Magyar Hiradó, 1974. július-december (66. évfolyam, 27-52. szám)
1974-10-17 / 42. szám
19. oldal magyar híradó SATAN BÁRÓ — Bűnügyi elbeszélés — (FOLYTATÁS) Kezet szorítottak, mint két jó barát, akik tisztában vannak egymás értékével, és az idős detektív elindult az ajtó felé. — Ganimard! A felügyelő visszafordult. — Szóltál valamit? — Ganimard, itt hagytad az órádat. — Az órámat? — Igen, véletlenül itt maradt a zsebemben. Sürü bocsánatkérések között nyújtotta át. — Bocsáss meg . . . régi rossz szokásom . . . Igazán nem volna szép tőlem, ha magamnál tartanám csak azért, mert elvették az enyémet. Különös tekintettel arra, hogy már van egy órám, amire igazán nem lehet panaszom. Jelen pillanatban nincs is iobbra szükségem. Az asztal fiókjából előhúzott egy nagy aranyórát, mely hatalmas aranyláncon fityegett. — És ugyan kinek a zsebéből tévedt véletlenül hozzád? — érdeklődött Ganimard. Arséne Lupin hanyagul megnézte az óra fedelébe vésett kezdőbetűket. J. B. Ki az ördög lehetett? Ja, persze! . . . Már emlékszem! — Julius Bouvier, a vizsgálóbíró órája! Őszintén mondhatom: elbűvölően udvarias ember . . . — Vége — IGAZ TÖRTÉNETEK, KALANDOS HISTÓRIÁK MATA HARI 1917. október 15-én a párizsi Saint Lázáré fogház igazgatója belépett az egyik cellába: — Készüljön madame, az elnök ur nemet mondott. . . A fogházigazgató kifordult a cellából, hogy az elitéit, akinek néhány óra múlva szembe kell néznie az életét kioltó puskákkal, ne lássa felindultságát. Azok az apácák, akiket a siralomházban életétől búcsúzó rab vigasztalására küldték — könnyeztek. Csak az elitéit, Mata Hari, a párizsi éjszaka fényes csillaga, a férfiak bálványa, a félvilági nők irigyelt vetélytársa maradt nyugodt. Tréfálkozott, aztán tollat és papirt kért, utolsó üzeneteit vetette papírra. És amikor a francia hadsereg tisztjei érte mentek, hogy utolsó útjára kisérjék, még egy pillanat türelmet és egy kézitükröt kért, hogy eligazíthassa haját, némi rúzst kenhessen a szájára. Aztán intett: — Mehetünk, uraim! Meztelenül a zsúfolt nézőtér előtt Amig a vincennes-i katonai lőtérre, a kivégzés színhelyére kisérték, sem tagadta meg magát. Kikezdett azokkal a tisztekkel, akik a kivégzést irányították. A szigorú parancs azonban ezúttal diadalmaskodott a férfiszivek vágyán. Igaz, az öttagú, közkatonákból álló kivégzőosztag tagjai is csak férfiak voltak, akiknek kezében a “Tűz!” vezényszó pillanatában megremegett a fegyver. Az öt lövésből csak egy talált. Ez azonban Mata Hari szivét érte, és azonnali halálát okozta. így végezte életét az az asszony, aki szinte minden férfi szivében fel tudta lobbantam a szenvedélyt. A kémszolgálatok évszázadokon át eredményesen vetették be a nőket olyan feladatok elvégzésére, amelyeknél a férfiak tudománya csődöt mondott. Gondoljunk csak Sámson és Delila bibliai történetére: a bájos Delila az ellenség megbízásából nőiességével hódítja meg az ellenfél vezérét, hogy aztán annak haját levágva, dia dalra segítse öveit. Az első világháborúban számos kémnő dolgozott. A németek például az ugyancsak legendássá vált Mademoiselle Docteur révén szereztek fontos értesüléseket, francia szolgálatban állt Carla Jenssen dán bá? rónő, az angoloknak dolgozott Belgiumban Miss Edith Cavell. Mintegy két tucat kémnő fejezte be életét a kivégzőosztagok előtt. S közülük is Mata Hari vált a leghíresebbé. valóságos fogalommá. Mata Harit eredetileg Maria Zelle-nek hívták, apja holland ültetvényes volt Jáva szigetén, anyja pedig maláj nő. Első férje, Campbell MacLeod angol kapitány volt az első férfi Mata Hari életében, akit ez a gyönyörű nő szeretett. Egészen fiatalon ment hozzá, és Amszterdamba költözl tek, ahol az anyagilag teljesen tönkrement kapitány, hogy mégis folytatni tudja megszokott költséges életmódját, arra kényszeritette feleségét, hogy testével szerezzen pénzt. A kapitány aztán egyszerűen elhagyta a fiatalasszonyt, aki Párizsban próbált uj életet kezdeni. Pénze azonban nem volt. S hogy ne éhezzen, rendre elfogadta a gazdag és előkelő urak ajánlatait, akik hajlandók voltak meghívni az éjszakai mulatókba és fedezni megélhetésének költségeit. Előbb az egyszerűbb találkahelyeken lett állandó vendég, de Párizs kifinomult érzékű és dúsgazdag nőbarátai hamarosan rájöttek, '~ogy ennek a virágnak kár elhervadnia a mocsárban. A csodálatosan szép fiatalaszszony, akinek egzotikuma csak fokozta vonzerejét, hamarosan már saját palotájában lakott Neuilly-ben. Maria Zelle, aki néhány héttel előbb még közönséges halandókkal feküdt az ócska szállodák nem mindig friss huzatu ágyába, most már államférfiaknak, magas rangú katonáknak, diplomatáknak nyújtotta csókra a kezét. Igazi szenzációt okozott a lány 1905 októberében. Estélyre hívta meg barátait a párizsi Keleti múzeumba, a Musée Guimet-be azzal, hogy ott a háziasszony keleti táncokat fog előadni. Mata Hari a rafináltan kivilágított múzeumban, különös tánca közben, minden mozdulatát gondosan kiszámítva, egyenként ledobálta magáról ruhadarabjait, hogy végül teljesen ruhátlanul fejezze be a pompás mutatványt. Ilyet még a legtapasztaltabb, minden hájjal megkent és minden pénzzel rendelkező nőbarátok sem láttak eddig. A másnapi párizsi lapok — Mata Hari nem feledkezett meg a sajtó meghívásáról sem — nagy kritikában ünnepelték Mata Hari művészetét. A legkülönbözőbb párizsi színházak szerződési ajánlatokkal halmozták el. A kokott ebben az időben nem tartott gazdag barátot, és bájaival inkább a színházi közönséget, mint egy dúsgazdagférfiút gyönyörködtetve, a párizsi színházi világ ünnepelt csillagává vált. Ahol Mata Hari fellépett, zsúfolt volt a nézőtér. Azokban az időkben, amikor Otero és Isadora Duncan neve is tündökölt. Mata Hari dicsősége azonban még az övékét is felülmúlta! Betörőből kém A hires Folies Bergéres-ben táncolt éppen, amikor egyik fellépése után kopogtattak öltözője ajtaján. A “szabad” kiáltás után először egy hatalmas, gyönyörű orchidacsokor (tél volt) tűnt felé, azután egy férfi. — Pierre de Montessac márki vagyok!-----hajolt meg mélyen az illető. — Madame, az ön szépsége és bája elragadott engem. Bocsásson meg az alkalmatlankodásért, de nem éltem volna túl, ha nem ismerkedhetem meg önnel és nem csókolhatom meg a kezét! (Folytatjuk)
