Magyar Hiradó, 1975. július-december (67. évfolyam, 27-52. szám)
1975-10-16 / 42. szám
20. OLDAL MAGYAR HÍRADÓ FORGÓSZÉL — ROMANTIKUS KISREGÉNY — Irta: VAJDA ALBERT (Folytatás) Carine rá akarta beszélni Cesart és Irist, hogy menjenek vissza a szigetre, hagyják őt itt, reggel kivesz majd egy szobát az egyik szállodában és Piombinoban marad, amig Walter fel nem gyógyul. Iris és Cesare hallani sem akart arról, hogy Carine-t magára hagyják. így aztán hárman várakoztak, álmatlanul, az ágyak szélén ülve, vagy fel és alá sétálva. Iris időnként kiment és pár perc múlva visszajött azzal, hogy beszélt az éjszakai ügyeletessel, a beteg állapota változatlan. Reggel, kilenckor Grimaldi doktor lépett be. Egyenestartásu, ősszhaju ápolónő volt vele. “Grimadi doktor most mondta nekem ,hogy a Signora itt van” mondta az ápolónő, Carinenak, tökéletes németséggel. “Fél órával ezelőtt beszéltem telefonon Münchennel, Signor Hesselstein iratai között megtaláltuk lakáscímét és telefonszámát... Azt hittem, hogy a feleségével beszélek ... Ha tudtam volna, hogy Signora Hesselstein itt van, akkor nem telefonáltam volna ...” Carine érezte, hogy arca vérvörös lesz. Walter feleségének nézik. * “Én ... én egy ... izé .. . Signor Hesselstein jóbarátja vagyok . . .” mondta akadozva. “A ... a rádióból halottam, hogy mi történt és gondoltam, hogy ... ha ... ha tudok valamit segíteni. . .” Az ápolónő mondott valamit a fiatal orvosnak, olaszul. Az felhúzta szemöldökét, Carine-ra nézett, aztán széttárta karját és kedvesen rámosolygott Carine-ra. “A doktor bocsánatot kér a tévedésért” mondta az ápolónő, “azt hitte, hogy ön Signor Hesselstein felesége. De nem tesz semmit . . . azt mondták, hogy amilyen gyorsan tudnak, lerepülnek . . .” “Hogy van a beteg?” kérdezte Carine. Semmi más nem érdekelte, csak Walter állapota. “Még eszméletlen” mondta az ápolónő. “Miért nem csinálnak valamit?” tört ki Carineből a visszafojtott izgalom. “Eszméletlen . . . Ezt hallom tegnap este óta . . . Miért nem adnak neki valamit, amitől magához tér . . . Miért hagyják, hogy 7 ..” “Nyugodjék meg, Signora,” mondta az ápolónő, azzal a nyugalommal ahogyan rutinos kórházi szakemberek beszélnek a túlságosan ingerült betegekkel vagy hozzátartozóikkal. “Signor Hesselstein a leggondosabb orvosi felügyetlet alatt áll. Doktor Grimaldi az ország egyik legjobb fiatal sebésze.” Az orvos, nevének emlitésére, ismét elmosolyodott. “Az operáció sikerült, minden remény meg van arra, hogy a beteg néhány napon belül magáhoztér és túl jut az életveszélyen. Talán nem lesz még eszméletnél, mire a család megérkezik, de reméljük, hogy nem sokára már tudnak vele néhány szót váltani .. .” “Köszönöm nővér!” mondta Carine halkan. Az orvos és az ápolónő kiment a szobából. Carine Iris-re nézett. Vajon tudta-e, hogy Walter nős, hogy családját hagyta el miatta? Iris arca olyan volt, mint eddig. Aggodalom, fáradtság részvét csak ez látszott rajta. Mit csináljak, gondolta Carine. Walter családja útban van Piombino felé. Talán külön repülőgépet béreltek, talán egy óra múlva már itt lesznek . . . Mit csináljak? Vajon, hagyott-e Waltedr búcsúlevelet, úgy mint én? Végeredményben mindegy. Walter felesége itt lesz akár úgy, hogy tudja: férje azért van itt, mert ott akarta hagyni, akár úgy, hogy semmit sem sejt csak aggódva siet férje kórházi ágyához . . . “Signora Carine” szólalt meg Iris. A hangja éppen olyan kedves és lágy volt, mint azelőtt. “Tessék, Iris?” “Nem lenne jobb, ha ... ha mi most elmennénk?” Carine szóra nyitotta száját, de Iris közbevágott. “Úgy értem . . . mind a hárman, Signora. Szegény Signor Walter úgy sem tudja, hogy Signora itt van . . . nem tudunk segíteni. Dottore Grimaldi nagyszerű ember, benne bizhat, Signora .meg foeia menteni Walter urat... És ... ha a család megérkezik akkor talán . . . talán . . .” megnedvesitette ajkát, látszott, hogy keresi a szavakat, “akkor talán túl sokan leszünk itt . , .” mondta végül egy diplomata tapintatával. Carine érezte, hogy a szeme könnyes lesz. “Menjünk, Signora Carine” mondta Iris és megfogta Carine karját. “Arról, hogy Signor Walternek van egy háza Elbán . . . senki sem tud . . . rajtunk kívül.” Carine lehunyta a szemét. Hagyta, hogy a kis olasz asszony kifelé vezesse. Cesare szótlanul ment mögöttük. Iris, távozás előtt, még néhány szót váltott az őszhaja ápolónővel, aztán lesiettek a lépcsőn, ki a kikötőbe ... és most, szikrázó napfényben száguldanak vissza a sziget túlsó oldalára, haza, az elbai házhoz. Magához fog térni és nem én leszek mellette, gondolta Carine. A sós tengeri levegő arcába csapódott, de nem tudta kiűzni orrából a kórház karból szagát. Miért nem jöttünk együtt? Milanóban- kellett volna találkoz nunk Walter odáig ugyanis repülőn vitette a kocsit, nekem is ida kellett volna repülnöm és együtt indultunk volna el Elbába . . . Akkor most egymás mellett feküdnénk, eszméletlenül? Nem, nem, akkor nem következett volna be a baleset. Biztosan nem vigyázott, minél gyorsabban Piombinoban akart lenni hogy együtt legyünk. Én vagyok az oka annak, hogy Walter . . . Egész testét rázi kezdte a sirás. Érezte, hogy Iris gyengéden átkarolja a vállát. Odabujt hozzá, jó volt érezni az élő részvétet, jó volt tudni, hogy van valaki, aki mellette áll. Most döbbent rá arra, hogy egyedül áll a világban. Kirekesztette magát családjából, nincs többé Henry és talán Patricia sem ,annyira szereti az apját, hogy vele lesz szolidáris, el fogja ítélni anyját, azért, mert otthagyta a családi házat . . . Walter az egyetlen, akihez tartozik ... és Walter ott fekszik egy ismeretlen olasz kórház hűvös, fehér ágyán, eszméletlenül . . . Mintha forgószél sodort volna el mindenkit körülötte . . . “Iris .. . ugye . . . ugye nem fog meghalni?” tört ki belőle a kiáltás. A motorcsónak éles berregéssel vágta a vizet. “Nem, Signora” mondta Iris határozottan. Az ő szeme is könnyes volt. “Nem fog meghalni . . .” Elvette karját Carine válláról és kezést imára kulcsolta. Carine nézte a gömbölyű kis olasz asszonyt, amint átszellemült arccal mormolta az ima szövegét. Alakja élesen vált el a mélykék tengertől. Fekete haján a napfény csillant, úgy tűnt, mintha glória lenne. Istenem, gondolta Carine, meghallgatod . . . ha én is imádkozom Walterért? És összekulcsolta a kezét. A motorcsónak berregése hirtelen orgonaszóvá szelídült. A hullámokon megtörő fény templomablakok mozaiküvegére emlékeztetett . . . Fent, az azúrkék ég, néhány kósza bárányfelhővel, valamilyen monumentális katedrális kupolájának hatott. 5. “Egyen még egy kis húst, Signora Carine” “Köszönöm, Iris, nem vagyok éhes” felelte Carine és felállt az asztaltól. A terraszon mondta Iris, rábeszélő hangon, mint az elmúlt három nap alatt olyan sokszor, terített Iris, reggel is, délben is, este is. És a tálat, majdnem érintetlenül vitte ki. “Signora,” mondta most és odalépett Carinehoz, aki a terrasz párkánya mellett állt és a déli npfényben fürdő tengert nézte. “Nem haragszik, ha mondok valamit?” “Dehogy haragszom” mondta Carine. Arca megkeskenyedett az elmúlt három nap alatt. Szeme alatt halvány kék árnyék húzódott. “Signora nem szereti Signor Waltert” mondta az olasz asszony határozottan. “Nem . . . szeretem . . . Waltert?” ismételte Carine, “Iris . . . hogy mondhat ilyent ... Az én számomra Walter .. .” (Folytatjuk)
