Magyar Hiradó, 1975. július-december (67. évfolyam, 27-52. szám)

1975-12-04 / 49. szám

• i'-.- ■ iÉlÉfe '■

12. OLDAL — MAGYAR HÍRADÓ

„NEM AKAROK ÚJRA HATALMAT!”

Irta: SIMA FERENC

Félreértések elkerülése végett: a fenti nyilatkozatot nem Richard Nixon tette, hanem a Kasmir közelében egy észak-indiai kisvárosban immár tizenhat éve lakozó dalai láma. Nem volt szerencsém vele személyesen elcsevegni, viszont fogadott ott egy indiai ujságirót, aki inteijut kapott tőle. Körülményes az útja, hogy a terjedelmes nyilatkozat hogyan vált számomra érthető nyelvűvé, hogy gyökeresen átdolgozhassam az egészet lapunk szokásos cikkteijedelmére.

A bőbeszédű nyilatkozatból tudtam meg, hogy amikor elüldözték Tibetből a dalai lámát, kilencven hive is követte a száműzetésbe. Ezek a tibetiek jól beleilleszkedtek az indiai életbe, mert szülőhazájukban megszokták a kemény életfeltételeket. Ott is hegylakók voltk, Indiában is a hegyek között élnek.

Mikor a dalai láma megszűnt istennek lenni és elhagyta lasszai palotáját, negyven éves volt. Most szerény körülmények között telnek napjai, egy kis házban van lakása. Modern eYnber lett az egykori istenből.

íme a vele folytatott interjú veleje:

— Sajnálja, hogy eljött Tibetből?

— Annak idején én magam határoztam el, hogy távozom. Ahogy telnek-mulnak az évek, egyre világosabban látom, hogy mennyire helyesen cselekedtem.

— Sokszor felvetődik a világsajtó hasábjain, hogy ön esetleg visszatér. Bizonyára mérlegelte is ennek gondolatát. Most mi a helyzet?

— Valóban mérlegeltem ezt az első időkben. Közben aztán végleg lemondtam róla. Úgy érzem, helyesen. Egyébként a tibeti nép jelenlegi gazdasági helyzete ezt nem is tenné lehetővé. Ha majd megváltozik az idő, a tibeti nép maga dönt a jövőjéről.

— Most a kinaiak kezében van Tibet. Ajánlották önnek a kínai vezetők a visszatérést?

— Közvetlenül soha, csak közvetve. Legutóbb két évvel ezelőtt. Nemrég pedig megengedték a kinaiak negyven tibeti vezetőnek azt is, hogy eljöjjenek hozzám és meghallgassák egy hitszónoklatomat.

Talán hajlanak rá, hogy újra engedélyezzék a vallásszabadságot a tibetieknek?

— A jelek erre mutatnak.

—• A külföldi lapok szerint annak idején a CIA, az amerikai titkos szolgálat segítette önt kiszökni Tibetből. Igaz ez?

A dalai láma egyszerre ideges lesz:

— Az ilyen híresztelések nagyon kényes helyzetet teremtenek, mert azt a látszatot keltik, hogy Amerika is belefolyt a tibeti helyzet kialakulásába. Ez nem szerencsés dolog, nem szeretem...

— De az köztudomású, hogy a CIA segítette % tibeti partizán-akciót, ön hogy viszonyult ehhez az akcióhoz a hatvanas években?

— Volt velük bizonyos kapcsolatom. Egyik-másik vezetőjükkel futár utján leveleztem. Kétségtelenül a tibeti partizánok tartották a lelket a tibeti népben, ami önmagában is nagy dolog.

— Igaz, hogy éhezik jelenleg a tibeti nép?

— Bizony nagy nehézségek mutatkoznak letiport népünk élelemmel való ellátásában. A termelés számadatai emelkedtek ugyan az utóbbi években, de a lakosság száma a természetes szaporodással nagyobb arányban növekedett a termelés arányának növekedésénél. A tibeti családok mélyen vallásos hitük alapján sokgyermekesek és soha semmi módon sem merészkednek arra, hogy megpróbálják korlátozni a családokban a gyermekáldást. Hitünk szerint a gyermeket az Ég adja és az Ég akaratában nincs jogunk beleavatkozni. Ez a probléma gyökere, ezért jut egy főre ma kevesebb rizs Tibetben, mint régen jutott. Tibet népe túlszaporodott.

— Milyen ma a vallási élet Tibetben?

— A kínai megszállók úgynevezett kulturforradalma idején szigorúan léptek fel a vallás minden megnyilvánulása ellen, de azóta a helyzet lényegesen megjavult. Ma türelmes a kínai rezsim a buddhizmussal szemben és elismeri, be is tartja, hogy a népnek joga van a lelkiismereti szabadsághoz.

— A tibeti nép fiatalsága együttműködik ön szerint a kínai hódítókkal?

— Nem, mert a kinaiak nem is keresik a tibeti népből az együttműködőket. Megszállóként viselked-AGGLEGÉNYEKRÖL

„KÖSZÖNÖM

A TÜZET...”

Különös dolog az, hogy a közgondolkodás bizonyos szánakozással illeti a féijhez nem ment nőket, ugyanakkor az agglegényeket cinkos derűvel kiséri és állapotukat sokkal természetesebbnek és derűsebbnek ítéli. Férfitársaságban hangzott el e téma hallatán a spontán felkiáltás: „de jó nekik!” — Lehet, hogy tréfának szánták, lehet, hogy egy-egy elrontott házassággal és nehéz családi helyzetekkel a háttérben, teljes komolysággal sóhajtották.

Feltétlenül szót kell ejtenünk róluk, az egyedül maradt férfiakról, a családi élet értékeit csak közvetve ismerő, helyzetüket néha büszkén hordozó, máskor azonban nagyon összetört és elhanyagolt agglegényekről.

Isten az emberi szivet úgy alkotta és az emberi közösséget úgy formálta, hogy a férfi a nőben, a nő a férfiban találjon hűséges társra, kössenek életre szóló szövetséget és hozzanak létre családokat, melyekben fontos szerep jut mindkét félnek. Természetesen vannak kivételek, amidőn pl. feladatát egy-egy ember akkor tudja teljesebben betölteni, ha egyedül marad, de általában nem ez a természetes és ajánlandó ut. Az egyedül maradó férfiak sok mindenből kimaradnak, ami pedig férfinak való szép és szent feladat, családfői, édesapai, hitvesi szolgálat.

MILYEN OKAI LEHETNEK FÉRFIAK EGYEDÜL MARADÁSÁNAK? - Mindenekelőtt lehetnek olyan testi, biológiai okai, amelyek akaratán kívül akadályozzák meg a férfit a házasságkötésben. Ilyenek nyomán nem ritkán indokolatlan félelmek és gátlások is járhatnak, amelyek visszariasztják a férfit a társkereséstől. Az is gyakori ok lehet, hogy egy-egy csalódás, elszenvedett lelki sérülés tesz elzárkózóvá és elutasítóvá férfiakat. — Lehet az egyedül maradás oka a hivatás mindenek elé helyezése, tudomány, művészet, vallási tevékenység vagy más területen. Az alkotás szabad lehetőségeit vélik az ilyen férfiak jobban megőrizni. El kell azonban mondanunk azt is, hogy az agglegények egy része egyszerűen önzésből, az áldozatvállalás és felelősség elhárításának szándékából marad egyedül, teljes tudatossággal és nem titkolt öntudattal.

nek és semmiféle funkcióba sem engednek tibetit, ők az urak és azt akaiják, hogy ezt mindenki lássa, tudja és érezze egész Tibetben mindenütt.

— Ha ön mégis visszatérne Tibetbe, mi módon szervezné újjá az egyházi hatalmat?

— Ez a kérdés tárgytalan, mert én ezt sohasem tenném. Az egyházi hatalom időszerűtlenné vált. Nem akarnék újra sem isten, sem dalai láma lenni. Megelégednék azzal, hogy a tibeti nép kapja vissza a szabadságát. És az ismét szabad tibeti állam egyik polgáraként a modern életviszonyok kivívásáért harcolnék. A papok, vagyis minálunk a lámák uralkodásának korszaka örökre a multté. Ezt én mondom, aki az utolsó földi isten, vagyis utolsó dalai láma voltam.

(Ui. A dalai láma nem Dalában székelt, mint azt egy keresztrejtvény definíciójában olvastam, hogy ,,a legfőbb láma székhelye” és az jött ki, hogy Dala. Dala ugyanis nem létezik. A dali láma szószerinti fordítással „tenger lámát”, vagyis végtelen lámát, értelemszerűen legfőbb lámát, szabad felfogással buddhista pápát jelent, aki államfő is, meg isten is volt ezáltal, amig a kinaiak ennek véget nem vetettek.)

Bizonyos esetekben tehát teljes megértéssel és őszinte segitőszándékkal kell a rajtuk kívülálló okok miatt egyedül maradók mellé állnunk, más esetben azonban nem szabad elhallgatnunk azt a véleményünket, hogy indokolt esetektől eltekintve a férfitől nemcsak önmaga fenntartását, hanem a társadalmak és emberi közösségek alapját képező, az emberiség jövőjét biztositó családi élet vállalását is váijuk.

MILYEN TEHERTÉTELEKKEL JÁR A FÉRFIAK EGYEDÜL MARADÁSA? — Általam is jól ismert agglegények képe jelenik meg előttem. Az egyik halála előtt hosszú vallomásban irta le az őt temető lelkésznek élete történetét. Tele volt ez az élet nemes lobogással, hivatásszeretettel, emberekről való gondoskodás vágyával, a szeretet önzetlen áradásával. Csak a sűrűn gépelt lapok legvégén találtam néhány szomorú mondatot arról, hogy mindezek ellenére egész életében a magányosság árnyaival viaskodott és szeretetéből jutott volna a sok ember mellett annak a kevésnek is, akit családjának nevezhetett volna. „Közülünk senki sem él önmagának” (Rm 14, 7) — irta végső bizonyságtételként. — Ismerek azonban olyat is, aki hosszú évtizedeken keresztül büszke önérzettel vallotta, hogy neki „teljes függetlenségre, anyagi és erkölcsi szabadságra” van szüksége, sokan irigyelték eleganciáját és változatos, kalandos életét, mig azután betegsége és az idő múlása testileg-lelkileg megtörték és a régi hódolók közül már senki nem maradt mellette. Jelenleg mind eltékozolt anyagi javaitól, mind a kevésre becsült emberi kapcsolatoktól megfosztva teljesen lerongyolódva és megkeseredetten tengeti életét. Volt egy pont, amikor megpróbált uj életet kezdeni és társat találni, de akkor már késő volt, akkor már ők csapták be, őt használták ki, őt hagyták magára.

Az agglegények életének legnagyobb tehertétele a magányosság, amit minden hamis feltevés ellenére nemcsak a nők, a férfiak sem tudnak elviselni. Rendkívül súlyos terhet jelent a testi-lelki elhanyagoltság, bármilyen méretű lakásban fellelhető otthontalanság érzése, az élet egy jelentős részéből való kimaradás tudata és a fokozatosan mutatkozó beszűkülés, mások élete iránti tompultság, saját életének leértékelése.

Bizonyára ezek a terhek nem egyformán jelentkeznek az agglegények szivében-agyában, de a büszkén tartott vagy lecsüggesztett fejekben az évek (Folyt, a 15. oldalon) -*