Magyar Hiradó, 1975. január-június (67. évfolyam, 1-26. szám)

1975-06-19 / 25. szám

SO. «Mal

MAGYAR HÍRADÓ

IGAZ TÖRTÉNETEK, KALANDOS HISTÓRIÁK

CHRISTINE ÉS A MINIZTER

(FOLTTÁ TAS)

Az öregur semmit sem vett észre, de igazán, semmit sem.

Hogy elvesztett társadalmi pozicióját viszszaszerezze, önkéntes munkát vállalt egy sze" gényháznál. íratlan szabályok szerint ugyanis a szegényházaknál nem számit, hogy a körülöttük tevékenykedők valóban uriemberek-e. A miniszter két éven át minden reggel beült uj tipusu Jaguárjába, és a szegényháztól távol megállt. Onnan gyalog folytatta útját a szegényekhez, hogy elbeszélgessen velük, vigasztalja őket.

És amikor Harold Wilson, Macmillan utódja, 1965 őszén, két évvel a Profumo-botrány lezajlása után látogatást tett a Tonby Hill szegényházban, kezet fogojtt Profumóval, akit úgy jellemeztek előtte, mint a szeretet lovag

ját.

Keeler kisasszony jellemzése: “Mindent öszszevetve azt kell mondanom, ha valaha is szerettem őszintén férfit, akkor az Profumo volt. Ha ezzel szétzúzom a karrierjét, mélyen fájlalom. Sohasem volt szándékomban. Én csak örömet akartam neki szerezni. Szeretném, ha meg tudna nekem bocsátani.”

VÉGE.

A LÁTSZAT CSAL

A Royal szálló pompázatos halijában üldögéltem, amikor a sötét tweed-kabátos lány meglopta az előkelő és gazdag Mr. Andrew J. Steele-t.

Kétségtelen, a lány nagyon ügyesen csinálta, ezért nem tűnt fel senki másnak, mint nekem.

Mr. Andrew J. Steele ezüsthaju, sokszoros milliomos texasi olaj mágnás kilépett a felvonóból. A lány, látszólag közömbösen, éppen a lépcsőn jött lefelé. Amikor meglátta a texasi öregurat, meggyorsította lépteit, és céltuda' tosan felé igyekezett. Jól láttam az egészet, hiszen csak négy méterre tőlem játszódott le a jelenet. A lány összeütközött az öreggel. Az megtántorodott, de sétabotja és a lány segítségével talpon maradt.

— Ó, bocsásson meg — mondta a lány, és hangján érződött az ijedelem — (közben keze rendkívül ügyesen végezte dolgát...). — Én vagyok az oka.

Steele megbocsátóan meghajolt, ahogyan ezt öregurak mindig megteszik fiatal lány előtt, és mosolygva igyekezett őt megnyugtatni:

— Ugyan, kedvesem, az én hibám volt. Nem ügyeltem. Kérem bocsásson meg .

A tweed-kabátos lány még egyszer elnézést kért, megilletődötten dadogott még valamit, az őszes ur még egyszer meghajolt. Láttam, hogy a lány gyors léptekkel igyekszik kifelé a haliból.

Felugrottam a pompázatos szálló ragyogó előcsarnokának csodálatos barokk karszékéből, a lány után siettem. A szálló körül elhelyezett pálmák között utol is értem.

Megfogtam karját, és ezt mondtam:

— Kérem egy pillanatra.

Örültem, hogy hangom nagyon udvarias volt.

A lány megállt, rámnézett. És rendkívül hűvösen válaszolt:

— De kérem, mi jut eszébe?!

— Azt hiszem, van egy kis megbeszélnivalónk.

Csinos barna szeme mérgesen villant.

— Tanácsolom magának, hagyjon békében. Különben kénytelen leszek a szálló vezetőjét hívni.

— Ez nem lesz szükséges — nevettem. — A szálló vezetője hivat majd engem.

— Hogyan értsem ezt?

— Nos, egész egyszerűen: én vagyok ennek a gyönyörű szállodának a biztonsági vezetője, és igy a vezetőséghez tartozom. Nevezzen egyszerűen házidetektivnek.

— Óh — csak ennyit mondott.

Visszakalauzoltam a szép kislányt a szállóba, a bár melletti kis helyiségbe, és gyengéden az egyik borszékbe ültettem le. Jómagam vele szemben ültem, és elgondolkodva néztem rá.

Nagyon csinos volt. Vöröses barna, hosszú haja volt, formás orra, szép ivü alakja, odaadó őzszeme. Úgy 25 évesnek taksáltam.

— Meg kell mondanom, maga a legcsinosabb zsebmetszőnő, akivel valaha dolgom akadt.

— Nem értem, miről beszél.

— Most már hagyja ezt. Nincs értelme, hogy tagadjon — mondtam határozottan. — Láttam, hogy amikor nekiesett Mr. Steele" nek, kihúzta pénztárcáját és elcsente a nyakkendőtűjét is. Igazán szép munka volt, gratulálok hozzá.

Nyugodt mozdulattal elvettem krokodil táskáját. Volt benne minden, ami női táskában benne szokott lenni: ajakruzs, szemöldökfesték, fésű, tükör. És köztük még két tárgy, ami tulajdonképpen nem tartozik női táskába. Mr. Steele vastag pénztárcája és gyémántos nyakkendőtűje. No, kérem. Mindkettőt kivettem és zsebredugtam.

A lány mintna megváltozott volna. Hangja ellágyult.

— Én . . . én . . . kérem, én nemvagyok tolvajnő. Higyjen nekem. Nem megrögzött tolvajnő . . . Valami kényszer miatt kell lopnom ... És semmit sem tudok tenni ez ellen ., .

— Tehát kleptomániás?

— Igen. Már voltam három pszichiáternél. De egyikük sem tudott segiteni rajtam.

Részvétet mutattam:

— Ez nagyon kellemetlen lehet a maga számára. Ilyen csinos, ilyen jól nevelt, és biztosan jó házból való urilápy, amellett tolvaj . . .

— Rettenetes. Már nem is tudom, mit csináljak.

Most úgy nézett, mint egy ártatlan angyal. Hangja megremegett:

— Ha apám megtudja ezt, végem van. Azonnal bezárat egy gyógyintézetbe. Egyszer már megfenyegetett vele, ha előfordul újra ilyesmi... És most biztosan betartja fenyegetését . ..

Részvéttel néztem rá:

— De hát apapájának azért még nem kell megtudnia, mi történt ma . ..

— Igazán nem? — kérdezte reménykedve.

— Nem — mondtam lassan. — Senki sem károsodott. Mr. Steele visszakapja pénztárcá" ját és a gyémánt tüt. Nem fogja jelenteni az esetet. Minek is kerüljön esetleg rossz hírbe a mi szállodánk?

A lány arca felragyogott.

— Akkor . . . elenged?

Még haboztam a válasszal, aztán nagyot sóhajtottam:-— Talán gyenge szivem van ehhez a kemény munkához . . . Igen, futni hagyom magát, De meg kell ígérnie, hogy ebbe a szállóba többé be nem teszi a lábát. Különben tényleg fel kell jelentenem a rendőrségen.

— Megígérem! Megígérem magának! Többé nem lát engem. Holnap reggel magamtól elmegyek egy pszichiáterhez, akiről már sok jót hallottam. Állítólag nagyszerű orvos, biztosan segít rajtam.

Bólintottam:

— Jó, nát menjen, a soha viszontnemlátásra.

Felemelkedtem a székből, kezet nyújtottam neki, ő még egyszer hálásan nézett rám és már rohant el. Egy pillanatba még ott maradtam a szobában. Arra gondoltam, ha ez a lány nem hivatásos tolvaj, akkor én vagyok a kínai császár. Mosolyogtam magam elé, majd lassan kisétáltam a szállóból a napos Powel Streetre.

A pálmák alatt rágyújtottam. Megérdemeltem ezt a cigarettát. Mr. Steele pénztárcája és nyakkendőtűje ott volt a zsebemben, jóleső érzéssel tapogattam meg. Úgy kalkuláltam, hogy legalább hat-nyolcezer dollárt érnek, Mr. Steele ad magára, és vékony tárcával sem jár . . .

Folytatjuk