Magyar Hiradó, 1974. január-június (66. évfolyam, 1-26. szám)
1974-06-06 / 23. szám
Thursday, June 6, 1974. MAGYAR HÍRADÓ 19. oldal NEW YORK-I MOZAIK: A LOKÁLPATRIÓTÁK V£DIK A METROPOLIS JÓ HÍRNEVET is vannak, de egyetlen egyszer sem szóltak hozzám sértő módon, és most sem teszik. A legragyogóbb emberekkel eddig itt találkoztam . . .” A PRÉRI ÁRVÁI: A VADLOVAK HARCA A LÉTÉRT Nem törődnek ázzál, amit a komikusok mondanak New York-ról; nem érdekli őket a városon kivül lakók véleménye; nem fogadják el a TV- ben közölt kijelentését Gordon Stnachan-nak, aki azt mondta, hogy “New York jó munkahely, de szörnyű hely az ittlakóknak.” Mindezek ellenére nagyon sokan New York-ot választják lakásul, és úgy gondolják, hogy New York jó hely a látogatásra, még joblb az ittlakásra. Először is nem New York a legve szélyesebb város, mert Cleveland, Washington vagy Baltimore megelőzi a bűnözési arányban. Sőt, New York egyes belső területein országszerte a legalacsonyabb a bűnözés. Másodszor New York nem a legdrágább város, mert Tokió jóval fölülmúlja. Akik eltávoznak New York-ból, úgy találják, hogy semmivel sem kerülnek jobb körülmények közé, mint amilyenek között éltek New York-ban. Évekkel ezelőtt egy hirdetési ügynök New York-ból Floridába költözött, de nem sokkal azután azt mondta, hogy ezzel óriási hibát követett el, mert életének hátralévő részében mindig azzal próbálkozik, hogy miként térhetne vissza. Egy manhattani agglegény meg ezeket mondta: “A világ minden részén laktam már — Párizsban, Rómában, Buenos Airesben — de New York után a világ minden városa falunak tűnik.” De mi vonzza az embereket ebbe a változatlanul érdekes városba, és mi tartja őket ott a sokféle ellentmondás között is? Egy trolibuszvezető szeméiben New York népe nagyszerű emberekből áll. Élvezetes látni őket, amint özönlenek ki és be az ajtón. Némelyikről látszik, hogy idegenként mo%zog e nagy városban, ezért ezek iránt kettőzött udvariassággal viseltetik és útbaigazítással szolgál. Egyre másra hallja a kedves köszöntéseket : “Good morning . . . Have a nice day!” Egy tizennyolc éves leány véleménye szerint New York a legizgalmasabb és a legragyogóbb városa a világnak. El kell felejteni a rosszat és akkor barátságos hellyé válik ez a metropolis. Különösen megjegyzésre máltónak tartja, hogy még egyetlen egy taxisofőr sem hagyta ott a házat, ahova ment, amikor várakozásra kérte őket, kivéve, ha túl kevés borravalót adott neki. Egy színésznő pedig, aki életének 84 évéből a legtöbb időt Manhattanban töltötte, igy nyilatkozik: “New Yorkban az ember azt kapja viszsza, amit ad. Én mindig biztonságban éltem itt. Amikor fiatal voltam, a Bowery-be jártam próbákra és minden éjszaka egyedül mentem haza gyalog. Mindig voltak részegek a sikátorokon és most SOMODY PÁL Könyvesboltjában (a MAGYAR HÍRADÓ képvisekte) MAGYAR KÖNYVEK és HANGLEMEZEK, AJANDÉKTARGYAK, FESTMÉNYEK, slb. bőséges választékban kaphatók 216 SOMERSET ST.. NEW BRUNSWICK, N. J. TEL.: 846-8877 IŰ FOGLALKOZÁS A TESTŐRSÉG NEW YORK — Óriási kereslet mutatkozik testőrök iránt Amerikában. A legutóbbi nagy feltűnést keltő két emberrablási óta páni félelem uralkodott el a vagyonos amerikaiak, vezető üzletemberek között. Attól tartanak, hogy Patrícia Hearst vagy Reg Murphy lapszerkesztő sorsára juthatnak. Mig Dél-Amerikában már szinte az előkelőség, a gazdaság státuszszimbólumához tartozik az, hogy valakinek testőre legyen és azt mindenki észre is vegye, itt azEgyesült Államokban a testőrök igyekeznek észrevétlenül “dolgozni”. Gondosan tanulmányozzák “védenceik” munkai ritmusát, napi terveit, család di körülményeit, és szokásait és ennek alapján igyekeznek úgy ténykedni, hogy megbízóik se érezzék állandó jelenlétüket. A magándetektivirodák a tudnivalók valóságos kiskátéjával látják el ügyfeleiket. Többek között azt ajánlják nekik: ne tegyenek semmit rendszeresen, még a munkahelyükre vagy haza se menjenek ugyanabban az időben. Technikusok és feltalálók különböző berendezéseken törik a fejüket, amelyek segítségével veszély esetén elektronikus riasztó szerkezetek lépneknek működésbe a rablással fenyegetettek otthonában és munkahelyén. WASHINGTON, D. C. — Amerika nyugati részén a fás fensiköktól a cserjés sikföldekig otthonos a “szélfaló” vadló, de most a nyár elején a legelkesieredettebb küzdelmet kell megvívnia az emberrel. 50 millió ékeres szövetségi szabadlevegőn szétszórva, mintegy 42,000 lovat tartanak nyilván, de most hadat üzentek nekik az állattenyésztő gazdák százai, és mintegy 17,000-et össze akarnak terelni belőlük, kijelentve, hogy azok szelid törzsek, amik szabadon legelésztek a szövetséigi legelőkön, természetesein megszabott dijért. A Bureau of Land Management (BLM) sok ilyen igényt jogosnak nyilvánított, de a vadlovak védelmezői attól félnek, hogy ezek között az összegyűjtött lovak között sok vadlovat is bekerítenek, és illegálisan elpusztítanak, megszelídítenek, vagy a mészárszékekbe irányítanak. Az Egyesült Államokban megközelítőén nyolc telepen dolgoznak fel lohnst emberi és állati használatra. Ezek legtöbbje tagadja, hogy vadlovakat is feldolgoznának. Egy évszázaddal ezelőtt tengernyi vadló élt a nyugati részeken, most azonban már csak 25,000-re tehető a számuk, és kongresszusi határozat alapján védelmet élveznek “az elfogástól, a zaklatástól vagy az elpusztítástól.” A szövetségi hivatalok azonban elismerik, hogy nincs elegendő személyzetük ahhoz, hogy a rendelet betartását ellenőrizzék 10 nyugati állam óriási területein. Az állattenyésztő gazdák amiatt panaszkodnak, hogy az általuk bérelt állami legelőkön a vadlócsordák élősködnek. Ezért a 200,000 dolláros BLM-terv keretében, most kerítésekkel osztják ketté a vadlovak és tehenek legeltetésére szánt területet. FIRST SINCE 1612 Ha nem emlékszik a nevünkre emlékezzen az “arcunkra11 A BANK AHOL EZT A HAJÓ-JELVÉNYT LATJA THE NATIONAL STATE BANK Irodáink vannak mindenfelé Union, Middlesex, Hunlerdon és Mercer megyében — A* F. D. I. C. tagja — PERTH AMBOY ES KBBNYEKE HA GYÁSZ ÉRI • legteljesebb bizalommal fordulhat hozzánk«.! ÉJJEL-NAPPALI SZOLGALAT! Telefonáljon s azonnal intézkedünk 545-1344 GO WEN FUNERAL HOME 233 Somerset Street, New Brunswick, N. J. JOSEPH J. STAUDT, Manager A Perth Amboyi Független Magyar Ref. Egyház hirei 331 Kirkland Place, Perth Amboy, N.J. Tel.: HI 2-7799 Lelkészegyesület Keleti Körzete minden vasárnap d. u. 1:45-től 2-ig. Hallgassák a programot és hívják fel rá ismerőseik figyelmét is! Vasárnapi iskolánk folytatódik minden vasárnap reggel 9 órakor. Egészen kis gyerekekről is gondoskodunk. Rádiós istentiszteleteket a WHBI 105.9 FM állomáson közvetit a New York és környéki magyarság számára. HA GYÁSZ EBI... forduljon bizalommal houánk MITRUSKA FUNERAL HOMES 681-685 Cortland Straw. Perth Amboy, N. J. és 531 Naw Brunswick Avanua, Fords. N. J. Telefonszám VA 6-1712 UTAZÁSOK — PÉNZKÜLDÉSEK — BIZTOSÍTÁSOK — KÖZJEGYZŐSÉG Hatvanbárom éven kerasstül állandóan és panaszmenie-Angoi istentisztelet és vasárnapi iskola minden vasárnap reggel 9 órakor, magyar 10:30-lcor van. Urvacsoraosztás minden hónap első vasárnapján és az ünnepeken. sen szolgálják népünket, törvényes alapon, tehát ha tanti ügyek bármelyikéin megbízható szolgalatra van szüksége: forduljon bizalommal LOUIS CSIP0, INC. a fenti szakmák mindegyikében államilag engedélyeseit áe t ellenőrzött, megbízhatóknak bizonyult siakériőkhőe. !; 303 Maple St, Perth Amboy, N. J. — Phone: 826-3661 HIRDESSEN LAPUNKBAN