Magyar Hiradó, 1975. január-június (67. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-02 / 1. szám
MAGYAR HÍRADÓ IGAZ TÖRTÉNETEK, KALANDOS HISTÓRIÁK A VÉGZETES ZSEBKÉSTOK (FOLYTATÁS) A két levelet ugyanis — mivel már hosszabb ideje hevertek a bécsi főpostán — felbontották és gyanúsnak találták. Az egyikben hatezer, a másikban nyolcezer korona volt, azonfelül pedig két ismert kémnek a címe. A küldemény már csak azért is gyanút keltett, mert ekkora összeget nem szokás egyszerű levélben küldeni, és fokozta a gyanút az is, hogy mindkettőt a porosz—orosz határ egyik városkájában adták fel. 1913 május közepén történt, hogy a bécsi főpostára két újabb gyanús levél érkezett. “Nikon Nizetas” névre. Ebben is pénz volt, akárcsak az első két jeligés levélben de ezenkívül a borítékok egyetlen sor Írást sem tartalmaztak. Ronge ezredes, aki az akciót irányította, feltételezte, hogy a ké különböző jeligére, illetve névre érkezett levelek között összefüggés van. így hát a postának és a detektiveknek kiadott utasítást kiegészítették azzal, hogy a Nikon Nizetas névre érkezett levelek átvevőit le keF tartóztatni. Az “Operabál 13” és a “Nikon Nizetas” címzésű borítékot ugyanaz a férfi vette át azon a bizonyos estén. A postáskisasszony kiadta a leveleket, aláíratta a szokásos elismervényt, miután már észrevétlenül megnyomta a csengőt. Ez az idő azonban nem volt elegendő a detektívek számára, hogy a hosszú és kanyargós postafolyosón kiérjenek az ablakhoz. Újabb idő telt el, amig személyleirást kaptak, és mire kiértek az utcára, már csak annyit láttak, hogy egy férfi taxiba száll és elrobog. A bérautó akkoriban még ritkaság volt Bécsben, és ezért feltételezték, hogy a kocsi utasa senki más nem lehet, mint a levél átvevője. A detektívek nem is találtak más kocsit, amellyel követhették volna, kénytelenek voltak megvárni, amig a taxi visszajön állomáshelyére. Közben mindketten szótlanul, idegesen rágták olcsó szivarjuk végét. Tudták, milyen nagy fontosságot tulajdonit nemcsak Ronge, -az akció irányitója, hanem Urbanski ezredes, a vezérkar nyilvántartó irodájának főnöke is az ő feladatuknak. És lám, most elszalasztották az üldözendő vadat. Lelki szemeik előtt alighanem távoli, vidéki városkában végzendő szürke munka lebegett, amellyel büntetésként számolniuk kellett, ha éppen nem kicsapatás, vagy kényszernyugdijazás a megtorlás. Hiszen kémelháritásban a főnökök nem ismernek pardont. Még Redl ezredes szervezte igy meg. Redl érdeme, hogy annyit fejlődött a kémek, hiszerzők üldözése a Monarchiában. Hires ember volt Redl, aki 1900 és 1905 között minden jelentősebb kémperben szakértőként működött. És az ő neveltje Ronge. Nem vitás, hogy Ronge ezredes sem lesz elnéző. A végzetes zsebkéstok A két ügynöknek azonban szerencséje volt. Visszaérkezett a taxi, amelynek rendszámát gondosan megjegyezték. Beültek a kocsiba, és miután felmutatták a sofőrnek a kabátjuk hajtókája alatt viselt zománcozott titkosrendőri jelvényt, a gépkocsivezető készséggel elvitte őket abba a kávéházba, a Kaiserhofba, amely előtt az előző utas kiszállt. Miközben a bécsi utcákon haladt velük a gépkocsi, a két kopó végigkutatta. Egy zsebkés tokja akadt a kezükbe, világosszürke szövettok. A kávéháznál sikerült megtudniuk, hogy az illető ott másik kocsiba szállt és a hotel Klomserba vitette magát. A detektívek utánamentek a hotelba, és a portástól tudakozódtak: ki volt az az ur, aki az imént érkezett taxivá). — Redl ezredes ur érkezett az imént — mondta a portás. — Civilben volt. A rendőrügynökök önkéntelenül vigyázzba vágták magukat a név hallatára. Nem volt humorérzékük, mert különben eszükbe jutott volna, micsoda bohózati helyzet lenne, ha á pénzküldemény átvevője, egy kém, véletlenül egy házban laknék a kémeMritás főnökével, az oroszlán barlangjában, sőt talán éppen a szomszéd szobában. Redl ezredes szokott, katonásan ruganyos járásával közeledett. A két detektív vigyázzállásba vágta magát, úgy köszöntötték a nagyhírű ezredest, akinek folyamatban levő tábornoki kinevezéséről is értesültek. Az ezredes hanyag mozdulattal vette az 1-es számú szoba kulcsát. Az egyik detektív mély lélegzetet vett, bátorságot merített, aztán megszólalt. — Bocsánat, ezredes ur. Nem ön vesztette el a zsebkése tokját? — De igen — válaszolta Redl ezredes szórakozottan, átvette és zsebre vágta a halványszürke szövettokot. — Már kerestem. Hol is hagy... Ebben a pillanatban elhallgatott. Tudta már, hogy elvesztette a játszmát. A tok akkor hagyta el, amikor útban a postahivataltól a szállodába a kocsiban felvágta a pénzeslevelek borítékját. A detektívek csak ott találhatták meg. És ha átkutatták a kocsit, ez azt jelenti, hogy keresik a kocsi utasát. A kocsi utasát pedig megtalálták, hiszen ő, Redl, ostoba szórakozottságában maga játszotta ki számukra a legfőbb bizonyitékot. Egy lovassági hadnagy szakitani akar A detektívek egyike követte Redlt, a másik pedig jelentést tett. Urbanski altábornagy megkereste Conrad von Hötzendorfot, a Monarchia vezérkari főnökét. Urbanski mozgósított emberei közben dolgoztak. Felszedték azokat a papirdarabkákat, amelyeket Redl az utcán szétszórt. A fecniket nyomban a nyilvántartó irodába vitték, ahol összerakták és összeragasztották. Postai elismervények egy Stefan H. ulánus hadnagynak küldött pénzekről, valamint Brüsszelbe, Varsóba és Lausanne-ba küldött ajánlott levelekről — mind a három címet kémközpontok fedőcimeiként ismerték a nyilvántartó irodában, ahol egyébként már mindenki a helyén volt. Urbanski riadót rendelt el, mozgósította embereit, akik már az első órában is sok mindent kiderítettek. Tudták már, hogy Redl ezredes aznap délután négy órakor érkezett meg Bécsbe Prágából Daimler kocsijával, amelyet 1911-ben 18,000 koronáért vásárolt. A pompás luxusautót egy karosszériakészitőhöz adta be, hogy az alváz oldalfalát alul fényes bőrrel, a kocsi belsejét bordó selyemmel vonják be. A karosszériakészitő vasárnapi túlórára visszatartotta munkásait, mert a munkával négy nap alatt el kellett készülniük, az ezredes urnák kedden már vissza kellett autóznia Prágába. Sofőrjét Redl megbízta, hogy vásároljon két gumit, aztán útjára bocsátotta azzal hogy kedden reggel a menetkész autóval jelentkezzék. A karosszériakészitőtől Redl bérautóval ment a Klomer szállodába, ahová tisztiszolgája már délben vonattal megérkezett. A nyilvántartó iroda emberei már azt is tudták, hogy Redlt délután a szállodaszobában meglátogatta egy Stefan H. nevű lovassági tiszt. Stefan H. hadnagy félhatkor távozott, Redl pedig tiz perccel később a postahivatalba ment. Csak később került ki, hogy barátja, akihez természetellenes kapcsolatok fűzték, el akarta hagyni az ezredest. A szállodaszobában Redlnek ismét sikerült megnyernie magának szerelmét, de azzal a feltétellel, hogy gépkocsit vesz neki. Ehhez viszont szükség volt arra a pénzre, amely már régen hevert az ő részére — a cári kémközpont küldte — a bécsi postahivatal poste restante ablakánál, de mindeddig rossz előérzettől vezérelve, halasztgatta az átvételét. "Lőfegyvere van?" Redl — nem tehetett egyebet — visszatért a szállodába. Conrad vezérkari főnök parancsára ott kereste fel Urbanski, Ronge és Vorlicek hadbíró őrnagy. Velük volt Höfer, Conrad helyettese is. Redl halálsápadtan fogadta őket. (Folytatjuk)
