Magyar Hiradó, 1975. január-június (67. évfolyam, 1-26. szám)
1975-06-05 / 23. szám
«a 'a it f VMK * *» ‘ •- y 16. oldal MAGYAR HÍRADÓ ÓHAZAI KÉPESLAPOK ződött szokás ez, inteni a távozók után, ismeretlenül. HAJÓ A DUNÁN BUDAPEST, május hó...... Hétköznapi hajó a Dunán, semmi ünnepiesség, nincs tömeg, kiránduló csoport. Menetrend szerint közlekedő forgalmi hajó a szélverte hullámok között, kevés az utas, a pénztáros — kék egyenruha, tányérsapka — ásítva unatkozik, később leül egy ismerős mellé beszégetnek a gyerekekről, ki hová készül, milyen szakmára, milyen iskolába. — Még jó — mondja a fejkendős asszony —, hogy nem a tengeren hajózik, ritkán látná a gyerekeit... — Jó — mondja kissé savanyúan a pénztáros, mert azért más a tenger, más lehet, mert ő ugyan még nem látta, s hiába ismételgeti hogy viz — viz, mégsem ugyanaz itt a Kis-Dunán. *** Megy a hajó, keveri a vizet, vikendházak úsznak el, fák, zöldellők, a fejkendős asszony — Római viz a kőszegihegységben VELEM, Vas megye — A kő *szegi-hegység egyik völgyében fekvő Velem község szubalpin kiimája gyógyítja az asztmás betegségeket. Ezért is, és gyönyörű fekvéséért is sokan felkeresik. A vendégek, s természetesen a helybeliak ivóvízellátásához megfelelő, egészséges vizet kerestek a környéken a szakemberek. Eközben bukkantak rá a szomszédos Bozsok község felé eső hegyoldalban az emberi kéz alkotta sajátos formájú csatornákra. Még nagyob volt a meglepetés, amikor kiderült, hogy a lapos palakövekből épített 40 szer 40 és 30 szór 20 cintiméteres, négyszögletes alakú vezetékben tiszta viz csordogál. Az MTI tudósítása szerint a szakemberek hamarosan megállapították, hogy Szombathely őse, a 2000 éves Savaria római kori vizvzetékéről van szó. Kiderült az is, hogy több, eddig természetesnek vélt forrás valójában a római vízvezetékrendszer — mgbocsátható hibája következtében keletkezett állandóan szivárgó vizképződmény. Megtaláltak viszont több római kori forrást, az egyik ma is 200- 250 liter vizet ad percenként. A római rendszer egyes szakaszait és forrásait hamarosan bekötik az asztmások gyógyfalujának a vizvezetékrendszerébe.*-( r-n .» $ V fi rit t% jut— *f, Kt 4 í AT .>&*. svyy-’i ->t piacra visz virágot, sárgarépát, salátát — ki sem néz, annyira ismeri a tájat. A kapitány — és kormányos és minden egyszemélyben — fenn áll a fülkében, ő is ásít. — Ha nincs utas, nem kötünk ki — mondja a fedélzeten álló fiuknak, s ők lelkesen bólintanak, futbalmeccsre készülődnek, egymással játszanak ők, kis-dunai hajósok, de az engedélyt még nem kapták meg, hogy elmehetnek, cserélhetnek a másik műszakkal. Van utas. Kalapos öregember integet:, — Itt ne hagyjanak. Kezében csokor nárcisz, ”a nászomat megyek látogatni“, mondja a fiuknak, akik kidobják a kötelet, úgy húzzák a hidhoz a hajót, s kézenfogva segítik át az öreget a fedélzetre. — Ha maguk nem volnának — sóhajt az uj utas — mi lenne velünk... Mert a szigeten, ahol él, nincs vonat, nincs autóbusz, csak autóstop, de az nem neki való. *** És jön a másik állomás, itt többen vannak, szerelőfiuk csoportja robog a hajóra, vikendházakban villanyt szereltek: — Rengeteg a munka — dicsekednek — mindenki sürget, mindenki kapkod, mindenki azt akáija, hogy hozzá menjünk először. Fizetnek a fiuk. s elegánsan ott hagyják a húsz filléreket, “nem kérjük", mondják, csatos üveget vesznek elő, kortyolnak, vicceket mesélnek, megélénkül a kabin. A pénztáros visszabujik a fülkébe, hivatalos-komolyan nézi a vidámkodókat. A következő állomáson kolléga fogadja a hajót, ingben, melegítőben, s a vízre épült kis lakásba invitálja a személyzetet, “csak egy szóra, csak addig, amig az utasok elhelyezkednek“. És kiszáll valóban az egész személyzet, ”mi lesz“ — aggódik valaki — ha nem jönnek hamar vissza. — Miért ne jönnének? — dörmög más — itt menetrend van. Csak öt percet késünk még, másfél óra a menetidő, nem gyors jármű a hajó, aki sietni akar, nem száll fel, de ez a társaság nem siet, még a csípős szelet is élvezi. Házak, fák, üdülőtelepek — mint jól pergő filmelőadás — egy asszony piros lábast mos, abbahagyja, integet; milyen beideg-Idős házaspár száll fel, később szemüveges, magányos nő, leül könyvet vesz elő, belemélyed. A fedélzeti fiuk még mindig a labdarugómeccsel bajlódnak. — Nem bánom — mondja a pénztáros — ebédelni megyek, ha kikötünk. Mert jön, közeledik a végállomás, átúszunk a ráckevei hid alatt, általános a készülődés, jön a part, a biztonság. Hiszen ha nem is tengerjáró, de vizi jármű DEBRECEN, Csongrád m. — A pipás embert a közhit általában kedélyesnek és megfontoltnak tartja. Hogyne lennének megfontoltak, amikor a csöndes Mondják is: a pipázás — tudomány. A pipakészités pedig — művészet. A pipázás és a pipakészités történetét kívánja bemutatni a Magyar Nemzeti Muzeum május 17-én megnyílt kiállítása. Haider Editet, a muzeum újkori osztályának muzeológusát, a kiállítás rendezőjét kértük meg, segítsen eligazodni a „piparengetegben”. — A mohácsi vész után került hazánkba a dohány és a pipa Töez a hajó is, az ülések alatt ott a mentőöv. Süt a nap a kabinüvegen át — amott már Ráckeve házai, templomtornyai, befut a HÉV, megvárja a hajóutasokat. A hajósfiu kikapcsolja a magnetofont, amely eddig üvöltő muzsikát szolgáltatott, kidobja a kötelet, s mi, utasok minden ceremónia, dudálás, kürtölés nélkül kilépünk a földre. rökországból. A magyar főurak gyakorta kaptak ajándékba különleges pipákt, de ezeket csak ritkán használták, többnyire értékes ereklyeként őrizték. A légióként Debrecenben készültek. Az 1700-as évek végén már tízmillió cseréppipa és tízezer csutora hagyta el a várost. Elhagyta — szó szerint —, mert Debrecenben nem lehetett pipázni. Féltették a várost a tűztök Ezért is alkalmazták később a rézkupakot a füstölőkre. — Debrecenben specialitás lenne hát a pipa? — Híresek a selmeci pipák is, de később Mohácsról, Egerből, , Pápáról és Szegedről is jóféle pipák kerültek ki. S mivelhogy a gyökérből faragottak drágák voltak, megjelentek a fapipák is. De a porcelánpipa nem terjedt el hazánkban. A szép, miniatűrökkel díszített porcelánok Nyugat- Európából kerültek hozzánk. Viszont az Andrássy gróf által Törökországból hozott és Kovács Károly ezermester által faragott tajtékot mi terjesztettük el a világon. — Mesterség vagy művészet? — A nevezetesebb tajtékpipafaragók művészek voltak, nem is tömörültek céhekbe. Főként egyedi darabokat gyártottak. — Stilus- és kortörténet a kiállítás pipaanyaga. Megtalálhatjuk itt a barokkot, XIV. Lajos korát, a rokokót, XVI. Lajos, az empire, a biedermaier, neobarokk és a historizmus pipaideáljait. És akad jócskán különlegesség is elefántcsontból, bőrből, szaruból, kagylóból és Üvegből készítettek. Gyönyörűek a millenium idején faragott, valamint a Donáth Sándor és Adler Fülöp által készített tajtékpipák. Megtalálhatjuk még Szemere pipatóriumát és egy XIX. századi kisnemesi pipatóriumot. Haider Dit otthonosan mozog a pipák és a pipázáshoz nélkülözhetetlen kellékek, a dohányvágók, dohányreszelők, dohányzacskók és szelencék világában. — Dohányzik? — Nem. Soha nem dohányoztam. — g — Rétisasok Gemencen ÖCSÉNY, Tolna megye. — Az igen ritka, csak a Duna-ártéri vadonban alkalmilag fészkelő rétisasok újból feltűntek a Gemenci Erdő- és Vadgazdáságban. Évekkel ezelőtt megüresedtek fészkeik' Gemencen; 1968- ban látták az utolsó saspárt. Tóth Imre erdőművelési osztályvezető, Gemenc növény- és állatvilágának kutatója, ezen a tavaszon három rétisaspárt figyelt meg. Mivel a természetvédelem is segíti a pusztulófélben levő nagy madarak életkörülményeinek javulását, várható, hogy megint szaporodnak. VÉTEL, ELADÁS. VAGY CSERE CSAK HIRDETÉSSEL OLDHATÓ MEG , SIKERESEN! Bende Ibolya DEBRECENI SPECIALITÁS A pipázás és pipakészités Tajtékpipa dobozban (felső részín a hét vezérrel). Adler Fiilfip készítette a XIXr század végén füstölés csinját-binját oly nehezen lehet csak elsajátítani. Hazai fafaragást! pipák gyorsabban a katonáknál terjedt el a Dinázás. A cserénninák
