Magyar Hiradó, 1975. július-december (67. évfolyam, 27-52. szám)
1975-10-09 / 41. szám
14. OLDAL MAGYAR HÍRADÓ MA IS ÉLNEK MÉG NEMESLELKŰ EMBEREK Irta: DOHNÁNYINÉ ZACHÁR ILONA Dohnányiné Zachar Ilona Korunkra különösképpen jellemző, hogy nagyrészt csupa olyan emberrel talákozunk, akinek leikéből kiveszett a részvét, a szeretet. Aki nyugodtan, szemrebbenés nélkül hagyja, hogy legközelebbi szomszédja éhenpusztuljon és látja, hogy valakit valamilyen gyilkos fojtogat, mégcsak azt a fáradtságot sem veszi, hogy felvegye a telefonkagylót és értesítse a rendőrséget. Arra pedig, hogy egy szenvedő számára vigasztaló szava legyen, nincs sem ideje, sem érzéke. Elmegy mellette irgalmatlanul, hogy saját munkáját, ,,business”-ét folytassa. Éppen ezért különösen meghat bennünket, ha olyasvalakivel találkozunk, aki úgy emelkedik ki az emberek tömkelegéből, mint valamilyen tündöklő csillag, hogy vigaszt nyújtson embertársainak, hogy mindig legyen egy jó szava mindazok számára, akik viszontagságok súlya alatt nyögnek, hogy soha senki terhére ne legyen, de mindenkinek segítségére. Én szerencsés voltam abban, hogy ilyen nemeslelkű, jóságos lényt, akinek Queenie volt a neve, drága barátnőmnek tekinthettem. Jellemző volt rá, hogy nemcsak az emberekhez volt jó, de végtelen részvéttel viseltetett az állatok iránt. -»Istennek ezek a boldogtalan teremtményei, akiket manapság csaknem mindenki üldöz, mindig számíthattak rá. Mivel az emberek maguk is éheznek, nélkülöznek és harcolnak a koncért, hogyan törődhetnének a kutyákkal, akiknek szerintük igazán nincs helyük ebben a nyomorúságos világban. Queenie félje, aki évekkel ezelőtt az Állatvédő Egyesület elnöke volt és akivel csodálatosan szép házaséletet élt, annyira közel állt hozzá lelkileg, hogy sohase akadályozta áldásos tevékenységében. Csaknem mindig volt házuknál valamilyen beteg kutya, vagy szenvedő állat, akit Queenie vagy az utcán szedett fel, mert egy autó elgázolta, vagy odahozták hozzá az emberek, hogy segítsen rajta. És ő mindig segített. Szinte gyötörte, hogyha uj ruhát vagy cipőt vásárolt magának, mert minden fillért félre akart tenni arra, hogy az állatorvost fizethesse, aki ezeket a szerencsétlen állatokat meggyógyította, mire ő aztán nagy gonddal és fáradsággal otthont keresett és talált Iszámukra. így hozott el hozzám is egy kis fekete kutyát, Matthit, kit hosszú hetekig ápolt, mert egy autó HETI NAPTAR OKTÚBES (MÉRLEG HAVA) 13 — Hétfő: Kálmán 14 — Kedd: Helén, Lívia 15 — Szerda: Teréz 16 — Csütörtök: Gál 17 — Péntek: Hedvig 18 — Szombat: Lukács 19 — Vasárnap: Luciusz elgázolta. A kiskutya most is velem van és mindig hálás szívvel köszöntötte őt, valahányszor meglátogatott bennünket. Mivel az állatok nem olyan feledékenyek, mint az emberek. A mai időkben, amikor a megélhetés olyan nagy küzdelmekkel jár és annyi idős egyén csak a social security vagy welfare jövedelemre támaszkodhat, annyiszor előfordul, hogy ezek a szomorú sorsú személyek fel kell, hogy adják kutyájukat, mely pedig nemcsak védelmükre szolgált, de egyetlen hű társuk is volt. Ha Qeenie hallott ilyen esetről, azonnal ott termett és felajánlotta, hogy hetenként majd ő szállít élelmet a kutya számára. Mély szomorúsággal mondott el nekem egy esetet, amikor egy szegény özvegyasszony zokogva vitte be forrón szeretett kutyáját az Állatvédő Egyesülethez, hogy adják ki valakinek örökbe, mert nem bírja etetni. A szerencsétlen azt hitte, hogy az a kutya, mely neki szemefénye volt, bizonyára otthonra talál és fogalma se volt róla, hogy egy óra múlva már ki is végezték, mert öreg állat lévén nem volt rá remény, VALLOMÁS HA KIESÜNK IZ EMBERIKÖZÖSSÉGBŐL Nem illendő, de magamról Írok, mert azt tapasztaltam, hogy a személyes átélésről szóló bizonyságtételnek nagyobb hitele van. Furcsa dolog történt velem. Szinte pontosan nyolcvanadik születésnapomra hirtelen megsüketültem. De úgy ám, hogy a lelkész prédikációját hallgattam figyelemmel és egyszer csak azt láttam, hogy a szája mozog, de nem hallom, amit mond. Próbáltam nagyot nyelni, befogni az orromat, de egy különös dugó csak benne maradt a fülemben. Aztán felhangzott a gyülekezet éneke, s én rémülten konstatáltam, hogy valami hangzavar, amit hallok. Napokig próbálgattam a kis rádiómon mindenféle zenét, de a legszebb Beethoven-szimfónia is a legmodernebb kakofóniának hangzott. Mentem doktorhoz. Nem mondták, de megértettem, hogy ez is segithetetlen tünete az életkoromnak, s jobb, ha megszokom. Amikor ez egészen világos lett előttem egy hajnalon, valami összeszoritotta a szivemet. Ezzel a csökkent látással, mellyel olvasni nem tudok, a rádió hírei tartottak számomra kapcsolatot a külvilággal, s az egyetlen szórakozásom a muzsika volt. Az, ha se látok, se hallok, azt jelenti, hogy kiestem minden emberi közösségből. Azt jelenti, hogy se olvasni, se hallani nem fogom Isten beszédét, s a szolgálat minden lehetősége megszűni számomra. Én a testi fájdalmat, s a lelki megrázkódtatást csak mély csendben bírom elviselni. Nagyon csendes napok következtek. Nem pereltem én az Istennel, mert tudom, hogy semmi sem céltalan, ami velünk történik, de szűköltem, mint a kutya, ha fél. Ilyen lelkiállapotomban feküdtem le este, s még rosszabbra ébredtem reggel. hogy valakinek is megakadjon a szeme rajta. „Miért nem tudatták velem” fakadt ki Queenie fájdalmasan, „hiszen én etettem volna azt a kutyát, csak hogy az a szegény asszony megtarthassa!” Sohase volt keserű vagy elégedetlen, pedig őt is érték csapások, de bele tudott törődni sorsába. Tudtommal nem volt ellensége, mert nagyon jól tudott alkalmazkodni. Bölcsességével és hajlékony modorával megtalálta a hangot mindenkivel. Amellett mindig nyílt és őszinte volt, mégha kára származott is belőle, de ha őszinteségével megbántott volna valakit, akkor inkább hallgatott. Részvétet érzett minden szenvedő állat iránt és szeretettel iparkodott segíteni. Megvolt róla győződve, hogy állatok, főleg kutyák megértik az emberi szót. Hogy mennyire igaza volt, beigazolódott, amikor egy televíziós előadás keretében egy tudós kifejtette, hogy ma már tudományos kísérletek alapján bebizonyosodott, hogy a kutyák megértik még azt is, amit az emberek gondolnak — tehát mintegy gondolatolvasókká válnak. Elképzelhető, mennyire ragaszkodott Queenie két dakszli kutyájához, milyen gonddal ápolta őket, amikor betegeskedtek, hogyan tartotta őket mindig maga mellett. Milyen kétségbeesetten vonítottak szegénykék úrnőjük után, mikor azt kórházba vitték. Mikor megtudtam, milyen súlyos beteg és hogy nincs remény felépülésére, azért imádkoztam, hogy legalább egy hétre hazajöhessen, hogy együtt lehessen férjével és két kiskutyájával. A jó Isten teljesítette ezt a kérelmet. Még néhány hétre hazajutott és noha napról napra gyengült, halála előtt megvolt legalább az az öröme, hogy szerettei körében lehetett. Nekem a legnehezebb ráébredni a bajra. Mechanikusan tettem-vettem napi dolgaimat, abban a tudatban, hogy a jégverést ki kell állni. így mentem le egyik este lefekvés előtti sétámra, ami nálam az altatót helyettesíti. Leverten, gondolattalanul róttam a megszokott utat, amikor egyszerre az a meglepő érzésem támadt, hogy valahonnan a szivemen túlról egy ismert hang megszólal: „Mit félsz, hisz itt vagyok!” Erre megindult bennem egy hangtalan könyörgés: — Uram, hát ha elveszel is minden emberi kapcsolatot tőlem, csak magadat ne vedd el. Ha senki szava el (Inlw. a 1.5. oldalon) A TÖRTÉNELEM NYOMÁN BOLDOG KINGA KOLOSTORÁBAN A nyári turizmus kapcsán könnyen útba esik lengyel földön a kedves kis város, Ós/andec (lengyel nevén Starv Sacz), ahol a XIII. században Boldog Kinga. IV. Béla magyar királyunk leánya kolostort alapitott. és áldozatos, küzdelmes életük után. letéve méltóságukat, özvegységükben ide, a klarissza apácák közé vonultak vissza az árpádházi hercegnők. Természeti szépsége miatt is élményt nyújt a kedves környék, történelmi szempontból pedig sok magyar vonatkozású emlék színhelye. Zakopanéból buszjárat indul a festői szépségű sziklás-hegyes vidéken, a Poprád és Dunajee folyók kanyarulatában Ószandecbe. A kolostor várszerű építmény s a mai napig ugyanaz a női rend lakja. A várkapun belép\e egyszerű kis középkori kolostorudvar fogadja az érkezőt. A régi időkben sok magyar történelmi személynek volt találkozóhelye és menedéke a szandeci kolostor. Csak egy kis töredék. Hedvig királyné leányát. Erzsébetet, gyakran 15. oldalon)
