Magyar Hiradó, 1974. július-december (66. évfolyam, 27-52. szám)
1974-11-28 / 48. szám
9. oldal Véres kard vagy rémhírterjesztés? Irta: MIKES MARGIT Régen eleinknél az volt a szokás, hogyha az ellenség közeledett határainkhoz, az országban körülhordozták a véres kardot. Ez azt jelentette, hogy minden épkézláb ember fegyverbe! mert az ádáz, ellenséges hadsereg készül betömi. így volt ez a tatárok beözönlésénél, igy volt a mohácsi vész előtt, a véres kard megvillant a hírnök kezében és őseink fegyvert ragadva megindultak a csataterekre az önvédelmi harcot felvenni. Legtöbbször nem sikerült feltartóztatni a benyomuló hordákat, a túlerő lehengerelte a hősiesen küzdő maroknyi magyar sereget és fölégette falvaikat, rabszijra fűzte a bátor ellenállókat és fogolyként vitte magával Konstantinnápolyba, az ország lakosságát pedig nagyrészt kiirtotta. Olyan pusztítást vitt végbe, hogy a haza valósággal elnéptelenedett. Éhező, lesoványodott, állatbőrökbe burkolózó, legyöngült magyarok bujdostak a nádasokban, de később maradék erejükkel, elpusztithatatlan élniakarásukkal hozzáfogtak az ország Mikes Margit Elnöki kiáltvány a hálaadás napján Az Egyesült Államok népéhez: Amerika és az egész világ óriási mértékben megváltozott azóta, hogy ezen a földön 353 évvel ezelőtt megtartották az első Hálaadó Napot. Akkor még egy ismeretlen kontinensnek csupán egy keskeny tengerparti sávját laktuk, és azóta az emberi történelem leghatalmasabb és legszabadabb országává fejlődtünk. Az a civilizáció, amelynek a határait akkor az ismeretlen tengerek alkották, most már az űr titkainak irányába teijesztette ki hatósugarát. A Hálaadás Napjának alapvető jelentése azonban még mindig ugyanaz maradt. Ez az az idő, amikor a különböző népek közötti eltéréseket elfelejtjük és minden amerikai eggyé válik az Isten előtti hálaadásban. Hálát adunk a szabadság, a lehetőségek és a bőség áldásaiért, amelyek Amerikát olyan egységesssé kovácsolják. A bőségnek ebben az esztendejében mégis komoly problémáknak és nagy méretű feladatoknak nézünk elébe. Amikor hálát adunk a sokféle áldásért, imádkozzunk bátorságért, leleményességért és célszerűségért, amelyek segítségével továbbvihetjük Amerika fejlődésének ügyét, és méltó örökösei maradhatunk az ősatyák szellemének. Igyekezzünk arra, hogy magunk mögött egy jobb világot hagyjunk és olyan példát szolgáltassunk, amely az ezután következő nemzedékeket is uj tettekre ösztönzi. Ezennel én, Gerald R. Ford, az Amerikai Egyesült Államok elnöke, az Egyesült Államok törvénykönyvének V. tétele 6103 szakaszával összefüggésben, 1974. november 28-át csütörtök napját országos Hálaadó Nappá nyilvánítom. Minden amerikait arra kérek, hogy gyűljenek össze otthonaikban és istentiszteleti helyeiken ezen a napon, és váljanak eggyé a hálaadásban, hogy igy köszönjük meg azt a számtalan áldást, amit népünk elvez, és igy osztozzunk az idősekkel és szerencsétlenekkel ezen a különleges napon terheik hordozásában a velük való eggyé válás által. Ezennel, a mai napon, november 11-én, az Urnák ezerkilencszázhetvennegyedik esztendejében és az Amerikai Egyesült Államok függetlenné válásának százkilencvenkilencedik évében ezt a kiáltványt saját kezűleg aláírom: Gerald R. Ford újjáépítéséhez. Most a lapok olyan vészharangot konditottak meg, mely messzehangzóan hirdeti, hogy minden eddiginél veszedelmesebb ellenség áll a kapuk előtt és csak rövid idő kérdése, hogy hatalmas rendeket vágjon soraink között. ,,A National Center for Disease Control közölte, hogy az Egyesült Államokat az 1972-es influenzajárványhoz hasonló csapás fogja sújtani. Mikor 1972 végén és 1973 elején az A törzshöz tartozó influenzajárvány végigsöpört az U.S.-án, több mint ezer halálos áldozatot követelt hetenként 1973 februárjában. A B törzs vírusai a gyermeket veszélyeztették, most az A törzs vírusai inkább az időseket támadják meg.” Ez a rövid hir tudtunkra adja, hogy egy mindennél hatalmasabb hadsereg közeledik ezen a télen határaink felé, csak a mikroszkópon át látható ellenség, mely befurakodva az emberi szervezetbe betegséget, esetleg halált okoz. Rettenetes közlemény volna ez, ha az emberiség tehetetlenül állna a rá váró katasztrófával szemben! De van védekező fegyverünk amivel a közelgő bacilushadsereggel szembeszállhatunk, nem kell a védtelen kiszolgáltatottság érzetével várakoznunk. A történetírók feljegyzik, hogy az ezredik év előestéjén, amikorra a világ végét jósolták, ez az esemény mindennél megrázóbbnak látszott. A világ vége mindenki számára a biztos megsemmisülést jelentette. Igazán elképzelhetetlen, hogy a végétért világon kívül még valahol valaki folytathassa az életét. A planéta elmúlása olyan biztos halált jelentett, hogy még ir-AMBÍCIÓ ÉVSZAKOK Sziporka tánc, egy körszelet ivén nőnek fejemre tavaszi levelek. Villanás, kabátnyi ég, tenyérnyi Nap vándorol rikató őszbe a malom alatt. Már elhasznált a vér. Velem a nyár ideiglenesen lerakott sínekre vált. Reggelre simán hurok lesz a kör. Szabályos tél jön. A földre hó, az emberre föld. Nagy Gáspár magja se marad az emberiségnek, mondták a hitetlenek, de a hívők is rettegtek. Mikor a pápa az éjféli misét pontifikálta, (éjfélre szólt a világvége jóslata,) sokan az ijedtségtől szivbénulásban elvágódtak a templom kőkockáin és szörnyethaltak, a hívők csöndesen imádkozva, egyedül a túlvilágba való átköltözés hitével várták a bekövetkezendőket. Éjfélkor mikor az óra nagymutatója utolérte a kismutatót és mindkettő a tizenkettes számjegy felett állott: nem történt semmi. Bizonyítéka, hogy az emberiség ma is él. A világ ment tovább a maga göröngyös utján, lám az egész csak vaklárma volt, lélegzettek föl az emberek, nem kell semmitől se tartani és megnyugodva, némi önelégültséggel folytatták megátalkodott életüket. Ez történt az ezredik évben, ma 1974-ben kissé hasonló a helyzet. A világon élő hitetlenek ugyan ma sem hisznek a „világvége” jóslatokban, de a bacilusokban, a vírusokban nemcsak hisznek, hanem létezésüket az orvostudomány mai állása szerint föltétien valóságnak tartják. És ha ezek a parányi gyilkosok nem is az egész emberiséget pusztítják ki, de akit utolér a halálos kimenetelű járvány, annak a számára elérkezett a világvége. Mert aki többé nem él a világon, annak a számára a világ sem él... Most aztán a Malthusz-rajongók észbekaphatnak, hogy amit mesterük hirdetett, a földuzzadt létszámú emberiségre vonatkozólag, hogy fölös számban vagyunk jelen és nem ártana egy hatalmas érvágás, ez most könnyen bekövetkezhetik, a nemkívánatos létszámot egy vírusos influenzajárvány fölényes biztonsággal csökkenthetné: már háborúk se kellenének hozzá. Nem lenne szükséges milliós hadseregek felvonultatása, öldöklő fegyverek még öldöklőbbé tökéletesítése. Ezek a láthatatlan vírusok, jobban, sikeresebben elvégeznék ezt mint pl. az atomfegyverek pusztítása, ha a tudomány napjainkban nem (Folyt, a 15. oldalon) ANEKDOTÁK Galsworthy-hoz beállított egyszer egy lerongyolódott külsejű ember és elpanaszolta, hogy szegény lévén, évek óta nem tud könyveket vásárolni, pedig nagyon szeretné, különösen a Forsyte Saga-t elolvasni. Galsworthy meghatottan ment át a szomszéd szobába, ahonnan a pénztelen olvasónak pár perc múlva áthozta legújabb, szépkötésű regényét. Néhány nappal később véletlenül az utcán találkozott „olvasójával”, akitől megkérdezte, hogyan tetszik neki legújabb regénye? — Nagyon érdekesnek találtam, uram, különösen az 53. és 54. számú oldalak közötti részt, ahová ön egy ötfontos bankjegyet tett — felelte boldogan örömmel a megajándékozott férfiú. Galsworthy közelebb hajolt az illetőhöz: — Figyelmeztetem, hogy van a könyvben még egy érdekfeszitőbb rész, a 189 és a 190. lap között. U- gyanis oda egy tizfontos bankjegyet tettem. Ebben a pillanatban elsápadt a szenvedélyes olvasó, mire Galsworthy egy tizshillingest nyújtott át neki: — Vásárolja vissza a könyvet az antikváriustól és olvassa el mégegyszer! *** Maurice Dekobra francia iró előtt egyszer panaszkodott egy színházigazgató, hogy ügyei nagyon rosszul állanak. — Tekintélyes kiadásaim vannak — mondta az írónak —, a házbér, az adó, a személyzet, a művészek... Egyszóval: minden reggel,' amikor az ágyból felkelek, háromezer frank kiadásom van. Dekobra csodálkozva folytatta: — De direktorom, tűiért nem marad az ágyban?...
