Magyar Hiradó, 1975. január-június (67. évfolyam, 1-26. szám)

1975-04-17 / 16. szám

MAGYAR HÍRADÓ 13. oldal FIATAL ÖREGEK Irta: PAPP VARGA ÉVA Rózsikával egy „gangon laktunk. Naponta láttam amikor elment az ablakom előtt. Gyakran csodáltam szép járását, csinos alakját. Nem tudtam hány éves, de fiatalnak véltem és hogy ő is annak érezte magát az is mutatta, hogy mindig derűs és mosolygós volt. A pesti városházán volt állása, nagyon szerény fizetéssel, de ő megélt belőle. Egyszerű kis ruháit maga varrta és örült azoknak úgy, mintha értékes, drága dolgok lennének. Moziba úgy készült he­­tenkint egyszer, mint más egy színházi bemutatóra. Néha említette, hogy fizetésja­­vitási kérvénye régen bent van a városnál és ha kedvező lesz a döntés, akkor néha az Operába is mehet majd... ő azonban addig is, igy is boldog volt. Annyira megszoktam, hogy mialatt hivatali órák után elkészítette szerény vacsoráját, jókedvűen énekelte a divatos slágereket, hogy mikor egyszer dalok helyett a zokogását hallottam, rémülten kopogtam be hozzá: „Az istenért... mi baja történt?” Felém fordult, megtörülte a szemeit, de a sirásnál sokkal nagyobb tragédiát láttam elkinzott, hirtelen elhervadt arcán. Ö is érezhette ezt, mert a a válasza kitörőén őszinte volt: „Nem látja? Öreg lettem...!” Olyan mélységes fájdalmat éreztem ki a szavaiból, hogy kértem, mondja el, mi történt. Rózsika leült, de inkább leroskadt egy székre és úgy láttam, jól esik neki. hogy beszélhet: „Maga ismeri az életemet. Tudja, hogy szolid, dolgozónő vagyok, akinek az öröme csak annyi, amennyit el tud hitetni önmagával. Az én örömem eddig az volt. hogy el tudtam hitetni magammal is, másokkal is, hogy még fiatal vagyok, sokkal fiatalabb, mint amennyi a korom. Annak megfele­lően öltözködtem és ami a legfontosabb, aszerint dolgoztam is. Terveim voltak a jövőre és a jó kedélyem ebből eredt. Ma bemutatkozott az uj hivatali főnökünk. Elbizakodott, lelketlen tipus. Sorra behivatta a tiszt­viselőket. átnézte okmányainkat és ha valakinek az adatai nem tetszettek, azokat előkészítette esetleges változásra, igy engem is... Nem küldenek el, — mondta megnyugtatóan —, de a fizetésjavitási és előmeneteli kérvényemet elutasítják, mert az én koromban már az is kedvezmény, ha megtartanak az állásomban... Az eredeti álláskereső beadványomon megtalálták a születési évemet... „Érti most már, mi történt? Mindössze annvi. hogy MELLEMBE TÜZET TETTEM övemre kardot köttem közétek karddal jöttem lángolt az ég fölöttem pengéje kardom éle csapódott kőbe fémbe vasból lágy kőbe fordult s bár kő és vas kifordult kardom éle kicsorbult közétek karddal jöttem mellembe tüzet tettem tartani elengedni égetni melengetni Goór Imre "engem a mai napon megöltek... Az a derűs, munkás, bizakodó, ambiciózus nő. aki voltam, nincs többé! Mert ha úgy fogok is hivatalba járni, mint eddig, az már csak kényszer lesz. A munkakedvemet, a hite­met. hogy jogom van úgy élni. mint ahogyan eddig él­tem. megölte az az ember, aki rámolvasta, hogy nem az a döntő, ahogyan dolgozom, hanem az, hogy melyik évben születtem. Hát mondja, mi közöm nekem egv aktaszámhoz, ha én nem érzem magam azzal azonosnak?!" H»*I**Í' A világháborút követő években, amikor KASSÁBÓL KOSICE lett. a magyar lakosság ellen­őrzésére egy rendeletet adtak ki, mely szerint a házak minden lakója köteles kiállítani a családtagok személyi adatait és kifüggeszteni a kapubejárat mellett levő táblán. Azon természetesen nem lehet hamis adatot feltüntetni. Egy barátnőm, aki pár évvel idősebb volt, mint a férje, kétségbeesetten panaszolta nekem: „Elvették az életkedvemet, az önbizalmamat! Eddig boldog voltam, abban a hitben, hogy senki sem tudja a koromat, a férjem soha nem is célzott rá. Az én kedélyem és fiatalos külsőm miatt hittem, hogy csak annyi vagyok, amennyinek látszom, de mióta itt függ a tábla a kapu mellett, a nevemmel és évszámommal, ennek az önbizalomnak vége. Mosolyt TAVASZÉS IFJÚSÁG (Folyt, a 8. oldalról) ban. bölcsői az újszülött pici reménynek, amely oly mez­telenül és hontalanul vinnyog idegeink rángó bur­kában. Legyetek szépek, vesszen ragyogásotokba az utca mocska, testetek hibátlan épülete cáfoljon rá a ro­mokra. Legyetek szépek, a szépség minden látható színein túl. bocsássátok ránk a báj és kedvesség érzékekkel fel sem fogható, ibolyántúli és vörösöninneni sugarait. hogy szökjön fel bennünk a vér titkosTiiganyszála és sajogjanak fel bennünk a fényérzékeny lemezek, amiknek homályán (s jaj, mily mély homályban!) a boldogság ábrándja rejtezik — s ne is tudjuk, mitől! Legyetek ott is, ahol nem vagytok, legyetek, mint az elektromosság, mely kigyul váratlanul. mint a levegőben a rezgés, mely egy gombnyomásra hanggá alakul. Legyetek láthatatlanul is mindenütt jelen, a világ­ban. s zengjétek, mint a nap. a rejtelmes sugarak, a virágok, a vizek, a szelek. hogy nemcsak lehetne élni. Hogy élni lehet! Somlyó György ÁLLATI TÖRTÉNETEK (Emberek tanulságára) A teknősbékának rossz volt a közérzete. Úgyneve­zett „kozmikus sérelmei” voltak, ettől lehetett a galiba, mármint lelki vonatkozásban. Szóm ne szapo­rítsam hiába, sokat szenvedett. Az állatok egészen értették a dolgot. Úgy vélték, hogy az állandó szenvedésre nincs oka a teknősbéká­nak. Hiszen egyenranguként kezeltetik az erdőben, mezőkön, vizeken, van némi becsülete, jön-megy. kutya sem zavarja napi foglalatosságaiban, az ele­mózsiát megtalálja (ha nem. hát az erdő-mező törvé­nyei szerint ellopja mástól), van lakása, akkor tisz­is kell erőltetnem, ha a csodálkozó ismerősök ezzel a kétes értékű bókkal állítanak be hozzánk: „Mondja, hogy csinálja azt. hogy annyival fiata­­labbnak néz ki? Árulja el. mit használ...?" És én megköszönöm a hízelgő nyilatkozatot, vagy tiltakozom, hogy hát bizony a látszat csal... Amikor azonban senki nem lát keservesen sírok emiatt az i­­gazságtalan rendelkezés miatt. Minek kell keseríteni egy évszámmal az embert, amit bizonyos korban mindenki szeretne felejteni! *** Születésnapi partyn voltam tegnap itt Hollywoodban. Ez a meghívottak részére mindig öröm. de az ünnepeknek csak bizonyos korig, és egy bizonyos korhatár nemcsak a nők érzékeny pontja, hanem a férfiaké is. Főleg a munkásemberé. Mert annak a dolgozónak, akinek munkabírása nem csökkent az évek múlásával, nagy keserűség, ha éveire való hivatkozással bocsátják el a munkahelyéről. Kitolódott a korhatár —. mondják székében — hosszában. ígérik, hogy a jelen, vagy a közeljövő tudósai hosszúra fogják nyújtani az emberi életet. Ezidőszerint azonban, amig a fiatalságot a negyvene­dik év betöltése után már elmúltnak nyilvánítják a munkaadók, vagy azok a férfiak, akik feleséget keresnek, addig az élet meghosszabitása nem jelent­heti az életörömök folytatását is. Amig a fiatalságot az dönti el. hogy ki melyik évben született, addig az életünk, ha hosszabb lesz is, nem sok örömet ad, mert nem toldhatja meg a fiatalságunkat... Jó és kellemes életünk csak ugv lehet, ha hiszünk abban a bölcs mondásban, hogy pontosan annyi idősek vagyunk, amennyinek érezzük magunkat. tálkodik. amikor akar. sőt ha olyan veszettül forszí­rozza a dolgot, még ennél is többet tisztálkodhatnék. Gondolatai szabadon szárnyalnak, s ezeket közölni is szokta állatkollégáival. Sokkal nagyobb sérelem eleddig nem is érte. mint hogy azok közben elszundi­­tottak. Mindazonáltal, ez tény, boldogtalan volt. Nem szerette az életet. Egyszer aztán különös álmot látott a teknősbéka. Azt álmodta, hogy teknősbéka volt. Egyenranguként kezelték az erdőben, jött-ment. kutya se zavarta, ele­mózsiáját is meglelte, ahogy dukált, szabadon fejte­gette értékes gondolatait, és akkor tisztálkodott, ami­kor akart. sőt... Fájdalom, egyszer minden álomnak vége szakad. Korán reggel — mint ismeretes — vígan rikkant a rigó. s ettől felébredt a teknősbéka. (Persze lehet, hogy enélkül is felébredt volna, itt talán egy sajátos egyidejűség tényálladéka forgott fenn. de ennek tisz­tázása nem lapunk feladata!) — Istenem, milyen boldog voltam! — sóhajtott egy nagyot a teknősbéka. — Ilyen szépet még sohasem álmodtam. Sajna, más az álom, más a zord valóság! És szenvedett tovább. Abody Béla NEHÁNY MOSOLY. . Kávéház. Az egyik vendég megkérdezi a másiktól: — Tessék mondani, kérem szépen, hányadika van ma? — Nem tudom. — Ott van az újság a kezében. — Akkor sem tudom megmondani önnek: ez a teg­napi újság.-o-A beteg meggyógyult. —• Köszönöm, doktor ur. ön igazán sokat tett értem. Ha jól számolom, legalább tizenötször jött el hozzám... — Ugyan, szóra sem érdemes. — ígérem, hogy meg fogom hálálni. Minden láto­gatását viszonozni fogom.

Next

/
Thumbnails
Contents