Magyar Hiradó, 1975. július-december (67. évfolyam, 27-52. szám)
1975-11-06 / 45. szám
MAGYAR HIRADÖ 11. OLDAL KÉT LEVÉL — Nem tanácsukat kérem, hanem azt, hogy szomorú és boldogtalan végű házasságom e két mellékelt „dokumentumát” nyomtassák ki. Úgy érzem, hogy mások számára is tanulságosak lehetnek. E két levelet férjemnek írtam; egyiket 15 éve, mint fiatal feleség, s a másodikat nemrég, amikor elhatároztam, hogy elválunk. „Kedves Péter! Mint oly gyakran, ismét az üres lakásba érkeztem haza. Mint oly gyakran, ismét éjszakai műszakban dolgozol. Én ezt mindig elleneztem. Te viszont mindig azzal érveltél, hogy a pénz mindennél fontosabb. Mondtam, hogy nem érdekel a pénz, s egy normális családi élet fontosabb annál az extra keresetnél. Nappal a gyerekeknek már elegük van abból, hogy állandóan csititom őket. Hogy senkit sem hozhatnak a házba, egy barátot sem hivhatnak meg, mert az apjuk nappal alszik. Nem hallgathatják a rádiót, nem játszhatnak a zongorán, én meg nem hívhatom meg barátnőimet. Mert Te alszol. Egészen estig. Amikor elmész otthonról. Két év után nekem ebből elegem van. Feleséged’ S íme a második levél, 15 évvel az első után — tegnap Írtam. Az elsőt nem küldtem el, de mint emléket megtartottam. Már elsárgult, amikor ezt a másodikat tegnap megírtam. Ezt azonban elküldtem. „Kedves Péter! Amikor a biró kimondta a válást, akkor nemcsak azért tűntél idegennek, mert már nem vagyok a feleséged. Hanem azért is, mert sokkal öregebb lettél, mint azt tényleges korod indokolná. Lemásoltam azt a levelet, amit 15 évvel ezelőtt Írtam neked, s amit soha nem olvastál. De eleget hallhattad régebben. Mindaddig, amig én meguntam ugyanazt ismételni. De vajon, ha láthattad volna, hova vezetnek az éjszakai műszakok, ha 15 éve komolyan vetted volna, amit nap min nap mondtam, nem lehetett volna másképp minden? Gyermekeidnek ugyan mindent megvettél, de mégis idegen voltál nekik. Sokáig hiányoltak, minaddig, amig meg nem szokták, hogy nekik nincs otthon az apjuk esténként, hogy ők sokszor nem is találkoznak az apjukkal napokig. Az egész az éjszakai műszakokkal és azzal a kis „extra keresettel” kezdődött. Exfeleséged” VÁLASZ — Íme, változtatás nélkül kinyomtattuk leveleit. Mások biztosan okulnak belőlük. *** KÉRDÉS — Mindig szerettem fiamat s ahogy iskoláskorba jutott, igyekeztem barátságot kialakítani vele. Újabban azonban, be kell vallanom, néha úgy érzem, hogy nem szeretem őt. Ahogy serdülőkorába érkezett, úgy érzem, hogy annyira megváltozott, mintha nem is a régi gyerekem lenne. Úgy érzem, mintha „elvesztettem volna gyermekem” és valaki mást kaptam volna helyette. Ingerült is vagyok vele néha. Legutóbb, egy apróság miatt úgy megha! ragudtam rá, hogy megütöttem. Azóta nem akar szóba sem állni velem. Otthonunk azóta feszültséggel van teli emiatt. Nem tudom, hogy mit tegyek, de úgy érzem, hogy ő kegyetlen velem. Vagy én nem értem meg serdülőkorú fiamat? VÁLASZ — Biztosak vagyunk abban, hogy maga sokszor olvasta vagy hallotta, hogy milyen nehéz periód a serdülőkor. S talán azt is, hogy milyen nehézségei vannak az apa és fiú közötti kapcsolatoknak a fiúnak ebben a korszakában. Bizonyos értelemben a fiúgyermek apja „riválisaként” lép fel az anya szeretetéért. Ezért a konfliktusok általában elkerülhetetlenek. Nemcsak a fiú sokkal érzékenyebb és ingerültebb e korban az apával, hanem az apa is a fiával. Ennek egyik oka az, hogy a gyerek férfivá érése az apát arra emlékezteti, hogy ő elérte középkoruságát, amikor a fia már felnőtt. Ezért nem lep meg esete: szinte minden családban tapasztalhatunk hasonló konfliktusokat. Ami azonban a „nem beszólást” illeti, annak valahogy véget kell vetniük. El kell készülnie arra, hogy fia igen makacs lesz, mivel maga férfiúi és „felnőtt” önérzetében éppen akkor bántotta meg, amikor ő arra legkényesebb. Ha egy alkalmas pillanatot kivár, akkor kénytelen lesz elismerni, hogy ideges volt, s elmagyarázni ezt fiának is. Ugyanis, ne is haragudjon ezért, de a hibát maga követte el, amikor őt megütötte. *** KÉRDÉS — 31 éves vagyok, két gyermekem van. Kétszer váltam el. Igen csinosnak mondanak. Egy gyönyörű házban lakom és sok barátom van. Általában mindenki úgy gondolja, hogy milyen szerencsés és boldog vagyok. Ha csak tudnák, milyen boldogtalan vagyok! Nemrég találkoztam egy férfivel, aki túlságosan szemérmes, annak ellenére, hogy nyilvánvalóan nagyon érdeklődik irántam. Gyakran ellátogat hozzánk, megvacsorázik, játszik a gyerekekkel, aztán otthagy. Sohasem marad sokáig. Igaz, hogy házas, de gyerekei nincsenek, s nem boldog a házasságában. Sok férfivel találkoztam, s igazán szégyellem, hogy egy nős emberrel van dolgom, de úgy érzem, s mivel ő sem boldog a házasságában, s gyerekei sincsenek, jogom van azzal élni, akit szeretek. Mit tegyek? Fussak utána? Válnám be, hogy annyi között éppen ebbe a férfibe szerettem bele, akivel még csak nem is kerültem intim kapcsolatba? VÁLASZ — Feltételezzük, hogy az illető is olyannyira akarja magát, mint maga őt, előbb utóbb megjön a bátorsága. Mivel az illető nős, mint írja, ez nem csupán arra vonatkozik, hogy vacsora után nem megy haza, s magával marad, hanem arra is, hogy az illető maga döntse el, hogy magával akar-e élni. Döntését azonban ne ön kezdeményezze és ne sürgesse, mert ha a szóbanforgó férfi komolyan érdeklődik maga iránt, akkor türelmetlensége csak az ő házasságát teszi tönkre, de nem biztos, hogy megoldja a maga problémáját. *** KÉRDÉS — Feleségem és én 10 éve vagyunk házasok és nagyon ur\juk egymást minden téren. Egy kisvárosban éltünk az USA határain kivül, egy jó darabig, ami rendkívül egymásra utalt minket és közel hozott bennünket egymáshoz sok szempontból. Mivel nem beszéltük az illető ország nyelvét, az idő nagy részében együtt voltunk. Most visszatértünk az USÁ-ba, de mindketten egyedül vagyunk és nehezünkre esik bármit is közösen csinálni, ami egymásra utalhatna bennünket. Van valami megoldás számunkra? VÁLASZ — A helyzet az, ha akaiják, ha nem — összetartoznak. Feltétlenül kell találniuk egy megoldást, ahol mindketten jól érzik magukat. Egy biztos, túl sok együttlét megölhet bármilyen közösséget. Tehát okos dolog egy kicsit eltávolodni egymástól olyan értelemben, hogy mindketten saját érdeklődésüknek megfelelő dolgokkal foglalják el magukat. Tanulják meg, hogy változtassanak a megszokott napirenden. Menjenek uj vendéglőkbe, ismerkedjenek meg uj emberekkel. Ne csak egy dologra vagy egy dolog körül forogjon a házasságuk. Fontos, hogy soha ne hasonlítsa saját házasságát másokéhoz. Minden házasság más, tehát mindegyiket máshogy kell kezelni. ANEKDOTÁK Rótt Sándor egy bohózatban a szerep szerint meghalt és elterült a földön. Minden este a sugólyuk előtt esett össze. Ezt megfigyelték a bohém-kollégák, , tudták azt is, hogy Rótt nem biija a kvargli és a többi illatos sajt szagát. Egy este a szerep szerint, ismét jobblétre akart szenderülni a színpadon és elterült a sugólyuk előtt. De csak egy pillanatig feküdt a színpadon. Ugyanis az orra körül rettenetes illat terjengett. Kollégái pogácsasajttal kenték be a padlót. Néhány pillanatig küzdött a hires komikus, de nem bírta tovább és a közönség megrökönyödésére a halott felült és elorditotta magát: — Magasságos ég! El lehet ájulni ettől a szagtól! A közönség úgy nevetett, hogy ettől kezdve a sajtos rögtönzést minden este meg kellett ismételni... *** Kassai Vidor és Solymossy Elek, a két elválaszthatatlan szinész-barát állandóan tréfálkoztak egymással. Egyszer arról vitatkoztak, melyikük papagája a pompásabb állat. A jótulajdonságok felsorolásában igy kérkedett Kassai Vidor: — Mit akarsz azzal a te ócska kis verebeddel? Vedd tudomásul, hogy az én papagájom százhúsz éves! Mire Solymossy Elek fitymálva válaszolta: — Mondhatom, a korához képest elég zöld!... *** Vízvári Gyula a Nemzeti Színház udvarán valami könyvbe volt elmélyedve. Arra jön az öreg Komáromy Lajos és vállára üt Vízvárinak: — Mit óvasol Gyulácskám? Vízvári fölnéz a könyvből s igy válaszol: — Olvasom ennek a Shakespeare-nek a hátrahagyott műveit. Komáromy megdöbbenve mondja: — Ejnye, hát meghótt szegény?... KÉSZ a leltár Magamban bíztam eleitől fogva — ha semmije sincs, nem is kerül sokba ez az embernek. Semmiképp se többe, mint az állatnak, mely elhull örökre. Ha féltem is, a helyemet megálltam — születtem, elvegyültem és kiváltam. Meg is fizettem, kinek ahogy mérte, ki ingyen adott, azt szerettem érte. Asszony ha játszott velem hitegetve: hittem igazán — hadd teijen a kedve! Sikáltam hiúót, rántottam az ampát. Okos urak közt játszottam a bambát. Árultam forgót, kenyeret és könyvet, lóságot, verset — mikor mi volt könnyebb. Nem dicső harcban, nem szelid kötélen, de ágyban végzem, néha ezt remélem. Akárhogyan lesz, immár kész a leltár. Éltem — és ebbe más is belehalt már. József Attila
