Magyar Hiradó, 1974. július-december (66. évfolyam, 27-52. szám)
1974-12-12 / 50. szám
M. «Mal MAGYAR HÍRADÓ IGAZ TÖRTÉNETEK, KALANDOS HISTÓRIÁK SZERENCSELOVAGOK (FOLYTATÁS) Ettől kezdve Guttman nyeresége egy részét mindig Berzeviczy javára irta (minthogy a nyereséghez az ő “jóvoltából jutott”), s ilyen alapon 1930 júliusára Berzeviczy már nem volt adósa Guttmann-nak. A másik két hamiskártyás is minden bizonnyal fizetett nyereségrészesedést a bünbanda irányitójának. Berzeviczy meglehetősen nagylábon élt, s egyéb jövedelmi forrás nem állt rendelkezésére. Saját örökségét és felesége hozományát, több mint 10 ezer holdat, már az első világháború előtt elkártyázta és ellóversenyezte. Ennek ellenére állandó látogatója maradt a kluboknak, lakást tartott fenn Bécsben és Nizzában, s gyakran látogatott el Monte-Carlóba. A társaságban mindenütt ismerték és kedvelték, általában úriembernek tartották. Ez az “úriember” kártyázásból és lóversenyzésből tartotta fenn magát. Egyre módszeresebben játszott. Kora délután tért nyugovóra, éjféltájban felkelt és megfürdött, aztán sietett a klubba. Frissen szállt be az órák óta folyó partikba, amelynek résztvevői a fáradtságtól és az italtól már alig tudtak koncentrálni. Ennek ellenére a szenvedélyes kártyás gyakran vesztett, és teljesen eladósodott. Nem maradt más választása: vagy a börtön, vagy a kétes kimenetelű csalás a kyrtánál. Berzeviczy vigyázott rá, hogy ő maga ritkán nyerjen nagy összegeket. Más hozzá hasonlóan kétségbeesett helyzetben levő kártyásokat keresett, azokkal összejátszott és beszedte a sápot. A klubszolgákat, akiknek a sokat vesztett urak jókora összegekkel tartoztak, azzal vette rá a csalásban való részvételre, hogy jó alibije legyen, az előre preparált kártyacsomagok elhelyezése után rendszerint elutazott Bécsből, vagy egyidejűleg egy másik klubban játszott, és ott szándékosan kisebb összegeket vesztett. A rossz idegzetű Löwy dr. öngyilkossága után a rendőrség a házkutatásnál megtalált egy gyűrött papírlapot, amelyre Berzeviczy felirta az általa összeállított paklik kártyáinak sorrendjét. . . Berzeviczyt, miután az olasz hatóságok kiadták, az osztrák biróság 15 hónapi börtönre és az ország területéről való kitiltásra Ítélte. Miután kiszabadult, Magyarországra toloncolták, ahol már várta az egykori bécsi kártyapartnerek által adományozott nagyobb összeg. Letelepedett és ebből élt Dunapentelén. Ahogy emlékiratában irta: “Pár év óta a nagy viharol helyett itt... ezen a csendes helyen itt nagy nyugalmakat éltek át. Évek alatt, napi tiz órai munkával, vasszorgalommal dolgoztam egy fogadási tervezetet a francia, angol vagy belga lóversenyekre. Be tudom bizonyítani, hogy egyforma téttel 33 százalék minimális előnyt tudok elérni. Kit ez érdekel, kérésén fel Dunapentelén. Nem fogja megbánni, bízzon hiúságomban”. Nem lehet tudni, eleget tett-e valaki ennek az invitálásnak. Vége. A BOSSZÚ ELES KARMA Adolf Hofrichter császári és királyi főhadnagy a vezérkar helyett a börtönbe jutott. Szenvedélyesen óhajtotta a karriert, még forróiban és mohóbban, mint tiszttársai, akiknek abban az időben kétségtelenül ez volt a legfontosabb életcéljuk. Olyan leküzdhetetlenül azonban egyikükön sem vett erőt a karriervágy, mint ezen a fiatal tiszten, aki ciánkálit küldözgetett vetélytársainak: egyet közülük megölt, tizenegy más tiszt életben maradt VALAMENNYIT KATONATISZTEK KAPTÁK 1909. november 15-én bécsi lakásán holtan találták Richard Mader vezérkari századost. A földre zuhant holttest mellett egy pohár darabjait, és víznyomókat fedeztek fel. Az asztalon egy levél hevert: “ítéljen saját maga, és ez lesz a mi legjobb reklámunk! Használati utasítás. Óvatosan nyissa ki, és tépje fel a papirt! Az ostyában levő pirulákat hideg vízzel bevenni, és egymás után gyorsan kettőt kell lenyelni. A hatás meglepő lesz! A pirulákat azonnal fel kell használni, mert a levegőn könnyen megromlanak. Szives rendelését a fenti címre kérjük. A szállítás diszkréten és gyorsan történik. Tisztelettel Charles Francis.” A boncolás megállapította, hogy Mader százados ciánkálimérgezés áldozata lett. A nyomozás első eredménye pedig az volt, hogy Charles Francisnak, az ismert londoni gyógyszergyárosnak — akinek a nevében a levelet Írták —, az égvilágon semmi köze sincs az ügyhöz. A rendőrségre még tizenegy, ugyanolyan szövegű levelet szolgáltattak be. Valamennyit katonatisztek kapták, és akárcsak Mader, postán. A többiek azonban nem vették be a szert, és igy az ellenük megkísérelt merénylet sikertelen maradt. De vajon ki lehet a gyilkos? Kezdettől fogva gyanús volt az a körülmény, hogy a levelek és csomagocskák címzettjei kivétel nélkül 1905-ben végezték a katonai akadémiát. A hadiskolát sikeresen végzettek közül kerültek ki azok, akiket adandó alkalommal századossá léptettek elő, és beosztottak a vezérkarhoz. Főhadnagy sok volt a Monarchiában, vezérkari százados már jóval kevesebb. Az a szólásmondás járta, hogy egy vezérkari százados felér egy csapatnál szolgáló ezredessel. Érthető hát, sok fiatal tiszt vágyott arra, hogy vezérkari beosztást kapjon. A kinevezettek száma mindig csak egy töredéke lehetett azoknak, akik erre a szolgálati beosztásra aspiráltak. Az előléptetéseknél rendszerint a rangidősség szerint haladtak, de előfordult, hogy kivételt tettek. Mellőztek, kihagytak valakit, jóllehet esetleg kiváló eredménnyel végezte a hadiskolát, de mégsem tartották alkalmasnak a vezérkari szolgálatra, igy mások, megelőzték, mert jó összeköttetésekkel rendelkeztek. Az 1909 októberében történt előléptetések után is sokan érezték magukat mellőzöttnek. Ezért természetes volt a feltételezés, hogy közöttük kell keresni a ciánkális gyilkost. Egész Bécs lázasan részt vett a nyomozásban, mert a császár utasítására a hadügyminiszter kétezer korona jutalmat tűzött ki a nyomravezetőnek. “Különös levelek lehetnek ezek . . Jelentkezett a rendőrségen Antonia Posselt, a mittelgassei postahivatal egyik alkalmazottja. Elmondta, hogy november 14- én, vasárnap reggel hat órakor kezdte meg szolgálatát az ajánlott levelek felvételénél. Nyolc óra felé egy fiatalember nyolc levelet akart átadni. Mivel nem ajánlott, hanem közönséges küldemények voltak, a postáskisasszony nem vette át őket, hanem azt mondta az ügyfélnek, hogy dobja a levélszekrénybe. Az idegen azt felelte, hogy a levelek nehezek és nagyok, nem férnek be a levélszekrény nyílásán. A postáskisaszszony erre letétette vele a küldeményeket a levélrendező asztalára. Az altiszt — megpillantva a borítékokat — a postáskisaszszony szerint meg is jegyezte: — Micsoda különös levelek lehetnek ezek, hogy valamennyi vezérkari tisztnek szól! Antonia Posseltnek felmutatták a borítékokat, amelyekben a vezérkari tisztek a ciánkálit kapták, és ő azonnal kijelentette: — Ezek azok a borítékok! Megismerem őket! A postáskisasszony részletes személyleirást is adott a levelek feladójáról, szerinte karcsú, középtermetű, kék szemű, szőke fiatalember volt, aki felfelé pödört bajuszt viselt. Vallomásának értékét azonban kétségessé tette Born postai altiszt vallomása, aki állítása szerint nem látott semmiféle fiatalembert a szóban forgó időpontban. (Folytatjuk)
