Magyar Hiradó, 1974. január-június (66. évfolyam, 1-26. szám)
1974-06-06 / 23. szám
10. oldal V AZ ÖREGEK SORSA II. A hasznothajtó öregek Irta: MÄRER GYÖRGY Előző cikkünkben elmondottuk, hogy Amerikában az öregek gondozására szolgáló „nursing home”-ok száma 1973 végén elérte a 23.000-et és ezekben az otthonokban 1 millió embernél többet ápoltak. Hozzá kell ehhez tennünk, hogy 6-7 évvel előbb legfeljebb ha félennyi öregotthon működött az Egyesült Államokban. Megduplázódásuk elsősorban a Madicare, majd még inkább á Medicaid megteremtésének köszönhető. Ha a dolgok igy haladnak tovább, akkor a 2.000 évben legalább 2 millióra e- Márer György melkedik az ápoltak száma. Hogy mi lesz akkor, ha időközben az orvostudomány megtalálja a rák gyógymódját, ezt a legélénkebb képzelőerővel is nehéz lenne megjósolni. Az Amerikában működő öregotthonok 90 százaléka hasznothajtó vállalkozás. Ebből kb.10 százalék a National Health Enterprises tulajdonában van. E vállalat részvényeit a tőzsdéken is jegyzik. Általában az irányzat az, hogy a nagy vállalatok ebben a szakmában is felvásárolják a kisebbeket, vagyis trösztösitik. Fel lehetne tenni a kérdést, mitől olyan hasznothajtók ezek az intézmények? A felelet egyszerű: az adófizetők pénzéből. Bevételük ugyanis 80 százalékban a Medicaid-től és egyéb köztámogatásból származik. Ezek közül a Medicare csak heveny megbetegedések esetén adhat 100 napi kórházutáni ápolást, ami számokban kifejezve azt jelenti, hogy az 1 millió nursing home lakó közül alig 70.000 Medicare-beutalt. Ezt azért tartjuk fontosnak leszögezni, mert sokan kétségbevonják a Medicare beutalási lehetőségének korlátozott voltát. A hosszúlejáratú beutalások a Medicaid hatáskörébe tartoznak. Vagyis a legtöbb öregotthon-lakó Medicaid-tag, amellett Social Security nyugdíjjogosult, akiknek havi járulékait egyenesen a nursing home-nak fizetik be, maga az ápolt ebből mindössze 30 dollárt kell hogy kapjon kézhez havonta zsebpénzként. A New York Times egyik közlése szerint előfordul, hogy ezt az összeget nem fizetik ki a tájékozatlan ápoltnak, hanem elszámolják fehérnemű-mosás vagy egyéb címen, ami jogtalan. Persze egyéb szabálytalanság is előfordul nem is kevés öregotthonban, főleg a tisztasági előírások teljesítése, az ápoltak szakszerű gondozása, orvosi felügyelete és az étkezés minősége terén, ami nemcsak a nursing home-ok bűne, hanem a laza ellenőrzésé is. Sokszor a beutaltak hozzátartozói igyekeznek ellenőrizni a való helyzetet, főleg az ápoltak panaszai alapján, ez azonban szintén járhatatlan ut, mert egyes nursing home-okban elzárkóznak a kért adatok kiszolgáltatásától. Újságírókat és az un. „consumer”testületek embereit különösen nem látják szívesen. Például Ralph Nader embereit, aki máris alaposan megpiszkálta az ügyet.. A legnagyobb baj azonban, hogy nincs egységes terv és megfelelő gyakorlati szellemű törvény az öregek szociális szükségleteinek kielégítésére. Annyi tény, hogy az adófizetők jóvoltából rengeteg pénzt pumpálnak bele a magas haszonnal dolgozó nursing home-okba, de úgyszólván semmi pénz nem jut egyéb, talán célravezetőbb és esetleg olcsóbb megoldásokra, mint pl. házvezetőnők vagy bejáró ápolónők fizetésére, mely utóbbi megoldások révén el lehetne kerülni az öregek elvitelét családi otthonukból. New Yorkban olyan nursing home, ahol a beutaltnak képzett ápolónőre van szüksége, minimálisan heti 225 dollárba kerül, az ország olcsóbb vidékein esetleg „csak” 150 dollárba. Hogy tudja ezt egy szegény, illetve középkeresetű hozzátartozó fizetni? Ha valakinek van valami megtakarított pénze, ez gyorsan rámegy a költségekre és végül az érdekelt fél a Medicaidre szorul. A nursing home által követelt összeg azonban gyakran nagyobb, mint amit a Medicaid kifizet. New Yorkban, akinek 1750 dollárnál több a megtakarított pénze (házaspárnál 2700 dollár a határ), az nem kap Medicaidet. Egyébként mindenki kap, aki nursing home-be jut. Az érdekelt fél ezt a kérdést úgy oldhatja meg, hogy addig fizeti a költségeket a saját zsebéből, ameddig le nem apad a pénztartaléka az említett határig, azután a Medicaidtől kéri, hogy az öregotthont fizesse tovább. Az, hogy az ápolt hozzátartozója esetleg milliomos, ennek semmi befolyása a Medicaid-igényre. Kétségtelen, hogy a nursing home business rohamosan fejlődő ipar, amely azonban egyenlőre még nagy százalékában nélkülözi a megkívánt színvonalat. Azután az is hátrány, hogy ennek az iparnak, miként egyéb érdekeltségeknek, vannak befolyásos „kijárói,” angolul „lobbystái,” akik megtalálják az összeköttetésekt az illetékesekhez. Az egyik legnagyobb nursing home trösztről, a National Health Enterprises-ről például kiderült, hogy 30.000 dollárral járult hozzá az elnök újraválasztásához. Az is köztudott dolog, hogy számos államban kongresszusi képviselők is szerepelnek a nursing home vállalatok részvényesei között. A fentebb érintett visszásságok kivizsgálására a kongresszus albizottságot küldött ki Moss szenátor vezetésével, ezenkívül a National Council of Senior Citizens, a helyi hivatalos körök és olyan fogyasztókat védő intézmények, mint a Hader-akció állandóan foglalkoznak a nursing home-ok ügyével. Az egyik vizsgálat szerint sok öregotthon napi 4-5 dolláros hasznot vág zsebre egy-egy ápolt után és sok nursing home évi 20 százalékos haszonnal dicsekedhet. Nehogy azonban az higyjük, hogy a nagyobb haszon elősegíti az ápolás minőségjavulását, sőt ellenkezőleg, egyes gátlásnélküli válalkozók éppenis az ápolás minőségének csökkentésével duzzasztják meg bugyellárisukat. Következő és egyben záró cikkünkben elmondjuk, mit tehetnek az öreg szülőkért gyermekeik, hogyan szerezhetnek nekik olyan öregotthont, amely valóban otthonias környezetet biztosit számukra, vagy hogy volna lehetséges gondozásuk anélkül, hogy elhagyják családi körüket és hogy lehet mindezt megoldani az anyagi lehetőségek határain belül. (Folytatása következik) SZEX-SZRÁJK Az asszonyok megelégelték Angliában! Megelégelték a sztrájkokat, megelégelték, hogy férjeik munka helyett a ház körül lábatlankodjanak, vagy a kocsmában búslakodjanak a hon állapotján, megelégelték a kötekedő szakszervezeti üzemi-bizalmiakat, akik okkal-oknélkül összetűznek a gyárvezetőséggel s aztán szavazás nélkül, önkényesen munkabeszüntetést rendelnek el, főként pedig megelégelték, hogy a hétvégi bér-boritékban ötven fontsterling helyett öt penny lötyögjön s igy ők kényszerüljenek arra, hogy alkalmi munkák vállalásával nagynehezen előteremtsék a család számára a legszükségesebbet. A harcias angol asszonyok jelszava: aki nem dolgozik, ne is szeressen! A sztrájkolok kiűzetnek a hitvesi ágyból. A mozgalom fészke a British Leyland-autógyár cowley-i telephelye, ahol a népszerű Austin-Morris gépkocsik készülnek (ha készülnek) a közvetlen kiváltója Thornett, a vakondok. Hogy kicsoda Thornett, a vakondok? A cowley-i gyártelep szakszervezeti bizottságának az elnöke, a Trockista Munkások Forradalmi Pártjának vezetőségi tagja. Szaktársaitól azért kapta a „Vakondok” melléknevet, mert 1 nornett mindig a felszín alatt mesterkedik, ha valahol valamilyen egyenetlenségre nyílik alkalom, Thornett, a vakondok, addig fur-farag, amig sikerül egy részleget kivezetnie a munkateremből. Akkor azután sztrájkőrséget állít a gyárkapu elé s a néhány ember munkabeszüntetése préritűzként terjed ezrek sztrájk-akciójává. A nagy többségnek ebbe már nincs beleszólása, a szakszervezeti tagnak föltétel nélkül engedelmeskednie kell a bizalmiak felhívásának. A Leyland autógyárban igy megy ez már hónapok óta, a termelés december közepe óta akadozik, és a gyár minden nap milliós veszteségeket ■ visel el, mig most végül a gyárvezetőség megvonta Thornett, a vakondok, függetlenített státuszát. A szakszervezetekkel kötött megállapodás értelmében a gyár ugyanis úgynevezett shop-stewardi státuszt, külön irodahelységet és önálló funkciót garantál a szakszervezeti bizalmiaknak, akik azután a munkások érdekeinek teljhatalmú képviselői a gyárvezetőséggel szemben. Kötelezettsége azonban — legalábbis elvben — kétirányú, a termelés harmóniájának elősegítése érdekében kell tevékenykednie és nem annak akadályozására. Miután ennek a feladatának Thornett távolról sem tett eleget, a Leyland-gyár vezetősége nem fogadta el többé shop-stewardként. Ennek következtében a gyárnak egy 150-főnyi részlege beszüntette a munkát. A termelés megállt és órákon belül tizenkétezer ember maradt munka nélkül. Amikor azután az asszonyok egyszerre csak meglátták hazafelé baktató férjeiket, éktelen haragra gyulltak. Egy Mrs.Millar nevű asszony volt az első, aki cselekedett, nagy-gyűlésre . hívta egybe a nőket és néhány óra múlva már a nők fenyegető tömege áramlott a gyárkapu felé. Mrs.Millar fölállt egy emelvényre: — Jöjjenek ki a bizalmiak, ha mernek! Szavaztassák meg a férjeinket, hogy akarnak-e Thornett, a vakondok miatt ölhetett kézzel ülni odahaza? Elegünk van abból, hogy egy maroknyi kötekedő miatt újra meg újra leálljon a gyár! A harcias asszonyok mögött néhány férfi is a térre merészkedett. Bólogattak, de a hangjukat egyelőre nem merték hallatni. John Symonds, a gyártelep igazgatója kijött a kapu elé és a nők kijelölt küldöttségét az irodába invitálta, beszéljék meg tea és keksz mellett, hogy mit lehetne tenni? Hat nő bevonult az irodába, a többiek pedig magasra emelték tábláikat, ilyen feliratokkal: „A férfiak dolgozni akarnak, a nők pedig pénzt!” És: „Ki a militánsokkal! Elég a sztrájkból! Egy John Rochford nevű szakszervezeti bizalmi nagy könnyelműségre vetemedett — el akarta venni az egyik asszony tábláját. Rochfordot csak a rendőrök haláltmegvető beavatkozása mentette meg a Uncseléstől. Ez azonban csak a kezdet. Az Angol Háziasszonyok Országos Szövetsége felhívással fordult a cowley-i nőkhöz. June Wall, a szövetség elnöke táviratában minden brit nő teljes szolidaritásáról biztosította a cowley-i asszonyokat. Egyúttal a következő tanácsot táviratozta: „Maradjon zárva minden hálószoba-ajtó a gyáva férjek előtt! Amig nincs munka, nincs szerelem! Országos szövetségünk szivvel-lélekkel csatlakozik a szerelem-elvonó mozgalomhoz!” Hová fejlődik mindez — megjósolhatatlan. Aristophanes 2350 éves ötlete felbolydithatja Angliát. Az örök Lysistrata uj harcba indult Thornett, a vakondok ellen. Kétséges lehet-e, hogy ki győz? Vándor Péter
