Magyar Hiradó, 1975. január-június (67. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-30 / 5. szám
MAGYAR HÍRADÓ IGAZ TÖRTÉNETEK, KALANDOS HISTÓRIÁK PUSZTÍTÓ mérgek és terjesztői (FOLYTATÁS) Olaszországban viszonylag erős részleg tevékenykedett, hogy az onnan irányított kábitószercsempészetről adatokat szerezzen és ennek alapján igyekezzék meggátolni a méreg bejutását az Egyesült Államokba. Charles Siragusa, a kémelháritástól átszerződetett tiszt, a kirendeltség vezetője, mégis inkább csak kisebb sikerrel dicsekedhetett. Lucky Luciano, az ötvenes években a világ “legtekintélyesebb” maffiása, ura volt a helyzetnek, mindent tudott és irányított, s gondoskodott róla, hogy Siragusa minél kevesebbet tudjon meg. Pedig hát a nyomozók nem fukarkodtak a pénzzel, ha besúgók fontos adatokat jelentettek, de amikor ezeket az árulókat sorra holtan találták, már alig akadt valaki, aki vállalkozott volna a hatóságok támogatására. És akkor, 1959 szeptemberében Siragusa azt hitte, hogy végre nagy fogást csinálhat. Értesülései szerint a csempészek nagyobb mennyiségű iráni eredetű heroint szándékoztak az Egyesült Államokba szállítani, mégpedig az Independence óceánjárón, amely a marseille-i kikötőből indult az Eevesült Államokba. A “bizalmi emberek” azt is elárulták, hogy a heroint egy Marfa nevű olasz magán jacht szeptember 4-én viszi Nizzába. Azt a nizzai Hotel Ruhl 333-as szobájában 45 ezer dollár ellenében két amerikainak adják át, akik Mallrow és Bekker néven már napok óta ott is laktak. A jelszó az volt: hogy “A bárban Johnny vár önre”, mire a vevőknek azt kellett válaszolniuk, hogy “Köszönjük, már beszéltünk Johnnyval”. Siragusa azzal az ürüggyel, hogy útlevelük hamis, feltűnés nélkül letartóztatta “Mallrow”-ot és “Bekker”-t, s a kidolgozott utasítás alapján szerepüket Siragusa két, ügyesnek tartott embere vette át. A kábítószer-csempészek ellen harcoló nyomozók szerették volna végigjátszani a játékot, hogy minél több értesülést szerezzenek. A legalaposabb kutatás után sem A két csempész szerepét játszó ember tehát magához vett 45 ezer dollárt. A szállítmányt ki kellett fizetniük, nehogy a csempészek idő előtt gyanút fogjanak, Siragusa pedig további négy emberével együtt a 333-as szobával szomszédos lakosztályában rendezkedett be. A legjobb lehallgató készülékeket szerelték fel. hppy mindent pontosan követhessenek. A biztonság okáért gondoskodtak arról is, hogy ha a Hotel Ruhlban valamilyen okból nem mennének az elképzelések szerint a dolgok, egy különítmény azonnal csapjon le a “Marfá”-ra és kutassa át. A Marfa megérkezett, a csempészek partra is szálltak. A Hotel Ruhlban is tervszerűnek látszott minden. Siragusa hallotta a kopogást, amint a csempészek beléptek a 333-as szobába. Még azt is hallotta, amint becsukták maguk mögött az ajtót. De azután egy jó negyedórán keresztül hiába figyelt megfeszítetten, egyetlen hangot sem észlelt a lehallgatókészüléken. Úgy vélte, hogy a technika mondta fel a szolgálatot. Nem várt tovább, hanem embereivel együtt rajtaütött a 333-as szobán. Nagy megdöbbenésére a kábítószer-vevőnek álcázott két emberét a szőnyegen összekötözve, öntudatlan állapotban találta. Eltűnt a 45 ezer dollár is. A két nyomozó — olyan gyorsan és váratlanul történt minden — még a két csempész személyleirását sem tudta megadni. Igaz, ez rendelkezésre állt a kikötőt és a szálloda bejáratát figyelő nyomozók révén, de a nyomukra többé nem bukkantak. A Marfát pedig hiába szedték szinte izekre, a legalaposabb kutatás után sem találták a kábítószernek még a nyomát sem. Luciano emberei pontos és alapos munkát végeztek . . . Egy pap a Szexy Stúdióban Elmer Burke, Vito Genovese bizalmasainak egyike nőm tudott lemondani arról a furcsa szenvedélyéről, hogy rendszeresen felkeresse azt a “Szexy Studió”-t, amely az 51. utcában működött, őt dollár beléptidijért — sok hasonló működik New Yorkban és az Egyesült Államok más városaiban — meztelen nőket fényképezhet itt bárki. A modellek tetszés szerinti pózt vesznek fel, s az sem baj, ha valakinek egyáltalán nincs film a fényképezőgépében . . . Szó sincs róla, ezeknek a “stúdióknak” vajmi kevés közük van a fotóművészeihez, annál több a pornográfiához és a prostitúcióhoz. Ez a legolcsóbb módja annak, hogy egy nőknél nem túlságosan sikeres amerikai meztelen nőt láthasson. A nagy forgalom, kis haszon elvére építenek a vállalkozók, akik egyébként ezeket a “foto-studiókat” rendszerint más, már drágább, s “teljesebb szolgáltatást” nyújtó intézményekkel együtt működtetik. Az üzleti gyakorlat szerint sok vendég, aki eredetileg csak öt dollárt szánt egy “kis kiruccanásra”, a látottak után már úgy felvillanyozódik, hogy sokkal többet is hajlandó fizetni, csakhogy lecsillapodjék. Elmer Burke egy ilyen stúdiót látogatott, pedig megengedhette magának, hogy sokkal, de sokkal drágább élvezeteknek hódoljon. S nem számölt vele, hogy egy tiszteletes látogatásai a “Szexy Studió”-ban feltűnhetnek valakinek . .. Pedig feltűntek. A New York-i kikötő vámhivatalában dolgozott Powers hadnagy, aki egy szép napon a Szex Stúdióban nagy meglepetésére találkozott O’Connor atyával, a bevándorlók lelkipásztorával. Powers és O’Connor jól ismerték egymást: mindkettőjüket a kikötőhöz kötötte a hivatásuk. Az aya mindig a vámosokkal együtt szállt fel a befutó hajókra, megkereste a bevándorlókat, hogy a “nyáját” rögtön gondoskodásába vegye. Powers csodálkozott, hogyá a jámborság mintaképének tartott lelkipásztor, az isten szolgája olyan helyen magától értedődően mozog, ahová ő a tévelygő is csak némi lelkiismeretfurdalások árán szokott ellátogani. A furcsa találkozóról be is számolt egyik felettesének, aki már nemcsak furcsának tartotta O’Connor atya hobbyját, hanem kifejezetten gyanakodni is kezdett. E ettől kezdve — titokban — a kikötői hatóságok figyelték a tiszteletes minden lépését. S éppen akkor kapták rajta, amikor befutott az Independence. Hetvenöt bevándorló érkezett a hajón Olaszországból. O’Connor atya megáldotta őket, s kegyesen szólt hozzájuk. A csendes, dolgos. büntelen életről beszélt, és isten kegyelméről, amelyben a bűnösöket részesíti. Az egyik bevándorlót könnyekig meghatották a pap szavai, s egy mintegy fél méter magas, Pál apostolt ábrázoló szobrot nyújtott át hálából neki. A pap magasra emelve vitte a szobrot a partra a vámszolgálat emberei elkérték s átvizsgálták. S a Sexy Stúdióban támadt gyanú biigazolódott: a belül üreges szobrot heroinnal töltötték meg. “Kiskereskedelmi értékét” — vagyis azt az árat, amelyen végül is eljutott volna a szenvedély rabjaihoz — sok millió dollárra becsülték. A kábítószert lefoglalták. O’Connor tiszteletest pedig letartóztatták. O’Connor tiszteletest pedig letarkellett kezdenie beszélni. Az ujjlenyomata alapján ugyanis amúgy is kiderült, hogy “O’Connor tiszteletes” Elmer Burke, többször bűntett előéletű gengszterrel azonos. O’Connor, alias Elmer Burke letartóztatását jó darabig sikerült titokban tartani. Nehogy a gengszter-szövetség emberei hozzáférkőzzenek, azonnal elszállították New Yorkból, s Kansas City különlegesen jól őrzöott börtönben folytatták kihallgatását. A fogoly egyezséget kötött a hatóságokkal: hajlandó vallani, ha különleges elbánásban részesül. Az ígéretet megkapta, s akkor részletes vallomást tett az elosztókról és közvetítő kereskedőkről, s arról is, hogy az egész vállalkozást Olaszországból Lucky Luciano, az Egyesült Államokból pedig Vito Genovese irányították. E vallomás alapján letartóztatták Vito Geno vesét. Riesel tragédiája Genoveséről az Egyesült Államokban mindenki tudta, hogy ő az alvilág, s a kábitószerkereskedelem feje, de elitélni mindeddig nem '•’került Tizenkétszer állt már bíróság előtt, de mindig felmentették. Még 1956-ban egy bátor újságíró, Victor Riesel, a tefevizió nyilvánossága előtt mondta el, hogy Genovese az Egyesült Államok “első számú közellensége”, aki uralma alatt tartja a New York-i kikötőt. (Folytatjuk)
