Magyar Hiradó, 1975. január-június (67. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-16 / 3. szám
17. oldal A HUMORISTA SZEMÉVEL VASÁRNAPI BARANGOLÁS ZALAGEGERSZEGEN ZALAEGERSZEG, Zala megye — Csendesen csordogáló esőben kószálok Göcsej fővárosának központjában. Az utca csaknem teljesen kihalt, civilt szinte nem is látni, csak néhány sétáló katonát. Úgy látszik, a katonák impregnálva vannak, nem fog rajtuk az eső... Huszonnégy éve annak, hogy én utoljára Zalaegerszeg főutcáján korzóztam vasárnap délután, akkor én is angyalbőrben voltam. Akkor is ugyanígy esett az eső (lehet, hogy ez még ugyanaz az eső, talán el sem állt azóta?), de akkor kevésbé zavart a nyakamba csordogáló viz, mint most. Azon tűnődöm: hol lehetnek ilyenkor az egerszegiek? *** A múzeumban nincsenek. Álmosan szunyókál a káforka, a kó{)ic, a pipics, a höppögtető, meg a Göcsej Muzeum ezer más kincse, ezen a vasárnapon mindössze négyen voltak rájuk kiváncsiak, ennyi vendége volt a múzeumnak. Néhány magyarázattal tartozom a nem göcsejieknek: A káforka fából készült csöbör, fontos népélelmezési célokat szolgált: azzal merik ki a mustot a kádból. A kópic szalmából font fedeles kosár, bevásárló szatyornak vagy retikülnek alkalmatlan, ahhoz túl nagy, melegen ajánlható ellenben szobadísznek pesti lakásokba, roppant mutatós, amellett praktikus is: kitűnően lehet benne szemestakarmányt tárolni. A pipics fényforrás, világítótest: magasfeszültségű repceolaj folydogál benne. A höppögtető magyarul: köcsögduda. Aki igy sem tudja, mi az, bővebb felvilágosításért forduljon a Népzenei Intézethez. *** A Pontház presszó dugig van fiatalokkal. Pedig nincs is zene. Vagy talán éppen azért? Sajátos kórtünetet figyeltek meg mostanában a közművelődési szakemberek az egerszegi fiatalokon. Például: az Ifjúsági Házban meg kellett szüntetni a táncestéket, mert alig volt látogatójuk. Aztán: éppen az előző szombat estén érdektelenségbe fulladt egy neves fővárosi tánczenekar egerszegi koncertje. Jó ég, lehet hogy megint a höppögtető jön divatba? *** A Művelődési Ház színpadán, az összehúzott függönyök mögött. h^rpiincajQ,ropják,a táncot .JÍ3Í1 az „Én vagyok a, én vagyok a kunsági fi...” dallamára. Alattuk a ruhatárban, teljes gőzerővel játszik a Reflex-zenekar, ötórai teára csalogatja a fiatalokat. A kétfajta zene mókásan keveredik a levegőben. Azon se lehetne csodálkozni, ha a szegény táncosok hirtelen a „Gyere, gyere ki a hegyoldalba...” ütemére kezdenék ropni a kunsági verbunkot.. *** Kisvendéglő a Művelődési Ház mellett. Neve sokszor változott, a korkövetelményekhez alkalmazkodva. Előbb Béke volt, aztán Gulyás lett, most Sport a neve. A cégtáblára azt is kiírták: „A ZTE pártoló tagságának klubja.” Nyitva van a televízió, a képernyőn éppen a teremfocit közvetítik Miskolcról: a ZTE küzd az Újpesti Dózsával. A pártoló tagság egy része izgatottan szurkol a tévé előtt. Másik részük elmélyülten ultizik, háttal a képernyőnek. Mit izgatja őket, hogy a csapat kitűnő játékosa, Soós, köténycsellel becsapja a Dózsa védelmét és gólt lő, amikor sokkal nagyobb tétről van szó: egy terített bettli elfogásáról! Ki kellene egészíteni a cégtáblát, igy: „A ZTE és az ulti pártoló tagságának klubja.” *** Az Arany Bárány Szálloda presszójában meglepetés fogad: Varga Csaba, a fiatal egerszegi szobor-karikaturista vár rám. Megtáviratoztam neki, hogy odavárom, mégis meglep, hogy ott van. A táviratomat ugyan is az egerszegi posta visszaküldte azzal, hogy a címzett ismeretlen. Ö ennek ellenére megkapta a táviratot. Hiába, a magyar posta csodákra képes: ismeretlen címzettnek is tud táviratot kézbesíteni. *** Az Ifjúsági Házban éppen klubvetélkedő folyik. Beóvakodom, leülök a leghátsó sorban. Ámultán figyelem, mennyi mindent tudnak az egerszegi fiatalok a városukról, milyen ügyesen válaszolnak a csinos, kedves játékvezető kislány kérdéseire. Egyszer csak a nevemet hallom, (úgy látszik, kifigyelték, hogy ott vagyok), kiszólitanak középre. Egy lelkes ifjú -alkalmi riporter mikrofonvégre kap és feltesz néhány megizzasztó kérdést a magyar humor állapotáról... Nagy üggyel-bajjal sikerül kivágnom magamat, s végül én is megkapom a minden jó féléiéiért Sam tíöxöx hálnia zo*sir sA kijáró két szem selyemcukrot... *** Néhány percre megélénkül az utca: a moziban most cserélődik a közönség. Nézem a plakátot, mit játszanak? „Két balláb az ezredben.” Csak nem az én egykori egerszegi vitézkedésemről készítettek filmet? Megnyugodva hallgatom a kiszűrődő hangokat: a főhős angolul beszél, akkor az mégsem én vagyok... A moziban zsúfolt ház van, most is, mint mindig. Emlékszem, ez már 24 évvel ezelőtt is igy volt. Csak akkor még egy pici, kócos mozija volt a városnak. Azóta épült egy jóval nagyobb, 670 férőhelyes, de most már az is kicsi. Úgy látszik, a város és a mozija növekedési versenyben van egymással, és folyton a város győz. *** Az utca újból elnéptelenedik. Csak az eső marad, meg a katonák, meg néhány andalgó szerelmespár. Ezek szerint nemcsak a katonák vannak impregnálva, hanem a szerelmesek is. Igen, ezt a szerelmes összebuvást, ezt az andalgást mi is csináltuk annak idején. Most mégis értetlenül nézem az összehajló párokat: hát ez még mindig nem ment ki a divatból?! Radványi Barna MESÉL A MÚLT VESZPRÉMI MOLNÁR, AKI FELKUTATJA A MALMOKAT PÁPA, Veszprém megye — Önnek hány malma van? — Attól függ, hogyan kérdezi Vízimalom, fűrészmalom, kallómalom, papirmalom, szélmalom, hámor? Itt, ebben a katalógusban, van ötszáz. Mind Veszprém megyei. Láttam, megvizsgáltam valamennyit. Megvannak a térképeik, a fotókópiáik, ismerem műszaki sajátosságaikat. Magnetofonszalagon a hajdani tulajdonosok, molnárok. mesemondó öregek emlékei. Egy múzeumot kitevő gyűjtemény — az én malmaim. — Saját malom? — A kert végében. Nem épület, csak a szerkezet maga. A homokbödögei őrlőmalomé. Roncsokból állítottam össze. Őrölne is, ha lenne rá szükség. Wöller István üzemvezető húsz éve dolgozik a malomiparban. Ha úgy tetszik: molnár maga is. Másképpen, mint elődei, más maga a mesterség is. A zakatoló patakmalmok egy-két mázsa gabonát őröltek egy teljes nap alatt. Egy kisebb modern malomüzem ugyanennyi idő alatt öt vagont. Egy nagyobb tizenötöt, húszat is. Csak a lényeg maradt: változatlan: a gabona metamorfózisa. Annak a folyamatnak a küszöbe, amelynek a vége — a kenyér. — Szerettem a gépet, szerettem a malmokat. Amig csak vissza tudok emlékezni. Odahaza minálunk nem volt malom. Ha apám magával vitt egyszer-egyszer malomnézőbe, mindig elszorult a szivem. Hallgathatom-e majd egyszer én is beavatottként a gépek zúgását? Lehetek-e molnár én is. így •kezdődött.-........., . _____ . .gáíSBiBsa ß Hí hoá — A feltáró-értékmentő szenvedély? — A malmok szeretete. Sok idő telt el. 1969-ben — véletlenül — ott voltam egy budapesti tanácskozáson. Ott hívták fel az ország malomipari vállalatainak a figyelmét: kutassák fel területükön a malmokat, mentsék a menthetőt. Villámcsapásként ért: ime, a feladat. Veszprém megyében vagy negyven malomról tudtam. Két hónapra terveztem a munkát. Az eredményt ön is tudja. Munka után, szabad szombaton, vasárnap, nyáriszabadság helyett végzem ma is. Kaptam, kapok segitséget. A Bakony Múzeumtól, a levéltárosoktól, a vízügyi igazgatóságtól. A munka dandárja azonban rám vár. *** 472 vízimalom. Tűz perzselte, idő vasfoga rágta, elhagyták, feldúlták. Egyedül az örvényesi működik, a csopaki is működhetne, de megszökött a viz. A többi pusztul, romlik, vagy csak az emléke él régi leírásokban, térképeken, szájhagyományban. Mindet megkereste. Erdőben, hegyoldalban. Bozótosokban cserkészett, mért, kutatott. Ötször, hatszor is elment ugyanarra a helyre. Egy megmaradt vízfej, egy fűvel benőtt falmaradvány, alap, egy tégla, egy cserép is útbaigazíthat. Megadja a bizonyosságot. Aztán a detektivmunka folytatódik. Akad-e a törmelékben egy évszámvésetű cserép? Valami felirat, ami az időben eligazodni is segít. Amiből megfejthető a malom története. Birkás, Csiga, Fancsali, Kékeményesi, Szerecsenyi — ol-bóxzxnoxa ß vgl .leqzßxßd c góm vasom a katalógusbeli neveket. Csak Pápateszéren volt harminchat malom. Mindegyiknek megvan a maga története. *** — Betyárok jöttek. A féltékeny szomszéd felgyújtotta a házat, elvezette a vizet, vagy éppen ráeresztette a malomra. Kemény, nehéz élet volt ez. Kemény rendeletek szabályozták. Kétszázkétszázötven méterenként állt egy-egy malom a viz mellett. Konkurrencia volt tehát bőven. Ahhoz jártak, aki jobban megvágta a malomkövet ( mert akár a kést, ezt is élesíteni kell): lazább, szemcsésebb: jobb lisztet őrölt. A gazda úgy mondja: rossz a molnár, mert a lisztje nem tölti meg a zsákot. A molnár is ügyeskedett: csirizzel kikeményitette a köpenyege ujját. Amikor a dézsából a zsákba lapátolta az őt megillető tizedet, az ujját is megmeritette minden alkalommal a dézsában. így lapátolt egy mozdulattal dupla porciót. A falon keretben egy 1837-es segédlevél kópiája. Az uj keletű mesterjelölté, akit immár „bízvást béfogadhattya kegyelmetek”, mivel „az Articulusok tartalma szerint az ő inasi apró esztendeit Fejes László molnármester társunknál jámborul kitöltötte, és ennélfogva mi céhünk szokása szerint fel is szabadittatott.” A bizonyítvány nehéz évek gyümölcse. A céhkönyvben az is benne van: az inasnak tilos a mesternére kacsintani. *** — Nézzük meg a gyűjteményemet! A pince — laboratórium. Itt készülnek a kölcsön kapott évszázados okiratok, térképek fotókópiái, másolatai. Pergamentekercsekben sorakozó malomtörténelem. A Molnárok Lapjának múlt századi, antikvár évfolyamai. A műhely már a restaurátoré: alkatrészeket faragni, tengelyt esztergálni. Az udvaron mindenütt malomkövek. Kisebbek, nagyobbak: aljkő, felsőkő. Az alsó 6-7 centiméterre is elkophat, a felső legyen nehéz. Odébb sok száz éves kőmozsár — a malom őse. Még arrébb kézi malom (általában az asszonyoknak kellett hajtaniuk). Részekből összerakott, vaspánttal szorított malomkövek, malomkőasztal. Kinizsi Pál is megirigyelhetné. Elváltunk, elindulok. Elmegyek az óvoda előtt. A résre nyitott ablakon kihallatszik az ének: „Kiskarácsony, nagykarácsony, kisült-e már a kalácsom. Ha kisült már, ide véle, hadd egyem meg melegébe...” Széky Péter .J3jf0 ßjtßVßS
