Magyar Hiradó, 1974. július-december (66. évfolyam, 27-52. szám)
1974-12-05 / 49. szám
16. oldal MAGYAR HÍRADÓ MAGYAR TÁJAK: Őszi jegyzetek a Nyírségről Nyíregyháza, Szabolcs— Szármái* megye. "Perzselt a meleg. Még alkonyaikor is. Semmi levegő. A piac olyan volt, mint egy sivatag, a gömbakácok levelei össze voltak zsugorodva és porral, fedve. Minden porba volt temetve, az ut, a háztetők. az ablakok, az emberek, minden poros volt, még az ég is. A Hungária Hotel nyitott ablakaival tüdővészesen lihegve nézett le a piacra. Élőt te az ország legrosszabb Kossut h-szobra, vastagon, rövid lábakon és portól szürke mentében úgy áll, mint a polgármester hajdúja, aki dobolni akar, de előbb még felemeli a kezét, hogy letörölje a homlokáról az izzadtságot. A teraszon a márványasztalok vastag por-réteggel voltak letakarva és a por egyre szitált, a vastag, zsiros levegő forrón jött és hozta a lágy port.” Negyvenhat évvel és három hónappal ezelőtt irta a nyírségi mindentudó Móricz Zsigmond ezeket a sorokat a nviregyházi Hungária ablakából kitekintve. A fülledt nyíri nyár, a poros Alföld ihlette a vidék szülöttét, hogy megörökítse a magyar mezővárosok egyszeri hangulatát. Negyvenhat év. Szegénység, koldussors, háború, éhezés, megaláztatás éz halál; reménység, fölvágyás, földjuss, házépítés és vigalom sorsa telepedett meg a nviri szabolcsi' szatmári fák alatt. Itt, ahol a fölszállongó por miatt az ég sohasem tud olyan kék lenni, mint Délen, ahol félidőben halk vegetációban húzta meg magát állat, emberfalu, ahol évszázados elmaradottságban élt ur és jobbágy itt, e vidéken jelentette ta Ián a legnagyobb változásokat a legutóbbi néhány évtized A keserűség, a szenvedés kitörését, a legmesszebbre látók jobbat akarása, a porból kié vickélők küzdése teremtette meg az uj nyiri világot. • Autónk őszi szemelgctő eső bon zabálja egykedvűen a kii< métereket. Széles, uj betonosa; járunk, amelyre — sza- 1 élv ide, szabály oda csakesak fölhordják a sarat a mezőről a traktorok; az ormótlan gumikról a szélvédőre, betonra freccsenve megülepszik a sárga sár az utón. Unalmas őssziességgel permetez az eső. a nyárfák hajladozva pergetik a vizet, a kerékpárosok, motorosok nyakba húzott fejges-végig kopjafák. Egyazon íratlan hagyomány szerint faragva, csak a nevek változ nak. És a magasságok. Az öregebb kopjafák belesüllyednek a földbe, lassan, évszázadok alatt egyre közelebb hajolnak azokhoz, akiknek életét és holtát hirdették a kegyelethozók előtt. Mig végül maguk is a földbe buknak. Néhány kilométerrel arrébb, a szelíd Túr partján ré gi-régi épület áll. * Kis tornyai, erkélyei szerint elhagyott kúria lehetne — viz felőli oldalán azonban hatalmas lapátkerekek forognák. Vízimalom. Közép-Európa egyetlen háromkerekes vízimalma dolgoz gat itt. Turistvándiában. Ha dolgozik. Az öreg molnár Bak Sándor. Maga is, mint .malma, már visszafelé számolja a7 időt. Itt kezdte, gyerekként evben a malomban. Megyünk tovább az esőszitált utón. A mezők végén fetűnik az uj elektromos malemüzem betontornya. Jobbra almáskertek, és mögöttük hosszu-hosszu marhaistállók. Két camion viszi a tejet. Reflektorok. motorzakatolás, gépek. Valaki fütyörész. A jelenbe érkeztünk. Sós Péter Jáno -el, viharkabátba, bőrkabátba oritva hatjának előre. Ősz van. Lassan feltünedeznek élőtiink a városok: Nyiregyháa, Nyírbátor, Mátészalka, llőször apró házacskák szeénvkednek a városvégén, az sőben is láthatóan gondozott érték, és ahogy egyre belebb megyünk, mind városia abb a kép. A faluba illő há;ak után gyártelepek között árunk, néhány ócska kis crejzleráj emlékeztet az el nultra — és mindegyik mörött diadalmasan széles, <»ner íikus ivelésü csarnokok, büszce kémények állnak. A leg;;íbb gyár, amelynek múltja s van e vidéken, megtartja •égi épületét, lomtárnak, kisegítő műhelynek, takarító ■szköztárnak, mementónak — le a tulajdonképpeni terme és már csak az uj csarnokokban folyik. S van sok gyár •melynek nincs múltja, néiánv éve alapult, hagyományelrugó energiával vetette nagát az eddig igen kevéssé párosodott területre. Ha még beljebb megyünk i városokba, meglep a forga om. Bevásárolni, pletykálni lolgozni járó asszonyok, büsz te-konok nézésű, öntudatos férfiak. Mégis, több a nő. A férfiak, a fiatalok nagv •észe Budapestre, Debrecenje, Miskolcra jár dolgozni, éi •sak a hétvégeken jön haza Az országban itt a legna íyobb az “ingázás.” A régi műemlékek tövébegyerekek csivitelnek, fiata ánvok sétáltatják meg lev íjabb szoknyájukat, pulóvQ ükét, nagy hajú fiuk bőgetiV i motorbiciklit. Hol keressük az igazi Nyiríéget? Az igazi Szatmárt ?z a bölcsöt? A városokban? A falvak végén ? Kocsmában eszpresszóban, bárban? Gyár ba menjünk vagy a földekre' Sokfelé látogassunk vagy ke rés helyen faggatózzük? Hol fuj legerősebben a vál tozás szele? • Egyelőre úgy döntünk hogy utón maradunk. Bejár juk a híressé vált helyeket megnézzük a turistacsalogatc műemlékeket és elbeszélge tünk a körröttük élő emberek kel. S azután, de csak azután megkeressük az iparosodás, : nagyüzemi mezőgazdaság, : városiasodás emberekben él< mozgatórugóit. Megnézzük Nyírbátort, í Báthory-család sasfészkét. A katolikus templom és szembí vele a református ugyanúgy áll, mint régen. Nem változót i világhírű fa harangláb sem. Amikor építették, nem volt benne egyetlen vasszög sem színtiszta fa volt — ma már 1 korhadás miatt, néhol acélpántokkal kell megerősíteni, ölmegyünk az öregharanghoz körbenézünk a tájon. Itt is; ott is uj épületek. Egy iskola, egy óvoda, egy szakmunkásképző otthon, egy áruház, egy gyár . . . Még a templom is uj életre kelt. Minden esztendőben itt rendezik meg, a csodálatos gótikus boltozat alatt, a Zenei Napokat, Az ország legnagyobb művészei és leglelkesebb zenepártolói zarándokolnak el a Nyírségbe, hogy meghallgassák Kodály Psalmusát, Bartók müveit. Ahogy Simándy József mondta egyszer: “Úgy érzem, ezek a müvek most érkeztek haza . . Ellátogattunk Szatmárcsekére, Kölcsey Ferenc falujába. Itt született meg a magyar Himnusz. A régi temető diszsirhelyén áll Kölcsey neve és oszlopok között egyetlen hatalmas kehely: egy minden szenvedést, minden örömet, minden reményt és bünhűdést magába gyűjtő kehely. Körülötte nincsenek keresztek. Vé-TENGERENTÚLI KRÓNIKA BÉCS — Közelebb kerül Bécs és Budapest — Írják az osztrák lapok, mert a két főváros között könnyebbé válik az utazás. 1976-ig ugyanis elkészül a teljes elektromos vasútvonal, amely a magyar országhatárig már régen megvan, de Hegyeshalom — Wie között hiányzik még. Más* részt kiépül a két ország között az autópálya is, amelyen gyorsan és simán bonyolódik majd a forgalom. Az osztrák közlekedési miniszter a napokban erről is tárgyalt egy budapesti látogatás során. • A kolozsvári magyar operaház Kenessey Jenő “Keszkenő” cimü dalművével nyitotta meg idei évadját, majd Kodály “Háry János”-át és Verdi “Attila” cimü operáját mutatta be. Rövidesen színre hozzák a “Sárga rózsa” cimü háromfelvonásos balettet, Jókai Mór azonos cimü regénye nyomán, Bary Béla zenéjével. Az együttes a hó végén, olaszországi vendégszereplésen vesz részt, az “Álarcosbál”, lal és a “Traviata”-val. • A Raimund theater bemutatta Kálmán Imre “'Cirkuszhercegnő” c. oiperettjét, amelynek magyar szövegét Békeffi István irta. Németre ifj. Kőváry György fordította. Az alig ismert Kálmánopegett nagy siker az osztrák fővárosban. • Gyémánt László festőművésznek ismét kiállítása lesz Bécsben, ezúttal a Wolfrum Galériában, az Albertinával szemben. Minden jel arra mutat, hogy uj képeivel még jobban ki fogja épiteni jelentőségét az osztrák művészeti életben. Jelenleg Londonban van, az ott tartott jazz-világfesztivál rendezősége hívta meg zenei témájú képei kiállítására. • Komád György A látogató c. regénye az angol után francia kiadásiban is megjelent “Le visiteur” címen Veronicuie Charaire fordításában. Tardos Tibor és Rémi Dreyfus fordította le a “Seuil” számára Szabó Magda regényét “Les parent perdus” címen. • Lengyelország idei nemzetközi zenei fesztiváljának, a “Varsói ősz”-nek ahol kizárólag modern müveket mutatnak be ősbemutató formájában, egy 19819-ben, Lengyelországban született magyar zeneszerző, Esztényi Szabolcs volt a szenzációja. DOHNÁNYI UNOKÁJA BÉCS — A bécsi Operaház 19'76-ra uj direktort keres. A jelöltek közül az egyik Christof von Dohnányi, a jeles dirigens, Dohnányi Ernő unakája. A fiatal karmester az idei Schönberg-év alkalmával a “Mózes és Áron” nagyszerű betanításával és vezényletével ért el világsikert. Néhány nappal ezelőtt ugyancsak felejthetetlen hangversenyt dirigált az osztrák fővárosban: a Szimfonikusokkal szólaltatta meg Schönberg 1909-ben komponált és ritkán hallott főmüvét, a “Várakozás” cimüt. Anja Silaj volt. a “psychoanalitikai monodráma” főszereplője. Diszlet nélkül is nagyszerű intenzitással érzékeltette az énekesnő az éjszakai magányos erdőben bolyongó, kedvesét kereső asszony lelkiállapotát. Megmutatta, hogy a Schönbergnél sokak által hiányolt affinitást, a szenvedélyt igenis meg lehet találni — ha megfelelő művész az énekes. A viharos sikerű hangverseny után Dohnányi elmondja — intim beszélgetés keretében — hogy Berlinben szü- 1 etett (apját a náci rezsim ellenállóként végeztette ki); 1951-ben Münchenben a karmesterképző osztály legjobbjaként végzi tanulmányait, majd Amerikába megy, hogy a háború befejezése óta ott élő nagyapjánál, Dohnányi Ernőnél végezze be zenei kiképzését. Egyidejűleg Leonard Bernstein drigensképző kurzusán is részt vesz. Egy év múlva Solti Györgv a frankfurti operához szerződteti korrepetitori, majd karmesteri minőségben. 1957-ben az akkori Nyugatnémetország legfiatalabb főzeneigazgatójává nevezik ki Lübeckbe. 1968 óta azt az állást tölti be a Frankfurti operaháznál. Európa és Amerika minden számottevő operaházában otthonos. Szívesen vállalná el a bécsi operaigazgatói pozíciót, annak ellenére, hogy ez az állás eddig még mindenki számára a legnagyobb nehézségekkel járt. “A jövő évi Johann Strauss ünnepségekhez egy szivemhez közelálló zenei pikantériával szeretnék hozzájárulni: nagyapám, 83 éves korában New Yorkban egy amerikai gramofon társaság számára felvette Strauss Cigánybárójának “Schatz”valcerét. A fütetlen stúdióban meghűlt, tüdőgyulladást kapott és ebbe bele is halt. Talán valamelyik rádióadásban meg lehetne majd szólaltatni utolsó szereplését!”
