Magyar Hiradó, 1975. július-december (67. évfolyam, 27-52. szám)
1975-11-20 / 47. szám
20. OLDAL MAGYAR HÍRADÓ (Folytatás) . . . Alphonsooo . . . avanti, avantiiii!) De vajon . . . vajon saját boldogságunkért jogunk van- ahhoz, hogy több embert tegyünk boldogtalanná? Férjet és feleséget és gyerekeket . . . Igen, tudom, te azt mondtad, Walter, hogy a gyerekek már felnőttek, a mai világ szülöttei, megértik, hogy van válás a világon ... De éppen a te fiad most, néhány perccel ezelőtt. . . itt, ebben a házban úgy viselkedett, mintha a múlt század lett volna . . . Robertaaaa * x x attenti al cane . . . Attentiiii!) Mit csináljunk, Walter? Gyere . . . ülje ide mellém, hadd hajtom válladra a fejem ... te olyan okos vagy . . . találjuk meg elvűit a megoldást, hogy . . . hogy senki se sérüljön, meg, hogy mindenki boldog legyen . . . Ajtócsapodásra riadt fel. Iris érkezett, fújtatva, a melegtől fuldokolva. “Eszméletnél van!” mondta boldogan.” “Beszéltem a nővérrel . . . Magához tért, de még nagyon gyenge ... De most már biztos, hogy életben maradt, hála annak a magasságos jó Istennek.” Ledobta fejkendőjét és kis kosár gyümölcsöt húzott elő a háta mögül. “Cesare küldi. Signora.” Fürkészve nézett Carine arcába. “Az a fiatal ember ... itt volt?” “Maga mondta meg neki, hogy itt lakom, ugye?” kérdezte Carine. Iris bólintott, Elmesélte, hogy Hesselsteinné, nem sokkal Carine távozása után elment. Azt mondta, néhány nap múlva visszajön, addig senkinek se mondják meg. hogv ott járt. Ma pedig megjelent, egy maca*; fiatalember és azt kérdezte, hogy a vendéghölgy itthon van-e? “Megmondtam neki. hogy Signora Carine Portoferraioban költözött” mesélte Iris. “Nagyon rokonszenves fiatalember volt, gondoltam. talán fontos híreket hoz . . . hót amikor megkérdezte, hogy tudom-e a cimet, megadtam. Bajt csináltam?” “Nem, Iris, nem, dehogy” felelte Carine. És magában hozzátette: he valaki bajt csinált ebben az egész bonyolult életben ... az én voltam. Udo Hesselstein a kórház kertjében ült kényelmes kerti széken. Anyja fent v' H ania anya mellett, ő lejött, levegőt szívni. Mióta vannak itt Piombinoban? Egy hete . . . nyolc nam'a? Az idő elmosódott. Az első napok izgalma után, amikor Doktor Crimaldi ünnepélyesen közölte, hogy “Signor Hesselstein teljesen egészséges lesz, de kell egy kis türelem, néhány hét, esetleg két hónap” . . . igen, az első napok halálos bizonytalanságát felváltották a kórházi rutin hétköznapjai. Felemelte a könyvet, amit lehozott magával, de az első sorok után, ismét ölébe ejtette. Az a szomoruszemü nő, ott a szigeten, újra és újra visszatért emlékezetébe. Apjának azt mondta, hogy beszélt vele, minden rendben van. És apja olyan hálásan nézett rá és olyan boldogan. Hátráltattva volna a gyógyulást, ha megmondom, hogy már nincs ott a házban, hanem Portoferraioba ment gondolta Udo. Vajon anyám gyanit-e valamit? Nem kérdezte meg apámtól, hogy miért jött Olaszországba, Párizs helyett? Pedig az utóbbi naookban már beszélgettek, otthoni dolgokról, a balesetről .. . A kórházból Gaby jött ki, piros nadrágban, fehér pulóverben. Mellette feltűnt Grimaldi doktor magas alakja az egyik kerti utón. Udo megvonta a vállát. Karbólszag, ridegre festett folyosók, félelmetes műszerek . . . mindez nem számit, a szerelem, ugylátszik, nem függ a környezettől. És, meg kell hagyni, az olasz orvos nagyon kedves fiú. Csak az a kérdés, mondta macában Udo. kicsit ounyorosan. hogy értik meg egymást? Grimaldi egy szót sem tud németül. Gaby pedig nem beszél olaszul? Az ő dolguk, vonta meg a vállát és ismét az elbai asszony jutott eszébe . .. Hogy hívják? Carine . . . Signora Carine . . . Nem ilyennek képzelte, sokkal rokonszenvesebb volt. mint gondolta. Mi lesz, ha apja felgyógyult? Nem lehet megengedni, hogy otthagyta az anviát? Olvasott már arról, hogy férfiak, bizonyos életkorban, megzavarodnak, azt hiszik, hogy férfiasságuk végéhez értek . . . Ucvammv. ahogy egy bizonyos kor után a nőket is el fogja a “Durchsluss-panik” ... De ana más, aoa más. mint a többi férfi, ana mündig iózan ót határozott, mindig tud'a. hogv mi a helve- és mit kell tennie egy úriembernek . . . Ho felgyógyul, majd leülnek beszélni . . . Mindig is úgy ültek le egymással, mint két barát, nem úgy, mint aoa és fia . . . leülnek és akkor . . . akkor majd ő kezdi, ő, Udo ... és megmondja hogy nősülni akar. El akarja venni a világ legszebb, legkedvesebb, legintelligensebb legaranyosabb lányát . . . Patríciát! A gondolattól melege lett. Három nappal ezelőtt beszélt Pat-tal telefonon. Igen, aznap délután, amikor visszatért Portoferraiobóh a Carine-nal való sikertelen találkozás után. Milyen kedves volt Pat, mennyire örült annak, hogy apa túl van az életveszélyen . . . A kórház kertjének széles utján taxi kanyarodott az épület elé. Udo félszemmel odapillantott. A taxiból karcsú, gesztenyebarnahaju lány ugrott ki. Kis kézitáska volt nála. Ha nem tudnám, hogy Patricia Heidelbergben van, akkor . . . Udo eddig jutott csak gondolatban és a következő pillanatban felugrotl a kerti székről. “Pat ...” kiáltotta torkaszakadtából. A barnahaju lány éppen fizetni akart. Most a hang irányába kapta fejét. Ledobta a kis kézitáskát és kitárt karral futott Udo felé. “Udo . . .” mondta és zokogva borult a fiú vállára. “Pat... az Isten szerelmére ... mi történt?” Udo reszkető ujjakkal simogatta a lány haját. “Gyére . . . ülj le . . . nyugodj meg, kérlek . . .” A kerti székhez vezette. Nehéz, kissé fülled* meleg volt. A levegőben alig látható pára úszott. Patricia leült, de görcsösen fogta Udo kezét. Szeméből vékony csikkban csörgött a köny. “Ne ... ne haragudj, hogy igv . . . hogy idejöttem” mondta sirós hangon. Olyan volt, mint egy megszeppent gyerek ,aki fél attól, hogy kikap, mert rossz fát tett a tűzre. “Pat .. . hogy képzelsz ilyesmit . . . boldog vagyok, hogy itt vagy, de ... de mit történt. ..” Pat mélyet lélegzett. “Tegnap .. . tegnap levelet kaptam az apámtól . . .” “P'">T’mocse. crnnmana” szólalt me^ om? harm. Az olasz tavico*'”r állt ott, kezében ypirqr'+nrt -anVáió+ “Ha ha nCTP lp"'T már cTüWócfe fám a sienorinának . .. akkor elmennék . . .” “Nem, nem” mondta Udo gyorsan, "monien csak nyugodtan.” “Mennél- pn ” m°ndta a taxis, kis ravasz h,,T'.v'T* * “de a viteldiiat mén nem kaptam meg és . . .” “Oh, bocsánat . . .” ugrott fel Patricia. De TT-m fr|p-fpir"'7-‘o P'nzt vett ki a zsebéből és átadta a sofőrnek. Az s7Ó>ecen elmosolyodott. “Mille crania smnor . . .Annviderei. Hen -. rina . . . Erre, gondolom, szükség lesz . . .” Á1- nyuitóttá a kézitáskát, amit Pat eldobott, amikor meglátta Udd. “Meséld tovább szikem ...” mondta Udo éi m''rro'-óhoit'v Pat 1-önn”es arnái “Non is tudod mennyire boldoggá tettél hogy eljöttél . . .” “Anóm irt” mondta Pat. S'minszé’e mért r’^merte*t a felindulástól, de már nem sirt. “ior;ndvnfé’érő! irt, a házról, az otthoni dolgokról az időről .. . aztán, egvszercsak . . . (Folytatjuk)
