Magyar Hiradó, 1974. július-december (66. évfolyam, 27-52. szám)

1974-07-18 / 29. szám

MAGYAR HÍRADÓ 17. oldal ABSZURD LOS ANGELES — A közelmúlt­ban kétszázan találkoztak Los Angelesben, ki-ki azzal a céllal, hogy halhatatlanná tegye a ne­vét. Néhányuknak sikerült: az első abszurd olimpia 75 „ver­senyágában” 11 versenyző állí­tott fel uj világrekordot. A 24 éves John Parker 300 élő aranyhalat nyelt le, 75-tel többet, mint az előző világbaj­nok. A 14 éves Rick Summer tiz percnél rövidebb idő alatt 20 diót tört fel, és tisztított meg. Az egyik korábbi kísérlet során ennyi dió megtisztogatásához 20 percre és 15 másodpercre volt szükség. A 17 éves John McKin­ney és a 25 éves Rick Sackett a szivarozás uj világrekordere. Egyszerre 52 égő szivart dugtak­­gyömölszöltek szájukba, és 30 másodpercig szívták őket. Az e­­lőző világbajnoknak csak 28 szi­vart sikerült 30 másodpercen át egyszerre szívnia. Scott Case 110 cigarettát dugott a szájába^ és 30 másodpercig szívta őket. Majd büszkén kijelentette: külön re­kordnak tekinthető, hogy a 110 cigaretta egyidejű szívásától semmi baja sem történt. A féllábon állás két uj világ­bajnoka Kevin Farrell és Corey Fletcher. Hét és fél órán át álltak féllábon, egy teljes órával tovább, mint a korábbi bajnok. A 17 éves Allan Littman 52 má­sodperc alatt falt fel 30 deka szőlőt, persze a magokkal e­­gyütt. 13 másodperccel javította meg a korábbi világrekordot. Uj evőbajnokok is föltűntek az Abszurd Olimpián. Geff Heys másfél kiló nyers spagettit evett meg. Brian Wunderman 6Ó má­sodperc alatt felfalt hét nagy uborkát. A 22 éves Allan Green­berg versenyszáma nagyobb ügyességet kívánt: öt órán át egyfolytában forgatott az ujja hegyén egy hanglemeztasakot. A gorombább versenyszámok kedvelői Bruce Stewart és Robert Árgust teljesitményét csodálták meg: a két ifjú 31 óra hosszat pofozta egymást. Egy órával ja­vították meg a világrekordot. • Kellemesebb látványosság volt Frank Dolce rekordja: 116 füst­karikát fújt ki egyetlen szippan­­tásnyi füstből. A versenyzők hangulata nem mindig volt vi­dám. Három gimnazista száz ó­­rán át játszotta a Monopoly nevű társasjátékot, s közben azért pa­naszkodtak, mert élelmezésük nem volt megfelelő, és különben is unatkoztak. Az Abszurd Olimpia egyik hő­se a 23 éves Roger Guy English volt, bár ezúttal csak vendég-SCOTT CASE 110 cigarettát tömött szójába ken ő járta a legtovább a twistet, ő birt a legtovább ébren marad­ni, és ő adta a leghosszabb csó­kot. Most bejelentette, hogy Egyedülálló rekordot ért el az a férfi, aki 10 perc alatt 33 banánt evett meg; vagy az a 30 fiatal, aki bezsufolódott egyetlen telefon­­fülkébe. Megjelentek az Ab­szurd Olintpán a hires ir sör­társaság, a Guinness képviselői is. Ez a társaság adja ki a Vi­lágrekordok könyvét. A könyv a legnagyobb kiadói sikerek e­­gyike. Szerepel benne a hegymá­szás, a mélytengerkutatás re­kordja is, ezenkívül a világ leg­nagyobb lova, legkövérebb asz­­szonya, leggyorsabb osztriga-, illetve kolbászevője. SAKK: rendkívüli rekordra készül: au­gusztusban úszni kezd a Mis­sissippi folyón, és 176 napnál rö­videbb idő alatt 3000 kilométert tesz meg, a minnesotai Ford Danitól New Orleansig. REGGELI TORNAGYAKORLATOK — MINDEN KOROSZTÁLYNAK ÉS MINDKÉT NEMNEK — OLIMPIA ként figyelhette a többieket. Ő maga három világrekorddal dicsekedhet: a korábbi versenye­NEM VESZIK KOMOLYAN FISCHER LEMONDÁSÁT NIZZA — A Nemzetközi Sakk Szövetség (FIDE) niz­zai kongresszusán határozott az 1975. júniusában sorra ke­rülő világbajnoki döntő leg­feljebb 36 játszmából állhat, a döntetlenek nem számíta­nak, s. az a sakkozó kapja a világbajnoki cimet, aki előbb arat tiz győzelmet. Az ame. iákai Bobby Fischernek ez a határozat nem tetszett, s Los Angelesből az alábbi táv­iratot küldte Nizzába, a Nem­zetközi Sakk Szövetségnek: “A FIDE az én 1975. évi vi. lágbajnoki részvételem ellen döntött, igy ezennel lemon­dok a FIDE által adományo­zott világbajnoki címről.” Fischer azt kívánja, hogy a mérkőzések számának felső határát nekorlátozzák, s azt követeli, hogy ő kilenc győ­zelem esetén is megőrizze cí­mét. Los Angelesből származó hírek szerint nem tartják valószínűnek, hogy Fischer lemond világbajnoki címéről. Emlékeztetnek arra a koráb­bi kejelentésére, miszerint: “Annyi éven át akarom tar­tani a világbajnoki címét, ameddig csak lehetséges...’’ A nizzai sakkolimpia 14. fordulójában a szovjet válo­gatott 3,5:0,5 arányban győ­zött a Fülöp-szigetek ellen, ellen. Az utolsó forduló előtt 7.5 pont előnye van Jugo­szláviával szemben, s már megnyerte a versenyt. A szovjet sakkozók 1952-ben Reggelenként, mosakodás után a törülközővel végezhetünk né­hány tornagyakorlatot. Frisseb­bek, vidámabbak leszünk tőlük. 1. Alapállás, mellmagasságban tartott törülközővel guggoljunk le 5-6 szór. 2. Terpeszállás, karok nyújtva a fej mellett, karhuzogatás hátra. 3. Fektessük a törülközőt a vállra, karhajlitással törzsfordi­­tás balra és jobbra. 4. Nyújtsuk karunkat a ma­gasba, törzshajlitás balra és jobbra. 5. Nyújtott karral a törülköző két végét fogva — körzés a fej fö­lött hátra, majd a csípő mögé leengedett törülközővel vissza. 6. Törzsdöntés — előrehajlás egyenes háttal, emelt karral —, törzshajlitás előre bokaérintés­sel, törzsdöntés és felemelkedés állásba, karok nyújtva a fej mellett. 7. Tegyük le a törülközőt és járjunk helyben. Utána helyben­­futás lassabb, majd gyorsabb ütemben. Sportmoza. A magyar és nyugatnémet amatőr ügetőhajtók találkozása nagy hazai sikerrel végződött. A kétfutamos mérkőzés első ver­senyét Garics János nyerte Várad kocsijában, a másodikat Barna Jenő Trubadúrral. A összetett rendszerű versengés végeredmé­nye: első Garics János színmű­vész 23, második Sipos Tamás a Magyar Rádió és Televízió fő­munkatársa 20, harmadik Barna ’jenő ujságiró 18 ponttal. Nyu­gatnémet versenyző nem volt az első öt helyezett között. A vissza­vágóra szeptember 8-án Mön­­chengladbachban kerül sor. Az év első magyar világbajnok­ságát a női tekecsapat nyerte Eppelheimben. Az alaposan megfiatalított együttes sikerének értékét növeli az a tény, hogy magyar női tekecsapat most első alkalommal nyert világbajnok­ságot. ria eien. Poetisch és Csőm megnyerte mérkőzését, Ribli döntetlenre játszott. Bilek pedig veszített. Az élcsoport .állása: Szov­jetunió 43,5, Jugoszlávia 36, Egyesült Államok 34,5 (1), Hollandia 33.5 (1), Bulgária 33,5, Magyarország 33,' Nyu­­gat-Németország 28,5 (1), Csehszlovákia 27,5 (1) pont. A GYŐZTESEK A mérkőzés után készült ez a felvétel az uj világbajnok, nyugat-német váloga­tottról, amely a müncheni stadionban, 75,000 néző előtt, 2:l-re győzött Hol­landia ellen. SPORTEGYVELEG “Egyszer egy héten a washingtoni nyugat-német követség vastag borítékot küld Henry Kissinger kül­ügyminiszter címére. A borí­tékra vörös pecséttel rá van nyomtatva: Eyes Only (az­az: csak a külügyminiszter szemei láthatják.) A külügy­miniszter legközelebbi mun­katársai bizalmasan elárul­ták szerkesztőségünknek, hogy ha ez a boríték 'késik, Kissinger türelmetlenül sür­geti. A boríték tartalma: a Xyugat4Németország terüle­tén lejátszott futballmérkő­zések teljes eredménylistája. Kissinger ugyanis titkos fut­­balldrukker és rendszeresen játszik a nyugatnémet totón.” iindultak először a kétéven­ként sora kerülő sakkolim­pián, s azóta mindig győztek. Nizzában magasan kiemel­kedtek a mezőnyből, egyetlen játszmát és egyetlen csapat mérkőzést sem veszítettek el, legfeljebb csak döntetlenjeik voltak. A magyar válogatott 2,5:- 1,5 arányban győzött Búivá-

Next

/
Thumbnails
Contents