Magyar Hiradó, 1974. július-december (66. évfolyam, 27-52. szám)
1974-08-08 / 32. szám
11. oldal FÉRFI JELIGE — Kedves Miss Homoki, mindenki szivattakkal fenyegeti szegény férfiakat. Újság, televízió, rádió és persze orvosok csupa olyan tanácsot adnak, hogy egy bizonyos kor után a férfi mit egyen, hogyan egyen, mit igyon, mennyit dolgozzon, menynyit pihei\jen, hogyan sétáljon, még a nő-ügyeit is előírják. Az ember feje egészen belezavarodik. A barátaim pedig mind azt mondják, hogy a férfi annyi éves és úgy éljen ahány évesnek érzi magát. Lehet ez? VÁLASZ — Talán. Az azonban nem talán, hanem biztos, hogy sokkal kevesebb lenne a szívattak, ha a férfiak úgy élnének ahány évesek és nem asszerint, hogy pillanatnyilag hány évesnek érzik magukat. *** Mrs. R.F. — Kedves Homoki Erzsébet, ezen a héten egymásután játszottak a tévén olyan filmeket, amelyek érettkoru, öregedő nőket csúfoltak ki, szokás szerint az öltözködésük miatt. Miért? Hát mit csináljon az ilyen nő, ha egyszer eljutott ebbe a korba? Ha nem gazdag, hogy finoman öltözzön és drága ékszereket vegyen, akkor járjon zsákvászonba? Elég baja, hogy ebben a korban van, még annyi öröme se legyen, hogy úgy érezze, most csinosan felöltözött? Hát hogyan öltözködjünk? Nekünk nem szabad nőnek tartani magunkat, nekünk már nem szabaad öltözködnünk? VÁLASZ — Dehogynem. Éppen ellenkezőleg. Nemcsak szabad. Kell is. Ez hozzátartozik a nő testilelki jólétéhez. Öltözködni azonban lehet igy is, lehet úgy is. Voltaképpen azt kellene válaszolnom, hogy divattanácsokat nem adok. Levele azonban a nők egy nagy rétegének lelki problémáját tükrözi és ha arra válaszolok, óhatatlanul belecsúszik a divat kérdése is. Nem állja meg a helyét amit ir, hogy csak gazdag nő öltözhet finoman, akinek drága ruhákra és ékszerekre telik. Egyszrűen és olcsón is lehet ruházkodni, a műékszer pedig talán divatosabb, mint a valódi. Tehát érettkoru, öregedő nő is öltözhet, csak tartsa be a rávonatkozó szabályokat. Az első és legfontosabb: eltakarni a gyenge pontokat. Például a felsőkar gyakran petyhüdt, tulvékony vagy ráncos. Ujjatlan ruhát ne viseljen. Ha mégis megszakad a szive egyért, akkor blúzt, vagy vékony szvettert alája. A nyak mindig veszélyes pont. Viseljen magasnyaku vagy állógalléros holmikat. Ha mégis V alakú kivágásra kényszerült, akkor kis sálat a kivágásba. De csak egyszínűt, halvány színűt, hogy ne hívja fel a figylemet a nyakra, itt figyelemterelő szerepe van a sálnak.Lemondani a feltűnő színekről, mint narancs, vagy rikító zöldet. Ez esetben ilyen színű sálat, övét vehet másszinű ruhához. Idősebb nőnek a lágy árnyalatok a pártfogói, a krém, a moszatzöld, a halványkék, a drapp és akármilyen ósdin hangzik, a fekete mindig jó, különösen kiváló ha olyan hordja, aki nem tartja kötelezőnek a hajfestést: bátran mer ősz lenni. Jegyezze meg jól: a nő uralkodik a ruhán és nem a ruha a nőn. Ha belép egy szobába, nem az a fontos, hogy a ruhájára figyeljenek fel, hanem a személyiségére. Vegyék észre, hogy bejött „valaki”. Ne törekedjen arra, hogy összetévesszék a lányával sőt az unokájával. Ezt úgysem tudja elérni. Ne menjen a futó divathóbortok után: magastalpu cipő, átlátszó blúz stb. Ha ügyesen öltözködik 10 évet vehetel a korából, de nem vehet el 30 évet azzal, hogy a fiatalokat majmolja és nevetséges holmikban járkál. Fejezze ki az öltözködéssel a saját egyéniségét. Emlékezzen arra, hogy a szamélyisége amivé önmaga alakította ki magát, csupán az a magáé. Hangsúlyozza is ki. Szekrényében a ruha: a kenyér és vaj; a kellékek: a kaviár. A kellékek kiválasztásával mutathatja meg legjobban az egyéniségét. Ezekben élje ki magát. Vékony a dereka? Érdedes övét rá és az övre egy kis sálat is. Az ékszer is kihangsúlyozza az egyéniséget, az egyéniség egyes pontjait. Ezekhez az ékszerekhez nem kell milliomosnak lenni. Kispénzűnek is egész gyűjteménye lehet blőle. Használja ki a lehetőséget fantáziával. Mutatós a haja? feltűnő fülbevalót, mert ez a haj felé tereli a figyelmet. De villámhárítónak is jó az ékszer. A vállra tűzött nagy brosstű a kényes pontokról elvonja a szemet a váll szélére. Egysoros gyöngy nem tanácsos, inkább széles nyaklánc. Nos és miután sikerült a lehető legjobb megjelenést elérni,,I próbáljon többé nem gondolni rá, hogy egy „öregedő nő” öltözött fel. Gondoljon arra, hogy örömöt szerzett magának is, másoknak is kellemes megjelenésével. Viselkedjen nyugodtan, és engedje érvényesülni azt az érdekes egyéniséget, akit maga alakított ki magából az évek során, amelyeknek múlását sajnos nem lehet megakadályozni sem visszacsinálni. *** MAGYAR LÁNY — Kedves Homoki Erzsébet, látogatóba érkeztem Magyarországról a nővéremhez, aki itt van férjnél. A sógorom a lap előfizetője és én is olvasón. Szeretnék valamit kérdezni a Lelki Klinikától. Remélem, megjön a válasz amíg itt vagyok. Nagyon szerelmes vagyok egy otthoni fiúba, ő azonban semmi viszontszerelmet nem érez és ezt meg is mondta. Lehet az, hogy hiába minden akaratom, mégsem tudok szerelmet ébreszteni benne? Erre kérek magyarázatot. VÁLASZ — Lehet. Használjunk orvosi hasonlatot. A szerelem nem ragályos betegség. A maga szerelmi bacillusai nem fertőzik meg szerelemmel a fiút. Egyszerűen nem fogékony a maga bacilusaira. Nincs más hátra, gyógyítsa ki magát ebből az. egyoldalú szerelemből. Ellenkurának használjon másik szerelmet. Remélhetőleg az óhazai termésben akad még egy olyan legény, mint ő.__________ KÖNYVSZEMLE MÓRA ZOLTÁN: VERONIKA KENDŐJE Most jelent meg Móra Zoltán „Veronika Kendője” című versgyűjteménye, a szerző kiadásában. A színes magyar nyelven megirt költemények a Rákosi-korszak legsötétebb napjaira emlékeztetik az olvasót, és egy száműzött család tragikus sorsát és a jövőben való reménykedését írják le. És mint ahogy Dr. Zsigmond András előszavában megemliti: „Minden soruk a költő egy-egy szivedobbanását, lelkének egy darabját nyújtják: nem tintával, hanem saját vérével irt, verses életrajz.” ízelítőül az alábbiakban közlünk egy strófát a „Köszönöm” című költeményből: „Hejh! az élet de megtört, de megcsalt! A tüdőm friss levegővel töltöm. Közben minden bánatot lerázok. Nagy a világ! És ez még sem börtön! Reggelizek! Gyorsan útnak eredek. Köszönöm a mindennapi kenyeret.” A verses kötet az alábbi címen redelhető meg: Dr. Zoltán Paul Móra „The Rebecca” 413 10920 Connecticut Ave. Kensington, Md. 20795 Tel. (301) 933-5784 MESSZESÉGEK Tenyérnyi hófolt villog lenn a völgyben, mint horpadó halántékon a haj, körül a rét már combcsiklandó zölden, s az ég is épp, mint tegnap, mint tavaly. Mint húsz éve, mikor még fűbe dőlten, kék, zöld szemből villant rám fecskergj, s mit számított, hogy pár lépésre körben fekete már a tegnap-törte gally. Oly messze volt, oly messze a hihetetlen, hogy húszra majd harminc jő s arra negyven — elképzelni se lehetett talán. Akárcsak most, hogy napbarnult karomban asszony, gyerek, ma serkedt nyirfalomb van, hihetetlen — hogy lesz egyszer halál. Létey Lgjos ESŐ LESZ! (Folyt, a 8. oldalról) lan. Az mindig szomorú. És kérdez. Kínzón hiányzik, hogy nem láttam őket szépen, egyenletesen megöregedni. Hogy csak ilyen rendszertelen montázsképek rajzanak körül. Mintha emiatt elveszhettem volna tájékozódóképességemet az Időben. Mintha keresném őket, megöregedve. Milyen lett volna anyám öregen? Elképzelhetetlen. S milyen volt az apám? Kezdődik a mozaik-játék. A fiatal mosoly és a szomorú szempár. Élete különböző korszakaiból kölcsönzött arcvonások. Amig... amig egy napon meglelem öregedésüket, éveik múlását önmagámban. Hogy mikor, hogyan, melyik pillanatban, az rögzithetetlen. Szememben megpillantom idős^édesanyám tekintetét. Nem kell hozzá tükörbe nézni. Saját pillantását tükör nélkül jobban látja az ember. A szem, ha befelé néz, biztosabban látja önmagát. Ahá, gondolom hirtelen támadt érdeklődéssel, most anyám szemével néztem. Ilyesmiben tévedhetetlen az ember. A soha meg nem öregedett szülő lassan öregedni kezd az emberben. A titokzatos folyamat pillanatai megfoghatatlanok. Megérintik az embert, mint egy elsuhanó pillangó szárnyainak könnyű fuvallata. Utánakapna, kérdezné, szeretne többet tudni róla, de nem lehetséges. Anyám egy szempillantásra kitekintett az én két szememből. A varázslat azonban kifürkészhetetlen. így figyelem most jobbvállam különös sajgását. Ők ilyesmiről sohasem panaszkodtak. Anyám tuságosan fiatal volt hozzá. Apám pedig... apám magányosan élte utolsó éveit. Ez tehát a korosodás. Most meglesem, kifürkészem, megélem minden részletét, mozzanatát. A zsebkendő a szivarzsebbe... de a mozdulat hirtelen elakad. Éles fájdalom a jobbvállban. Elmosolyodom. Itt tehát a magyarázat. így lobban ki a könnyű láng, igy oltja ki a rejtélyes szél, amely valahol a láthatáron túli messzeségben kerekedett. Csaknem jókedvem támad. A kép hiányzó mozaikkockái végül mégis előkerülnek s lassan-lassan egységes egészet alkotnak. A rend helyreáll az Időben. Eligazodom benne, kiismerem magam, amit elmulasztottam az ő életükben, azt meglelem a magaméban.^ Az égre sem kell felpillantanom ahhoz, hogy kétségbevonhatatlan bizonyossággal hasznosítva ujonnan szerzett képességemet, eldünnyögjem: — Eső lesz...!
