Magyar Hiradó, 1974. július-december (66. évfolyam, 27-52. szám)
1974-09-05 / 36. szám
14. oldal BILLY GRAHAM ELSŐ HÍVEIRŐL Irta: DOHNÁNYINÉ ZACHÁH ILONA Billy Graham, a világhírű evangélista, aki nemsokára keresztes hadjárata huszonötéves évfordulóját fogja ünnepelni, 1949 szeptemberében még pályafutása legelején állt és, egy Los Angeles-i cirkuszsátorban tartott szentbeszédet az egybegyűlt óriási tömeg számára. Háromszázötvenezer főnyi hallgatóság verődött egybe; legtöbben csak kíváncsiságból tévedtek be a sátorba, de az istentisztelet végeztével négyezren vonultak előre oltárhivásra, hogy életüket Krisztusnak szenteljék. Dohnányiné Zachár Ilona A Billy Graham „crusade” eme még kezdetleges első kísérlete alkalmával már megérezte a sátorba tóduló sokaság, hogy kivételes emberrel áll szemben. Úgy hallgatták, szinte visszafojtott lélekzettel, mintha a Mennyből alászállt arkangyal szólt volna hozzájuk, buzditva, intve, felszólítva őket, hogy téljenek meg, bánják meg bűneiket és lépjenek Krisztus követőinek táborába. Ebben a várakozásteljes, meghatott, lelkesült tömegben húzódott meg J. Arthur Vaus, az alvilág tagja, aki a hírhedt Mickey Cohen szolgálatában állott. Vaust nem áhitat csábította ebbe a gyülekezetbe. Feleségével éppen főnökéhez készült, hogy vele valamit megbeszéljen, de az nem volt odahaza. Sokszor egy ilyen véletlen megváltoztatja egy ember egész életét. Vaus és felesége unalmukban elkezdtek ide-oda kocsikázni, csakhogy elüssék az időt, mire megpillantották a különös sátort, melyet olyan óriási tömeg vett körül. Kiváncsiak lettek . És mivel amugysem volt semmi dolguk, mindketten betértek a sátorba. Maga Vaus igy nyilatkozik erről az esetről a NATIONAL ENQUIRER-ben: „Mikor Billy Graham beszélni kezdett, minden szavának értelme volt. Amikor felszólította hallgatóit, hogy jöjjenek előre, feleségemmel együtt én is előrementem...” Ez a nagy esemény nem múlt el hatástalanul Vaus életében. Ő maga is evangélistává lett és mivel nagy tapasztalata volt az elektromos műszerek terén, olyan társaságot alapított, mely rádióval, taperekorderrel és más hasonló műszerrel látta el a misszionáriusokat az egész világon. Egy másik férfi is jelen volt ezen a történelmi előadáson, névszerint Louis Zamperini. Valamikor olimpiai sztár volt, de az idő folyamán reménytelen alkoholista lett. Persze, mint a legtöbb iszákos, ő is arra hivatkozott, hogy a háborúban elszenvedett irtózatos csapások, izgalmak annyira tönkretették idegrendszerét, hogy az alkoholban keresett HETI NAPTAR SZEPTEMBER (MÉRLEG HAVA) 9— Hétfő; Ádám 10— Kedd: Erik 11— Szerda: Teodóra 12— Csütörtök: Guidó 13— Péntek: Ludovika 14— Szombat: Szeréna 15— Vasárnap: Enikő menedéket. Ugyanis mint repülőtiszt a második világháborúban egy támadás alkalmával, mikor gépét lelőtték, a Csendes Óceánba zuhant. Társai mind elpusztultak, ő maga egy deszkába kapaszkodva napokig tengődött a hullámokon, mig a japánok kihalászták és fogságba vetették, ahol a legborzalmasabb kínzásoknak vetették alá. így aztán a háború után idegösszeomlásba esett. Egyik állását veszítette el a másik után, mire anyagilag teljesen tönkrement. Amikor a sátorba lépett, ahová őt is a véletlen vezette, meglepte az ünnepélyes méltóságteljes hangulat, amely az egész szertartást jellemezte. Az emberek nem kiabáltak összevissza, mintha transzba lennének, nem vetették magukat a földre, hanem némán, ájtatosan ültek, vagy álltak a helyükön, szinte visszafojtott lélegzettel hallgatva a beszélő Billy Grahamet. Ez volt az első meglepetés, mely Zamperinit érte. „Második meglepetésem az volt,” mondja, „hogy a prédikátor csak egyetlenegy személyről beszélt, Krisztusról és nem hangoztatta saját véleményét.” „Ekkor valóban uj életet nyertem,” vallotta be Zamperini. Az oltárhiváskor ő is előrevonult, hogy Krisztusnak szentelje életét. Uj életét mindjárt azzal kezdte, hogy Japánba utazott és hogy kigyógyuljon minden gyűlölködő érzésből felkereste azt az öt bőrtönőrt, akik még feltalálhatok voltak és akik egykor annyira meggyötörték. Jelenleg Los Angelesben tartózkodik és előadásokat tart fiatalok és öregek számára a hollywoodi Első Presbyteriánus templomban. Egy tábort is alapított fiuk számára, ahol a fiatalságot igyekszik Krisztushoz vezetni. MESÉL A MÚLT Vasvári Pál emlékezete A kivételes emberek halálának pillanatába belesűrüsödik egész életünk tragédiája, elmúlásuk egész koruk ellentmondásait is láthatóvá teszi. Vasvári Pál, az 1848-as márciusi ifjúság egyik vezéralakja a világszabadságért, a népek testvériségéért küzdött, és életét a tragikus fogyverharcban egy román felkelő oltotta ki. Hogyan bontakozott ki ez az életpálya: Miként vezettek ennek legfontosabb állomásai a tragikus végkifejlet felé? Fejéi Pál görögkatolikus pap fia Nyirvasváriban született 1826-ban. Ahogy Fekete Sándor róla irt értékes életrajzában megállapítja, később vette fel a Vasvári nevet. 1827-1843 között a nagykárolyi piarista gimnáziumban tanult. Egyetemi tanulmányait Pesten, 1843-ban kezdi meg. Horváth István óráira jár, de rajta kívül a haladó Európa majd valamennyi jelentős szellemi áramlatát megismeri. Érthető ezek után, hogy a forrongó pesti egyetmisták minden mozgalmában részt vesz, és 1848, március 15-nek forradalmi eseményei éppúgy elválaszthatatlanok az ő, mint a Petőfi nevétől. A későbbiek során is a forradalom balszámyának jelentős vezetője: a nemzetőrség egyik megteremtője, az antiszemita zavargások kérlelhetetlen elitélője, a hon védelmének szervezője. Történész, diákvezér, agitátor egy személyben, aki 1848 szeptemberétől nagy jártasságra tesz szert a haditudományokban is. Megint nem elvont elméleti különcködési hajlamból, hanem azért, mert a helyzet ezt megkövetelte. Szabadcsoportot szervez 1849 elején és ennek élén Erdélybe siet, hogy Bem katonai és politikai tevékenységéhez segítséget nyújtson: „Egyedül a fiatal magyar hadsereg képes kijavítani a múlt századok hűbéri intézményeinek unokákra kiható hibáit kiengesztelni... a faj és faj között kifejlődött gyűlölet, összetartani a hazát.” Ezért vesz részt, Bemhez hasonlóan, a tragikus testvérharcban álló magyarok és románok megbékéltetésére irányuló akciókban. Kapcsolatot keres Avram láncúval, a román felkelők vezérével, és — ez életének mindent meghatározó tragikus alapmozzanata — eközben éri utói az értelmetlen halál. Egy másik szabadcsapat rátör a románokra, a harc újra fellángol, Bem kénytelen visszavonulni, de erről Vasvári még semmit sem tud. 1849. julius 6-án délelőtt, sátrában, amely fölött a vörös zászló lobogott, Cabet Ikáriai utazását olvasgatta, s naplóját irta. Ezeket, a — most már tudjuk, utolsó — gondolatait vetette papirra: „A csatatér színhelyére jöttem háromhónapos betegeskedésem után, hogy ha halnom kell, együtt haljak meg beteg hazámmal, vagy ha a hon felgyógyul, engem is gyógyítson meg az öröm, melyet akkor élvezendek. — Itt járok a nagyszerű látvány piacán, vizsgálom a haza embereit és gondolkodom... Itt létem olyan, mint Pliniusé az Aethna-kitörés rémjeleneténél.” És az Aethna kitört... Visszavonulóban egy ágyút védve, egy golyó vagy fejszecsapás vagy mind a kettő — halálának pontos körülményeit még nem tisztázta a történetírás — kioltotta életét. ., . „. . . Csatan Daniel A GYEREKKOR FÁI Ezerszer látott kép. Uzsonnázó cslád a fűben, s kissé odébb, szinte elfeledve az árnyas liget előterében, magányos gyerekkocsi. Látszatra semmi se történik a tökéletes idillben. Pedig mennyire hogy történik! Méghozzá olyasmi, ami egyedül a világ születéséhez fogható. A gyerekkocsi sátra alól egy néma csecsemő figyel egy néma fát. Olyan ez a fa, mint egy óriás dajka, első tanító. Minden levele egyforma: csecsemőkorunkban ő oktat minket a világ, a létezés beszédére. És csak egy csecsemő figyelme lehet oly erős, hogy ezt a beszédet meg is értse. Később figyelmünk lankad, s a fák szavait elfelejtjük. De mégse egészen. Mert mit is „mond” egy fa egy csecsemőnek? Pontosan azt, ami kimondhatatlan. De ez a kimondhatatlan és néma nyelv mégis létezik, sőt minden lehetséges beszéd közül a legerősebb. Arról szól, hogy a világ van. Ez az egyetlen hatalmas szó alkotja egész szótárát. Később a világ arról beszél majd, hogy ami van, miként és milyen formákban létezik. Ez a beszéd már kimondható, tengernyi szóból és végtelen mondatból áll. Ez a világ második, nyelve, a felnőttkor beszéde, mely lassan-lassan feledésbe meríti az első, néma beszédet. De amint mondottuk már, mégse egészen. A felnőttkor kimondható, gyakorlati nyelve olykor el-elnémul bennünk, hogy — ha csak pillanatokra is — visszatérjünk az első és paradicsomi eszmélésünk egyetlen néma és hatalmas szavához. A teremtés legfőbb szava az a mondat, amivel a világ teljes súlyával teremtőjére támaszkodik, valami ehhez, a föntebbi mondathoz hasonló lehetne: „A világ az, ami van”. A gyerekkor fái, akár a paradicsoméi, beszédesek s némák. Pilinszky János
