Magyar Hiradó, 1974. július-december (66. évfolyam, 27-52. szám)

1974-12-05 / 49. szám

14. oldal AKIK MEG HISZNEK CSODÁKBAN Irta: DOHNÁNYINÉ ZACHÁR ILONA Mikor az Uram halálakor teljesen összeroppantam, többé semmiben sem tudtam hinni, pedig azelőtt buz­gó templombajáró voltam: de csak sekély volt a hitem, mely nem birt fenntartani ebben az egetverő nagy csapásban. Minden összeomlott körülöttem, bennem és nem volt miben megkapaszkodnom többé. Minden, amit azelőtt a templomban láttam és hallottam, egyszeriben olybá tűnt számomra, mint valami gyermekmese, mit csak a papok építettek fel azért, hogy híveket szerezhessenek egyhá­zuk számára. Amikor Presbiteriánus lelkészünk mellének szegeztem a kérdést, hogy van-e valóban örök élet, ő nagyon becsületesen a kezeit dörzsölve azt válaszolta: „Remélem, hogy van. Ezt prédikálom, mert ez áll a Szentirásban. De hogy igazán van-e, azt nem tudhatom és semmiesetre se tudnám önnek be­bizonyítani.” Ez a nyilatkozat akkor végképp levett a lábamról és még az a kis hitem is, ami megmaradt, teljesen összeomlott. Most azonban hálás vagyok ennek a lelkipásztornak az őszinteségéért, mert kije­lentésére útnak indultam oly irányban, ahol — hosszas kutatás után — végre rátaláltam Istenre, az Igazságra, olymódon, hogy senki bizonyítására nem volt többé szükségem. Ebben a kinyilatkoztatásban, melyben részesültem, már benne foglaltatott a teljes bizonyíték. Amint az Urra rátaláltam, kétségbeesett szomjúság fogott el újabb megnyilatkozások után. Csodák után, melyek embertársaimmal történtek és történnek és melyekben oly sok volt a hasonlóság a magam tapasztalataival kapcsolatban. Emlékszem, volt egy csodálátos látomásom Krisztusról, mely után napokig boldog szédületben lebegtem. Akkor egy levelet kaptam egyik kedves olvasónktól, aki leírta az ő láto­mását az Úrral kapcsolatban, mely minden mozzana­tában megegyezett az enyémmel. Isten ilyen csodála­tos módon erősítette meg hitemet, táplálta mohó kí­váncsiságomat, tanulni akarásomat. Mert rátalálni Krisztusra csak a kezdet — az első lépés. Ezután következik csak a végtelen zarándokút, melyen egyre felfelé kell mennünk, előbb csak botladozva, botor­kálva, később egyre gyorsabban, egyre merészebben, egyre nagyobb meggyőződéssel. Ebben az időben, amikor oly nagy szükségem volt lelki támaszra, nagy segítséget nyertem az úgynevezett Full Gospel Movementtől, melynek tagjai, főleg üzletemberek, Krisztusban újjászületve, lelkesedésükben mindenfelé utaznak, hogy az Igét hirdessék, beszámoljanak a cso­!! HETI NAPTÁR II DECEMBER (BAK HAVA) * Ó— Hétfő: Györgyi 10— Kedd: Judit 11— Szerda: Árpád 11 Csütörtök: Mikolt 1 4— Fentek: Luca 14 Szombat: S/ilárdka Is — Vasárnap: \ alér dákról, melyek velük történtek, imával gyógyítsanak Isten szent nevében, és idegen nyelveken beszéljenek, kifejezve az az tolmácsolva a Szentlélek Isten üzene­tét. Olyan érdekfeszitőek voltak ezek az esték — amikor szinte lélekzetvisszafojtva hallgattuk az illeté­kes szónok előadását, amint valamilyen csodálatos él­ményéről beszámolt mely egész életét megváltoztatta és arra késztette, hogy Isten szolgálatába álljon. Ez a nagy mozgalom, mely egy maroknyi gyüleke­zettel kezdte meg működését, alapítójának, Demos Shakariannak köszönheti létezését. Shakarian az A- rarat hegység aljában élt — mint gyermek — szüleivel több ezer ember környezetében — valamennyien ke­resztények voltak. Akkor egyszer egy tizenkétéves fiú, aki nem is tudott írni, a Szentlélek Isten sugallatára papírra vetett egy parancsot, az Ur üzenetét, mely szerint azonnal szedjék fel sátorfájukat és költözzenek az Világostól Aradig (Folyt, a 9. oldalról) hadsereg harapófogójába zárva. Haynautól semmi jót nem várhatott: az osztrák főparancsnok szavait és tetteit egyformán a vérszomjas bosszuállás érzete dik­tálta, és Bécsben vajmi keveset tettek azért, hogy határt szabjanak Haynau beteges kegyetlenségének, A fegyverletételről döntő aradi nagy haditanács két szavazat kivételével egyhangúan határozza el, hogy le kell tenni a fegyvert, mégpedig az oroszok előtt. Mivel az osztrákok is, az oroszok is csak a hadsereg vezetőivel voltak hajlandók tárgyalni, Kossuthnak le kellett mondania. Szerencsére neki sikerült az, ami családjának nem: kimenekült az országból, és hosszú élete végéig fáradhatatlanul tevékenykedett, hogy a függetlenség gondolatát ébren tartsa Magyarorszá­gon. Görgey már diktátorként küldi el a gróf Rüdiger orosz tábornoknak augusztus 11-én este a fegyverleté­telre vonatkozó ajánlatot. „Ezen körülményt én legjobb meggyőződésem szerint felhasználom arra, hogy embervért kíméljek, hogy békés polgártársaimat, kiket tovább is megvé­delmezni gyönge vagyok, legalább a háború iszonyától megszabadítsam azáltal, hogy föltétlenül leteszem a fegyvert, s ezáltal talán megadhatom az első lökést ahhoz, hogy valamennyi tőlem elszakasztott magyar hadak vezérei, hasonló felismeréséből annak, hogy Magyarországra nézve ez most a legjobb, rövid időn belül ugyanazt tegyék. Ezen alkalommal őfelsége a cár nagylelkűségébe vetem bizodalmamat, hogy ő azon számos derék baj­társamat, kik, mint korábban osztrák tisztek, a viszonyok hatalma által ezen Ausztria elleni szeren­csétlen harcba belésodortattak, nem fogja egy bizony­talan sorsnak — és egy mélyen megszomorodott nemzetet, mely az ő igazságszeretetéhez folyamodik, nem fog ellenségei szilaj bosszúvágyának védtelen kiszolgáltatni. Talán elég lesz, ha egymagám leszek annak áldozatja.” Ez a katonai szempontból indokolt, de politikailag kellőképp elő nem készített és elhamarkodott fegyverletétel Ausztria arcul csapása volt, és Görgey joggal hihette, hogy ő, akit ezért a döntésért a felelős-Egyesült Államokba — még a város is meg volt hatá­rozva, ahol majd le kell telepedniök. A település legtöbb tagja csupán vállat vont, de nem tudtak hitelt adni az ilyen furcsa üzenetnek. Shakarian és családja azonban azon kevesekhez tartozott, akik pontosan követték az intést és annak utasítása szerint cseleked­tek. Kis idő múlva értesültek róla, hogy társaik, kik honn maradtak, valamennyien rettenetes mészárlás áldozatai lettek. Ez a tapasztalat éppen elég bizonyí­tékul szolgálhatott a serdülő korban levő Demosnak arra, hogy az Ur csodáiban higyjen és hogy engedelmeskedjen. Mikor már együtt élt fiatal felesé­gével, egy napon látomása volt — milliókat látott a földteke mindenféle részén, kétségbeesetten, fagyott lélekkel, mereven, dermedt szenvedésben, mivel nem ismerték Krisztus igéjét, mely megmenthette volna őket. Később egy másik látomásban részesült, melyben mindezek ragyogó arccal, boldogan, égree­­melt kezekkel dicsőítették az Urat. Felesége eleinte nem birt hinni az urának. Akkor azonban önkívület­ben beszélni kezdett pontosan beszámolva férje látomásáról, mindazt elmondva, amiről pedig Shaka­rian még neki se szólt soha. Shakariannak nem volt több biztatásra szüksége. Most már tudta, hogy az Ur őt választotta ki arra a szolgálatra, hogy ezt a mozgal­mat megalapítsa, mely annyi ember életébe hitet, derűt és erőt hozott és melynek tagjai a huszonegy év alatt úgy megszaporodtak, hogy ma már több mint háromszázezren dicsőítik ilymódon a Mindenhatót. ség terhel, hiába számit kegyelemre. Nem igy történt. Azokat végezték ki és börtönözték be, akik az ő parancsára, vagy példája nyomán adták meg magukat, ő pedig a cár közbenjárására kegyelmet kapott. Augusztus 11-én este indult el a magyar sereg Világos felé. Bohusné ezt Írja 12-e reggeléről: „Miután házunkban és kívüle egész éjjel minden nyugtalan volt, még napfölkölte előtt felkeltem. Midőn a teraszra kiléptem, egy nagy tábor közepén láttam magam. Mindenfelé csapatok sora a legszebb rendben vonult le csendesen, szomorú ünnepélyesség­gel házunk előtt az országúton, a város mellett elterü­lő vásártér felé, hol e napra tábort ütöttek. Egy óra múlva néhány törzstiszt jött, kik Görgey után kérde­zősködtek, aki azonban még nem lérkezett meg. Ekkor tudtuk meg, hogy Világos pihenőállomásnak volt egy időre kiszemelve. Utánuk nemsokára négy ifjú futár vágtatott a hegyen át kertünkbe, s nyomban követte őket egy kisebb négyfogatu kocsi és egy négyfogatu üveghintó. Az elsőből magas, nyúlánk tiszt ugrott ki honvédegyenruhában, tarka foulard kendővel bekötött fejjel, s miután nekem futólag köszönt, az üveghintó ajtajához sietett, melyből gyöngéd figyelemmel egy megtört öregurat emelt ki, kinek ingó lépteit a teraszig támogatta, hol gyorsan készített étkezőasztalok voltak elhelyezve, melyek mellett pár perc múltán az egész magyar sereg fényes fővezérlete ült, jóízűen elköltve a hirtelen készített lakomát. (Folyt, a 15. oldalon) A beszélő majom esete a tudóssal (Folyt, a 10. oldalról; Piaget elméletének a gyakorlatban való kipróbálá­sáról. nem lesz többé szüksége Codyra. Mit csinál akkor Cody? Visszamegy orángutánnak? Nem kell aggódni: Laidler antropológus gondol Cady jövőjére. Most éppen annak a szótagnak kiejtésére tanítja, hogy „tee”. S ha ezt is elsajátítja Cody és a birtoká­ban levő többi szóval már annyit tud mondani, hogy „cuppatea”, ami azt jelenti, hogy kér egy csésze teát, akkor azzal már fal mellett, szépen csöndben, de holta napjáig elboldogul Angliában... Vándor Péter

Next

/
Thumbnails
Contents