Magyar Hiradó, 1975. július-december (67. évfolyam, 27-52. szám)
1975-12-25 / 52. szám
20. OLDAL MAGYAR HÍRADÓ IGAZ TÖRTÉNETEK, KALANDOS HISTÓRIÁK A LIKVIDÁLÓ VALLALAT (Folytatás) — De hiszen megmondtam, hogy nincs szükségem . . . A mondatot azonban nem fejezhette be, mert a két férfi megragadta, és egy ügyes mozdulattal beledugta a zsákba. Fergusson érezte, hogy valahová viszik. Egy autó ajtaja nyikorgott. Óvatosan lerakták a kocsi aljára. — Minden rendben van? — hallotta a felesége kérdését. — Igen, asszonyom. Elmaradt egy munkánk, "Kedves Henry! Mire ezeket a sorokat olvasod, engem már nem találsz itt. Tudom, gyávaság amit teszek, nem igy kellene elmennem húsz évi házasság után. Oda kellett volna állnom eléd, akkor, azon a napon, amikor . . . amikor megfogant bennem a gondolat. Oda kellett volna állnom eléd és megmondani őszintén: Henry, válni akarok, mert mást szeretek. Miéfl választottam mégis ezt a megoldást, a levélben való bucsuzás megalkuvó útját? Gyávaságból-e, vagy azért, mert attól féltem, hogy személyesen nem tudnék ilyen kegyetlenül őszinte lenni Hozzád? Vagy talán nem akartam látni arcodon a fájdalmat és megbotránkozást, amit nem tudtál volna eltitkolni és a hűvös angol álarc alá rejteni? Mindegy, miért búcsúzom levélben. Egy a lényeg: elmegyek Tőled, Henry, húsz évi házasság után itthagyom a házat, amit együtt rendeztünk be, ahol együtt voltunk boldogok . . . igen, le merem írni, bár ebben a szituációban furcsának tűnik: voltak boldog időszakok az alatt a húsz év alatt, amig itt éltem Veled Londonban. Sok emlék fűz ehhez a St. John's Wood-i házhoz, lányunk gyermekkora, néhány kedves barát, a kandalló barátságos tüze, amely előtt órákon ál tudtál ülni és nézi pipádfüsijét. Igen, Henry voltak boldog időszakok a melletted töltött évek alatt, de . . . hadd Írjak erről ugyanolyan őszintén, ahogy eddig tettem ... de soha nem éreztem a feles igy hamarabb tudtunk időt szakitani az Ön számára. — Nagyon örülök — halottá Fergusson a feleletet. — De most, kérem, bocsássanak meg. Az ebéd majdnem kész, és még telefonálnom kell. Az autó elidult. Fergusson kétségbeesve kérdezte magától: “Kit akar felhivni a feleségem? Hogy lehet, hogy semmit sem vettem’ észre?” az az érzés, amit most érzek. Tudom, hogy fájdalmat okozok, de nincs más választásom. El kell mennem, mert ha maradok, akkor én leszek boldogtalan és tulajdonképpen te sem lennél boldog. Nem irom meg, hogy hová megyek, ne is keressél. Majd jelentkezem, kis idő múlva, amikor elcsiialultak benned a harag első hullámai és hajlandó leszel a válásról beszélni. Patríciának nem irtam semmit. Ha gondolod, ird meg neki, hogy édesanyja ezt az utat választotta. Isten veled, Henry, kérlek, ne haragudj rám a kelleténél jobban. Carine" Letette a tollat és lassan végigolvasta a levelet. A kezére pillantott, azt nézte: remeg-e? De ujjai mozdulatlanul tartották a halványszürke papírlapot. Jobb sarkában, domború betűkkel állt a cim: “The Orchard, St. John’s Wood Cresent, London, N. W. 8.” Összehajtotta a levelet és borítékba tette. “To Henry” — irta rá nyomtatott betűkkel, aztán alá, ugyancsak nagy betűkkel: Private. Felállt a kis biedermeier Íróasztal mellől. Soha többé nem irok itt levelet, gondolta és megborzongott. Gyors léptekkel ment fel a sötétzöld szőnyeggel fedett lépcsőn. Henry szobájáak ajtaja tenyérnyire nyitva állt. Tudta, hogy ez azt jelenti, hogy Shangri La, a sziámi macska ott fekszik Henry ágyán. Délelőttönként ez volt a kedvenc pihenőhelye. A mnoslro wolAKnn off folriidt 07 ártvrrxn Pori. ne lépteinek neszére felkapta a fejét, fekete képe érdeklődéssel vegyes félelemmel fordult az asszony felé. Hegyes fülei megremegtek. De Carine nem szólt rá, ahogy máskor szokta. A borítékot letette az ágy melletti kis asztalra, aztán, anélkül, hogy egyetlen pillantást vetett volna Shangri La-ra, kisietett a szobából. Az állat összehúzta a szemét, nyújtózott egyet és kis, kéjes szuszanással ismét elnyúlt az ágyon. Carine a hallban a telefonhoz lépett és taxit rendelt. Kétbőröndje becsomagolva állt az ajtó mellett. Minden úgy ment, ahogyan kitervelte. Ha Henry most látná, amit tweed kosztümkabátját veszi fel és közben óráját nézi, bizonyosan azt mondaná, mint oly sokszor: “Hiába, darling, rajtad meglátszik a német alaposság.” Hallotta, hogy az utca felől motorberregés hangzik és a francia ablakon át látta, hogy a taxi odagördül a ház elé. Kinyitotta a házkaput és kiszólt a sofőrnek, hogy jöjjön be a bőröndökért. Zömök, hajlottorru, tipikus londoni taxisofőr volt, eastendi tájszólással. Felkapta a két bőröndöt és ki vitte a kerten át a taxihoz. Carine a nyitott ajtóból visszanézett. A hall mahagóni faláról piros-frakkos rókavadászok néztek vissza rá. 9 sarokban a hatalmas állóóra monoton egyhangúsággal ketyegett. Húsz év, gondolta Carine, húsz évet hagyok a hátam mögött, igy, egyetlen pillanat alatt. Sirnom kellene, fájdalmat éreznem . . . Maga is megdöbbent attól, mennyire egyszerű az egész. Nem kell lenyelnie könnyeit, mert nincsenek könnyei. Iste veled, húsz évem, mondta félhangosan és becsapta maga mögött a ház kapuját. A sofőr kédőn nézett rá. “London Airport, please,” mondta Carine és hátradőlt az ülésen. A taxis bólintott és bekapcsolta a motort. Az utca csendes volt, a házak előkertj eiben senki sem tartózkodott. A sarkon a gázmüvek szerelőinek kis színes sátra állt, három overállos férfi ült az egyik ház kerítésének párkányán és teázott. Rá sem néztek a tovarobogó taxira. Ez hát az utolsó kép, amit magammal viszek arról az utcáról, ahol húsz éven át éltem, gondolta Carine. Teázó munkások! Órájára pillantott. Fél tizenegy múlt. A repülőgép két óra múlva indul. Vajon, mit fog szólni Henry, ha este hazaérkezik Dublinből és megtalálja a levelet? Biztosan leszól Mary-nek a konyhába, hogy hozzon fel egy csésze teát. Látta maga eőtt férjének magas alakját, amint kilép szobájából, zsebében a levéllel, amelyet elolvasás után, gondosan összehajtogatva tett el. Bemegy a dolgozószobába, leül a karosszékbe és várja, hogy Mary letegye elé tálcán a teáskannát és a csészét. Beönti az ujjnyi tejet a csészébe, utána az aranyszin teát és ha az első kortyok már lecsorogtak a torkán, csak akkor dől hátra a karosszékben, hogy átgondolja: mi is történt? c-wü.. ■ lei *.v VÉGE. FORGÓSZÉL . —ROMANTIKUS KISREGÉNY — Irta: VAJDA ALBERT 1. szabadult boldogságot, soha sem volt bennem ffinlvtaMnlri
