Magyar Hiradó, 1975. július-december (67. évfolyam, 27-52. szám)
1975-07-24 / 30. szám
12. oldal magvak híradó A kém, aki bentmaradt a pácban Irta: HALÁSZ PÉTER Halász Péter Düsseldorfban megkezdődött a 48 esztendős Günter Guillaume és a nála egy évvel fiatalabb feleségének, Christelnek bűnügyi tárgyalása. Bíróság elé állt tehát a házaspár, amelynek esztendőkön át folytatott kémtevékenysége Willy Brandt lemondásához vezetett és Nyugat-Németország történetének egy lezáratlan és számos kérdéssel mindmáig adós maradt fejezetét alkotta meg, A , tárgyalás az ilyen jellegű bűnpereknek ma már jólismert, csaknem megszokott keretei között pereg: a bíróság tagjai golyóálló üveg mögött foglalnak helyet, érzékeny műszerek biztosítják, hogy azt ami a földalatti tárgyalóterem falai között elhangzik, avatatlanok meg ne hallhassák. A tárgyalóterembe lépő újságírókat és a közönséget az épületbe lépéskor megmotozzák. Fényképezni tilos. A tárgyalás valószínűleg több hónapig tart és nagy része a közönség kizárásával folyik. A zárt tárgyalások nagyobb jelentőségű fejleményeiről sajtójelentések utján tájékozódik a közönség. Günter Guillaume feleségével együtt az 1956-os esztendőben politikai menekültként érkezett Nyugatnémetországba, csatlakozott a szociáldemokrata párthoz és oly serényen munkálkodott a párt érdekében és csakhamar oly hasznossá tette magát, hogy szorgalma és megbízhatósága eredményeképpen alig másfél évtizeddel Nyugat-Németországba érkezése után már a kancellár közvetlen közelében dolgozott. 1970 januárjában referensi beosztásban Willy Brandt munkatársa lett. Ebben a pozícióban maradt úgyszólván letartóztatásának napjáig, 1974 április 24-ig. Két héttel később Brandt kancellár lemondott, felelősséget vállalva a Guillaume-botrányért. A történet olyan, mintha John Le Carre ”A kém aki bejött a hidegről” című regény Írója találta volna ki. Sőt a Le Carre regény is valami ilyesmiről szól, csak éppen fordított képlet szerint: ott nyugati ágens férkőzik be a kelet-német kormányzati- és párthierarchia legmagasabb köreibe. Ami azonban a kémregényirodalomban szórakoztató lehet, az a valóságban már nyugtalanító kérdéseket vet fel és a Guillaume házaspár bűnpere éppen azért Ígérkezik feszültséggel teljesnek és szenzációs fordulatokban bővelkedőnek, mert a várakozás szerint ezekre igér választ. Melyek ezek a kérdések? .Az egyik például a következő: hogyan történhetett meg az, hogy 1973 nyarán Brandt kancellár magával vitte asszisztensét norvégiai vakációjára, ahol Guillaume minden ellenőrzés és felügyelet nélkül átnézhette és olvashatta a kancellár diplomáciai postáját, jóllehet annak az esztendőnek május 29 -én Genscher, az akkori belügyminiszter már figyelmeztette a kancellárt: Guillaume ellen felmerült a kémkedés gyanúja. A kancellár azonban bízott munkatársában. Talán nem is ok nélkül, hiszen 1970 szeptember 8-i keltezéssel a szövetségi kormány biztonsági szolgálata olyan jelentést küldött Guillaumeról a kancellári hivatalnak, amely szerint: a kivizsgálás során semmi olyan ok nem merült fel, amelynek következtében Guillaume ne nyerhetne bepillantást bizalmas államiratokba. beleértve olyan dokumentumokat is, amelyek a legszigorúbb államtitkokat tartalmazzák. Éppen ez a legilletékesebb helyről vállalt kezesség volt az, amely Guillaume számára megnyitotta a kancellár hivatal legbelsőbb szobája felé vezető utat. A kérdés most tehát az: mennyire gondosan járt el az akkori illetékes miniszter, Ehmke, egy ilyen nagyfontosságu személyi háttér kivizsgálában, hogyan tettek eleget feladatuknak az ilyen vizsgálatért felelős hivatalnokok, közrejátszottak-e esetleg különböző pártérdekek, a kormánykoalíció és az ellenzék, kulisszák mögötti, szabad szemmel láthatatlan egymásra ható és egymással szembenálló érdekeinek kombinációi? Van azonban még egy döntő fontosságú kérdés, amelyre a bíróság választ keres: éveken át tartott bizalmi pozíciójából milyen értékű információkat küldött Guillaume Kelet-Németországba és milyen kategóriába tartozókat, milyen széles hatósugárral: a DÉL AMERIKAI UTIJEGYZETEK PERU FŐVÁROSÁRÓL, LIMÁRÓL... Lima, Peru junius hó.... EZ AZTÁN különbség Brazília után! Már az ut, a négyezer kilométeres repülés — ó, ezek a szörnyű távolságok! —, ahogy a vadul zöldellő őserdőkből átrepültünk a sziklák és sziklák és tavak és aztán a végtelen homoksivatag felett. Limában tiz napig a Nemzeti Kultúra Intézetének vendége voltarp- Annak indián munkatársai, a magyar nagykövetség, és a kirendeltség tagjai segítettek gyorsan minél többet látni s érteni ebből a szeretetre méltó furcsa világból. Itt is meleg van, de azért szelidebb, mint a forró február. Első délután, még egyedül, három órát gyalogoltam a város közepén.Zsúfolt, keskeny öreg utcák, szinte végig az üzletek előtt a járdára vagy ládákra kirakott vásár. Alig bir az ember ezen a tömegen áttörni. Nem látni a szép öreg házakat az embertől. Mégis, egy barokk palota első emeletének nyitott ablakain át, a szemközti járdáról remek dzsudógyakorlatot néztem végig, fehérruhás fiuk bravúros tornáját. És az egyetemi, vagy nemzeti könyvtár sötét lépcsőházán betörve sok száz koromfekete hajú, fehér inges, kék nadrágos diák tanuló seregét. ,,Szörnyű városom. Lima. szeretlek!” — idézik barátaim a költőt, akit nem ismerek, pedig ezzel a kiáltással kulcsot adott a kezembe. Mindennek oka van, igazságtalan bolondság folyton kritizálni. Elképzelhetetlen már Lima fekvése. Mondják, iskolában is tanítják, hogy ez az indiánok bosszúja. Mikor a fehér hódítók megkérdezték az indiánokat, hol lenne legalkalmasabb egy nagyvárost felépíteni, ezt a helyet ajánlották. Mert itt soha nem süt a nap, soha nem esik az eső, és egyetlen szál fű meg nem él. Ez nyilván túlzás, mert ottlétem alatt igen szép napfényes idő volt, és az óvárosból kiérve parkokat, pálmasorokat, gyönyörű virággruppokat láttam. De hogy ez milyen keserves munka eredménye, az a tengerpartra kiérve derül ki. KICSINY, rövid, parkosított szakaszon túl, akár északnak, akár délnek, száz és száz, ezer és ezer, kilométer pusztaság. Mintha nem is homok volna, Szövetségi Köztársaság államérdekeit veszélyeztel ték-e a kém jelentései, befolyásolták-e a brand! ’’keleti politika” alakulását, sőt mindezen túlmenőé érinthetik-e a kém információi a nyugati szövetsé egészének, Christelnek vallomásához. A kém ross férj volt, a házasság már a házaspár lebukása elől zátonyra futott, Christel válni akart. Nem érzelmek csak titkok fűzték őket egymáshoz, de azo végzetesen. A düsseldorfi bíróság feladata roppantul kénye és felelősségteljes, mert mig egyfelől államtitkokká összefüggő kérdések feltárása a célja, (amelyel minden részletükben nem bocsáthatók a nyilvánossá) elé), másfelől azonban el kell kerülnie annak í gyanúnak leghalványabb lehetőségét is, hogy mivel í Guillaume-kémperben a múltban, esetleg mindmái} magas hivatalt betöltő személyek nevei is felbukkan nak, az államérdekekre való hivatkozás ürügyén olyar kérdések is megválaszolatlanok és rejtve maradjanak amelyek szabad demokráciában minden kétsége kizáróan a közvéleményre is tartoznak. hanem darabosan szétomlott beton. Szürke, szomorú, reménytelen. És igazán, sehol egy szál fű sem ne magától. Ellenben egy-két dombbal beljebb, a hegyek közt örök a napsütés, gyakori az eső, ott ingerlő oázist teremtettek a milliomosok. A nyaralótelep körül van kerítve, fegyveres őr vigyáz az árnyas ligetre, kanyargó autóutakra, a permetezővel folyton-locsolt kertekben pompázó hatalmas villákra. A pazar parkok sarkában sárkunyhók állnak, melyekben a ház cselédei, kertészei és őrei élnek. Mert a kincsérő tengerparttal biró, ásványokban gazdag Peruban még mindig aránytalan a vagyonelosztás. Az ilyen oázisokhoz vezető dombok közt bolyongva nem is tudja az ember, antik vagy uj romokat lát-e a Földrengések Völgyében. Egyik dombon ötszáz éves inka város törmeléke — másik dombon siralmas kunyhósor, a harmadik völgyben mostanában szétomlott város. Egy újsághír, elfutó részvét — hangulat, igen, tudok a perui földrengésről. De hogy ez itt örökké megismétlődő borzalom, azt egy szép tizedik emeleti csupa ablakszobában tudtam meg. Szemben, itt az uj egyetemi és kereskedelmi városrészben nézegettem egy befejezetlen lakótornyot, melynek tetejéből jobbra-balra mélyen elgörbült betonvas kötegek állnak ki. Mi ez? — Mi? Tavaly, 1974. október 5-én három és fél percig tartó földrengés volt itt. Ezek a gömbvasak mutatják, mennyit hajlott a ház jobbra-balra. Ugyanúgy ez is. Itt álltunk, az ajtókeretbe kapaszkodtunk és vártuk a halált. A fürdőszoba boylere kiszakadt a falból és dörögve gurult. Menekülni lehetetlen. Limában és egész Peruban szakadatlanul reng a föld. Hol erősebben, hol gyengébben. Most végünk. — Végre valahogy mégis megállt a házunk. Ez a rugalmas vasbeton kibírta. De a régi, hagyományos módszerekkel épült, földszintes, vagy emeletes házak összeomlottak. Bent a belvárosban, minisztériumok is. Irtózatos volt. Ezer, meg ezer ház százezer, meg százezer hajléktalan. Ezt nem lehet elképzelni, ezen nincs elég erő és hatalom segíteni. Nem'is szólva a lelki sérülésekről. Még én is, azóta, ha egy teherautó eldübörög az utcában és a ház megremeg a talpam alatt: naponta és minden éjjel végigélem újra a földrengést. ÚJRA végigjártam a romvárosokat. Van már újjáépült, van, amit most döntenek le végleg, van, aki (Folyt, a 13. oldalon)
