Magyar Hiradó, 1975. január-június (67. évfolyam, 1-26. szám)

1975-05-15 / 20. szám

S». dMftl MAGYAR HIRADO IGAZ TÖRTÉNETEK, 5 KALANDOS HISTÓRIÁK \ KAPITÁNY KONTRA VEZÉRKAR (FOLYTATÁS) — Valóban? Talán csak merevek az uj­­jaim a hidegtől — felelte a kapitány. Fennma­radt a “diktátum” fotókópiája, amely a borde­reau teljes szövegét tartalmazza. Ezen, mint több történész is hangsúlyozza, nyoma sincs arnaV Vi^rrv a kéz, amely ezt a szövget irta, reszketett volna. Nem tudni vajon a fönti jelenet du Paty őr­nagynak és az iráspróbánál asszisztáló két kol­légájának a koholmánya, vagy tényleg leját­szódott. Jó pár évvel később, 1906-ban, du Paty de Clam elmondta, hogy Dreyfust egy ideig egye­dül hagyták a szobában, egy töltött revolver­re mutatva. Mercier és a tábornokok terve kézenfekvő volt: a halott már nem tiltakoz­hat. Dreyfus azonban nem volt hajlandó ön­­gyilkosságot elkövetni, amely ellenségeinek annyira kapóra jött volna. Sietve elő kellett késziteni a birósági tár­gyalást, persze, minthogy katonatisztről volt szó, haditörvényszék előtt, amely zárt ajtók mögött ülésezik. A bordereau-t a Hadügyminisztérium által kiválasztott Írásszakértőkkel újból megvizs­gáltatták. De ez alkalommal is kudarcot val­lottak; a három szakértő közül csak kettő is­merte el az irást Dreyfus kézjegyének, a har­madik ellenvéleményt mondott. Ráadásul a bűn elkövetésére a szó szoros értelmében sem­milyen indítékot sem tudtak találni: Dreyfus gazdag ember volt, pénzre nem szorult, adós­sággal nem voltak, nem kártyázott, és élet­módiában a nolgári társadalom és a tisztikar normái szerint a legcsekélyebb kivetnivalót sem lehetett találni. Érthető’ hogy az elcsüggedt du Paty de Clam október 29-én jelentette parancsnok­ságának, hogy a bizonyítékok rendkívül gyat­rák, és ez a vádlott felmentését eredményez­heti. Javasolta, hogy mondjanak le a peres el­járásról. A novemberben lefolytatott újabb vizsgálat sem hozott eredményt, ezek üres koholmányokat’ teljesen alaptalan találgatá­sokat; sőt, még az a kellemetlen körülményt is felmedült, hogy Dreyfus a bordereau-ban foglalt értesüléseknek legalábbis egy részét valószínűleg nem ismerhette. Kiderülhetnek egyéb képtelenségek is abban az esetben, ha Dreyfust tartják a jegyzék szerzőjének. ÉLETFOGYTIGLAN Ámde Mercier és a többi tábornok nem akart lemondani az oly szerencsésen indult “ügyről”, miutá a reakciós sajtóban már tu­dósításokat helyeztek el az “áruló” letartóz­tatásáról. Minden szabály megszegéssével Mervier a “Le Figaro” november 28'i számá­ban közölt interjúban kijelentette' hogv vi­tathatatlan bizonyítékai vannak Dreyfus áru­lására; ezt ehezen lehetett volna másképp megítélni, mint a hadbíróság katonatiszti tag­iadnak szóló tényleges parancsot, hogy inga­dozás nélkül hozzanak elmarasztaló Ítéletet. December 19-től 22-ig tartottak a haditör­vényszék zárt ülései. Semmilyen bizonyíték sem volt. A tanúként megidézett Henry őr­nagy még a zárt üléseken is arra hivatkozott, hogy egy hírszerző tiszt fejében olyan adatok vannak, amelyeket még a tiszti sapkájának se mszabad megtudnia. Mercier úgy érésié- hogy a bizonyitékok hiánya miatt még a hadbirákra sem támasz­kodhat teljes mértékben. Ezért december 22- én, a törvényszéki tárgyalások utolsó napján, a bíróság tagjainak váratlanul három doku­mentumot adtak át: kettőt Schwartzkoppen ezredes irt, a harmadikat Panizzardi olasz ka­tonai attasé (Olaszország akkor Németország szövetségese volt). A német ezredes egyik jelentésében, job­ban mondva e jelentés egy darabkájában kém­kedéssel kapcsolatban egy “csibész D” van említve' a másik táviratban “egy francia ka' ttonatiszt”; Panizzardinak Schwartzkoppen­­hez intézett levelében az “ön barátja” kifeje­zés szerepei. Midezt alaptalanul Dreyfuisra vonatkoztatták. Mercier a törvényt durván megszegve, elrendelte, hogy a dokumentu­mokat csakis a birákkal ismertessék. Nem tá­jékoztatták sem a vádlottat, sem ügyvédjét ezekről a pótlólagos iratokról. December 22-én a hadbíróság Dreyfust bű­nösnek nyilvánította, és életfogytiglani de­portálásra ítélte. Január 5-é’n nyilvánosan le­fokozták. Dreyfus a szörnyű jelenet során éles han­gon ismételten ezt kiáltotta: -— Ártatlan va­gyok! Éljen Franciaország! Februárban Dreyfust a cayenne-i partok melletti Ördög-szigetre szállították, ahol az egészségtelen éghajlat és a súlyos kényszer­­munka Mercier és társai számításai szerint a közeljövőben meg fogja szabadítani a Had' ügymiaisztériumot a nemkívánatos ember­től. ESTERHÁZY ÁRULÁSA . . . 1895 júliusában Sandherrt a Statisztikai Alosztály élén Picquart őrnagy (1896 áprilisá­tól alezredes) váltotta fel. Később szinte zápo­roztak a gyanúsítások, hogy Picquart alkal­masint kezdettől fogva Dreyfus pártfogóinak támogatását élvezte, az ő révükön jutott be a hírszerzéshez, és mivel az elitéihez hasonlóan elzászi származású, voltak közös ismerőseik’ továbbá, hogy Picquart szívesen találkozott német katonatisztekkel, akik Elzászban had­gyakorlatokon vettek részt stb., stb., De hát mindezt később találták ki’ egyelőre Picquart miben sem különbözött a többi ve­­-/ói-Uoi-; tícvttők De mégis akadt egy különb­ség: Picquart becsületes ember volt, és mint k:derült, nem akart megalkudni a lelkiisme­­—+~*-oi prrnt tiszttársai minden különösebb nehézség nélkül megtettek. Picquart érdeklődött Esterházy személye felől. Kiderült, hogy a magyarországi Ester­­háziak Franciaországba emigrált ágából szár­mazik, jogtalanul használja a grófi cimet (déd­anyja Waisin francia tiszttel morgaatikus há­zasságra lépett’ ezért utódait nem illette meg sem az Esterházy név, sem a grófi cim), szol­gálatot teliesitett a francia idegenlégióban, majd más katonai alakulatoknál, egy időre pe­dig a vezérkarhoz rendelték. Esterházy kicsapongó, nagyvilági életmó" dot folytatott. Nem válogatott az eszközök­ben' hogy pénzt szerezzen: megzsarolta sze­retőit és alkalmi ismerőséit: hol leleplezések­kel fenyegetőzött. hol meg felajánlotta szol­gálatait báró Rothschildnak; játszott a tőzs­dén, közreműködött reakciós sajtótermékek kiadásában, és jövedelmet húzott egy divatos nyilvánosházból, melyet a párizsi Saint-La­­zare pályaudvar közelében tartottak fenn . . . Amikor mindezek elégtelennek bizonyult, katonai titkok árusitásávtil kezdett foglalkoz­ni. Mint visszaemlékezéseiben Schwartkoppen elmondja' ez az arisztokrata sarj, 1894. julius közepétől 1897 októberig tett neki szolgálato­kat. melyekért mintegy havi 2000 márkát ka­pott. Picquart ezt az utóbbi tényt természetesen nem tudhatta, de felfigyelt, amikor egyik ber­lini német ügynökétől arról értesült, hogy egy tiszt, aki az utóbbi tizenöt évben zászlóaljpa­rancsnok' francia katonai titkokat árul el. VIZSGÁLAT, SAJAT KOCKÁZATRA Az adatok Esterházyra vallottak, olyany­­nyira hogy ez Picquart-nak óhatatlanul a sze' mébe ötlött, jóllehet a tündöklő őrnagy életé­nek második’ rejtett oldaláról még csak kevés i”tott a tudomására. Többek közt értesült ar­ról, hogy Esterházynak tömérdek adóssága van, de azt már nem tudta, hogy egy essetgen Essterházy a hitelező szerepében is fellépett. (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents