Magyar Hiradó, 1975. január-június (67. évfolyam, 1-26. szám)
1975-05-15 / 20. szám
S». dMftl MAGYAR HIRADO IGAZ TÖRTÉNETEK, 5 KALANDOS HISTÓRIÁK \ KAPITÁNY KONTRA VEZÉRKAR (FOLYTATÁS) — Valóban? Talán csak merevek az ujjaim a hidegtől — felelte a kapitány. Fennmaradt a “diktátum” fotókópiája, amely a bordereau teljes szövegét tartalmazza. Ezen, mint több történész is hangsúlyozza, nyoma sincs arnaV Vi^rrv a kéz, amely ezt a szövget irta, reszketett volna. Nem tudni vajon a fönti jelenet du Paty őrnagynak és az iráspróbánál asszisztáló két kollégájának a koholmánya, vagy tényleg lejátszódott. Jó pár évvel később, 1906-ban, du Paty de Clam elmondta, hogy Dreyfust egy ideig egyedül hagyták a szobában, egy töltött revolverre mutatva. Mercier és a tábornokok terve kézenfekvő volt: a halott már nem tiltakozhat. Dreyfus azonban nem volt hajlandó öngyilkosságot elkövetni, amely ellenségeinek annyira kapóra jött volna. Sietve elő kellett késziteni a birósági tárgyalást, persze, minthogy katonatisztről volt szó, haditörvényszék előtt, amely zárt ajtók mögött ülésezik. A bordereau-t a Hadügyminisztérium által kiválasztott Írásszakértőkkel újból megvizsgáltatták. De ez alkalommal is kudarcot vallottak; a három szakértő közül csak kettő ismerte el az irást Dreyfus kézjegyének, a harmadik ellenvéleményt mondott. Ráadásul a bűn elkövetésére a szó szoros értelmében semmilyen indítékot sem tudtak találni: Dreyfus gazdag ember volt, pénzre nem szorult, adóssággal nem voltak, nem kártyázott, és életmódiában a nolgári társadalom és a tisztikar normái szerint a legcsekélyebb kivetnivalót sem lehetett találni. Érthető’ hogy az elcsüggedt du Paty de Clam október 29-én jelentette parancsnokságának, hogy a bizonyítékok rendkívül gyatrák, és ez a vádlott felmentését eredményezheti. Javasolta, hogy mondjanak le a peres eljárásról. A novemberben lefolytatott újabb vizsgálat sem hozott eredményt, ezek üres koholmányokat’ teljesen alaptalan találgatásokat; sőt, még az a kellemetlen körülményt is felmedült, hogy Dreyfus a bordereau-ban foglalt értesüléseknek legalábbis egy részét valószínűleg nem ismerhette. Kiderülhetnek egyéb képtelenségek is abban az esetben, ha Dreyfust tartják a jegyzék szerzőjének. ÉLETFOGYTIGLAN Ámde Mercier és a többi tábornok nem akart lemondani az oly szerencsésen indult “ügyről”, miutá a reakciós sajtóban már tudósításokat helyeztek el az “áruló” letartóztatásáról. Minden szabály megszegéssével Mervier a “Le Figaro” november 28'i számában közölt interjúban kijelentette' hogv vitathatatlan bizonyítékai vannak Dreyfus árulására; ezt ehezen lehetett volna másképp megítélni, mint a hadbíróság katonatiszti tagiadnak szóló tényleges parancsot, hogy ingadozás nélkül hozzanak elmarasztaló Ítéletet. December 19-től 22-ig tartottak a haditörvényszék zárt ülései. Semmilyen bizonyíték sem volt. A tanúként megidézett Henry őrnagy még a zárt üléseken is arra hivatkozott, hogy egy hírszerző tiszt fejében olyan adatok vannak, amelyeket még a tiszti sapkájának se mszabad megtudnia. Mercier úgy érésié- hogy a bizonyitékok hiánya miatt még a hadbirákra sem támaszkodhat teljes mértékben. Ezért december 22- én, a törvényszéki tárgyalások utolsó napján, a bíróság tagjainak váratlanul három dokumentumot adtak át: kettőt Schwartzkoppen ezredes irt, a harmadikat Panizzardi olasz katonai attasé (Olaszország akkor Németország szövetségese volt). A német ezredes egyik jelentésében, jobban mondva e jelentés egy darabkájában kémkedéssel kapcsolatban egy “csibész D” van említve' a másik táviratban “egy francia ka' ttonatiszt”; Panizzardinak Schwartzkoppenhez intézett levelében az “ön barátja” kifejezés szerepei. Midezt alaptalanul Dreyfuisra vonatkoztatták. Mercier a törvényt durván megszegve, elrendelte, hogy a dokumentumokat csakis a birákkal ismertessék. Nem tájékoztatták sem a vádlottat, sem ügyvédjét ezekről a pótlólagos iratokról. December 22-én a hadbíróság Dreyfust bűnösnek nyilvánította, és életfogytiglani deportálásra ítélte. Január 5-é’n nyilvánosan lefokozták. Dreyfus a szörnyű jelenet során éles hangon ismételten ezt kiáltotta: -— Ártatlan vagyok! Éljen Franciaország! Februárban Dreyfust a cayenne-i partok melletti Ördög-szigetre szállították, ahol az egészségtelen éghajlat és a súlyos kényszermunka Mercier és társai számításai szerint a közeljövőben meg fogja szabadítani a Had' ügymiaisztériumot a nemkívánatos embertől. ESTERHÁZY ÁRULÁSA . . . 1895 júliusában Sandherrt a Statisztikai Alosztály élén Picquart őrnagy (1896 áprilisától alezredes) váltotta fel. Később szinte záporoztak a gyanúsítások, hogy Picquart alkalmasint kezdettől fogva Dreyfus pártfogóinak támogatását élvezte, az ő révükön jutott be a hírszerzéshez, és mivel az elitéihez hasonlóan elzászi származású, voltak közös ismerőseik’ továbbá, hogy Picquart szívesen találkozott német katonatisztekkel, akik Elzászban hadgyakorlatokon vettek részt stb., stb., De hát mindezt később találták ki’ egyelőre Picquart miben sem különbözött a többi ve-/ói-Uoi-; tícvttők De mégis akadt egy különbség: Picquart becsületes ember volt, és mint k:derült, nem akart megalkudni a lelkiisme—+~*-oi prrnt tiszttársai minden különösebb nehézség nélkül megtettek. Picquart érdeklődött Esterházy személye felől. Kiderült, hogy a magyarországi Esterháziak Franciaországba emigrált ágából származik, jogtalanul használja a grófi cimet (dédanyja Waisin francia tiszttel morgaatikus házasságra lépett’ ezért utódait nem illette meg sem az Esterházy név, sem a grófi cim), szolgálatot teliesitett a francia idegenlégióban, majd más katonai alakulatoknál, egy időre pedig a vezérkarhoz rendelték. Esterházy kicsapongó, nagyvilági életmó" dot folytatott. Nem válogatott az eszközökben' hogy pénzt szerezzen: megzsarolta szeretőit és alkalmi ismerőséit: hol leleplezésekkel fenyegetőzött. hol meg felajánlotta szolgálatait báró Rothschildnak; játszott a tőzsdén, közreműködött reakciós sajtótermékek kiadásában, és jövedelmet húzott egy divatos nyilvánosházból, melyet a párizsi Saint-Lazare pályaudvar közelében tartottak fenn . . . Amikor mindezek elégtelennek bizonyult, katonai titkok árusitásávtil kezdett foglalkozni. Mint visszaemlékezéseiben Schwartkoppen elmondja' ez az arisztokrata sarj, 1894. julius közepétől 1897 októberig tett neki szolgálatokat. melyekért mintegy havi 2000 márkát kapott. Picquart ezt az utóbbi tényt természetesen nem tudhatta, de felfigyelt, amikor egyik berlini német ügynökétől arról értesült, hogy egy tiszt, aki az utóbbi tizenöt évben zászlóaljparancsnok' francia katonai titkokat árul el. VIZSGÁLAT, SAJAT KOCKÁZATRA Az adatok Esterházyra vallottak, olyanynyira hogy ez Picquart-nak óhatatlanul a sze' mébe ötlött, jóllehet a tündöklő őrnagy életének második’ rejtett oldaláról még csak kevés i”tott a tudomására. Többek közt értesült arról, hogy Esterházynak tömérdek adóssága van, de azt már nem tudta, hogy egy essetgen Essterházy a hitelező szerepében is fellépett. (Folytatjuk)
