Magyar Hiradó, 1974. július-december (66. évfolyam, 27-52. szám)
1974-08-08 / 32. szám
14. oldal A SATANIZMUS TÖRTÉNETE Irta: DOHNÁNYINÉ ZACHÁR ILONA Keresztények már a legrégibb időtől fogva rettegtek a Sátántól. A középkorban mindenféle amulettet viseltek, hogy kisértését elűzzék. Hittek boszorkányokban is, akik meggyőződésük szerint seprűn lovagoltak és az Inquizició idején ezrével pusztították el azokat, akikre ilyen vádat ráfoghattak. Legtöbbször ártatlan embereket végeztek ki mendenféle okból és érdekből, mig aztán lassanként rájöttek, hogy ez az üldözés nem méltó a kereszténység- Dohnányiné , ... , . ,, Zachár Ilona hez. Viszont igaz az a mondás is, hogy fessd a falra az ördögöt és megjelenik. Mai józan századunkban, ahol csak kevesen hisznek lelki dolgokban és még a Szent írást is mítoszoknak tekintik, mert nem kézzelfoghatóan bizonyitható, egyre nagyobb tömegben tódulnak, a boszorkányok táborába. Ma már ott tartunk, hogy mindenfelé, főleg a Californiában templomok vannak, ahol nyíltan dicsőítik az ördögöt, még Bibliát is firkáltak össze, melyben le vannak fektetve az ördög elvei, melyekkel Isten ellen harcol és mely szégyenszemre best seller-ré vált. Elképesztő még gondolni is arra, hogyan keletkezhetett ez a sátánimádás éppen a mai időkben? A múltban ugyanis gyűlölték és rettegtek az ördögtől, ma azonban imádják. Honnan származik ez a rettenetesen kegyeletsértő tévhit? Mi hozta létre? Sajnos egy-két elmeháborodott, keserű gyűlölködő nagyravágyó lázadó ember kezdte, meghiúsítva azt a mondást, hogy,,egy fecske nem csinál nyarat.” Igenis csinál, ha egész lelkét és erejét beleveti, hogy rontson, pusztítson, mert mindig fog olyanokra találni, akik követni fogják. „Senki se hisz már boszorkányokban, csak maguk a boszorkányok,” mondja William J.Petersen, „Mégis számuk gyorsan növekedik, olyannyira, hogy már el se seperhetnénk őket seprűnyéllel. Németországban, a német Medical Information Service szerint immár tízezer ember foglalkozik boszorkánysággal és 1968 óta számuk rohamosan emelkedik.” A sátánizmus 1960 közepe táján ütötte fel a fejét Amerikában. Debutje egy „Rosemary’s Baby” című film volt, melyet százezrek látogattak. Az ördög szerepét Anton Szandor la Vey játszotta, aki aztán kinevezte magát Sátán első főpapjának és megvetette lábát San Franciscóban az első Sátánnak felajánlott temolomban. La Vey nem maradt tétlen Ő irta a Sátánnak felajánlott Bibliát, mely teljes ellentéte, azaz fordítottja a Szentirásnak. Mert mig Isten könyvének minden sora hangoztatja a lelkiséget, önmegtartóztatást, tiszta erkölcsöt, a Sátán könyve a testiséere helvezi a fősulyt és magasztalja a bűnt, érzékisé-HETI NAPTÁR AUGUSZTUS (SZŰZ HAVA) 12— Hétfő: Klára 13— Kedd: Ipoly 14— Szerda: Özséb 15— Csütörtök: Mária 16— Péntek: Ábrahám 17— Szombat: Jácint 18— Vasárnap: Ilona get, nemi viszonyt, gyűlöletet, haragot bosszuállást. Maga La Vey is elismeri, hogy a sátánizmus „brutálisan önző erőszakos felekezet. Arra az állításra épül fel, hogy az ember eredeténél fogbva önző, erőszakos lény, hogy az élet egy Darvinikus küzdelem a megélhetésért és azok uralják a földet, akik küzdenek érte és győznek.” La Vey elismeri Isten létezését. De azt állítja, hogy „az ember néha aljasabb az állatnál is, alapjában véve mohó, önző, igy hát miért kelljen bűnösnek éreznie magát emiatt? Inkább olyannak tekintse magát, mint amilyen és aszerint éljen.” La Vey, hogy a bűntudattól megszabaduljon, inkább beáll annak a szolgálatába, akitől a bűn származik. Noha maga La Vey ellenezte a kábítószert és nem támadta a társadalmi tradíciókat, sőt a fekete misét se alkalmazta, követői minden gátat elvetettek és fejjel ESTI IMA Áldott napod lenyugodott, Drága jó Istenem, Hálás szivvel összeteszem Imára a kezem. Megköszönök mindent, amit Nekem ma is adtál, Áldásod nagyon gazdag volt: Éltettél, tápláltál. Ezután is Te légy velem, Te fogjad a kezem, Amig élek, vigyázz reám, Drága jó Istenem! Pálfi Eszter ÉDES ANYANYELVŰNK ŐKET? AZOKAT? Levelet kaptam nemrég, melynek Írója azt a megfigyelését közli, hogy baj van a névmások használatával. Az újságokban tárgyakra, állatokra vonatkoztatva is ezt olvassa: őket, pedig szerinte az azokat volna helyes, mert az őket csak személyekre, emberekre alkalmazható. Ilyen mondatokra hívja fel a figyelmét: „A kombájnok, ha csak gabonaaratásra használjuk okét, az évnek csak egy kis részében dolgoznak”; „Amikor a nagy létesítmények elkészülnek, ünnepélyesen felavatják őket”; stb. Úgy gondolja, kár lenne, ha ez a rossz szokás nyelvünkben gyökeret verne, s felszólít bennünket, tegyünk ellene valamit. Levélíróm nincs egyedül az idézett nyelvi formák hibáztatásával. Jó néhány levelet kaptunk már erről a kérdésről. Valóban igen gyakran találkozunk az ő névmás többes számú tárgyragos alakjával, akkor is, amikor állatokról vagy élettelen dolgokról beszélünk. Csakhogy az az igazság, hogy legtöbbünk nyelvérzékének éppen ez felel meg. Ezt találjuk, érezzük megszokottnak, helyesnek. S éppen a másikat, a levélírónk által jónak véltet éreznénk szokatlannak, erőltetettnek, sőt: hibásnak. Ha néhány uj ceruzát átadok a lányomnak, azt mondom neki: Hegyezd ki őket! Nem ez a természetes? Ha azt mondanám: Hegyezd ki azokat, várná a folytatást: ...azokat, amelyeket használni akarsz, vagy valami ilyesmit. — „Nyávognak a cicák, etesd meg őket” — e mondat szintén természetes, igy veteték magukat a bűnbe és pusztításba. Ennek a rettenetes felekezetnek hatása hamarosan mindenfelé megnyilvánult. Csak magában Californiában rövidesen több, mint száz gyilkosságot fedeztek fel, mely a sátánizmussal kapcsolatban történt és nemsokára egész Amerikában embertelen kínzások és öldöklések következnek, melyeknek oka a sátáni bibliára vezethető vissza. Mikor Charles Monsont vallatták az általa létrehozott tömegmészárlással kapcsolatban, büszkén vágta ki: „Valamennyi nőm boszorkány és én magam vagyok az ördög.” Petersen szerint a sátánimádás egyik legszentségtőrőbb megnyilatkozása a fekete mise. A közreműködők ugyanis iparkodnak minden szót és tettet úgy alkalmazni, hogy az a Szentmise teljes fordítottja legyen. A kereszt fordítva csüng, az oltár nem fehér, hanem fekete térítővel van letakarva és rajta meztelen nő fekszik, a dicséreteket visszafelé fordítva énekelik, a miséző pap reverenda nélkül teljesiti szolgálatát és a mise befejeztével áldás helyett átkot oszt. Helmut Thielicke német teológus szerint „minél közelebb jutunk a jelenkor végéhez, annál erőteljesebben gyűjti össze ellenünk az Ellenség utolsó tartalékerejét, mig a démoni kilengések elérik a tetőpontjukat és Krisztus visszatér, hogy Isten uj kora megkezdődjön.” beszél — gondolom — a legtöbb magyar ember. Erre viszont azt mondják az őket ellenségei: elég baj, hogy már a legtöbb ember igy beszél. Ne a hibás beszédet vegyük példának! S különben is mire való a nyelvművelés, ha nem arra, hogy megállítsa és visszaszorítsa a nyelvromlást? Ez igy nagyon szépen hangzik, csakhogy Arany Jánossal szólva: „Ki azon feltételből indul ki, hogy az élő nép hibásan, szabálytalanul beszél, következőleg a nyelvtudós tiszte megszabni a korlátokat, melyek határai közt szabad csupán mozogni a nyelvnek: ahhoz nincs szavam” (ŐM. V. 420.). Arany több mint száz évvel ezelőtt éppen az őket védelmében irta le ezeket a mondatokat, akik mereven akarták alkalmazni e kitalált szabályt: az ő csupán személyre vonatkoztatható, dologra nem. „Jól van, tisztelt uraim — mondja Arany e szabályhoz ragaszkodóknak —, de nem sejtik-e, hogy önök e szabálya szerint az egész nemzet rosszul beszél magyarul?” Félreértés ne essék, nem azt akarjuk Arany János tekintélyével bizonyítani, hogy bátran mondhatom a ceruzámra: Hegyezd ki őt!, vagy egy kacsára: Ő mibe került? Az egyes számú ő, őt személyes névmás elsősorban valóban csak személyt jelölhet. (Legfeljebb megszokott, kedves háziállatainkra szoktuk még alkalmazni: Szereted őt?, tudniillik a cicát.) De ez sem ilyen egyszerű, mert az ő névmás többi rágós alakja egyaránt használatos személyre, állatra és dologra. Ismét a ceruzát és a macskát véve példának, azt mondom: írhatsz vele, játszhatsz vele, azaz ővele, nem pedig: írhatsz azzal, játszhatsz azzal. A gelencséri utca piros rózsájáról is igy mondja a nóta: szakíts egyet róla, nem pedig: arról. A szabály tehát, amelyre sokan hivatkoznak, igaz ugyan, de nem teljes egészében. Nyilván e bonyolultság az oka, hogy sokan inkább egy kitalált egyszerű szabályt fogadnak el — nyelvi babonaként. A helyes elvet igy fogalmazhatjuk meg „A mai magyar nyelv” c. egyetemi tankönyv nyomán: A személyes névmás 3. személyének tárgyas alakja főként többes számban jelölhet személyt és dolgot egyaránt. Az ilyen, hangsúlytalan tárgyra mindig őket névmással utalunk Pl.: „...hasábfák döngenek, amint dobálják őket a vagonból”. (József A.): „A libák kimentek az utcára, hajtsd be őket” (Arany példája). Az azokat csak hangsúlyosan állhat, pl.: Itt vannak a könyvek, azokat olvasd, ne az újságot! (Rossz tehét igy: Itt vannak a könyvek, olvasd azokat; (Folyt, a 15. oldalon)
