Magyar Hiradó, 1974. január-június (66. évfolyam, 1-26. szám)
1974-01-17 / 3. szám
12. oldal Szerelmi bájital Irta: HALÁSZ PÉTER 'Egy bizonyos Dieudonne Langston nevű angol hölgy címére a Burton-under-Needwood középangliai helységben ezekben a napokban és hetekben áradnak a levelek a világ minden tájáról, Amerikából, Ausztráliából, sőt még Uj Zeelandból is, nem szólva azokról, amelyeket honfitársai imák — Mrs. Dieudonne Langston hire gyorsan terjed, a negyvenesztendős, szőke asszony ugyanis szerelmi báj italt koyvaszt és küld megrendelésre, 30 penny előzetes beküldése ellenében, amelyben azonban már a postázás ára is bennfoglaltatik. Reputációja néhány héttel ezelőtt ért tetőfokra, amikor London legelőkelőbb áruháza, a Harrods is rendelt tőle (először csak próbaképpen) százötven porciót: Harrods a szerelmi bájkeveréket festett porcelántégelyekben árusítja, darabját 2 fontért és 25 pennyért. A karácsonyi vásár idején órák alatt elkapkodták. Mrs. Dieudonne Langston előtt beláthatatlan távlatok állanak. Készítménye állítólag lángralobbantja a kihűlt sziveket, elidegenedett házastársakat egymás karjába tereli, a félénk udvarlo ereiben pedig (néhány korty után) Casanova és Don Juan vére pezsdül. Sajátos módon kezdődött, másfél évvel ezelőtt. Addig Dieudonne Langston egyszerű és a falu határán túl ismeretlen háziasszony volt, hitvese egy törülköző-ellátó vállalat körzeti menedzserének és három gyermek anyja. Akkor történt, hogy Burton-under-Needwoodban helyi mulatságot rendeztek a klubházban, egybekötve bazárral, lottóval, büffével és a rendezőség Langston asszonyt is fölkérte:: készítsen valami étel-, vagy ital-kreációt az estélyre. Mivel Langstone asszony annál ambiciózusabb, hogy megelégedett volna valamiféle almáspitével, vagy futószalagon produkálható szendvics-preparátummal, fölkapaszkodott háza padlására és előkeresgélte azt a 18-századból való szakácskönyvet, amely emberemlékezet óta a család birtokában volt, egy kicsit boszorkányos, egy kicsit dévaj könyv, gondüző olvasmánynak sem rossz. (Itt meg kell jegyezni, hogy Mrs. Langston anyai ágon francia-származású, innen a keresztnév: Diedonne, ami annyit jelent, hogy Istenadta és alkalmasint innen a romantikus hajlam szivében.) Nos, Langston asszony ebben a kétszázéves könyvben bukkant rá a szerelmi báj ital receptjére, egy kicsit módosított rajta, egy kicsit megmodernizálta és a falubálon ő aratta a legnagyobb sikert. Mindenki az ő asztala előtt tolongott és mindenki a báj italból akart inni. Másnap aztán voltak, akik nevettek rajta, de voltak, akik esküdtek rá, a hire azonban futótűzként terjedt. Áradni kezdtek a levelek. Irt olyan idős ember, aki mennyegzőré készült, de szivét szorongatta az aggodalom, irt ifjú mennyecske, akinek öregecske volt a férje, ir matróz, aki többéves tengeri ut után tért meg a szárazföldre és irt egy férfi, akit megrugott a ló. Irt olyan is, aki a nevét sem tudta Langston asszonynak, csak ennyit irt a borítékra: “A szerelmi bájital-készitő hölgynek. Középanglia.” A posta már tudja. Kézbesíti. Most aztán hetenként háromszor Langston aszszony meggyujtja konyhájában a tömjén-rudacskákat, fölteszi a fazekat a gáztűzhelyre, aprít, vagdos, kever, kavar, száll a gőz a fazékból, a füst a tömjénrudból, ő meg énekli a varázsigét: Tarajos gőte szeme, varangyos-béka, füvek harmatja ... A gyerekei fulladoznak a nevetéstől, ez azonban Langston asszonyt nem zavarja. Négy óra főzés után a kocsonyás keveréket az asztallapra önti, ott aztán az hamar rózsaszínű kristály-szemekké szilárdul. A megrendelőknek barna borítékban postázza. Használat előtt felolvasztandó. Nem vitás, hogy háromszáz esztendővel ezelőtt Langston asszonyt ünnepélyes körülmények között máglyán égették volna el. Ma azonban mindössze az történt, hogy a staffordshirei megyei egészségügyi tanács bekérte a szerelmi báj italt laboratóriumi elemzésre és utána fogyasztását minden további nélkül mindenki számára engedélyezte. Valószínűleg elfojtott mosollyal. Tömérdek hálálkodó levél érkezik Langston asszony címére, de soha egyetlenegy panaszos sem, soha senki még nem kérte vissza a pénzét. Őmaga, mint mondja, nem fogyasztja, mert nincs szüksége rá, férje úgyszintén tartózkodik tőle, házasságukkal mindketten elégedettek. A Daily Telegraph cimü londoni lap munkatársa meglátogatta Langston asszony, vásárolt egy porció szerelmi báj italt, de azon kívül, hogy a foga megfájdult, semmi hatást nem érzett. Viszont megvizsgáltatta a rózsaszínű kristályt egy laboratóriumban és a kémiai elemzés eredménye a következő: a szerelmi báj ital 96.4 százaléka cukor, pici penész, pici maszat és körülbelül három százaléknyi damiana-gyökér, amiről a hagyomány régen azt tartja, hogy szerelemgerjesztő növény. De lehet, hogy az igazi titok kielemezhetetlen: a füstben van, a gőzben, a kántálásban, tarajos gőte szemében, varangyosbéka lábában, vagyis abban, hogy Dieudonne Langston csakugyan boszorkány, akik, mint tudjuk — nincsenek. MAGYAR NÉPSZOKÁSOK: A DISZNÓÖLÉS SZERTARTÁSA: A "TOR” Itten disznót öltek, Véres hurkát ősznek, Ha nem annak belüle, Fullagyanak meg tüle! Karácsony táján — ki tudja mióta? — hajnalonként szállani kezd magasba a falusi porták udvarán a füst, s malacvisitással kel fel a nap: kezdődik a disznóölés időszaka, s tart még a következő esztendő első heteiben is — ameddig csak a sertésből is ‘tart”. A disznóölés pedig nem akármilyen munka, hanem szertartás és ünnepség, — amelynek java a munka, fénye a tor. — S mint minden szertartásnak, epnek is megvan a maga rendje lényegében országszerte mindenütt egyformán, de vonásaiban vidékenként változóan. Már a múlt század elejének egyik életképirója, Réső Ensel Sándor felfigyelt arra, hogy “a tor még az óvilág maradéka lehet, melynek elve alkalmasint az, hogy: a holtak boldogok! Miután ti, valakit jól kisirattak, hazatérve zsíros lakomát csapnak, melyről az egyének valamennyien változott minőségben távoznak, és a halálfeledés egyidőre vigaszságot enged . .. Rokonnemü a disznótor, melyben a leölettetnek jobb falatu részei fölemésztetnek, és sógoréknak, ángyónak, és Halász Péter igy tovább, egy kis oldalas, kolbász, pecsenye küldetik.” Az Egyed napja (szeptember 1.) táján hízóba fogott disznó ‘‘disznóölő András napján” (november 30.) érkezik el a disznóérés állapotába, és jut szomoru-vig sorsára. A disznóölés varázsló szertartásainak mind az a feltehető eredeti céljuk, hogy megakadályozzák vele a bus férgesedését. Ezért nem szabad ujholdas napon ölni, az ölést előző éjszakát a gazda nem töltheti a feleségével (!); a perzselő szalmát nem szabad gyufával meggyujtani, hanem csak parázzsal, vagy acélkovával, az öléstől a hús besózásáig az ölő semmit sem ehet, és a sózást szótlanul kell végeznie, uána pedig a sót a kezéről csak tűzben dörzsölheti le . . . Amint a disznóölésen túljutottak, és nekiláttak a bontásnak, a feszültség feloldódik és a szertartás további része, amellett, hogy még mindig komoly munka, tréfás mulatsággá is válik egyben. Ha a megperzselt disznón szőr maradt, az Alföldön rámondják: Isten neki, ha szőrös, majd megeszi a bérös! Dunántúlon a bontást a mellső lábak közé tett kereszt alakú bevágással kezdik, amelyet a körülállók igyekeznek mindenáron besózni. A disznóölő azonban nem engedi, hanem a lapos bontókéssel hadonászva, elhessenti őket. Amikor pedig a hátgerincbe hasit bele, rákiált a körülállókra: Nagyot nevessetek, hogy vastag legyen a szalonna! S tréfa, tréfát követ. Az ölés, perzselés, bontás, sózás és kolbásztöltés férfimunka; a kásafőzés a hurkához és hurka töltése, a bélmosás és a szalonnához való abálólé készítése viszont az aszszonyok dolga. A legtöbb tréfát a nők űzik; mázsára állítják az eladót, de mozsarat, miegymást lopnak mögé, hogy súlyosabbnak mérhessék; apró hurkákat készítenek és ezeket loppal a férfiak köténymadzagjára hurkolják . . . Délben legfeljebb savanyukáposztát, levest és paprikást ezsik a család, meg a segítők, a nagy lakomát, a tort estére, a munka végeztére tartogatják. De a kóstolótálakat már napközben buzgón küldik sógornak, komának, ismerősöknek. A tor “menüje” változatos és bőséges. A múlt század egy Keszthely környéki ételsorrendjét igy írja le Békefy Rémig: “Húsleves metéttel, hajdinaleves, savanyu gombaleves, melybe a sertésnek megfőtt veséjét és tüdejét aprítják, rántott leves metéltei, melyben az első levesből kivett egész tyúkot is föladják. Aztán uj káposzta tavalyi sonkával, frissen sült disznóhus kolbásszal, végül bélés és perec.” Egy évtized híján száz esztendővel később, az 1973-as esztendőben emigyen szól egy déLdupántuli disznótoros étlap: Orja leves hosszúmetélttel, főtt orjahus tormával, toros káposzta, pecsenyesült-hurka, sült kolbász, húsok, savanyúság, háj at tészta . . . MI JÖHET MÉG? — Szörnyű, már az olajoshalat is olaj nélkül csinálják!...
