Magyar Hiradó, 1975. január-június (67. évfolyam, 1-26. szám)
1975-02-20 / 8. szám
8. oldal EMLÉKEZÉS Kossuth Washingtonról Irta: VASVÁRY ÖDÖN Vasvéry Ödön A legnagyobb amerikaiak egyikéről, Washingtonról. nemzete minden esztendőben kegyelettel emlékezik meg. Születése napja nemzeti ünnep (1732 február 22.). amikor az amerikai nép hálával emlékezik a nagy férfiú hosszú, önzetlen és alázatos szol- * \ utálatáról. A magyar nemzet *•' Kossuth Lajost tartja a maga Washingtonjának, annak a nagy különbségnek dacára, hogy Washingtonnak sikerült megvalósítani azt. amiért élt és dolgozott, Kossuthtól azonban a sors megtagadta ezt a kegyet. Washington sokkal egyszerűbb lelki összetételű ember volt, mint Kossuth, akit sokan az emberiség egyik legnagyobb géniuszának tartanak, bizonyára nem ok nélkül. Washington sohasem járt Magyarországon és bizonyára igen keveset tudott erről a távoli kis nemzetről. Kossuth azonban eljött Washington földjére, hogy legázolt nemzete részére segítséget kérjen. Itt alkalma nyílt bizonyságot tenni amellett, hogy Washington példája milyen hatással volt őreá, akit a sors szintén arra hivott el, hogy egy nemzet vezetője, példaadója, prófétája legyen. A magam történelmi kutatásai révén sokszor töprengtem azon a feltűnő tényen, hogy az 1848-as idők nagy magyarjai, amikor külföldi forradalmak és felkelési kísérletekről volt szó és azoknak példáit és tanulságait mérlegelték, jóformán sohasem Írtak vagy beszéltek az amerikai forradalomról. Később rájöttem, hogy a magyar lázongó elemek csaknem kivétel nélkül a francia forradalomért lelkesedtek, nem azért, mert az példátlanul véres és bosszúálló volt, hanem mert pontosan a magyar mozgolódások idején Franciaországban újra fel kellett támasztani a régi francia forradalmi szellemet a visszaállított császárság embereivel és politikai rendszerével szemben, A fiatal, de már nagyhírű Jókai igy irt: ..Valamennyien franciák voltunk. Nem olvastunk mást mint Lamartinet, Michelet-t, (és még egy csomó mást felsorol, V.ö.) s ha egy angol vagy német kegyelmet nyert előttünk, úgy az Shelley volt és Heine, maguk is nemzeteik kitagadottjai s csak nyelvökre nézve angol és német, de szellemükben franciák”. Ugyanakkor az amerikai demokrácia fogyatékosságait is sokan erősen kifogásolták, mint pl. Dickens, akiknek írásai révén a folyton kíméletlenebbé váló amerikai kapitalizmusban a demokrácia elkorcsosulását és hanyatlását látták. Kossuth azonban ismerte Washington történetét, egyéniségét és elveit és örült, ha Amerikában hódolhatott emlékének. A legszebb és egyúttal legérdekesebb ilyen nyilatkozatát Cincinnati, Ohioban tette, 1852 Február 22-én, tehát éppen Washington születésnapján elmondott beszédében. Először is hálát adott a Gondviselésnek, hogy éppen ezen a napon kifejezést adhat Washingtonnal szemben érzett hálájának és tiszteletének. Az Egyesült Államok Washington remekműve. Kéri Istent, hogy az amerikai népnek is adjon annyi bölcsességet, mint amennyit Washingtonnak adott nemzetéért folytatott munkájában. Washington eszméi örökké igazak és örök vezércsillagai lesznek az Egyesült Államoknak. Amit azonban Kossuth a következőkben mond, nagyon érdekes. Ott már beleszövi a maga speciális elgondolását. Idézem: ,,De aki betűszerint másolja le Washington AKCIDENTÁLIS politikáját, meghamisítja ezeket az eszméket." A nagy magyar helytelenül alkalmazta ezt az ,,accidental” szót, ami annyit jelent, mint: kevésbé fontos, mellékes, esetleg mellőzhető. Természetesen . arra célzott, hogy Washington óva intette nemzetét az európai országok viszálykodásaiba való beavatkozástól — pedig Kossuth éppen azért jött, hogy a saját nemzete érdekében ezt kérje az Egyesült Államoktól. Majd igy folytatta: „Nincs a világon ember, aki nálam odaadóbban és mélységesebben tisztelné Washington halhatatlan emlékét... De ő maga is rosszul végezte volna, ha nemzete nem kapja meg a külföldi segítséget... Elbukott volna, ha a yorktowni dicsőséges csata után újabb kétszázezer főnyi ellenségbe ütközik, mint ahogy velünk történt s ha ebben az uj küzdelemben az egész világ elhagyja.” És itt meg kell állapítanunk, hogy Kossuth fenti szavai a tökéletes igazságot tartalmazták. A franciák effektiv segítsége nélkül az amerikai forradalom ügye elbukott volna, már pedig ez egy másik világrészből jött segítség volt. Az Egyesült Államok ellensége az angol birodalom volt, amelyet az akkori világ már akkor teljes szivéből gyűlölt és utált, erőszakos terjeszkedési politikája miatt. Ez a világhangulat is jelentős segitség volt az amerikai függetlenség számára. ,,A múlt sohase kösse meg a jövő életét” — folytatta Kossuth — „Washingtonnak nem minden szava önmagáért helytálló örök érvény. Amit ő saját korának követelményeihez mérten ajánlott, nem szánta követendő példának olyan körülmények között is, amiket nem láthatott vagy képzelhetett előre.” Kossuth mint próféta beszélt igy. Amikor az első világháború alatt az Egyesült Államok hadsereget küldött Franciaországba, pontosan Kossuth jövőbe(Folyt. a 11. oldalon) A Nagy-Bojjáncsrend és a többi... Most, hogy Chaplinből, az örök és nincstelen hobó megszemélyesítőjéből, az egykori kopott-keménykalapos, sétapálcás, kitalpalt cipős, két számmal nagyobb nadrágot és egy számmal kisebb zakót viselő csavargó halhatatlan szimbólumából „Sir Charles” lett és „lovag” — a világközvélemény figyelme ismét egyszer az angol kitüntetések, a főrendi és lovagi címek, a Térdszalagrend és a Legősibb és Legnemesebb Nagy Bogáncs-rend különös, színes hierarchiája felé fordult, tűnődő mosollyal, vagy éppen ironikusan vetve föl a kérdést: anakronizmus, vagy pedig érdemdús személyiségek ünnepélyes megbecsülése? A kettő kombinációjában rejlik a válasz: érdemes személyek anakronisztikus megbecsülése. Ami azonban távolról sem annyit jelent, hogy ideje lejárt volna, az esztendőnként kétszer — januárban és júniusban nyilvánosságra hozott „kitüntetettek listáját” az angol közvélemény nagy érdeklődéssel váija, az uj lovagok, bárók, főrendek képeit első oldalon hozzák a lapok, de közük a kitüntettek teljes névsorát, végesteien végig, az MBE legkisebb fokozatáig. S akiből lovag lett, az attól kezdve büszkén illeszti keresztneve elé a „Sir” címzést s megszólítva őt a vezetéknév immár mindörökre elhagyható, akiből pedig lord lett, az éppen megfordítva, keresztnevét dobhatja sutba, mert mig például John Gielgud, a nagy klasszikus színész hivatalosan „Sir John”, Laurence Olivier már Lord Brighton. A lordsággal ugyanis együttjár, sőt kívánatos, hogy az uj lord nemesi nevet is válasszon magának s minthogy Olivier-nak esztendők óta a Brighton nevű tengerparti kisvárosban van otthona, érthető, hogy annak nevét választotta lordi cime mellé. Ez azonban nem elengedhetetlen követelmény, amikor például Balogh Tamásból, az évtizedek óta Angliában élő közgazdászból „lord” lett, megtartotta a Balogh nevet és most változatlanul Lord Balogh, ami az angolok számára még sokkal egzótikusabban és sejtetőbben hagzik, mint Brighton. Ilymódon a „Balogh” név bevonult az ősnemes, patinás angol nevek históriai címtárába. A címek, rangok, kitüntetések, érdemrendek változatai és fokozatai ugyancsak hosszú ismertetést igényelnének, van közöttük olyan, amely több, mint ezeresztendős, de olyan is, amelyet V. György király kreált és igy még ujdonságszámba megy. Jelentőségében első a „főrend”, aki a címmel való kitüntetéssel együtt automatikusan elnyeri a felsőházi tagságot is és az marad élete végéig. Örökölhető főnemességet tiz esztendeje nem adományoz a trón: Lord Margadele kapta az utolsó olyan báróságot 1964-ben, amelyet továbbadhat utódainak. A Térdszalagrend az egyetlen olyan kitüntetés, amely az uralkodó személyes ajándéka, az uralkodón kívül 25 személynél több sohasem birtokolhatja, ők a Térdszalagrend lovagjai, közéjük tartozik a királyi család néhány tagja, elsősorban a welszi herceg. A Legősibb és Legnemesebb Nagy-Bogáncsrend tréfásan hangzik, valójában azonban távolról sem tréfa — a nyolcadik században alapították s nevét onnan nyerte, hogy Skóciáról, mint a „bogáncsok földjéről” szólnak az annalesek, ennek megfelelően elsősorban skótokat tüntetnek ki vele. A sor azonban hosszú — a VII. Edward által alapított Becsületrendtől, a Szent Mihály és Szent György érdemrendeken át a Viktória-rendig, a Kitüntetettek Rendjének érdemrendjétől a Brit Birodalmi érdemrend öt fokozatáig. Ez utóbbi rend ötödik fokozatát (Foiyt. a 9. oldalon) S • Z • E • M • L • E ■■ ■ ___________________________________________J! Lelkésznők — ez a szó sokakat megborzongat. Női papok! Furcsa kombinációja a szavaknak és képeknek. A „pap” szó misztikus hangulatot teremt, és visszaidézi a pogány rítusokban szereplő Nagy Főpapot, aki ünnepélyesen ül valamelyik exotikus templom mélyén, vagy máglyára küldi a középkori Joan of Arc-ot. A „papnő” szó azonban még különösebben hangzik, mert a templomi prostitúciót, a pogány termékenységi kultuszt és a Vesta szüzeket juttatja az ember eszébe. Éppen ez a mély érzelmi társítás és a tudat alatt a szexuálisnak és vallásosnak az összekapcsolása teszi nehézzé sok keresztyén számára, hogy tárgyilagosan alkosson ítéletet a lelkésznőkről. Azonban eljött az idő, amikor ezzel a kérdéssel is foglalkozni kell. Az Episzkopális Egyház éppen ebben az évben találkozott ezzel a problémával, amikor Philadelphiában tizenegy nőt illegálisan pappá avattak, majd az avatás elismerésének hiányában áttették a kérdést az Episzkopális Egyház Püspöki Karának 1976-os törvényhozói gyűlésére. Időközben azonban a várakozó jelöltek nagy kényszerítést éreznek arra, hogy felavatásban részesüljenek. A felavatott asszonyok pedig — akik ugyan hivatalosan nem elismert papnők — nagy kényszerítést éreznek arra, hogy gyakorolják a papi szolgálatot. Sok keresztény egyháztag is türelmetlenül várakozik, mert fájlalja, hogy ezeknek a kiváló nőknek a tálentumait nem használhatják fel az egyházi szolgálatban. Érthető tehát, hogy sok egyháztag zavarban van a jövő kilátásai miatt, mert úgy látja, konfliktus keletkezik a jó lelkiismeret és a hagyományokhoz való ragaszkodás között.
