Magyar Hiradó, 1975. január-június (67. évfolyam, 1-26. szám)
1975-04-17 / 16. szám
MAGYAR HÍRADÓ 5. oldal PÁRIZSI TÜKÖRKÉPEK MAGYAROK MINDENÜTT Népvándorlás zajlik a világban. Nem lóháton, állatokat terelő. buzogányos, dárdás, sisakos nomádok kóborolnak, hanem a modern kor emberei. Repülőgépeken, vonattal, hajóval, gépkocsival. Dzsingisz kán békésebb, megszelídült utódai ismerkednek soha nem látott városokkal, tájakkal. 1974-ben 200 millió turista kelt útra, világot látni. Nemcsak a hírközlő masinák hozzák tehát egymáshoz közelebb földünk halandóit, hanem a személyes tapasztalat, ismeretség is. Mindenkinek haszna származik abból, ha átlépi faluja határát és megbizonyosodik afelől, hogy nem Lajosmizse a világ közepe. Néhány héttel ezelőtt, a Louvre-ban. a Mona Lisát csodálok bábeli zűrzavarában magyar turistákkal találkoztam. A múzeumlátogatás előtt végigsétáltak a Champs Elysées-n, onnan rohantak Monte Carlóba. Párizs csodálatos — lelkendezett egy ifjú tanárnő. Valóban: a Louvre örökbecsű kincsei, meg Monte Carlo, a minden földi jóval elteltek unaloműző Kánaánja, meg a Cote d’ Azur... Ám a feltétel nélküli lelkendezésben nem osztozhatom, mert kevés köze van a francia valósághoz. Illúzió. A turista azonban hazajön, beszámol barátainak, ismerőseinek. És miről mesél? Arról, amit látott. És mit látott? Az Eiffeltornyot, a Cote d' Azúrt, a Versailles-i kastélyt és a Champs Elysées üzletsorainak gazdag árukínálatát. Ám arról nem sok fogalma van, hogy az átlagember miként juthat a bőséges választék egyetlen darabjához is, csak azon bánkódik, hogy kevés valuta van a zsebében. És aztán oszt, szoroz, átszámol, hogy mennyi egy pulóver nálunk, összehasonlít. így megint sántit az igazság. Hogy mennyire szükséges félrehúzni a hamis illúziók függö-JÖ REKLÁM FIUME — Kitűnő reklámot honositotak meg az adriai Hvarsziget szállodái, azt találták ki, hogy azokpn a napokon, amidőn legalább három órán keresztül esik az eső, vagy köd van, a hőmérséklet napközben nulla fok alá száll, az üdülők a szállodaszámlának csak a felét fizetik. Havazás esetén a koszt és a kvártély egyáltalán nem kerül pénzbe. Persze ott ritkán havazik, de esőre már lehet számítani. nyét. tanúskodjon néhány párizsi történet. Utaztam a metrón és nem figyeltem meg a követendő irányt. Csinos, fiatal nőtől kértem felvilágosítást. Kiejtésén azonnal érződött, hogy nem francia. Véletlenül kicsúszott a számon egy igen. — Jé, maga magyar?! így ismerkedtem meg Mártával és még külön is találkoztunk. Elmondta élete történetét. Elhallgatom az igazi nevét. Itthon él a családja, anyja, apja, testvérei. Végzettsége: üzemmérnök. Egy vidéki iparvárosban dolgozott. Tragédiája egy forró nyáron, a Balatonon kezdődött. Találkozott egy 45 éves francia férfival. Nemigen volt szerelmes, ám környezete úgy hitte, hogy ,,megcsinálta a szerencséjét”. Leendő élete párjáról annyit tudott, hogy fényképész műterme van Párizsban. A magával hozott nagy kocsival furikázta az egész családot. A szülők úsztak a boldogságban. A menyasszony ajándékokat kapott vőlegényétől, egész csuklóját elborító, aranynak hitt karkötőt, gyűrűket, fülönfüggőket. Négy heti ismeretség után fényes esküvőt rendeztek (ráment a család megtakarított pénze) és az ifjú pár elindult Párizsba. Megérkeztek a város egyik nyomornegyedébe, lebontásra Ítélt házak közé. Az utcán hagyott autók alatt, a szemétben, patkányok futkároztak. A lakás: két apró. elhanyagolt szoba, fürdőszoba nincs, az illemhely (régi ..talponálló”) az udvaron. Mindez még hagyján, de az ifjú párt a cserbenhagyott nő fogadta... Óriási cirkusz, hisztériás orditozás, edények falhoz csapdosása... Mindez két hónapig tartott, igy éldegéltek hármasban, amig a vetélytárs életveszélyes fenyegetések közepette távozott. A fényképész szakmából és a műteremből csak annyi igaz, hogy a félj egy fotócégnél betanított munkás, előhívó a laboratóriumban. S még ez sem elég. Dosztojevszkij-regénybe illő: a férj idegbeteg, aki a házassággal csupán „bosszút akart állni” előző szerelmén, hogy a mosogatókagylót összetéveszti azzal a bizonyos helyiséggel és nem akar rendszeresen mosakodni, mert nem koptatja a bőrét. A mérnöknő naphosszat sirdogált, a nyelvet még mindig nem beszéli, igy élt pénz, ismerősök és barátok nélkül, teljesen kiszolgáltatva egy számára mind idegenebb embernek. Végre egy raktárban kapott állást, mint segédmunkás, de ebből nem lehet megélni, gyereke is van. Férjével még együtt lakik, de nem sok közük van egymáshoz. Anyagilag kevés támogatást kap tőle. — Mégis, hogyan segített magán? — kérdeztem. Vállat vont. — Van barátom, kettő is. Másként nem megy. higgye el. A férjem is tud róla, neki is van szeretője. — S mit tudnak ebből otthon? — Semmit. Isten őrizz, hogy megsejtsék. Anyám nem élné túl. Időnként vásárolok leárazott holmikat, csomagokat küldök. Azt hiszik, úszom a boldogságban és a jólétben. — De miért nem nézett először körül Párizsban, mielőtt házasságot kötött volna? — Hogy képzeli? — szólt cinikus mosollyal. — Egy jó családból való leány nem utazhat egy férfihoz házasság nélkül... Márta révén ismerkedtem meg Júliával. Jóhirű pesti gimnáziumban érettségizett, aztán egy nagyüzemben dolgozott, komoly beosztása volt, jól keresett. Még 20 éves sem volt, amikor megismerkedett egy francia technikussal. Az ottani gyár küldte Magyarországra, üzleti megbizatással, napidijjal, kocsival. Az ismeretségből szerelem lett. hosszú ideig leveleztek, a nála 25 évvel idősebb férfi üzleti ügyek intézése céljából gyakran megfordult Budapesten. Amig itt tartózkodott, a napidijból ..nagy életre” telt. A Gellértben lakott, fényes vacsorákat rendezett, autókirándulásra vitte a kislányt, meg a szülőket. Összeházasodtak és az esküvő után megérkeztek Párizsba —, egy harmadosztályú szállodába. A férfinak ugyanis nem volt lakása. Képzeljenek el egy tapasztalatlan lányt, aki gyengén beszél franciául, aki még életében nem járt külföldön, egész nap egyedül egy világváros szállodai szobájában... — Azt hittem, megőrülök. Egész nap sírtam, csontig-bőrig soványodtam. Haza nem mertem megírni. A férjemet meggyűlöltem, amiért ilyen szörnyű körülmények közé hozott ide. Közben elvesztette állását, mert miután megnősült, nem akarta vállalni, hogy mindig külföldön dolgozzon. Én tudom, mi a munkanélküli segély... Hetenként háromszor kellett érte jelentkezni és még lakbérre is alig futotta. Sokszor az ebéddel tudtuk le a vacsorát is. És nem tudja elképzelni, mit jelent az a szörnyű bizonytalanság: mi lesz. velünk, ha nem tudjuk fizetni a lakbért és kidobnak bennünket a szállodából? Közben terhes lettem. Orvosi beavatkozásra még gondolni sem mertem. Egyrészt tilos. Persze, hogy nem tartják be a törvényt, de honnan vettem volna pénzt a méregdrága műtétre? Most már örülök, hogy nem került rá sor, mert aranyos, 7 éves kislányom van. A férjem két hónap után végre állást kapott, könnyebb lett a sorunk. Aztán... tüdőrákban meghalt... Ott álltam egyszál egyedül a gyerekkel, s némi pénzzel, amit a cégtől kaptam. Gondoltam, hazamegyek. De mégsem igy dőlt el a sorsom, mert a véletlen összehozott egy nagyon rendes emberrel, aki a gyermekemet is szereti, mintha az övé lenne és gondoskodik rólunk... — Az én igazi életemet sem ismerik otthon. De mindenesetre MÜNCHENI ÉLETKÉP MÜNCHEN, Nyugat-Németország — Egy vasárnap délután, Bajorországnak ebben a szép fővárosában nem lehetne jobban élvezni sehol máshol a helyi színeket, mint éppen egy sörözőben. Ez a müncheniek egyik legkedveltebb szórakozó helye. Leghíresebb közülük a Hofbrauhaus, amit V. Vilmos bajor herceg alapított 1581-ben. A söröző a Platzl-tcren van, a város szivében. Háromemeletes az épület, de az élet a földszinti óriási méretű csarnokban zajlik, ahol 2,000 ember is összegyűlik a faasztalok mellett. Amikor az ember leül az asztal mellé, a felszolgáló azonnal odafut, és megkérdezi, hogy kiván-e egy Mass-t, amit csak a földszinten szolgálnak fel. Aztán egy , percen belül visszaérkezik egy liternyi világos sörrel, amit Bajorország állami sörgyára készít, és amihez ez a nevezetes söröző is tartozik. Ennek a sörnek az árát a bajor pénzügyminiszter rögzítette. mert annyira szent a münchenieknek. A sör ára körülbelül 1.05 dollár, beleértve a pincérnek járó tiz százalékos borravalót is. i Egy tánczenekar-féle játszik a nap 16 óráján keresztül ebben a sörözőben és a zenekari emelvény körül gyermekek és kutyák rohangálnak. Mintegy féltucatnyi férfi és nő összefont karokkal lejti a táncot a zene hangjára. A külföldi látogatónak néha félelmetes ez a lármás hely, a légkör azonban mégis barátságos. A pincér ügyesen sürög-forog az asztalok körül, és egyszerre azt ajánlom minden magyar lánynak, ne hagyja el szülőföldjét. de ha mégis külföldihez akar feleségül menni, először nézze meg a jövendőbeli férjét a hazájában. ahol dolgozik. Mert van elég nő Franciaországban is. Aki ilyen kalandor házasságot akar kötni, rendszerint elég kétes figura. Sokan vásárolnak ócska, nagy kocsikat, melyeket a roncskocsi telepen szinte az ember hátához vágnak. Ezeket kipofozzák, s egész évben gyűjtik a pénzt, hogy abból néhány hétig nagvzolhassanak. mondjuk Budapesten. És a lányok nem nézik a motort, csak a karosszériát! Véletlen, célzatosan kiragadott esetek? Példabeszéd tapasztalatlan ifjú hölgyek számára? A közreadott történetek nemcsak valódiak, hanem gyakoriak is. Sajnos, van még készletünk a szomorú históriákból bőven. Németi Irén nyolc kriglit ragad kézbe, hogy megmossa a rézkarimáju mosogatómedencében. Az igazi sörivók azonban sajátmaguk mossák meg korsóikat, és saját maguk csapolják italukat. Ennek ellenére mégis hagynak egy kis borravalót a pincérnek. Odébb külön asztalok vannak, amit csak tulajdonosok és társaságuk használhat egy különkeritett helyen. A dohányfüstben bajor öltözékekben nők árulják a hires pereceket 15 centes áron, és mellé a tormás csomagokat 60 centért. Nem szokásos az asztaltársakkal beszélgetni, de mégis megszólítok egy fiatal házaspárt, akik velem átellenben ülnek. Hamarosan barátokká válunk és sört veszek nekik. Ok meg perecet és tormát rendelnek a számomra. A fiatalember étvágya hajmeresztő, egymásután rendeli az ételféleségeket, húsokat, Ízesítőket. A sörözők a legolcsóbb helyek az étkezés szempontjából is, ahogy az amerikai diákok már megtapasztalták. Nagyon szeretik a sűrű, tápláló leveseket amelyek önmagukban véve felérnek egy étkezéssel. A májgombóc leves ára 60 cent, a galuskalevesé pedig csak 40 cent. Az étrendből kitűnik, hogy a disznósült krumpligaluskával és salátával csak 2.65 dollárba kerül. A sörözőépület felsőbb emeletein is lehet iszogatni és étkezni, de ott minden drágább és az adagok is kisebbek. Ott azonban nemcsak világos sört árulnak, hanem erős, sötét söröket is. A sörözés még mindig német életforma
