Magyar Hiradó, 1974. július-december (66. évfolyam, 27-52. szám)
1974-07-18 / 29. szám
5. oldal MAGYAROK A NAGYVILÁGBAN MOLNÁR GÁBOR AMAZONIAI (BRAZÍLIAI) EXPEDÍCIÓJA Molnár Gábor második amazonjai expedíciója régi terv megvalósulása. A Bpzü Szövetségi Köztársaság magyarországi követe, Jorge de Sa Almeida meghatalmazott miniszter, akit azóta uj állomáshelyre neveztek ki, javasolta a brazil hatóságoknak, hívják meg Molnár Gábort, a világhírű magyar természetbúvárt egy uj amazóniai expedícióra, tekintettel a brazíliai őserdők, az indián törzsek életével foglelkozó természettudományos, néprajzi és irodalmi munkásságára. Nyújtsanak igy módot a brazil illetékesek, hogy Molnár Gábor megismerhesse a mai brazil világot, túl azon, ami Amazóniát az 1930-1932-es években jellemezte. Molnár Gábor amazóniai utinaplóit, könyveit eddig tizenhat kötetben, sok kiadásban jelentették meg könyvkiadóink, fordították idegen— köztük portugál — nyelvekre. A könyvek példányszáma meghaladja az egymilliót. A brazil külügyminisztérium, az ITAMARATY és a Nemzeti Indián Alapítvány, a FUNAI minden támogatást megadott, hogy a brazíliai őserdő magyar kutatója minél kedvezőbb körülmények közt végezhesse második expedíciója munkáját. A kilencvennapos kutató-, gyűjtőút eredménye, a csodálatos élményeken túl páratlan értékű ősi sziklavésetek feltárása, hírük közreadása. A látogató, aki Molnár Gábort, Amazónia, az ősvadon örök szerelmesét otthonában keresi fel, mindenütt utazásainak emlékeivel, kutató- és gyűjtőmunkájának eredményeivel találkozik. Kitömött vizi és erdei állatok, a hatalmas óriáskígyó, az anakonda ötméteres bőre, indián harcieszközök és használati tárgyak ejtenek csodálatba. A házigazda derűsen beszél az indián törzsek, népek szokásairól, ismerteti az ijak, nyilveszszők, fabuzogányok, bordunák sorát. A számunkra oly távoli világ, Amazónia indián törzsei használati tárgyainak sokaságát látva, az iró izgalmas élményeinek hallgatása közben, a vendég képzeletében egyre inkább megelevenedik az ősvadon, hallani véli a nyílvesszők suhanását, a surucucu, a legnagyobb termetű „néma csörgőkígyó sziszegését. Ez a mérgeskigyó különben azért ..néma”, mivel tüskés farkának keménylemezei nem mozdíthatók. Hallottam olyan szerzetesről — beszéli az iró —, aki tizenhárom esztendőn át élt egy olyan, a Rio Negro menti vadonban tanyázó indián törzsnél, amelynek hiedelem-, szokásvilága enyhén szólva: különös. Ez a törzs az elhunyt, szeretett öregek tetemét máglyán elégette, hamvaikat gyümölcspépbe keverve halotti toron elfogyasztotta, hogy a tisztelt, szeretett öregek ereje, tudása az élőkben tovább éljen. A szerzetes többször részt vett ilyen szertartáson. Régi-régi időkben történt, hogy egyes törzsek indiánjai a harcban megölt ellenség szivét, máját, megették, ami annak idején az erőszerzés rítusaként szolgált. Ma is találnak még a Fundacao National do Indio, Nemzeti Indián Alapítvány, röviden FUNAI szertanistái, indiánvédői Amazónia vadonaiban ősi, ma is a csiszolt kőkorszakban élő indián törzseket. Az ilyen törzsek harci és egyéb eszközeit a törzsekre találásig idegen nem látta. Csodálatos világot őriz igy napjaink néprajztudománya számára A- mazónia vadona. — A Jatapu forrásvidékén történt — mondja Molnár Gábor —, hogy a gumicsapolók 1929- ben egy addig ismeretlen indián törzsre bukkantak. Jómagam 1931-ben jutottam el a törzshöz. Akkoriban a Jatapu vadonábán három evezős, vadász kísérőmmel, Abilióval, Jüannal és Clementinóval elindultunk vadászni, őrizetlenül hagyva viz menti tanyahelyünket, két csónakunkat. Erdei gyűjtőutunk idején, két öreg indián, ladikjában arra evezve, rátalált tanyahelyünkre. Igencsak megörülhettek, mivel hamarosan megrakták ladikjukat mindazon holminkkal, ami megtetszett nekik. Az indián a magántulajdont voltaképpen nem ismeri, még az elejtett vad húsából, a termesztett növényekből is részelteti malocabéli nagy-családi társait. A maloca a nagy-család lakóhelye, 20-30 méter hosszú, 7-8 méter széles pálmakunyhó. Mikor azon a délelőttön a Jatapu menti vadonból visszatértünk tanyahelyünkre, meglepődve tapasztaltuk, hogy felszerelésünk bizony megfogyatkozott. Lefelé a Jatapun nem mehetett el idegen csónak, ezt vizparti gyűjtésünk közben észrevettük volna. Tehát nem brazil gumicsapoló lehetett a „tettes”. Valószínűleg indiánok érték el ladikjukon tanyahelyünket, vitték el holminkat felfelé a folyón, mivel csónakjaink sértetlenül a helyükön maradtak. Nyomban vízre szálltunk, s megfeszített erővel eveztünk az ár ellen, hogy utolérjük hívatlan látogatóinkat. Hamarosan beértük a két öreg indián fatörzsből tűzzel vájt, holminkkal teli ladikját. Igen barátságosan kértem vissza a holminkat, cserébe maréknyi használt zsilettpengét kínálva. Szívesen cseréltek, mivel holmink saját felfogásuk szerint már tulajdonukban volt. Mikor felkínáltam a borotvapengék garmadáját, voltaképpen csak visszacseréltem felszerelésemet. Ez bizonyult a helyes magatartásnak, mivel a tuxaua, az indián törzs főnöke, akit az Urucara faluból kiinduló gumicsapolók Antónió névvel illettek, a későbbiekben igen barátságosan fogadott. A Jatapu forrásvidékén tanyázó indián törzsnek cseppnyi fogalma sem volt arról, mi mit ér. Csónakomért az egyik törzsbéli jatapui indián arara papagájt kínált. Egy másik indián tizenkét lövetű félautomata winchesteremért majmot kívánt cserébe adni. Cseppet sem törődtek azzal derék indiánjaim, miként evezünk vissza négyesben az urucarai civilizációba, ha csónakomat papagájért elcserélem. Antónió, a tuxaua révén mind a négyünkről a törzsi közösség gondoskodott. Az indiánok mezítelenek voltak, derekukra kötött madzaguk számított egyetlen „ruhadarabjuknak”. Erre a zsinegre függesztik vadászatkor az apró zsákmány tárolására szolgáló kosarat. A nők „ruházata” háncsszoknya, felsőtestük mezítelen. Az indiánok, igencsak derültek, hogy mennyi holmit aggattunk magunkra, ámbár csak nadrág, ing, s a nyersgumiból magunk öntötte saru volt minden öltözékünk. A Marau folyó ingoványos mentén, ahová 1972. évi expedícióm idején, a satere törzs, Tarjino tuxaua malocáihoz, népéhez eljutottam, a zsákmányt ejtett satere fiuk bennünket is részeltettek az elejtett törpeszarvasok húsából, mint a satere törzs többi tagját. Biczó István RÓMAI RIPORT A pápa beteg, találgatják, hogy ki lesz az utódja VI. Pál pápa beteg. A Vatikánban máris találgatások folynak utódlása körül. Vajon ismét csak olasznak lehetnek esélyei, vagy ezúttal esetleg fekete afrikainak is? Federico Alessandrini, a Vatikán sajtószóvivője kétségbesetten panaszkodott: „Istenem, miféle betegségeket nem találnak ki a Szentatya számára?” A legmerészebb variáció 1973 végén született, Amerikában: a 76 éves Pál pápának, irta Malachi Martin amerikai páter, aki egykor a Kúriában dolgozott, vérrákja van. A Vatikán azonnal cáfolt. Mégis tartják magukat a híresztelések: a pápa egészségi állapota rosszabb, mint azt Róma hivatalosan bevallja. Az idén fordult elő először, hogy VI. Pál nem vett részt a nagypénteki liVALAMI CHICAGO —Loftus (balról) csikágói Lyric Opera kórus 27 éves tagja egy bonyodalmas gyilkossági terv kiszemelt áldozata volt. Wesley, ( jobbról) a társaság 40 éves tenorist^ja az összeesküvés egyik vádlottá. A rendőrség szerint Wesley 1,700 dollárt fizetett egy mechánikusnak, hogy szakmai féltékenységének elcsititásául tegye el láb alól a nála 13 évvel fiatalabb Loftust. turgián és a husvét éjszakai ünnepségen. „A bíborosok között már megkezdődött a csöndes harc az utódlásért,, — állítja a Panorama című hírmagazin. A pápaválasztáson, a konklávén, a jövőben nem vehet részt többé a bíborosok kollégiumának minden tagja, mert VI. Pál pápa dekrétuma kizárta a 80 éven fölüli eminenciásokat. Jelenleg 110 biboros jogosult arra, hogy tagja legyen a választótestületnek. A legtöbben, 29-en, most is az olaszok vannak. Külföldi, különösen más latin országbeli eminenciások segítségével, remélik, ismét honfitársukat emelhetik a pápai trónra. Elsősorban a hagyomány szól amellett, hogy megint olaszra essék a választás: 450 év óta- — pontosabban, az Utrechtből származó VI. Hadrián halála óta — csak olasz ült Péter székén. Az esetleges utódjelőltek: — Sergio Pignedoli (63 iéves),a nem keresztény vallásuak titkárságának vezetője. A viszonylag haladó gondolkodású egyházi diplomata Montini kedveltje, s ez elfogulttá teszi iránta Montini bírálóit. — Sebastiano Baggio (60 éves), a püspöki kongregáció prefektusa. Ö is Montini hive. Sok szavazatra számíthat a konklávéban a biborosi testület mérsékelt és balszárnya körében. Más eminenciások viszont „túl fiatalnak” tartják. — Periele Felici (62 éves), az egyházjogi reformok bizottságának elnöke. A II. Vatikáni Zsinat főtitkára, szabad idejében szívesen ir latin verseket. Jobboldali elvei visszatetszésre találnak a haladó, különösen nem olasz püspökök között. A három szentszéki biboros közül „egyik sem túlságosan esélyes” — állapította meg nemrégiben Carlo Falconi Vatikánszakértő a római Espressóban. Elméletileg nem olasz megválasztása is elképzelhető. Sok európai és. harmadik világbeli egyházi ember látná ezt szívesen. Ily módon ugyanis az egyház könnyebben „válhatna valóban nemzetközivé,, — vélekedik Alfánk hollandiai bibqros. Mégis roppant kétséges, sikerülhet-e „külföldi”-nek megszereznie a konklávéban a szükséges kétharmados többséget. Egyes jelölteknek már politikai okokból sem lehet sok esélyük. Csupán két nem olasz neve került szóba: a francia Gabriel Garrone (72 éves), a nevelésügyi kongregáció prefektusa; a másik a bécsi hercegérsek, a 68 éves Franz König, a nem hivők titkárságának a vezetője.
