Magyar Hiradó, 1974. július-december (66. évfolyam, 27-52. szám)

1974-12-12 / 50. szám

16. oldal MAGYAR HÍRADÓ ÓHAZAI KÉPESLAP: Leányvásár Pécsváradon Pécsvárad, Baranya megye. Vasárnap reggelre már álltak a sátrak, kifeszitett kék, pi­ros ponyvákon doboltak az esőcseppek. Pécsvárad szivé­ben kikiáltók, vásározók, ut­cai komédiások lármája, no meg a “bandák” talpalávaló­­ja és a kiváncsiskodók zsiva­ja árulkodott arról, hogy rendkívüli napra: leány vásár­ra ébredtek a helybeliek. A néphagyományok szerint már évszázadokkal ezelőtt itt sereglettek össze a Lukács­napi vásárokra a Zengő kör­nyéki falvakból a szekerezők, a vándorkereskedők. A pony­vák alatt, a ládákban sok por­téka, árulnivaló lapult. De mégsem ezek voltak a legérté­kesebbek a hagyományos vá­sárban, hanem azok a leány­zók, hajadonok, akik a kör­nyékbeli gazdák mellett kupo­rogtak a bakon. Valójában értük volt a vásár, értük jöt tek a mecseki falvak legényei. Itt próbáltak ismerkedni, és akkor volt igazán jó a vásár, ha már kézfogóra is sor ke­rült valamelyik pincegazdá­nál, ahol aztán folyt a bor, reggelig szólt a muzsika. Borban, harapnivalóban, muzsikában, szép lányokban és szálas legényekben ezen a vasárnapon sem volt hiány. A sátorok között pecsenye és sült kolbász illata csalogatta a népet, ősi szokás szerint rőzseparázsra tett, nyeles A RÓMAI PÁPAI MAGYAR INTÉZET JUBILEUMA RÓMA — Az idei tanulmá­nyi évvel működésének tize­dik évéhez érkezett Rómában a Pápai Magyar Intézet. A ju­bileumnak megfelelően a szo­kottnál ünnepélyesebb volt a tanév megnyitása, amelyen Ijjas József kalocsai érsek, a Magyar Püspöki Kar elnö­ke, az intézet protektora kö­szöntötte a hallgatókat. A jubileum alkalmából az Intézet ünnepi ebéden látta vendégül Agostimo Casaroli érseket, az Egyházi Közügyek Tanácsának titkárát, Luigi Poggi érseket, apostoli num­­ciust, Bényi Józsefet, a Ma­gyar Népköztársaság római nagykövetét, Joseph Schrof­fer érseket, a katolikus nevelés kongregáció helyet­tes titkárát, F. Momesco Marchisano pápai prélátust, a kongregáció helyettes tit­kárát, Törnek Vince parista ex-generálist, P. Sig­­mond Andrást, a Szent Ta­más Pápai Egyetem intézet­vezető professzorát, P. Jo­hann Schasching generális­­asszistenst, P. Szabó Ferencet, a Vatikáni Rádió magyar adá­sának vezetőjét és Magyar Ferencet, az Uj Ember cimü felelős szerkesztőjét. A vendégeket Ijjas József kalocsai érsek, Lékai László püspök, esztergomi apostoli kormányzó és Bagi István, az Intézet rektora fogadták. Ijjas József érsek pohárkö­szöntőjében megemlékezett arról a tiz évvel ezelőtti ese­ményről, amikor az Apostoli Szentszék és a Magyar Nép­­köztársaság kormánya megál­lapodásban rendezte az egy­ház és az állam viszonyát Ma­gyarországon. Ez uj szakaszt nyitott a magyarországi ka­tolikus egyház életében és el­indította a még megoldásra váró kérdéseknek lojális tár­gyalások utján történő folya­matos rendezését. így vált le­hetővé az is, hogy a magyar­­országi Római Katolikus Püs­pöki Kar újból rendelkezzék Rómában olyan intézménnyel, amely biztosítja, hogy a ma­gyar katolikus papok megfe­lelő körülmények között vé­gezhessenek felsőfokú tanul­mányokat a pápai egyeteme­ken és főiskolákon. Casaroli érsek a pohárkö­szöntőre mondott válaszában azt hangsúlyozta, hogy bár voltak, vannak és lesznek is nehézségek, annak a részleges megállapodásnak az eredmé­nyeit, amelyre most visszaem­lékezünk, nagyon pozitívan kell értékelnünk. Ezek között szerepel a Pápai Magyar Inté­zet immár tiz esztendős tevé­kenysége, amelynek során ed­dig 38 magyar pap nyerhetett felsőfokú képzést Rómában és az itt megszerzett tudást és készségeket a magyar egyház javára kamatoztathatta. A Pápai Magyar Intézet ösztöndíjasai jelenleg dr. Bo­­hus Péter veszprémi, dr. Ró­zsa Huba székesfehérvári, Ta­kács Gyula szombathelyi, dr. Schmatovich János győri egy­házmegyés papok, akik már második éve tanulnak a kü­lönböző pápai egyetemeken és főiskolákon. Ebben az év­ben kezdte meg tanulmányait dr. Bolberitz Pál esztergomi, dr. Kovács László csanád­­nagyváradi, dr. Pajkó László váci egyházmegyés pap és dr. Vanyó László egri főegyház - megyés ösztöndíjas. vasedényekben sütötték a gesztenyét, forrón kaparták a tenyerekbe. És természete­sen a mutatványos bódé, a cél­lövölde, a körhinta sem hiány­zott a vásári képből. A műve­lődési ház előtti téren, a szűk kanyargjós utcácskákban Ba­ranya, Bács-Kiakun, Somogy és Tolna megye népviseletbe öltözött lányai, legényei' fia­taljai és idősebbjei ropták a táncot, összesen 23 népi tánc­­együttes vonult fel és veté> kedett a menettáncban, majd később bent a színpadon a Du­na menti népek folklór fesz­tiváljának selejtezőjeként. Az eső megmakacsolta ma­gát. Alaposan nekieredt, de a leányvásár forgataga dacolf az idővel. A csepeli utcaszín­ház komédiásai mosolyt, ka­cajt, jókedvet fakasztottak, fittyet hánytak a felhőiknek, a csillogó utcaköveken himzet' papucsos lábak koccantak, kia­­céran libbentek, pördültek a harangszoknyák, szilaj ul dob bant a legények csizma sarka A zenészek is fáradhiatatlanu’ húzták, nehéz volt eldönteni, hogy a kátolyi tamburazene kar, vagy a zengővárkonyi fu­­vások voltak-e jobbak. Bent a művelődési ház csarnokában a népszerű Sebő-együtter adott ismét Ízelítőt a tiszt-’ csengésű, ősi hangulatú nép­zenéből. A népi hagyományok kin­csesháza lett erre a napra Pécsvárad. És ehhez a régi szokásokat felélesztő, mester­ségeket ujravarázsoló népmü vészek kiállítása is sokkal hozzájárult. Samu Géza fafa rágásai, valamint a Népmű­vészet Ifjú Mesterei címmel büszkélkedő Nagy Mária é- Vidák István gyékényből vesszőből font munkái neme példái voltak az ősi müvészef kiapadhatatlan ihlető ere jé nek. Volt dolog a zsűrinek, a ha­­gyománlyoknak megfelelően megszavazták, kiválasztották a leányvásár szépét, Torrnc Borbála, a Báca-Kiskun me­gyei hajósi néptáncegyüttes tagja kapta a legtöbb szava­zatot, és a leányvásár szépé­nek dukáló, míves fémdombo ritásu keretbe foglalt tük­­röcskét. A legszebb pár cimef Csanádi Tündének és Rézi Csabának, a kalocsai ének és zenei általános iskola tánc­csoportja bájos gyermekket­tősének Ítélték oda. S nem lett volna igazi a vá sár, ha nem toppant volna be Vitéz László. Kedvenc népi hősünket a Bóbita bábegyüt­tes “hívta” el a pécsváradi mulatságba, nagy-nagy siker­rel. Hozzá hasonlóan a buda pesti peremszinház fiataljai is vastapsot kaptáik. A lónak vélt menyasszony cimü bor sós, harsány népi komédia előadásáért. Nem tudni, hány lány kelt el a vásárban, de az biztos hogy az idei pécs-váradi mu­latság is azt példázta, hogy érdemes kinyitni a poros láda • fiákat, érdemes előhalászni, megtisztogatva bemutatni népi értékeinket. Csak gazda­godni lehet hagyományaink­ból. S ezt a vásárfiát minden­ki hazavihette Pécsváradról. MAGYAR VIDÉK: Tanyavilág: mesemondók Matkópusztán Kecsekemét, Bács-Kiskon megye. Megbolydult a puszta, hire szaladt, hogy a “baltás” Pó­lyák Feri, Bács-Kiskun me­gye leghíresebb fafaragójá­nak udvarán valóságos népün­nepély készülődik. Ott gyüle­keznek a Kecskemét környéki tanyavilág, Matkópuszta nagy öregjei, a 91 esztendős Com­bos Anna néni, a dalokból 70 esztendeje kiapadhatatlan Tánczos Péter bácsi, a csudá­latos meséiről nevezetes Du­dás Mihály és még sokan má­sok. Nosza, a férfiak gyorsan fejükbe nyomták a kucsmát, vagy a fekete kalapot, az asz­­szonyok kendőt kötötték, ké­zen kapták a meseváró izga­lomtól kigyult gyerekhadat és már igyekeztek is arrafelé, ahol a százesztendős akácok alatt, kábelek fekete kigyói tekerődztek, felvevőgép berre­gett és szállt, fodrozódott, tündökJött a homokon ter­mett mese: “Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy rét tenetesen gonosz boszor­kány . . .” A gyerekek szája tátva, az asszonyok megborzonganak, még a férfiak is komolyan hallgatnak: elhiszik a mesét. Kint a pusztán ma sem esik messze egymástól a valóság és a képzelet boszorkányokkal, garabonciásokkal, démonok­kal benépesített világa. Az át­éléshez az izes szavakkal lát­tató mesemondók is hozzáse­gítenek, úgy mondják egyik történetet a másik után, mintha mindez velük esett volna meg, vagy a szomszéd­jaikkal. — Volt egyszer egy sze­gény ember, akinek az öreg­apja nagyon mulatós ember volt — igy szól az egyik pusz­tai történet. — Egyszer elin­dult hazulról, ment mendegélt az utón és hirtelen mit látott ? Két fehér ökröt! Mindjárt gondolta az öregember, hogy valami csuda történt vele és nagyon eltalálta az igazságot, mert hajnalban a diófa tete­jén ébredt. Mozog a hallgatóság képze­lete, látják, értik, érzik a me­sét, ez adta az ötletet a tévé­seknek is, hogy az elmondot­tak egy részét külön képek­ben is megelevenítsék, így az­tán a nézők is láthatják majd, az ut szélén várakozó fehér ökröket és a diófáról lekászá­lódó öregembert. Fazekas Lajos rendezőt családtagnak kijáró szeretet­tel fogadták a pusztai embe­rek. Gyorsan elterjedt róla, hogy kecskeméti születésű, te­hát “földi”, ezért is talált ra, erre a mindeddig érintetlenül szunnyadó hatalmas kincsére, a kecskeméti homok mesevi­lágára. Ennek a hallgatag, de nagyálmu tájnak szavakban továbbélő népművészetére. El­sőnek dir. Ortutay Gyula aka­démikus, néprajzkutató fe­dezte fel az itt rejlő értéke­ket, Nagy Ilona kutató igy bukkant az azóta elhunyt Gajdócsi Pál nyomára. Sike­rült is megmenteni az idős ember legszebb népmeséit, de sokáig nem sejtették, hogy érdemes tovább keresgélni mesék után, ezen a tájon. Szerencsére, az egyedülál­lóan értékes anyag nem tűnt el nyomtalanul, sőt a tévé uj népművészeti sorozatának jó­voltából, országnyi hallgató­ságot kapnak a matkópusztai dalosok, mesemondók, akik­kel talán még az idén, de leg­később jövő év elején találkoz­hatunk a televízió műsorában. Vadas Zsuzsa KALOCSA NEPMUVCSZETI KINCSEI KALOCSA, Bács-Kiskun megye — Régi gond szűnik meg Kalocsán azzal, hogy fel­újítás és átalakítás után egy­két éven belül önálló épületet kap a városi művelődési köz­pont, amely jelenleg egy épü­letben szorong a múzeummal. A kalocsai Viski Károly Mu­zeum a legfiatalabb városi régiségtár Bács-Kiskun me­gyében. Jelenleg 1500 korsó, tányér, tál stb. tanúskodik a muzeum raktári polcain ar­ról, hogy Kalocsa régen hires fazekasközpont volt. A kibő­vített muzeum be tudja majd mutatni valamennyi kalocsai kihalt mesterség — csizmadia, kékfestő, köteles, mézeska­lács- és papucskészitő — mű­helyeit is. A mostani körül­mények közt mindössze csak 800-at tudnak kiállitani; a múzeumnak igy is 24,000 lá­togatója volt az elmúlt esz­tendőben.

Next

/
Thumbnails
Contents