Magyar Hiradó, 1974. január-június (66. évfolyam, 1-26. szám)
1974-06-06 / 23. szám
16. oldal ÓHAZAI ARCOK A SZÁZ ESZTENDŐS PÁSZTOR lami — töri meg a csendet a lánya, és megigazítja a fejkendőjét. Amikor észreveszi hogy az apró ablaku szoba berendezését nézegetem, enynyit mond: “Viskó ez már.” A sok uj ház között talán annak tűnik, de kincse van; a százéves pásztor hite, akarása, költészete lélegzik a tárgyakon. Olyan szépen faragta, meg azt a sótartót is ott a falon, hogy érződik a lelke rajta. Keze nyomát őrzi itt minden, mint az emberek Isten kezének munkáját. Távozóban bágyadtan nyújtja gyökér-ijjait és rászakad százesztendős magánya . . . Tóth Sándor nek. Szinte már csak a múltra emlékező kegyelet csupán, mert túlnőtte a vásárokat az idő, a civilizált életforma. Ma már nem is igen hiányzik. Az emberek azért kimennek, de már nem is annyira vásárolni, mint csak szórakozni, )acipecsenyét enni, habos sört inni. És ha akad is néhány idősebb falusi ember, aki megszokásból itt veszi meg néhány szükségletét, a nép zöme a korszerű, nagy áruházakban, divatcikküzletekben vásárol. Dávid József ván — a Rinaldó-Rinaldini betyártörténeteket és a “pontos” időjárást jósoló kalendáriumokat. Csodaszert fogfájásra, tyúkszemre, szemölcsre, szeplőre, és legényfogásra. De itt cserélt hirt a meszszi földön történt eseményekről az ember-sokadalom. A vásár nyüzsgése, zsibongása, sokszínűsége és emberáradata elhódította a bámészkodót. A jó vásár — eladás, vétel — kipirositotta az emberek arcát. Uj csizmák lógtak a vállakon, színes kendő virított a menyecskék, lányok nyakában, s tele a kosár, a szatyor, a kéz, megannyi, otthon már nagyon várt vásárfiával. Persze majd mindegyik országos nagy vásáron kés is villant, szekérből kirántott lőcs csontot repesztett. Vér is folyt. A zsebmetszők ügyesen dolgoztak, s az üres zsebekhez kapkodva — ahonnan esetleg egy tehén árát emelték el — volt nagy sirás-rivá*. Otthon sokan rájöttek, hogy az előnyösnek hitt áru bóvli, tehát rutul becsapták őket. De mindezekkel együtt is hosszú, felejthetetlen élménv volt egy-egy országos vásár, amit úgy emlegettek sokáig, hogy: ezt meg azt ekkor meg akkor vásároltam a Szentgyörgynapi vagy a Katalinnapi vásáron. A régi vásároknak országos gazdasági jelentőségük volt. A nagyobbakat nem véletlenül hívták országosnak. Különösen a kisárut termelő mezőgazdaságnak és a kézmürparosságnak volt értékesítő piaclehetősége. De — bármilyen furcsán hangzik is — innen bonyolódott akkoriban az export kereskedelem is. Amig vasút nem volt, lábon hajtották a jószágok ezreit a nyugati országokba. A mai vásárok már csak szines kis forgácsai a régiekÓHAZAI HÍREK .. Az ENSZ Társaságok Világszövetsége, a WFUNA végrehajtó bizottsága — az” egyetlen nem olyan kormányszintű szövetség, amelynek konzultatív szerepe van az ENSZ tanácsában, Budapesten ülésezett. • Nagy sikere van Japánban a magyar posta “Mona Lisa Ázsiában” címmel kiadott bélyegblokkjának, amelyet Leonardo da Vinci festményének tokiói kiállításával egyidejűleg hoztak forgalomba japánban. • A sepsiszentgyörgyi állami Magyar Színház együttese április 24-én Bukarestben bemutatta Páskándi Géza “Tornyot választok” c. drámáját. A bukaresti Vígszínházban nagy sikert aratott szinmü cselekménye 1655 szeptemberében játszódik Gyulafehérvárott. • Ötnapos látogatásra Egerbe érkezett testvérvárosából, a finnországi Poriból az ottani munkásegylet női énekkara. Két ízben adnak hangversenyt — Egerben és Parádfürdőn — és megismerkednek a város és a megye életével. • Huszonöt éves fennállását ünnepli a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Néprajzi Intézete. • Argentin parlamenti szenátorok és képviselők tartózkodtak Budapesten, a magyar országgyűlés meghívására. A vendégeket Apró Antal, az országgyűlés elnöke tájékoztatta Magyarország életéről. Magyar népművészeti kiállítás nyílt a holland főváros, Hága legnépszerűbb üdülő és pihenőparkjában. A madurodami kiállítási csarnokban az egri és a balassagyarmati muzeum anyagából összeállított gazdag válogatás ismerteti meg a látogatókat a palócföld színes népművészetével. Mihálygerge, Nógrád m. . Arcát nézem, ezt a ráncta lan arcot és a nógrádi dóm bokát látom tavaszi fényben Mert Liszkóczi Józsi bácsi, í százesztendős mihálygerge pásztor, most a széltől kisimi. tott mezőkre emlékeztet, aho a barázdák mélyen, gyökerei és virágok sűrűjében rejtőz nek. Nemrégiben furulyát fa rágott a régi helyébe, hogy £ születésnapját köszöntök sza vaira dalokkal válaszoljon Gyertyaszentelő napján men tek is sűrűn a falubeliek £ tanácsházára ünnepelni a 10( éves öreget, aki három évei korától a község lakója. 8( esztendős volt, amikor a ka rikást felváltotta az erdőőröl kampós botjával, és még hu>; évig kinn hált a csillagoi alatt. Éles szemével meglátt: még a vetés növekedését is Jó fülével meghallotta a fái éjszakai beszélgetését, a va dák lopakodó neszeit. Megpróbálom szóra birni Ágyban fekszik, nehézért esik a beszéd, panaszkodik Kérdésemet nem érti, de í litkei plébános szavaira fölfi gyei. Jólesik neki a szálegye. nes pap izes palóc hanghor dozása. Baranyai Jenő espe res-plébános ugyanis febru árban két egyházközség ne vében köszöntötte fel őt, fel olvasva Mészáros Lajos káp talani helynök meleghangi levelét. Mintha ez az emlél most fellobogna benne és méj messzebb világitana, vísszí az évek távolába. Egy “járkálló’ öregember, ről. a százkét éves Marci bá ősiről beszél, akit hat éves ko rában ismert meg, s aki nek is ilyen hosszú életet jósolt. “Bujtársága’ jut eszébe a legszebb gyermekkorból. Kenyér kellett a családnak, mi vel édesapjuk korán elhalt. Amikor megnősült, huszonnegyedik esztendejét töltötte be, felesége meg a tizenhatodikat. Negyvenegy évi házasság utáni maradt özvegyen. 18 gyermekből nyolcat neveltek fel. Örzsi nénire, a lányára, tekintek, aki az ágya mellett áll, s aki egyetlen gondozója. “Elfáradt már apám — szólt közbe — hagyja már.” Józsi bácsi valóban elfáradt. Tört szavak, tört emlékek veszik körül márványhomlokát. Megcsodálom kezét; szinte külön, él, mint az eleven szőlőgyökér, amelyikről elfogytak a vesszők, a levelek. “Pedig jókedvű, eleven ember vót mindég apám — mondja Örzsi néni — szerették a faluba. Nem múlt el lagzi nélküle, sehonnan se hagyták ki. Még az onokája lakodalmán is nagyon táncolt. Igaz, régen vót, öt évii.” eltűnődöm: a hosszú életű embereknek a közeli múlt is távolinak tűnik. Az idő mintha elvesztené jelentőségét, s csak az emlékek élessége jelezné az elmúló életet. így van ez, egyre közelebb az “örök idők partjaihoz.” Tiilökje is volt Józsi bácsinak, meg igazi trombitája. Hosszú furuglája nem volt. “Legjobban szerette a trombitát — beszél tovább özvegy Ferkó Jánosné — karácsony este, mikor megvocsorázott, kiállott a kapuba, oszt fújt egy nagy marsot a falunak, Krisztus születésinek elejire. Előtte meg vesszőt vitt a gazdáknak, rájuk suhintott háromszor, oszt azt mondta: ugrós legyen a kisbomyu.” A jelsőci születésű pásztor mindig imádságos ember volt. Szétnyiitt “József könyvit” zsebében hordta, amig csordát, kondát őrzött, amikor meg éjjeli őrségben látta az Ipoly felé ballagni a halványuló holdat, kiállt a gulika ajtóba és hosszan fohászkodott. — Majd csak történik va-AZ EMLÉKEK SZÁRNYÁN# ÁLL A VÁSÁR... Miskolc, Borsod megye ... ^ Az idősebb nemzedék szive ! még nagyot dobban a vásárfia szóra. Gyerekkorát idézi, amikor még varázsa volt, mikor még türelmetlenül- várták a vásárról a szülőket, mert a ' tarisznyákból, batyukból min( dig előkerült valami olyan í játék, édesség, ruhadarab, — l kinek lehetősége szerint — — amit ha üzletekben lehetett is kapni, a vásárról hozva kétszeres örömet okozott Sok fiatal emberpárnak a vásárokon pecsételődött meg . egy életre a sorsa azzal, hogy a legény szines delénkendőt, selyemszalagot vásárolt ked• vesének, a lánynak, aki cse. rébe tükrös - mézeskalácsos • szivet nyújtott át a kedvesé- nek. r Óriási eleven szines forgar tag volt egy-egy országos vá> sár, ahol rengeteg állat cse. ' rélt gazdát, ahol utcahossz. nyi sátrakban ezernyi féle árut kínált — egymást túllicitálva — a vásározó kisiparos és kereskedő. Az egyik soron a hires cs|izmadiamesterek, a másikon szűcsök, szabók. Odébb a fazekasok, szíjgyártók, kádárok, bognárok, rézművesek, bádogosok szitakötők, asztalosok, kötélverők, teknővájók, bazár árusok. De ott voltak a hentesek, a nyálcsorditó la. cipecsenye illattal, a kocsmárosok és a cukrosvizárusok. És ott volt a törökmézes, a vattacukorkészitő, a bábos, a nyalókás, a fagyialtos, a kaszaköszörüs, a svinglimester és “Elvira”, a pókfejü nő, aki mindent “tudott”. A régi vásárokon háromnégy körhinta pörgött és a céllövöldékben egész nap ropogtak a fegyverek. De ott voltak a jósoló cigányasszonyok és az áldomásokat megpecsételő tavernákban a talpalávalót huzó zenészek. Itt lehetett kapni — pony. ÖS-MAGYAR MESTERSÉG
