Magyar Hiradó, 1975. július-december (67. évfolyam, 27-52. szám)
1975-10-09 / 41. szám
8. OLDAL MAGYAR HÍRADÓ OKOSABB VILÁG? IrtaACZÉL BENŐ Ez a lap is beszámol arról, hogy Ford elnök felesége egy televíziós interjú keretében azt mondta: nem lepné meg, ha 18 éves lányának viszonya volna egy férfivel. Szerinte a házasság előtti szerelmi viszonyok csökkentenék a válások számát. A gondolat nem uj. Emlékezetem szerint valami harminc évvel ezelőtt divatba jött az úgynevezett „pajtásházasság” és noha akkor a „pajtásokat” nem kötötte egymáshoz házasság-levél, a válások és az elszakadással járó szenvedések nem voltak se kisebbek, se kevesebbek. És végre is nem az a lényeg, hogy válásnak vagy sirásnak nevezik-e azt, ami az együttélő párokkal történik. Szerencsére a Ford-kislánynak több esze volt, mint az anyjának és gyorsan kijelentette, hogy neki nincs viszonya senkivel. De miután apjának, vagyis Ford elnöknek mindig az volt a meggyőződése, hogy mindenki — a felsége is — csak azt mondja ki, amit gondol, tehát az interjú és Mrs. Ford nyilatkozata teljesen rendben van. De például Madách Imrének, aki volt olyan okos, mint Mrs. Ford, nem ez volt a véleménye. Ó szatírának szánta, amit az „Ember tragédiája" római jelenetében irt. Hadd idézzem: „Bolond világ volt hajdanában, Lukréciát az özvegy ágyban Hogy megkereste szép gavallér Hideg vasat merit magába, örüljünk, okosabb világ van, Örüljünk, hogy mi élünk abban...” És Berzsenyinek, aki szintén okosabb ember volt, mint Mrs. Ford, ugyancsak más a véleménye. Hadd idézzem: „Minden ország támasza s talpköve A tiszta erkölcs, mely ha megvész Róma ledől és rabigába fömyed.” A tiszta erkölcs az a két nem erkölcse, hiába próbálják csűrni-csavarni. Nem arról van szó, hogy a szerelmi aktustól függ a világ sorsa, hanem arról, hogy ez a legszorosabb kapcsolat a két nem között s ha ennek fontossága gyengül, akkor minden emberi kapcsolat meglazul és igenis, ettől függ birodalmak sorsa. Az is erősen vitatható, hogy Ford elnöknek igaza van-e, ha azt hiszi, hogy mindenki nyíltan mondja ! meg, amit gondol, mert nem ártana, ha előbb meggondolná, mi lesz annak következménye, ha nyíltan kimondja, amit gondol. Ha amit gondol, alkalmas az emberi kapcsolatok lazítására, jobb, ha nem mondja ki. A testi kapcsolat bizonyos fokú érzelmi kapcsolat nélkül a teljes züllöttség jele és méltán érdemel megvetést. Ez szerintem még a férfire is érvényes, aki a nyilvános házban, ahol pénzért árulják az emberhúst, olyan párt választ, akit csak megvetni tud. Az emberi kapcsolatok hőfokától függ a világ sorsa és Mrs. Ford merésznek hitt nézete, amelyre nyilván büszke volt, nagyobb merészség, mint képzeli. A férfi és nő testi együttélése nem pusztán fizikai élvezet, hanem annál jóval több: az érdekek teljes azonossága. A barlanglakó, aki a felségét hosszú haját kaijára csavarva cipelte barlangjába, természetesnek tartotta, hogy a nő ettől fogva azonosítja magát vele, mert hiszen ő szerzi számára az élelmet s ha ő vadállatok vagy ellenség áldozata lesz, a nő élete is véget ér. Ebből a helyzetből származott a házasság, vagyis a két különböző nemű emberi lény egymáshoz kapcsolása törvénnyel is. Nem véletlen, hogy a költők annyit foglalkoztak a szerelemmel, amely kétségkívül az emberi élet legfontosabb eseménye. A házasságtörést minden vallás a legsúlyosabb bűnnek minősiti és volt idő, amikor egyenesen halállal büntette. Ez nem testi bűn volt, hanem lelki: árulás valaki ellen, akivel összes érdekeinek kötelező azonossága kötött össze. AZ ESEMÉNYEK NYOMÁBAN... KORZIKA DRÁMÁJA Korzika, a csodaszép földközi-tengeri sziget elsősorban Napóleont juttatja az ember eszébe, Ajacciot s mindazokat a vadregényes motívumokat, amelyek e szigethez fűződnek: a korzikaiak legendás merészségét, vállalkozókedvét s azt a természetadta éles elméjűségüket, amely lehetővé tette számukra, hogy magasan számarányuk fölött jussanak vezető pozícióba a francia közéletben, a hadseregben, a kereskedelemben. Franciaországban, az Egyesült Államokban, a csendes-óceáni régió francia tulajdonban levő birtokain több mint félmillió korzikai él és dolgozik, Korzika szigetének azonban mindössze 250,000 lakosa van. Kesernyés mellékzöngéje van annak a mondásnak, amely szerint — hasonlóan ahhoz, hogy Budapest után a legnagyobb magyar város Cleveland — a világ legnagyobb korzikai városa Marseilles. Annak a lázas nyugtalanságnak, amely az elmúlt hét során a felszínre tört, és amely a korzikai Bastiában két francia rendőr életébe került, s amelyet aztán később Aleriában újabb összetűzések követtek, a terror már csaknem megszokott módszereivel: túszokkal s azok kivégzésével való fenyegetéssel, amennyiben bizonyos politikai követeléseket nem teljesítenek. Mindezeknek a drámai eseményeknek éppen itt rejlik gyökerük: abban, hogy Marseille a legnagyobb korzikai város és hogy esztendőnként 2000 korzikai fiatalembernek kell elhagynia szülőföldjét, hogy valahol munkát és megélhetést találjon. Furcsa paradoxon, hogy ez a korzikai „exodus” nem csökken, sőt növekszik annak ellenére, hogy Korzika ezidőszerint történelmének valószínűleg legnagyobb prosperitását éli. A sziget eredetileg Génuáé volt, 1768-ban cedálta Franciaországnak, éppen időben ahhoz, hogy a sziget egyik szülötte, Bonaparte Napóleon francia polgárként nőhessen fel. A körülmények sajátos összjátéka, hogy a Franciaországhoz való csatolás 200. évfordulója a sziget történetének éppen abban a fázisában következett be, amelyben a korzikaiak nyugtalansága és Párizzsal szembeni sértődöttsége mind hevesebbé vált. A korzikai konfliktus mellékhajtása az algériai háborúnak. 1962-ben ugyanis, amikor Észak-Afrika elnyerte függetlenségét Franciaországtól, algériai franciák ezrei választották letelepedésük színhelyéül: Korzikát. Korzika a 60-as évek végére már népszerű turista-paradicsommá változott. Mindebből szép hasznot húztak az Algériából áttelepült franciák, akiket Korzikán „feketlábuaknak” gúnyol a népnyelv, a korzikaiak számára azonban nem jelentett kedvező sorsfordulatot. Ez a csalódottság különböző mozgalmakat hivott életre, harciasakat és kevésbé harciasakat, a utóbbiak között a legjelentősebb a „Korzika újjászületéséért küzdő szövetség” fejlődött, élén a Simeoni testvérpárral, Maxszal és Edmonddal, mindketten orvosok, mindketten korai 30-as éveikben. A korzikai „ujjáletésért” küzdő szövetség és a nagy népszerűségnek örvendő Simeoni fivérek a Franciaországtól való elszakadást és tökéletes autonómiát tűzték ki célul. A korzikai nacionalisták mozgalmának első céltáblái a „feketelábuak”, az Algériából áttelepült franciák, akik — a korzikaiak szerint — elorozták tőlük a legszebb földeket és a legjobb borokat termő szőlőhegyeket. A franciák joggal tiltakoznak: ezek a földek, ezek a hegy- és domboldalak ott voltak századok óta, a korzikaiak ugyanúgy nekiláthattak volna megművelésükhöz, még állami kölcsönhöz is juthattak volna — miért nem éltek a lehetőséggel? Megismétlődik a régi nóta: az eredeti lakosság, amely nem látta meg a fantáziát saját földjében, megirigyli a később érkezettektől, hogy azok — meglátták. A francia kormány álláspontja azonban ezen a ponton hajthatatlan: pénzt igen (több mint 5 millió dollárt irányzott elő Korzika gazdasági fejlesztésére), támogatást minden tekintetben, de függetlenséget — nem. Az oka ennek viszonylag egyszerű: ha Párizs engedékenynek mutatkozik Korzikával szemben, akkor holnap Bretagne következik, holnapután Elsass, azután a baszkok, mindaddig, amíg darabjaira nem hullt az, amit egykor a francia királyság eggyé kovácsolt és amit a francia köztársaság megörökölt. Ily módon élesedik a Konfliktus a korzikai nacionalisták és a francia kormány között. Bastia falain nagy betűkkel mázolva megjelent a kérdés: „Puska vagy horgászbot?”, ami az jelenti, hogy a függetlenségért harcoló, meg-nem-alkuvó tábor legyen-e Korzikából, vagypedig turistaközpont, ahol bermuda-shortba öltözött amerikai és nyugatnémet turisták horgásznak a földközi-tengeri öböl azúrkék partján. Párizs számára azonban másként fogalmazódik meg ugyanez a kérdés: engedékenység a korzikai moz- I (Folyt, a 10. oldalon) _______________________________________..A A kábítószerektől való félelem társadalmunk igen jellemző tényezője. A kérdés erkölcsi jellege az Írókat és tudósokat egyik vagy másik irányban színvallásra kényszeríti, nem hagyva középutat. Általában az ember úncs tisztában azzal, hogy egy kábítószer jó vagy rossz, és ha rossz, mennyire. Gyakran nehéz elmondani a valóságot, mert pl. ha egy tudós beszél egy kábítószerről és arról, hogy milyen kellemes állapotba kerül az illető élvezése után, megkockáztatja, hogy azzal vádolják: „kábítószer szedésre csábit”. Sigmund Freud irt egy tanulmányt 1887-ben „Sóvárgás és félelem a kokainért” címmel. Még ma is érvényes ez. Rendkívül nagy az érdeklődés a kokainért, ugyanakkor mindenkit eltölt a félelem az esetleges következményektől. A kokain pl. szinte minden emberre ördögi hatással van, persze ettől még népszerűbb. De az emberek evvel nem törődnek, s nem is kutatott senki a kokainnal kapcsolatban Freud óta. Fontos teendők, hogy a kábítószer-törvényeket modernizálják, mert nem megfelelőek; hogy biztosítva legyen a kutatási lehetőség és a feltárt eredményeket nyíltan elmondhassa a kutató. Vagyis, a törvénycsinálók feladata az, hogy az információk felhasználásával alkossák meg az uj, megfelelőbb törvényeket a kábítószerrel kapcsolatban.
