Magyar Hiradó, 1975. július-december (67. évfolyam, 27-52. szám)
1975-10-02 / 40. szám
20. OLDAL magyar híradó FnRGti^7 ÉLrunuuoiflCL — ROMANTIKUS KISREGÉNY — ml mm Mmml. Irta: VAJDA ALBERT (Folytatás) “Négy autó futott össze . . . öten meghaltak . . . négyen súlyosan megsebsültek ... A nevek . . .” Néhány olasz név következett. . . aztán Cesare elhallgatott. Carine látta, hogy barna arca elfehéredik. Még mondott valamit, aztán letette a kagylót. Iris szeme kerekretágult. Cesare torkán tompán hulott ki néhány szó. Iris szájához kapta kezét és reszketni kezdett. “Meghalt?” kérdezte Carine. Hangja olyan volt, mintha jégkocka csörrent volna egy törött pohárban. “Nem halt meg ...” mondta Iris tompán, “ő az egyik, aki. . . aki súlyosan megsebesült . . . A szerkesztő azt mondta, hogy eszméletlen állapotban vitték a piombino-i kórházba.” A titkárnő ceruzája simán siklott a jegyzetfüzet lapján. Az Íróasztal mögött ülő magas, karcsú fiatalember, elgondolkodó tekintettel nézett ki az ablakon. A Sieges Turm látszott a távolban, a nyitott ablakon át felhallatszott a Leopoldstrasse forgalmának zaja. “A szállítási határidőt azonban, legnagyobb sainálatunkra, nem fogadhatjuk el” folytatta a fiatalember és felállít. Most látszott csak, hogy milyen magas. Jólszabott sötétszürke ruha volt rajta, világoskék ing, aprómintás nvakkendő. Manzsettái néhány centivel kilátszottak a zakó ujjából, keskeny, téglalap alakú manzsetta-gombokat viselt. “Hol hagytuk abba?” kérdezte, anélkül, hogy ránézett volna a titkárnőre. “A szállítási határidőt azonban, legnagyobb sajnálatunkra, nem fogadhatjuk el . . .” olvasta vissza a gyorsirásos szöveget a titkárnő. “Arra kérjük önöket, vegyék mégegyszer fontolóra a kérdést és az általunk javasolt egy hónapos határidőt fogadják el . . . Kiváló tisztelettel ...” Megfordult és ismét visszament az Íróasztalhoz. “Her Plöcske Írja majd alá . . .” “Igenis. Herr Udo” mondta a titkárnő. “Végeztünk?” “Egyelőre igen ...” A titkárnő felállt és az ajtó felé indult. “Hilda, kérem . . .” mondta a fiatalember. “Legyen szives hívja fel nekem azt a heidel bergi számot. . .” “ Máris hívom, Herr Udo!” Az aitó nesztelenül becsukódott. Udo egyedül maradt a diszkrét elenganciával berendezett irodában. Hilda remek titkárnő. Csendes, gyors, megbízható. Néhány perc múlva halk berregéssel jelzi majd a telefon, hogy Heidelberg ott van a vonal túlsó végén. Hallani fogja Patricia kedves hangját. Három napja nem beszéltek ... és ez a három nap olyan volt, mint az örökkévalóság. Idegesen dobolt az íróasztalon és a különböző szinü telfonkészülékeket nézte. A távolsági hívásokat a kéken át bonyolítja Hilda. Az közvetlen vonal, a központban senki sem hallgathatja le. Hilda mindenre gondol. A titkárnők gyöngye. Ha apám visszajön Párizsból, gondolta Udo, beszélek vele, hogy adjunk Hildának külön jutalmat, vagy.költségmegtéritést, hogy ne kelljen adót fizetnie utána, vagy ... A diktafon megszólalt. “Herr Udo, kérem . . .” hallotta Hilda hangját. “Tessék? Nem felel a szám?” “Azonnal hívom ... de ... az édesanyja keresi. Kapcsolhatom?” “Hogyne . . . természetesen .. . De közber. hívja Heidelberget, kérem . . .” Felemelte a piros telefont, amely felett kigyulladt egy kis lámpa, jelezve, hogy a hívás ezen a vonalon történt. “Kezétcsókolom, mama” mondta Udo. “Parancsolj ?” hallatszott. A vonal túlsó végén zokogásszerü hang “Hallo ... ki az ... mi történt?” kérdezte riadtan Udo. Kis zörejt hallott, aztán friss leányhang szólalt meg. Gaby volt, a húga. “Hallo, Udo ... A mama nem tud beszélni .. . Most kaptunk értesítést egy olasz kórházból, hogy papát autószrencsétlenség érte és életveszélyes állapotban fekszik . . . Hallo, Udo, ott vagy?” Alig jött ki hang a száján. Apát . . . autóbaleset érte? “Hallo, Udo . . .” hallotta húga éles hangját. “Hallasz engem?” “Igen” felelte tompán. Huszonhárom éves veit, aoia vállalatainál vezető szerepet vitt. Most mégis sírni szeretett volna. “A mama zokog . . . nem tudom, mit csináljak vele . . . ’’folytatta Gaby. Udo megrázta magát. Apát autóbaleeset érte .. . nekem kell helyetállnom, most én helyettesítem őt, ugyanúgy mint igazgatósági üléseken, vagy tárgyalásokon, ahová nem tud elmenni. Csakhogy most többről van szó. “Gaby!” mondta határozottan. “Azonnal jövök. Hívd fel Doktor Jörgenst, hogy adjon anyának valami nyugtatót. Közben intézkedem majd ... Mit mondtál, hol fekszik apa?” “Felírtam . . . Várj, azonnal . . .” Papír zörrent, aztán újra Gaby hangja hallatszott: “Piombino . . . Kikötő, valahol északra Rómától.. . Azt mondták.” “A mama azt mondta, hogy mindannyiunknak le kell menni. ..” “Rendben van. Azonnal lerepülök ...” “Jó majd megbeszéljük!” ( Letette a kagylót. Olyan az egész, mintha lázas álmot álmodna. Autószerencsétlenség érte apát? Olyan nagyszerűen vezet, hogy lehet ez? Az atjó felé sietett, de a diktafon hangja megállította. “Heidelberg a kék készüléken, Herr Uro!” halottá Hilda szenvtelen hangját. Odaugrott a telefonhoz. “Hallo, Patricia” mondta. “Oh, Udo” hallotta a lány kedves, dallamos hangját. Aranyos akcentussal beszélt németül, alig érezhetően, de néha, feldobta a szavak végét. “Pat, édes” kezdte Udo, de a lány félbeszakította. “Mi történt? Olyan . . . olyan furcsa a hangod ... csak nincs valami baj?” Udo néhány szóval elmondta, mi történt. A vonal túlsó végén néma csend volt. Tudta, hogy a lány most reszkető szájszéllel áll a telefon mellett és amugyis fehér arca még színtelenebb. “Rettenetes” mondta Pat, “Oh, Udo, én odajövök hozzád . . .” “Pat, drága Pat” mondta Udo és szerette volna kinyújtani karját, hosszan, hosszan, hogy elérjen Münchentől Heidelbergig és magához ölelhesse a lányt. “Nem hagyhatod ott az egyetemet és különben is . . . Pár óra múlva repülünk Olaszországba . . . Azonnal hívlak telefonon.” “Igen” mondta a lány, alig hallhatóan. “Kérlek . . . vigyázz magadra ... és ... és .. . érezd, hogy ott vagyok melletted és fogom a kezed.” “Nagyon szeretlek, Pat, édesem.” “Én is, Udo, én is nagyon.” Letette a kagylót. Hilda kerekrenyitott szemmel nézett rá, amikor elmondta, mi történt. Látta a rémület és részvét kifejezését a titkárnő arcán, de a hangja változatlanul szilárd volt és ugyanolyan gyors, automatikus mozdulatokkal jegyezte fel, amit Udo gyorsan. kapkodva diktált, mintha semmi sem történt volna. Három repülőjegy kell, a lehető legsürgősebben a Piombinohoz legközelebbi repülőtérre. Hilda ugyanis tudta, hogy Piombinonak nincs repülőtere, vagy Pizzába, vagy Génuába kell repülni és onnan tovább autón. Minden el lesz intézve, telefonon jelenti majd Herr Udonak, csak most menjen, a mama, bocsánat Frau von Hesselstein biztosan nagyon várja. Leszólt a portásnak, hogy hozzák elő Herr Udo kocsiját a garázsból. (Folytatjuk)
