, s Önök mint alapítók, kérik az érdeklődők jelentkezését, igy kiáltottam fel: debuisset pridem! (S hogy azok számára is tudtul adjam lelkes örömömet, akik a latin nyelvben járatlanok, tüstént hozzákiáltottam magyarul is: előbb kellett volna!) Hamarjában nem is emlékszem Társaságra, mely hasznosabb és nemesebb célból alakult volna meg, mint az Önöké, Dohányzást Ellenzőké. Céljuk, mint a közleményben olvasom: ,,A dohányzás egészségkárosító hatását bizonyító adatok összegezése, propagandálása és a nemdohányzók egészségének reggelente az iskolába igyekvő s közben bagózó kisdiákok tucatjaival találkozik az ember, a Dohányzást Ellenzők Társaságára rendkívül fontos, majdhogynem magasztos feladat vár. Vajha hozzájárulhatnék e feladat megoldásához szerény erőmhöz képest jómagam is! Személyemről röviden: büntetlen előéletű vagyok. Negyvenöt éve dohányzom. Az utóbbi években naponta átlagosan 15 cigarettát szivok, ami a nem dohányzó orvosok szerint sok, a dohányzó orvosok szerint megengedhető. Jól tudom, hogy vannak nálam sokkal erősebb dohányosok is, akik naponta 30, sőt 40 cigarettát füstölnek el. Ők, több okuk lévén rá, még hevesebben ellenzik a dohányzást, mint én, de feltételezem, hogy a Társaságnak közlegényekre is szüksége van, kivált olyanokra, mint csekélységem, akinek már az apja, sőt a nagyapja is dohányzott, s igy a dohányzás ellenzése mint szilárd elvi álláspont (a nikotinnal együtt), a vérükben van. Legyen szabad a teljes tájékoztatás érdekében megemlítenem, hogy sok évvel ezelőtt megpróbálkoztam a szivarral és a pipával is, de ezen eszközök kevésbé ártalmasak lévén, mint a cigaretta, ellenezni sem tudtam őket eléggé szenvedélyesen, aról nem is beszélve, hogy a pipától a manuális tennivalók is elriasztottak. Erősen remélem, hogy felvételi kérelmem megtársasjátékokat játszunk. Háborúkat, amelyekben az egyik, a játék szabályai szerint, mindig győz, a másik vészit, de sohasem lehet tudni egész biztosan, melyik. Vagy civilizációt, amelyik bizonyos idő múltán úgy kifényesedik, mint a viseltes nadrág, újat kell csináltatni helyette. Vagy szerelmet, ami nagyon kellemes játék, de kisajátítja az ember egész idejét és igy nem marad lehetőség a hajó üzembentartására. De mindezt nem kell túl komolyan venni, mert csak játék az egész. A fődolog, hogy repülünk az űrben fáradhatatlanul és ez technikánk roppant nagy vívmánya. Csak az a kár, hogy az ilyen utazás nem tart örökké. Az egyes utasok menetjegye ugyanis csak korlátozott időre szól. Ha nem igy, lassan nem férnénk el az űrhajón. Persze ennek a szükségességnek a kiküszöbölése, mármint az űrhajósok menetidejének meghosszabbítása, erősen foglalkoztatja vezető pilótáinkat. Az idevágó elgondolások azonban egyelőre csak a kísérletezés állapotában vannak, a komoly megoldások kivitelezésére amúgy sincs megfelelő költségvetési fedezet. Egy dolog azonban könnyen előfordulhat. Az, hogy a Távoli Központ, amely hajónkat egyszer elindította és azóta is rádióhullámokat irányítja s, ha kell, módosítja pályánkat, egy szép napon majd időszerűtlennek nyilvánítja az egész vállalkozást és leszállásra kényszeríti gépestől, mindenestől az egész társaságot. Akkor azután vége a Nagy Kalandnak. hallgatásra talál s kedvező válaszuk beszédes cáfolata lesz ama rosszhiszemű pletykának, miszerint a Dohányzást Ellenzők Társasága a nemdohányzók köréből keres tagokat. Ugyan milyen gyakorlati eredményt igér az, ha kétszáz — vagy kétezer — nemdohányzó összeül és szidja a nikotint? ,,Na bumm, és akkor mi van?” — mondják erre jobb pesti körökben. Ellenben ha a Társaságnak csak igazoltan rendszeres dohányzók (nem kocadohányzók, hanem hozzám hasonló, konokul füstölő szamarak) lehetnek a tagjai, akkor látok némi reményt, kivált, ha üléseit a Társaság szigorú dohányzási tilalom terhe alatt tartja. Ha a társaság valóban lelkes, meggyőződéses, fáradhatatlan tagságot kiván toborozni, azt csak a dohányzók köréből tegye, s engem semmiképpen se mellőzzön. Állitom, hogy jobban ismerem a dohányzás csúf ártalmait, mint azok, akik az ismeretterjesztő cikkeket Írják róluk vagy a riasztó statisztikákat közük. Ne vegyék dicsekvésnek, de jómagam már korán reggel, az első cigarettát is ellenzem, este pedig a napi fejadag elfüstölése után azzal a gondolattal nyomom el a csikket, hogy a dohányzás ellen társadalmi összefogással kéne küzdeni. Abban a reményben, hogy kérelmeméin meghallgatásra talál, s a dohányzást mihamarább szervezetten ellenezhetem, maradtam teljes tisztelettel. „ Tabi László
