Magyar Hiradó, 1975. július-december (67. évfolyam, 27-52. szám)

1975-11-20 / 47. szám

20. OLDAL MAGYAR HÍRADÓ (Folytatás) . . . Alphonsooo . . . avanti, avantiiii!) De va­jon . . . vajon saját boldogságunkért jogunk van- ahhoz, hogy több embert tegyünk bol­dogtalanná? Férjet és feleséget és gyereke­ket . . . Igen, tudom, te azt mondtad, Walter, hogy a gyerekek már felnőttek, a mai világ szülöttei, megértik, hogy van válás a vilá­gon ... De éppen a te fiad most, néhány perc­cel ezelőtt. . . itt, ebben a házban úgy viselke­dett, mintha a múlt század lett volna . . . Ro­­bertaaaa * x x attenti al cane . . . Attentiiii!) Mit csináljunk, Walter? Gyere . . . ülje ide mellém, hadd hajtom válladra a fejem ... te olyan okos vagy . . . találjuk meg elvűit a megoldást, hogy . . . hogy senki se sérüljön, meg, hogy mindenki boldog legyen . . . Ajtócsapodásra riadt fel. Iris érkezett, fúj­tatva, a melegtől fuldokolva. “Eszméletnél van!” mondta boldogan.” “Beszéltem a nővérrel . . . Magához tért, de még nagyon gyenge ... De most már biztos, hogy életben maradt, hála annak a magassá­­gos jó Istennek.” Ledobta fejkendőjét és kis kosár gyümöl­csöt húzott elő a háta mögül. “Cesare küldi. Signora.” Fürkészve nézett Carine arcába. “Az a fiatal ember ... itt volt?” “Maga mondta meg neki, hogy itt lakom, ugye?” kérdezte Carine. Iris bólintott, Elmesélte, hogy Hesselstein­­né, nem sokkal Carine távozása után elment. Azt mondta, néhány nap múlva visszajön, addig senkinek se mondják meg. hogv ott járt. Ma pedig megjelent, egy maca*; fiatalember és azt kérdezte, hogy a vendéghölgy itthon van-e? “Megmondtam neki. hogy Signora Carine Portoferraioban költözött” mesélte Iris. “Na­gyon rokonszenves fiatalember volt, gondol­tam. talán fontos híreket hoz . . . hót amikor megkérdezte, hogy tudom-e a cimet, megad­tam. Bajt csináltam?” “Nem, Iris, nem, dehogy” felelte Carine. És magában hozzátette: he valaki bajt csinált ebben az egész bonyolult életben ... az én voltam. Udo Hesselstein a kórház kertjében ült kényelmes kerti széken. Anyja fent v' H ania anya mellett, ő lejött, levegőt szívni. Mióta vannak itt Piombinoban? Egy hete . . . nyolc nam'a? Az idő elmosódott. Az első napok izgalma után, amikor Doktor Crimaldi ünnepélyesen közölte, hogy “Signor Hesselstein teljesen egészséges lesz, de kell egy kis türelem, né­hány hét, esetleg két hónap” . . . igen, az első napok halálos bizonytalanságát felváltották a kórházi rutin hétköznapjai. Felemelte a könyvet, amit lehozott magá­val, de az első sorok után, ismét ölébe ejtette. Az a szomoruszemü nő, ott a szigeten, újra és újra visszatért emlékezetébe. Apjának azt mondta, hogy beszélt vele, minden rendben van. És apja olyan hálásan nézett rá és olyan boldogan. Hátráltattva volna a gyógyulást, ha megmondom, hogy már nincs ott a házban, hanem Portoferraioba ment gondolta Udo. Vajon anyám gyanit-e valamit? Nem kérdez­te meg apámtól, hogy miért jött Olaszország­ba, Párizs helyett? Pedig az utóbbi naookban már beszélgettek, otthoni dolgokról, a baleset­ről .. . A kórházból Gaby jött ki, piros nadrágban, fe­hér pulóverben. Mellette feltűnt Grimaldi doktor magas alakja az egyik kerti utón. Udo megvonta a vállát. Karbólszag, ridegre festett folyosók, félelmetes műszerek . . . mindez nem számit, a szerelem, ugylátszik, nem függ a kör­nyezettől. És, meg kell hagyni, az olasz orvos nagyon kedves fiú. Csak az a kérdés, mondta macában Udo. kicsit ounyorosan. hogy értik meg egymást? Grimaldi egy szót sem tud né­metül. Gaby pedig nem beszél olaszul? Az ő dolguk, vonta meg a vállát és ismét az elbai asszony jutott eszébe . .. Hogy hívják? Ca­rine . . . Signora Carine . . . Nem ilyennek kép­zelte, sokkal rokonszenvesebb volt. mint gon­dolta. Mi lesz, ha apja felgyógyult? Nem le­het megengedni, hogy otthagyta az anviát? Olvasott már arról, hogy férfiak, bizonyos életkorban, megzavarodnak, azt hiszik, hogy férfiasságuk végéhez értek . . . Ucvammv. ahogy egy bizonyos kor után a nőket is el fog­ja a “Durchsluss-panik” ... De ana más, aoa más. mint a többi férfi, ana mündig iózan ót határozott, mindig tud'a. hogv mi a helve- és mit kell tennie egy úriembernek . . . Ho felgyógyul, majd leülnek beszélni . . . Mindig is úgy ültek le egymással, mint két barát, nem úgy, mint aoa és fia . . . leülnek és akkor . . . akkor majd ő kezdi, ő, Udo ... és megmond­ja hogy nősülni akar. El akarja venni a világ legszebb, legkedvesebb, legintelligensebb leg­aranyosabb lányát . . . Patríciát! A gondolattól melege lett. Három nappal ezelőtt beszélt Pat-tal telefonon. Igen, aznap délután, amikor visszatért Portoferraiobóh a Carine-nal való sikertelen találkozás után. Milyen kedves volt Pat, mennyire örült an­nak, hogy apa túl van az életveszélyen . . . A kórház kertjének széles utján taxi ka­nyarodott az épület elé. Udo félszemmel oda­pillantott. A taxiból karcsú, gesztenyebarna­­haju lány ugrott ki. Kis kézitáska volt nála. Ha nem tudnám, hogy Patricia Heidelbergben van, akkor . . . Udo eddig jutott csak gon­dolatban és a következő pillanatban felugrotl a kerti székről. “Pat ...” kiáltotta torkaszakadtából. A barnahaju lány éppen fizetni akart. Most a hang irányába kapta fejét. Ledobta a kis ké­zitáskát és kitárt karral futott Udo felé. “Udo . . .” mondta és zokogva borult a fiú vállára. “Pat... az Isten szerelmére ... mi történt?” Udo reszkető ujjakkal simogatta a lány haját. “Gyére . . . ülj le . . . nyugodj meg, kérlek . . .” A kerti székhez vezette. Nehéz, kissé fülled* meleg volt. A levegőben alig látható pára úszott. Patricia leült, de görcsösen fogta Udo ke­zét. Szeméből vékony csikkban csörgött a köny. “Ne ... ne haragudj, hogy igv . . . hogy ide­jöttem” mondta sirós hangon. Olyan volt, mint egy megszeppent gyerek ,aki fél attól, hogy kikap, mert rossz fát tett a tűzre. “Pat .. . hogy képzelsz ilyesmit . . . boldog vagyok, hogy itt vagy, de ... de mit történt. ..” Pat mélyet lélegzett. “Tegnap .. . tegnap levelet kaptam az apám­tól . . .” “P'">T’mocse. crnnmana” szólalt me^ om? harm. Az olasz tavico*'”r állt ott, kezében yp­­irqr'+nrt -anVáió+ “Ha ha nCTP lp"'T már cTüWócfe fám a sienorinának . .. akkor el­mennék . . .” “Nem, nem” mondta Udo gyorsan, "mon­­ien csak nyugodtan.” “Mennél- pn ” m°ndta a taxis, kis ravasz h,,T'.v'T* * “de a viteldiiat mén nem kap­tam meg és . . .” “Oh, bocsánat . . .” ugrott fel Patricia. De TT-m fr|p-fpir"'7-‘o P'nzt vett ki a zsebéből és át­adta a sofőrnek. Az s7Ó>ecen elmosolyodott. “Mille crania smnor . . .Annviderei. Hen -. rina . . . Erre, gondolom, szükség lesz . . .” Á1- nyuitóttá a kézitáskát, amit Pat eldobott, ami­kor meglátta Udd. “Meséld tovább szikem ...” mondta Udo éi m''rro'-óhoit'v Pat 1-önn”es arnái “Non is tu­dod mennyire boldoggá tettél hogy eljöt­tél . . .” “Anóm irt” mondta Pat. S'minszé’e mért r’^merte*t a felindulástól, de már nem sirt. “ior;ndvnfé’érő! irt, a házról, az otthoni dol­gokról az időről .. . aztán, egvszercsak . . . (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents