Magyar Hiradó, 1975. január-június (67. évfolyam, 1-26. szám)
1975-05-08 / 19. szám
12. oldal MAGYAR HÍRADÓ Házasság: szerencsejáték Irta: PAPP VARGA ÉVA Mindig vagyunk néhányan,.akik csak üldögélnek az úszómedencénél. Legutóbb, mikor volt egy szép meleg, napos idő, hárman bámultuk azokat, akik élvezik az életet és örülnek a*_ californiai éghajlatnak. így volt" a minap is a hirtelen kerekedett meleg időben. Egyszerre csak megállt mellettünk egy jó külsejű, középkorú férfi, a bérház egyik lakója. Miután köszöntött bennünket, nekem is bemutatták és odaült mellénk egy támlás kertiszékbe. Kitűnt, hogy egyik barátnőnknek fégi jó Ismerőse és amig ők beszélgetni kezdtek, én a másik nővel félrehuzódva diskuráltam. Mikor a honfitárs már elment, barátnőnk elmesélte nekünk, hogy ez a férfi nagyon szerencsétlen, mert áx felesége autószerencsétlenségben nemrég halt meg. Miután megtudtuk a szerelmi házasság részleteit, majd mostani nehézélete körülményeit, Margit azzal folytatta, hogy felsorolta távollevő ismerőseit és találgatta, hogy azok közül ki lenne a legalkalmasabb a most már özvegy férfi feleségének... Mig előbb részvéttel hallgattuk a fájdalmas tragédiát, most szinte megbotránkoztunk: ! „Az Istenért, hiszen csak nemrég halt meg a felesége, hát hogy tudsz te arra gondolni, hogy máris menyasszonyt közvetíts neki:” Margit nem jött zavarba, határozottan mondta: „Kötelességem! Tudjátok, hogy kiterjedt baráti körömben sok az elvált és özvegy asszony. Valósággal rám hárul a feladat —, mint boldog házasságban élőre —, hogy ezeknek a féijhezmenési lehetőségét elősegitsem. így én bizony felfigyelek arra, ha valahol egy .. férjjelölt’’-ről tudomást szerzek. Nem közvetitek és azonnal, de számontartom az illetőt és lassan szemlélődöm, ki is lenne hozzáillő a társaságom bői. Ezzel tartozom a barátnőimnek, akik társtalanul, örömtelenül élnek ebben a nehéz világban.” *** Eszembejutott minderről, hogy volt egy idő, amikor én is gondoskodni akartam barátnőim féijhez-segitéséről. Akkor még hittem a közvetítés lehetőségében. Ma már tudom, hogy még a hivatásos közvetítő munkája sem lehet olyan jó, mint a Gondviselés, vagy véletlen... Fiatalasszonykoromban meglátogatott minket férjemnek egy barátja. Elmondta, hogy foglalkozik a házasság gondolatával, de még eddig nem talált megfelelő társat magának. Beszélgetés közben arra gondoltam, hogy egyik barátnőm, Klára nagyon alkalmas lenne hozzá. Ezt meg is mondtam és a címüket is megadtam azzal, hogy rám való hivatkozással látogassa meg a családot. A férfi hálálkodott és én őszintén örültem, hogy egymáshoz segitek két embert. Később azonban, mikor a vendég már elment, nyugtalan lettem; az volt az érzésem, hogy elhamarkodtam ezt a „közvetítést”. Nem Klárit kellett volna ajánlanom, hanem unokanővérét, Böskét. Ö idősebb és szegény hivatalnok-lány, tehát fontosabb, hogy férjhez segítsem, mert az ilyen lánynak nehezebben akad vőlegénye. Elmondtam ezt a féijemnek is, aki azzal nyugtatott meg, hogy még nem történt semmi, hiszen Böskéék is ott laknak a közelben, tehát Lajos őket is meglátogathatja és aztán majd azt veheti feleségül a két lány közül, amelyik inkább megfelel az ízlésének. Másnap közöltük is Boske címét jelöltünkkel, aki kért, hogy iijam meg a lányoknak érkezése napját. Kíváncsian vártuk vissza a „háztűznézőből” a fiatalembert, aki mikor felkeresett bennünket, ragyogó arccal mesélte: hogy el van ragadtatva és már meg is kérte KLÁRI kezét..., választ ugyan még nem kapott, de reméli... Izgatottan vágtam közbe: „no és mi van Böskével?” Mire Horváth azt felelte „Ugyan kérem! Ö MÁR nem érdekel, tehát nem is kerestem fel a családot... Klárika rögtön megtetszett, igy célja sem lett volna. Különben is, ők rokonok, közölték volna egymással a látogatásomat és ha Klárika megtudná, hogy tőle még máshoz is ellátogattam hasonló szándékkal, akkor nem jönne hozzám feleségül...” Beláttam, hogy igaza van, de nem nyugodhattam bele, hogy nagy hibát követtem el, mert másnap egy levelet kaptam szegény „hoppon maradt” Böskétől. Szemrehányást tett nekem, hogy „felültették”, holott ők még vacsorával is várták a vendéget. Többek között ezt irta: „Tudhatnád, hogy a mi helyzetünkben még egy ilyen „vendégfogadás” is számit... Édesanyám sok jót készített és én hálás voltam, hogy gondoltál rám, mert az ilyen magamfajta hivatalncklányról elfeledkeznek a barátnők. Néha irigykedve gondolok a régi-időkbeli A FÉRFIAK FELSZABADÍTÁSA (Folyt, a 10. oldalról) sajtó egyéb kiadványaiban is állandóan ismétlődő téma a szexuális teljesítőképesség. Úgy érzik, ezen a téren állandó erős nyomás alatt állnak. A megkérdezett férfiak többsége számára a szexuális „szabadság” azt jelenti, hogy több nővel egy időben tartanak fenn nemi kapcsolatot. Ténylegesen öt férfi közül csak egy volt rendszeresen hűtlen feleségéhez vagy barátnőjéhez az inteijualanyok közül. Ez a minden ötödik azonban renszeresen szinte vadászott a nőkre, az egyre újabb kalandokra. Az ezzel kapcsolatban feltett kérdésekre az egyre újabb szerelmeket hajhászó férfiak azt válaszolták, hogy nem érzelmi szálakat akarnak szőni, hanem saját maguknak bizonyítani férfiasságukat. A nem kielégitő családi élet. A megkérdezett férfiak többsége úgy érezte, hogy munkája megakadályozza férji és apai szerepének teljes kiélvezését. Gyakran azt gondolták: feleségük elősegíti ezt az állapotot, hogy fenntartsa családon belüli fölényét. A jelentés kiemeli, hogy nagyon sok anya kisajátítja magának a szülői szerepet, és nem akarja megosztani a férjével. Sok férfi azt is kifogásolja: felesége nem engedi meg, hogy részt vegyen a háztartási teendők ellátásában. Az egyik megkérdezett férfi igy panaszkodott: „Hiába csinálok otthon bármit is, a feleségemnek nem tetszik, és még egyszer megcsinálja.” Úgy látszik, könnyebb a nőknek a férfiak munkakörébe beilleszkedniük, mint a férfiaknak segíteni a házi munkában. Svédországban — emeli ki a jelentés — az üzleti és a közéletben a döntések 85 százalékát férfiak hozzák. Ezzel annyira elfoglaltak1, hogy nem jut idejük sem főzni, sem házi munkát végezni vagy a gyermekeikkel törődni, s nem ismerik meg az emberek többségének életét. Éppen ezért a jelentés kétségbe vonja a férfiak egyértelmű alkalmasságát arra, hogy széles kört érintő döntéseket hozzanak a nők bevonása nélkül. A jelentés kétségbe vonja azt, hogy a férfiak és a nők jelleme között alapvető különbségek vannak: „A világnak napjainkban nem keménységre van szüksége. Nincs szükségünk vadászokra, harcosokra, lányokra, akikről már 18 éves korukban megállapították. hogy ..eladólány” cs úgy árulták őket a rokonok baráti körben, bálokban, mint egy csokor virágot... ezzelszemben manapság a baráti körben senki sem gondol arra. hogy egy szegény lányt is férjhez kell segíteni. Nagyon szivemre vettem ezt a csalódást." *** Lehangolt ez a levél, hibásnak éreztem magam a rossz rendezés miatt. Mikor másnap bejött Lajos barátunk, kértem, hogy menjen el mégis Böskéékhez. hiszen vasutas, tehát nem kerül pénzébe az utazás és akkor én fel lennék mentve. Ö azonban határozottan kijelentette, hogy még az én érdekemben sem kockáztatja Klári vonzalmát. Más úgysem érdekli, tehát nem megy. Tudomásul vettem ezt az önző szempontot és magamban fogadkoztam. hogy soha többé nem közvetitek házasságot. Másnap, az esti korzón ránk köszöntött egy csinos férfi, aki úgy mutatkozott be nekem, hogy Kálmán, a Lajos barátunk bátyja. A történtek után én is hidegen néztem rá. de miközben — kénytelen kelletlen — kezetfogtam vele. mentő ötletem támadt és izgatottan kérdeztem: „Mondja, maga nős? — mire nevetve felelt: „Nem vagyok és nem is leszek! Hallottam, hogy maguk házasítják az öcsémet. Lajost lehet is, de én nem vagyok kapható könnyelműségre...” (Folyt, a 13. oldalon) mák átérzésére. a megoldásukra irányuló együttműködési készségre, emberi megértésre, gyengédségre van szüksége. Ez pedig csak akkor érhető el, ha az életben a felelősséget igazságosan és egyenlően osztjuk meg mindkét nem között.” A kutatók szerint a baj az, hogy a nemek közötti megkülönböztetés a gyermekkortól kezdve egyre élesebbé válik. Most aztán Svédország és az egész világ figyelemmel kisérheti, hogy miként próbál Palme miniszterelnök segíteni a férfiak problémáin. Nicholas Caroll Történetek hires emberekről (Folyt, a 9. oldalról) Giacomo Puccini olasz zeneszerzőnek egy autóbaleset következtében összezuzódott az egyik lábszára. Amikor barátai meglátogatták a szanatóriumban és hogyléte felől kérdezősködtek, Puccini megmutatta begipszelt lábát, és ezt mondta: — Köszönöm, nagyon jól érzem magam. Csinálják a szobromat. Az egyik lábszáram már el is készült. *** Marlene Dietrich a világ legelragadóbb nagymamája, legszebb lábú színésznője arról is ismeretes. hogy igen önfeláldozó természetű és magára gondol utolsósorban. Peggy, kövér fekete szakácsnője egyszer bizalmasan közölte szive forró vágyát, amelyet azonban Marlene nem tudott teljesíteni. Művészetének és bájos lényének köszönheti, hogy azon kevés művészek egyike, akiket az államfők is szívesen fogadnak. Egy közép- és dél-amerikai turnéja alkalmával az egyik dél-amerikai államfő is fogadta. Az államfő megkérdezte, milyen kívánságát teljesíthetné. hogy bebizonyítsa nemcsak saját, hanem népe nagyrabecsülését is a művésznő iránt. — Egy autó megfelelne? — kérdezte az elnök. — Köszönöm, nem... — Egy üdülő a tengerparton? — Köszönöm, nem... — Tízezer dollár? — Köszönöm, nem... Mindketten hallgatásba merültek, majd Marlene boldogan felkiáltott: — Megvan! Peggy gyereket szeretne... hatalomra éhes politikusokra. A világnak a problé-
