Magyar Hiradó, 1975. január-június (67. évfolyam, 1-26. szám)
1975-03-20 / 12. szám
2#. oldal MAGYAR HÍRADÓ IGAZ TÖRTÉNETEK, \ KALANDOS HISTÓRIÁK t ELÉGETTÉK-E AZ ORLEANS-I SZÜZ-ET? ? (FOLYTATÁS) Legenda a menekülésről Johannát Bedford hercegné saját orvosa és más orvosok kezelték, amig fel nem gvógyultx Május 29-én újabb birósági tárgyalást rendeztek, lényegében újabb pert, de ezúttal nagyon rövid lefolyásút. Johannát, mint visszaeső bűnöst arra Ítélték, hogy a világi hatóságoknak átadassák, más szóval: máglyahalálra. 1431. május 30-án az Ítélet végrehajtották, angol katonák nagy csapatának és a roueni lakosok tömegének jelenlétében. Utólag a szemtanuk azt állították, nogy sem az ítéletnél, sem a kivégzésnél nem tartották be a törvényes előirásokat. A Szűz szilárd magatartása és önuralma még ellenségeit is ámulatba ejtette. Negyedszázaddal később a pert felülvizsgálták, formailag Johanna anyjának kérésére, valójában azonban a francia király követelésére, aki hosszú ideig nem sürgette ezt a dolgot, minthogy nem akart ujjat huzni az egyházzal, sem Burgundiával és a párizsi egyetemmel. Ám amikor alkalmasnak látta a pillanatot, elhatározta, hogy megdönti azt a személyét érintő vádat, hogy koronáját egy boszorkány kezéből kapta. II. Calixtus pápa rendeletére 1455-1456-ban Párizsban és Rouenben uj bíróság ült össze, amely helyreállította Johanna becsületét. Cauchon Ítéletét hatálytalanították, korrupció, hamisítás, rágalom, ármány és igazságtalanság folyományának nyilvánították. A Szűz' beismerő nyilatkozatát érvénytelenítették, minthogy a hóhér jelenlétében, megfélemlítéssel és máglyahalál kilátásba helyezésével csikarták ki tőle. Évszázadokkal később, 1920-ban, az egyház úgy látta, hogy előnyösen kihasználhatja a francia népi hősnő népszerűségét, és a szentek közzé iktatta Johannát. Az 1931. évi per és az 1455. évi ellenper minden részlete ismeretes, így a történettu domány Jeanne d’Arc életéről valószínűleg többet tud, mint a XV. század bármely más alakjáról, kivéve talán néhány olyan uralkodót, akiknek a tetteit részletesen feljegyezték a krónikák. S mégis van olyan hiedelem, amely szerint az orléans-i szűz pere és kivégzése csak jól megrendezett színjáték volt, melynek kulisszái mögött a titkos diplomácia történetének egyik legérdekesebb eseménye zajlott le. A francia nép nem akart hinni Johanna halálában, s a kivégzés után csakhamar lábra kaptak olyan híresztelések, hogy a Szűz él. Ennek a legendának egy változata már a 18-ik századbán elterjedt, de látszólag tudományos megformálása csak napjainkban történt meg, amikor Franciaországban tucatjával jelentek meg olyan írásművek, melyek szerint az orléans-i szűz 1431-ben “megmenekült.” A legenda egy valóban nehezen megmagyarázható eseményen alapszik, amely Orléansban 1436-ban, vagyis körülbelül öt évvel és három hónappal azután történt, hogy Johannát Rouenben máglyára vitték. Orléans város számviteli nyilvántartásában, amelybe a városi hatóságok minden kiadását feljegyezték, szerepel egy tétel, amely szerint augusztus 9-én kifizettek két aranyat Jean du Lys-nek azért, mert levelet hozott nővérétől, Johannától, miután előzőleg elutazott hozzá a luxemburgi Arlonba. Johanna fivére, aki a király által adományozott uj nemesi nevét viselte, elment VII. Károly udvarába, ott pénzt kapott útiköltségre, s azután visszatért a “nővéréhez”. Vannak más hasonló beiegvzések is, amelyek Jean du Lys-nek a “nővéréhez” és a királyhoz történt utazásaira vonatkoznak. Valamennyi bejegyzés 1436. júliusi, augusztusi és szeptemberi keletű; valódiságuk kétségbevonhatatlan. De dokumentumokban Johanna “Franciaország Szüzleánya” megnevezéssel szerepel, azzal az egyértelmű feltételezései, hogy a máglyára hurcolt Szűz életben van. Mindezzel azonban a számviteli nyilvántartás Johannával kapcsolatos bejegyzései még nem merülnek ki. 1439. julius 28-án, azaz három évvel az első bejegyzések után és több mint nyolc évvel az orléans-i szűz hivatalos halálát követően ő maga is meglátogatta Orléans-t — ha hihetünk a feljegyzéseknek. Johannát — most Jeanne des Armoises volt a neve — lelkes tömeg fogadta. A Szűz tehát jó fogadtatásban részesült abban a városban, ahol nemcsak tisztelték, hanem ahol sokan kitünően ismerték is, még a hires ostrom idejéből. A feljegyzések nem hagynak kétséget afelől, hogy a városi lakosai Jeanne des Armoises-t az orléans-i szűznek tartották. A számviteli nyilvántartási könyvben világosan megmondják, hogy Johannának nagy pénzösszeget (210 livre-t) adományoztak azért, mert “az ostrom idején jó szolgálatokat tett a városnak.” Vájjon a város lakosainak az a hiedelme, hogy Jeanne des Armoises azonos az orléans-i szűzzel, szertefoszlott-e, amikor közelebbről megnézték a hozzájuk érkezett és náluk hoszszabb ideig vendégeskedő nőt? Szó sincs róla! A számviteli nyilvántartásban feljegyzés szerepel egy ünnepi ebédről, melyre két gazdag városi patrícius hívta meg Johannát, és ahol a figyelem és a tisztelet minden jelével elhalmozták őt. Ezek azok a fő tények, amelyekre Johanna megmenekülésének legendája épült. Ezekhez a vitathatatlan tényékhez képest minden egyéb adatnak és tanúbizonyságnak csak másodrendű jelentősége van. Annak a vendégszeretetnek, amellyel Jeanne des Armoises-t fogadták, csak három magyarázata lehet: 1. talán akaratlan tévedés, kollektiv hallucináció eredménye volt (korántsem ritkaság ez a középkorban!); 2. lehetett csalásban vállalt tudatos részvétel is; 3. s végül, az utolsó lehetséges magyarázat, hogy Jeanne des Armoises- valóban azonos volt a csoda folytán megmenekült Johannával. Johanna fivéreinek tévedése nem valószínű; inkább az feltételezhető, komoly anyagi előnyök reményében elnézték, ha csalás történt. (Egyébként valóban hasznot húztak a dologból.) Ami Orléans lakosait illeti, részvételük inditóokait nehéz kideríteni; mindenesetre inkább a becsapottakhoz lehet őket sorolni. Ha ez sem látszik megbízható magyarázatnak, akkor nem marad más hátra, mint elismerni Jeanne des Armoises valódiságát. Tours-ban ugyanolyan meleg fogadtatás várta, mint Orléans-ban. S megjegyzendő, hogy a Jeanne des Armoises-ra vonatkozó értesüléseinket sem csupán az Orléans város számviteli nyilvántartásában szereplő feljegyzésekből meritettük. Vannak olyan adatok is, amelyek alapján életét több éven át nyomon kisérhetjük. Saint-Tnibaud metzi dékán krónikájában olvasható, hogy 1436. május 20-án egy Metz melletti falucskában felbukkant a “szűz Johanna”, akit a helybeli nemesek és a fivérei felismertek. Johannát szívélyesen fogadták Arlonban, Erzsébet hercegnőnél (akit egyébként később gyakran összetévesztettek egy másik luxemburgi hercegnővel; ez utóbbi 1430-ban halt meg, és jól ismerte Johannát a fogsága idején). A “feltámadt” Szűz nagyvilági életet élt az arloni hercegi udvarban, majd Kölnben Ulrich württembergi grófnál, s részt vett a helyi egyházi és világi főurak diplomáciai cselszövényeiben. Kölnben isteni akarata való hivatkozással megpróbálta keresztülvinni hogy Ulrich grófot megválasszák trieri érsekké. Ekkor azonban az inkvizitor beavatkozott, s megidézte Johannát kihallgatásra eretnekség és boszorkányság gyanúja miatt. Jonanna hanyatt-homlok visszamenekült Arlonba. (Erről krónikájában egy kortárs, Jean Nider dominikánus szerzetes számol be.) Ősszel Johanna férjhez ment egy Robeert des Armoises nevű lotaringiai nemeshez. Díszes lakodalmi ünnepséget tartottak. Johannának két fia született. Erre az időre esik Johanna már említett lévelezése VII. Károllyal, du Lys nevet nyert fivérei egyikének közvetítése révén. Kétségtelen, hogy Saint-Thibaud metzi dékán az igazi Jeanne d’Arcnak vélte a felbukkant “szűz Johannát”. A kutatók azonban felfedezték krónikájának egy másik kéziratát, melyben a dékán beismeri tévedését: “Ebben az esztendőben érkezett ide eg,y fiatal leányzó, aki magát a Francia Szűznek nevezte, és olyan jól játszotta a szerepét, hogy sokakat megtévesztett, köztük éppen a legjelesebb személyeket.” (Folytatjuk)
