Magyar Hiradó, 1975. január-június (67. évfolyam, 1-26. szám)
1975-04-10 / 15. szám
10. oldal MAGYAR HÍRADÓ HŐSÖK ÉS BETYÁROK Irta: SIMA FERENC Sima Ferenc Hogy kerül ez a címben lévő kég szó egymásmellé? Úgy. hogy volt idő a szövevényes magyar történelemben. amikor a hős és a betyár fogalma rokonná vált egymással. ; < Az 1848-as dicső szabadságharc, majd a gyászos elbukás utáni időszak ez. amikoris a hős és a betyár fogalma ugv fonódott egybe, ahogy itt alább elmondom. Amikor a szabadságharc kitört a bécsi udvar álnoksága miatt, amely a nemzetiségeket felfegyverezte és harcba indította a király által is elismert magyar szabadság megdöntésére, Kossuth Lajos bejárta az országot és fegyverbe szólította a nemzetet. Hivott mindenkit, aki fegyverfogásra alkalmas és a szive magyar. És Kossuth gyújtó szavára — vége lett a hírhedt és rettegett begyárvilágnak a magyar földön. A végtelen pusztákról és rejtegető erdőkből. nádasokból eltűntek a legendás betyárok. Mert a haza veszélybejutásának hire eljutott a mérhetetlen alföldi rónaság legrejtettebb zugaiba, a betyárok Körös-Tisza-Maros menti búvóhelyeire is, megindítva a puszták vad fiainak kemény szivét. Az alföldi betyárok királyának számitó Rózsa Sándor, aki már jó régen rettegett betyár volt a szabadságharc előtt is. 1848 november havában a kiskundorozsmai főhadiszállásán folyamodványt diktált tollba Kossuth Lajosnak, hogy had’ állíthasson a betyáraiból ő is egy szabadcsapatot az ellenség ellen. Cserébe kegyelmet kért minden hadbaszálló betyár számára. Kossuthot meglepte hadbahivó szavának ez a nemszámitott hatása. Jó két hétig habozott a döntéssel a váratlan felajánlkozást illetően. Aztán — beleegyezett. Nemcsak abban a reményben, hogy Rózsa Sándor és a többi, honvédnek felcsapó betyár esetleg megjavul, hanem méginkább azért, hogy a honvédsereg egy vitéz csapattal gyarapodjék. Kossuth levelének vétele után három napra máris együtt volt és jelentkezett harcbavetésre Rózsa Sándornak a Csongrád- és Csanád-megyei betyárlegényekből álló csapata. Több mint száz marcona, napbarnított legény, pörge kalapban, lobogó kék ingben-gatyában posztómándliban és fehér szűrben. Fegyverzetük nehéz huszárkard, két-két pisztoly és a félelmetes karikásostor, amelynek ólomgömb volt a végén. Magának a vezérnek, Rózsa Sándornak volt ezeken kívül egy négycsövű karabélya meg egy négycsövű pisztolya is. Nincs az a kozák lovas, vagy hogy uimerikaiasabban beszéljünk az a Cowboy sem, aki lovaglási ügyességben és vakmerőségben vetekedhetett volna a betyárharcosokkal. A karikás volt a legirtózatosabb fegyverük. Ha egy ellenséges lovasra rácserditették, az ostor köréje csavarodott, azzal lerántották és árkon-bokron keresztül vonszolták. így bántak el a vasas-németek büszke századaival is. Nem volt az a ló. amely meg ne vadult volna, ledobva a nyergében időt. ha a karikásostor ólomgömbje az orra hegyére koppintott, a betyárharcos biztoskezű célzásával. A legendás Damjanich tábornok hadtestéhez kaptak beosztást Rózsa Sándorék. És már az első bevetésnél, 1848 november 9-én a strázsai csatában úgy kitüntették magukat a honvédbetyárok, hogy Damjanich külön kiemelte őket a hadparancsában, példaképpen. Rózsa Sándor akkor egymaga tizenkét ellenséget ölt meg, ötöt puskával, hetet karddal. A szabadságharc bukása után Rózsa Sándor szabadcsapata visszatért az előbbi betyáréletbe. A betyárvilág példátlanul benépesedett akkor bujdosó honvédekből lett uj betyárokkal, akik végső megoldásként választották ezt az életmódot. A világosi fegyverletétel és a tizenhárom hős tábornok kivégzése után a honvédeket, ha kézre tudták keríteni őket, elhurcolták tizenkét esztendőre osztrák katonának, idegen országba, ahol a nyelvet sem értették és a rabsorsnál is durvább bánásmódban részesültek. ,,Kossuth-kutyáíak” nevezték őket. folyton büntetve, kenyéren és bizen egyesbe zárva koholt okokért, gyakran ki is kötve, ami azt jelentette, hogy hátrakötött kezeinél fogva lógtak 6 12 órahosszat kötélen, úgy, hogy a lábuk se érje a fi ldet. Tizenkét évi egybefolyó kínzást jelentett a volt honvédek osztrák katonai szolgálata. Hát ehelyett már inkább választották a betyáréletet. Magyarországon akkoriban szentül hitte mindenki, hogy az osztrák terroruralmat hamarosan elfujja egy újabb háború szele, amikor a haza újra szabaddá válik, és akkor a betyárokká lett honvédek hazatérhetnek. Ezért afféle hazafias kötelességének érezte a tanyavilág népe. hogy segítse ügyüket, annál is in-LONDONI LEVÉL LÖRÁND ISTVÁN LILLIPUTJA Lóránd Istvánra, az egykori budapesti Est-lapok munkatársára az újságolvasók közül ma már kevesen emlékeznek, a szerkesztőségek világában azonban annál többen. Egyike volt a 20-as, 30-as és 40-es évek legkiválóbb magazin-szerkesztőinek, sőt túlzás nélkül állítható, hogy a legutóbbi időkig annyira népszerű képes-riportlap műfaját ő teremtette meg. A 30-as évek elején főszerkeszője volt a Münchner Illustrierte cimű lapnak, majd Hitler hatalomra kerülése után — miután az elsők között tartóztatták le néhány hónapra — áttette székhelyét Londonba. Irt egy könyvet a nácik börtönében átélt viszontagságairól, figyelmeztette a közvéleményt a világot fenyegető veszélyre. A könyvből best seller lett, Lóránd azonban hamarosan visszatért a magazin-szerkesztéshez és elindította a londoni Picture Post-ot. Ez a magazin máig legendás az angol sajtó történetében, a lap eseményekben gazdag pályafutásáról már könyvet is 'Írtak. Lóránd Picture Post mellett, mintegy sajátmaga szórakoztatására, kreálta és szerkesztette a Lilliput magazint. Nevét onnan nyerte, hogy kisformátumu lap volt, körülbelül akkora, mint a mai Reader’s Digest. A Lilliput bomba-sikernek bizonyult. Lóránd egyik eredeti ötlete az volt, hogy képekben magyarázta meg és érzékeltette a világ vezető személyiségeinek egyéniségét. A lap páros oldalán közölte a Nagy Személyiség portréját, vele szemben a páratlan oldalon pedig, ugyanakkora méretben, a neki megfelelő állatfajtát. Egyik legemlékezetesebb ilyen pandant-képe Chamberlain-ról készült, még jóval a háború kitörése előtt. Az egyik oldalon Chamberlain állt, nyakát nyújtva nézett valamilyen távoli célpont felé, a vele szemközti oldalon egy strucc merengett az állatkerti ketrec rácsa fölött. A struccból chamberlaini intelligencia sugárzott, mig Chamberlainből a strucc készsége arra, hogy homokba fúrja a fejét. De ez csak egyike volt a sorozatnak. A háború alatt Churchill az Egyesült Államokba küldte Lórándot, létesítsen egy uj magazint, azzal a céllal, hogy megismertesse az angol nép gigantikus erőfeszítéseit az amerikai közvéleménnyel. Lóránd Amerikába ment, a magazin azonban valamilyen oknál fogva sohasem jött létre. Az Egyesült Államokban telepedett le és szokásához híven ismét uj műfajt kreált: képekkel illusztrált történelmi életrajzot, amelyben azonban inkább a képek, mintsem a szöveg dominált. Néhány éven belül kább. mert a honvédekből lett betyárok a szegényembereknek sohasem ártottak. Inkább adtak neki. amikor egy-egy osztrákokkal tartó földesur kastélyát kirabolták, jószágállományát elhajtották. Hasonlóképpen megkímélték a kisebb, vagy csak közepes parasztgazdaságokat is. Az elnyomó hatalom félrelökte a duna-tiszaközi fiuknak azt a még Mária Teréziától nyert kiváltságukat is. hogy őket lóratermettségük miatt kizárólag a lovassághoz sorozhatták. Most vitték őket idegenországi gyalogkatonának, magyarán bakának. Ez olyan lealázó volt részükre, hogy ezért már pláne, hogy inkább lovasbetyárnak csaptak fel és hetykén dalolták: Betyár vagyok, annak hívnak engemet. Bárki mondja, nem szégyenlem nevemet. Az is lehet, mégpedig nemsokára: Szükség lesz rám, mint jó lovas huszárra. Eleinte egyik-másikat a nép nem is tekintette igazán betyárnak, hanem bujdosónak. Közülük többen csak később, a sorsuk, megélhetésük megnehezülése folytán vedlettek tényleges betyárokká, utonállásra, rablótámadásokra is rávetemedve. Igv mosódott egybe azokban az emlékezetes időkben a hősök cs betyárok élete. Lincoln egyik legelismertebb biográfusa lett: olyan képeket kutatott fel Lincoln életéből, amelyekről az amerikaiaknak addig sejteljük sem volt. Azóta számos nagy történelmi albumja jelent meg Lincolnról. Az immár több mint 70 esztendős Steven Lóránd a massachussettsi Leno-ban él, dúsgazdag ember. A Lilliput 1961-ben szűnt meg, a Picture Post néhány évvel később. A Lilliputot most a Spectator cimű nagytekintélyű politikai hetilap kiadója föltámasztja — könnyed magazin lesz, csinos és lengén öltözött lányokkal oldalain, ezúttal főként azzal a céllal, hogy az általa remélt jövedelemből megerősítse a Spectátort. Vándor Péter FURCSA HISTÓRIÁK „ÉDES ÉLET” A Közös Piac és a nemzetközi cukoregyezmény csapdái miatt Anglia még mindig cukorellátási zavarokkal küzd. A londoni repülőtér vámhivatalnokai az utóbbi hetekben némi derűvel tapasztalták, hogy a külföldi útról hazaérkező britek cukrot csempésznek Angliába. A vámosok a minap a motozóhelyiségbe vezettek egy sántító férfit, mert arra gondoltak, hogy cipőjében esetleg brilliánsokat rejtett el. Kitűnt, hogy az illető térdzokniját egy előkelő párizsi szálloda papírjába csomagolt kockacukorral tömte tele. amelyeket nyilván a reggeliknél spórolt el. Egy hölgy cipődobozt rakott tele cukorral, majd az egészet drága, aranyozott papírba csomagolta és selyemszalaggal kötötte át. Egy izgatottan viselkedő idősebb hölgy neszeszerjében óriási hintőporos dobozt nyitottak fel, amely porcukrot tartalmazott. A vámosok azért derülnek, mert Angliában semmi sem tiltja a cukor behozatalát. Amikor ezt közölték a cipődobozos hölggyel, az örömében sírva fakadt, majd felajánlotta vámtisztviselőnek, hogy hajlandó vele elfelezni a cukrot. HAJÓKERESZTELÖ Másfél évvel ezelőtt robbantották fel Franco bizalmas emberének, Spanyolország miniszterelnökének, Carrero Blanco admirálisnak a gépkocsiját. A robbanás ereje olyan nagy volt, hogy a súlyos gépkocsi keresztülrepült egy háromemeletes házon, s egy kolostor második emeleti kerengőjére zuhant. Párizsban most bejelentették: Franciaország technikai (Folyt, a 13. oldalon)
