Magyar Hiradó, 1975. július-december (67. évfolyam, 27-52. szám)
1975-10-23 / 43. szám
MAGYAR HÍRADÓ 11. OLDAL KÉRDÉS — Nem tudom, mit csináljak a férjemmel, az utóbbi időben bolondul a nőkért. Néha úgy néz rájuk, mintha azt kívánná, bár csak én ne lennék ott. Tudom, hogy szeret engem és nagyon kedves hozzám, de néha elgondolkoztat, mit csinál, amikor én nem vagyok ott. 36 éve vagyunk házasok, három fiunk van, mindegyik nős már. Férjem 58 éves, én egy évvel fiatalabb vagyok nála. Néha úgy felhúz viselkedésével, hogy alig birom magam türtőztetni, hogy ott ne szégyenitsem meg. Egyszer régen megemlítettem ezt neki, mire azt válaszolta, hogy fiatal és tetszenek neki a csinos lányok. Be kell vallanom, nagyon kedves hozzám, mégis előfordul, hogy nincs kedvem vele elmenni.Ez a hibája mindent elront. VÁLASZ — A féltékenységet gyakran használják arra, hogy a másik erejét próbára tegyék. A féltékenységet büntetésre is használják, ezzel juttatva kifejezésre, hogy esetleg a másik nem elég figyelmes vagy szerető társ. A feleség esetleg meg kell értse a félj viselkedéséből, hogy azért fordul máshoz, mert nem kapja meg feleségétől, amit szeretne. Férjénél az is lehet, hogy mig a fiukat nevelte fel, úgy érezhette, hogy ő háttérbe szorult. Nem volt annyi ideje számára, mint mikor még nem voltak a gyerekek. Most, hogy a gyerekek elmentek a házból és megint többet foglalkozna vele, férje igy akar visszafizetni a korábbi évekért. Jóllehet, akkor büszke volt önre, milyen remek édesanya. De lehet, hogy ön csak azért féltékeny, mert attól fél, hogy férje egy szép napon úgy dönt, neki fiatalabb nő kell. Nincs oka aggodalomra, ha okosan viselkedik. A lényeg az, hogy ne hagyja el magát és haladjon a korral. Szórakozzon férjével, menjen és tanuljon, vagy válasszon egy hobbyt. Biztos, hogy az eredmény nem marad el. *** KÉRDÉS — Néhány évvel ezelőtt másodszor mentem férjhez. Mindketten Amerikában születtünk, de szüléink különböző nemzetiségűek. Amikor férjem barátaival és családjával összejövünk, férjem mindig a szülei (és az ő) anyanyelvén beszélget velük, amit én nem értek meg. Ez számomra igen furcsa, mivel mindnyájan igen jól tudnak angolul, s azt is jól tudhatják, hogy én magam nem értem az ő eredeti nyelvüket. Azonban csak nagyon ritkán gondolnak arra, hogy egy-egy szót angolul odavessenek, miközben én órákig unatkozva hallgatom z^jos vitáikat — egy olyan nyelven, amit én nem értek. Úgy érzem, ez tűrhetetlen, annál is inkább, mert az én szüleim is bevándorlók voltak és én is tudnék az eredeti nyelven beszélni. Ők legtöbbször csak egy kedves ,,hello”-t és számomra unalmas és bosszantó több órai együttlét után egy ,,good bye”-t mondanak. Már többször mondtam férjemnek, hogy engem ez az egész zavar és rosszul érzem magam ebben a társaságban. Ő azonban nem hajlandó az én szempontjaimat figyelembe venni, mindig csak ezt mondja: hát ha mindnyájan egy nyelvet beszélünk, miért beszélnénk angolul? Mi az ön véleménye? Mit tegyek, hogy ne sértsem meg őket, de ugyanakkor világosan értésükre adjam, hogy én is ott vagyok, amikor egy idegen nyelven beszélgetnek? VÁLASZ — Teljesen igaza van, különösen, ha mind félje, mind az ő barátai igen jól beszélnek angolul. A maga helyében nem töltenék velük egy percet sem. Azonban, mint egy kitűnő leckét — mivel említette, hogy maga is tud egy másik nyelvet, amit viszont félje nem ismer —, azt javasoljuk, hogy egyszer hívja meg a maga rokonait és ismerőseit és beszélgessenek órákig a félje előtt azon a nyelven, amit ő nem ért. Egy ilyen eset elég lesz ahhoz, hogy félje a saját kárán tanulja meg, hogy másokra is tekintettel kell lennie, s a saját kínos párórai ottléte biztosan többet fog segíteni, mint száz vita. *** KÉRDÉS — Közel 70 éves nagyapa vagyok, mégis tanácsra van szükségem. Vejem arra szánta magát, hogy 30 évi házasság után elválik a lányomtól. Be kell valfjam, hogy teljes mértékben a lányom a hibás. Nagyon rossz természete van, élesnyelvű, és gyakran igazságtalan. A két családban már szinte mindenkivel összeveszett, és szomszédait is kikészítette párszor. Ezzel szemben a vejem mindenkivel remekül kjjön, ennek megfelelően mindenki szereti. Úgy érzem kötelességem figyelmeztetni lányomat, hogy férje előbb-utóbb elhagyja, de nem tudom, hogy mondjam meg neki veszekedés nélkül. Korai figyelmeztetés még segíthet ezen a házasságon!? VÁLASZ — Én nem fogadnék rá. Ebben a házasságban valószínű már régóta vannak komoly problémák. Mindamellett ez kettőjük dolga és egymás között kell elintézzék. *** KÉRDÉS — Tudna valami tanácsot adni az álmok terén? Férjem ugyanis álmában állandóan első felesége nevét mondogatja; lehetséges, hogy róla is álmodik? Amikor mondom neki reggel, hogy első felesége nevét többször is említette álmában, ő azt válaszolja, hogy én álmodtam, vagy hogy ő álmodhatott, de egyáltalán nem emlékszik rá. Állandóan megesküszik, hogy szeret és sohasem gondol első feleségére. Ha ez igaz, akkor miért mondogatja éjjeleken keresztül az ő nevét? És miért nem az enyémet? Lehetséges, hogy amit álmában mond, annak semmi köze a valósághoz? Férjem arra hivatkozik, hogy ő „ártatlan” és nem felelős azért, amit álmodik. Nem tudom, hihetek-e neki? VÁLASZ — A legjobb, ha elfogadja, amit félje mond. Sőt, még ennél is hasznosabb, ha egyáltalán nem is említi többet neki, hogy hallotta, amit álmában mondott. Ha maga okos, akkor soha többet nem említi főijének ezt. AMIKET A TENYÉR ELÁRUL (Folyt, a 10. oldalról) időben. Az asszony persze most már tartásülj nélkül maradt, keserves viszonyok szakadtak rá és gyermekére. A férjétől törvényesen elvált, tehát nem örökölhetett utána, az üzletet a félj szülei eladták és csupán a gyermek, az unokája ellátásáról gondoskodtak, igen szűkmarkuan. özv. Jámbomé nem az első volt és valószínűleg nem is az utolsó lesz praxisomban, akinek jól felfogott érdekükben feltétlenül hallgatniuk kellene rá, hogy a beléirott jövendőről mit árul el tenyérelemzés során a saját vagy a házastársuk tenyere. ŐSZREHAJLÓ DAL Négy iskolának voltanrtanára hosszabb-rövidebb ideig. Lassan megérek nyugdíjazásra, ha jól számolom: öt év van bátra, az is csakhamar eltelik. Futnak az évek szélsebes szárnyon, én meg — hajlotton ballagok. Eltöprengek egy nyelvtan-szabályon, könyvtárszobámban, igy este tájon, amikor egymagám vagyok. Ültem katedrán, lázban hevülten szorongtam, mint egy kisdiák. Versolvasáskor — fellelkesültem! De azt az egyet, mindig kerültem; a kirakat-politikát! Öröm és bánat, ezen a téren húsz-egynéhány éve sok ért! Ha a nyugdykort egyszer elérem, — nem részesültem kitüntetésben — tovább is égek —, másokért. Elárvult, öreg tanári-asztal! Katedra, osztály, tanterem; közietek nőttem fel egy arasszal, ha búcsúzom is, ez nem panasz-dal, tovább is ott lesztek velem... Kopré József BMRiB-DARAB VISSZA A TERMÉSZETHEZ! De hogyan? Talán sétálva, kocogva? Egy fenét! Saját kocsinkon robogva! BÁR IGY IS LEHET Micsoda kincs a csend az atom korában gyertyavilágnál fent egy padlásszobában. EGY ÉLETMÜVÉSZ Öntelt és kényelmes. Ne is vegyük zokon, hogy pihen a meg sem kapott babérokon. ILYEN AZ EMBER Még az is, ami a hibáiból ered, a jövő nemzedéknek hasznára lehet. DIÓHÉJBAN Megbotlott, s ez sokat ért: igy csinált nagy karriért. ORVOSOK VAGYUNK! Mint a gyógyító tű szúr a szatíra Akupunktúra. Radó György
