Magyar Hiradó, 1974. július-december (66. évfolyam, 27-52. szám)
1974-12-05 / 49. szám
M. oldal MAGYAR HÍRADÓ IGAZ TÖRTÉNETEK, KALANDOS HISTÓRIÁK SZERENCSELOVAGOK (FOLYTATÁS) A Ferenc körúti rulettklubot is szétugrasztotta a rendőrség. Egy volt huszárkapitány. Kiss Ernő, mint háznagy és játékmester működött, és épp olyan régi ismerősnek számított a rendőrségen, mint Vojnits. Neki is volt már rulettklnbja, mégpedig a Rákóczi ut 10-ben, ahová tüzoltólétrán hatoltak be a rendőrök, és úgy ütöttek rajta a játékosokon. Mindhiába, a játék másutt folyt tovább. Például a Váci utca 68-ban is, ahová a lefoglalt és elszállított rulettgép helyett rövidesen másikat kerítettek, és mit sem törődve a leleplezéssel, játszottak tovább. A játékszenvedély erősebbnek bizonyult a veszélyérzetnél. Szá zával mentek tönkre dúsgazdag emberek a rulettkkbok játékszobáiban. Például egy i észvény társasági igazgató,' aki — akkoriban tudomást szerzett erről a kártyabotránnyal vegye's szerelmi ügyről az egész ország — szerelmi bánatában kártyázott el több százmilliót. Az első világháborút követő zavaros viszonyok egyik ügyes “halásza”, újgazdag igazgató, barátnőt tartott, aki feljárt egy ismert budapesti kártyaklubba játszani. Heteken át, mindennap, elvesztett néhány milliót. Aztán kártyázni kezdett a dúsgazdag barát is. Milliós tétek forogtak az asztalon, és a két illegális házastárs — viszonyuk a társaságban közismertnek számított — úgy játszott egymás ellen, mintha ? barátnő pénze nem a dúsgazdag baráttól hanem idegenektől származna. Egyszer össze is vesztek egymással kártya közben és a férfi odavágta, hogy a nő az ő sajá" pénzén nyeri el az ő pénzét. A barátnő kihice a “hölgy” védelmére kelt, ebből hangos veszekedés támadt. A nő otthagyta a dúsgazdag barátot a kibic kedvéért, a részvénytársasági igazgató pedig nagy összegekben kezdett hazárdirozni. Négyszázmilliót játszott el néhány nap alatt. A legtöbbet ebből az összegből a volt barátnő nyerte: ágy tél-asztaltól ugyan már elváltak, de a kártyaasztaltól ogyikük sem tudott elszakadni. A végén már elfogyott a vagyon, és a bai át elkezdett hozómra játszani. S aztán váratlanul — zsetonokkal — kifizette mii.den adósságát. Csakhogy amikor a nyerők be akarták váltani a zsetonokat a kárlyaklu’r. tulajdonosánál, kiderült, hogy a zsetonok hamisak. Legalábbis jórészt, de egyszerűen nem lehetett megállapítani, hogy melyik a valódi és melyik a hamis. A •>énzváltóMynél egymást, taposták a játékosok. Mindenki tanácstalan volt, hiszen számolniuk kellett vele, hogy ilyen ügyekben a rendőrség és a jog nem nyújt segítséget, tehát a zsetonhamisitót csalás miatt feljelenteni nem lehet. Mégis megpróbálkoztak ezzel, de az ügyészség visszautasította a feljelentést. Az elszegényedett egykori dúsgazdag igazgató igy megmenekült a börtöntől, de az ügyet széltében-hosszában hetekig tárgyalták, mint egy szomorú korszak jellemző tünetét. Botrány a Wiener Clubban “Ez a tárgyalás rendkívül érdekes és szomorú tényeket hozott napvilágra — kezdte vádbeszédét a bécsi biróság előtt a^ ügyész, amikor a század legnagyobb kártyabotrányát, báró Guttmann Ottó és társainak ügyét tárgyalták. — Különös társadalmi rend az, amelyben egyesek esténként százezer schillinget kártyáznak el. mig milliók nyomorognak.” A botrány a bécsi Wiener Clubban pattant ki. Dr. Alfred Ehrenfeld bankcégvezető észrevette, hogy báró Guttmann Ott/ és Menasse Henrik hihetetlen szerencsével játszik a bakkarat-asztalnál. Szóvá tette a dolgot a klub alelnökénél, aki megígérte, hogy szigorú vizsgálatot indít, de megelégedett azzal, hogy Guttmannt és Men asset eltanácsolta a tagok sorából. Ettől kezdve a két, páratlanul “szerencsés kezű” iátékos átpártolt egy másik előkelő bé^s’ klubhoz, a Wiener Cercle-hez. Ott érm olyan na<?y szerencsével játszották a bakkarat-+ az écartét és a többi szerencsejátékot, mint előző “támaszpontjukon”. S jóllehet ők már nem tették, be a lábukat a W;ener Clubba, továbbra is maradt ott egy feltűnően szerencsés kezű játékos: Hermann Löwy dr., aki néhány évvel előbb egyike volt Bécs legdivatosabb orvosainak, de kártyaszenvedélye miatt feladta rendelőjét, s csak a szerencsejátékoknak élt — és folyton nyert. Azaz. nem folyton: néha, amikor kis tételekben játszott, veszített, de később, amikor tétjeit megszázszorozta, állandóan nyert. A jó szemű Ehrenfeld dr. felfigyelt erre is, és szóvátette a Wiener Club vezetőinél, akik azonban jobbnak látták, ha eltussolják az ügyet. Nem igy Alfred Hauser, aki a Wiener Cercle elnöke volt, egyébként pedig vezetője az Industriellerverbandnak, az osztrák gyáriparosok szervezetének is. S mivel Löwy az ő klubjában is játszott és nyert, magához hivatta az orvost, és magyarázatot kért tőle, Löwy dr. — minden valószinüség szerint morfiummal is élt, s ez a méreg aláásta akaraterejét — összeroppant és igen furcsa magyarázatot adott a klubelnöknek. — Nagyon rosszul mentek a lapjaim néhány évvel ezelőtt — mondta —, amikor megjelent nálam Berzeviczy György, akit alig ismertem. Elmondta, hogy asztrológiával foglalkozik — a csillagok állásából egyebek között azt is ki tudja olvasni, mikor nyerek és mikor vesztek. Nekem nincs más gondom, mint hogy az ő tanácsai alapján játsszam. Amit nyerek, annak a fele az övé. Ettől kezdve Berzeviczy szisztémája alapján játszottam, s valóban nyertem . . . A klubszolgákkal összejátszva Néhány óra múlva Löwy dr. már halott volt, feleségével együtt megmérgezte magát, s igy sohasem lehetett megállapítani, hogy valóban elhitte-e Berzeviczy misztikus meséjét, vagy pedig tudta, hogy csalókkal játszik öszsze. Faggatni kezdték a klubszolgákat, s a vizsgálat eredménnyel járt. Josef Kühberger, aki a Wiener Clubban dolgozott és Richard Bartuschek, aki a Wiener Cercle-ben állt alkalmazásban, bevallotta, hogy a kártyacsomagok közé olyan pakliját helyezett el, amelyeket Berzeviczy hozott, s amelyeket az — feltehetőleg — előre összeállított. Berzeviczy nem árulta el nekik, hogy a játékosok közül kik a szövetségesei, de nem volt nehéz rájönniük, némelyek olyan feltűnően nyertek. Berzeviczy a klubszolgáknak szolgálataik fejében a nyereség húsz százalékát ígérte, de azok sohasem kapták meg az ígért pénzt. Igaz, kisebb összegeket juttatott nekik a hamiskártyás banda feje, de egyébként folytonosan tartozott nekik. Ezek után a bécsi rendőrség őrizetbe vette Gelsei- Guttmann Ottó bárót, Menase Henriket és házkutatást tartott Löwy dr. lakásán. Berzeviczyt nem tartóztathatták le, mert elhagyta Bécset, s ismeretlen helyre utazott. A kibocsátott körözőlevél, alapján, a nagy botrány kipattanása után tiz «80031, 1932. április 26-án Fiúméban fogták el az olasz rendőrök. Berzeviczy Monte-Carlóból Magyarország felé tartott. Úgy vélte, hogy befolyásos barátai megvédik majd a letartóztatástól és a kiadatástól. Útközben az étkezőkocsiban hallotta, hogy mindenki a bécsi kártyabotrányról, s r-AVo Ppr^gv’czvr^1 beszél. A fiumei vasútállomáson aztán két olasz detektiv letartóztatta. Autóba ültették, s- Berzeviczy még magabiztosan azt kérdezte tőlük, hogy melyik szállodában fog lakni. A rendőrtisztviselők kinevették ... A börtönbe vitték, amely a régi vár mellett fekszik, néhány lépésnyire a kormányzói palotától, ahol néhány évtizeddel ezelőtt Berzeviczy annyi pezsgős vacsorán és nagy kártyapartin vett részt. A társaságban kedvelték A Guttmann-nál tartott házkutatás során megtalálták a kártyacsaták eredményéről vezetett könyvelést. Kitűnt belőle, hogy 1929 őszéig rendszeresen nagy összegeket veszített, de aztán nyerni kezdett és minden hónapot nyereséggel zárt. A feljegyzésekből kiderült, hogy Berzeviczy Guttmann-nak még régebben 55 ezer schillinggel tartozott, s ebből csak 10 ezer schillinget fizetett meg 1929 őszéig. (Folytatjuk)
