Magyar Hiradó, 1974. január-június (66. évfolyam, 1-26. szám)
1974-05-30 / 22. szám
13. oldal AZ ARANYESO Irta: SZÉKELY MOLNÁR IMRE Régen, Magyarországon a májusi esőről mondták, hogy aranyat ér. Valóban aranyat is ért, mert a mezőgazdaság a májusi esőtől vált termékennyé. Attól függött az őszi és a tavaszi vetés növekedése, befolyásolta az aratást, a gyümölcsérést, a szőlőtermést, s a kerti veteményes is attól növekedett. Emlékszem milyen sóvárogva vártuk odahaza a májusi esőt, faluhelyen körmenetes könyörgés szállt az egek urához és Móricz Zsigmondnak, a nagy magyar Írónak is egy májusi eső jelentette élete egyik nagy közönségsikerét. Zsiga bátyánk otthonos volt a színházak környékén, második felesége Simonyi Mária is színésznő volt. A színház utáni vágyódást örökölte tőle középső lánya, Lili is, aki elvégezte a sziniakadémiát, de bizony nem örökölte a papa tehetségét, ezért hát csak alkalmilag léptették fel vidéki színházaknál. De ott is csak úgy, hogy kikötötték; előadás előtt Móricz Zsigmondnak is kell szerepelni a színpadon valamilyen formában. Zsiga bátyánk többnyire felolvasással működött közre leánya sikere érdekében. A rossz nyelvek szerint Móricz Zsigának volt mindig a nagyobb közönség sikere, amin nem is lehet csodálkozni, mert ő volt a magyarság egyik legnagyobb regényírója és ,,Az Est” lapokon keresztül nagyon jól ismerték az olvasók. Egyszer Kecskeméten lépett fel Liliké, s természetesen Móricznak kellett volna bemelegítenie a közönséget személyes megjelenésének a varázsával. Elérkezett az előadás kezdetének az időpontja, este volt, a közönség már kezdte elfoglalni helyét a színházban, amikor egyszerre megdördült az ég, villámok hasították át a sötétséget és olyan bőséges zivataros eső zudult a városra, hogy az utcákon patakokban állott a viz. Abban az évben is — mint oly sokszor máskor — hiányzott a földeket megtermékenyítő eső, s ezt a májusi esőt akkor Móriczék hozták el Kecskemétre. Az irót egészén felvillanyozta a természetnek ez a bőséges áldása, s amikor felment a függöny, s kiment a színpadra, hogy az egyik novellácskáját felolvassa, csak annyit tudott mondani könnyektől elcsukló hangon: „Esik az eső! Az aranyat érő májusi eső!” A közönség felállva tombolva ünnepelte, akik - hallották ezt a nagy tapsorkánt, azt mondták, hogy csak azon csodálkoznak, hogy a falak nem repedtek szét. Az is bizonyos, hogy ilyen ünneplésben sem sokszor volt része Móricz Zsigmondnak. Itt Kanadában nem kell körmenetbe járni azért, hogy esőt adjon az ég. Van az éppen elég könyörgés nélkül is... *** Valóban úgy kell értelmezni, hogy arannyal fizetik Gyökérteleniil Amikor már soha nincsen tovább, amikor az ég a földdel összeér, gyökérteleniil himbálóznak a fák, és sürgönydróton gubbaszt a remény, és fölrepülne bár, de szárnya sebzett, körülte mindenütt madarak énekelnek, körülte mindenütt életet dalolnak, szurokfekete köpeny-égen csillagokat gombolnak ki a fák águk-iyjai: éjjel. Kinyújtom érted tilt ón két karom: jöjj, maradj, miközben küldetek, és kapaszkodj meg bennem, de soha ne érj el! Csikós Tóth Judit lent egy kis Írásom arról, hogy a kormány igyekszik gavallérosan gondoskodni az öregekről. A cikk megjelenése után többször csengett a telefonom és többen jelentkeztek, s meghívtak hozzájuk, hogy nézzem meg őket is, mert kisebb közösségekbe tömörülve ők is kaptak a kormánytól pár ezer dolláros segélyt. Ha végére jártam, majd Írok erről is. -Egyenlőre örvendezek azon, hogy lám milyen jó dolguk lett egyszerre az emigránsoknak. Kezdik emberszámba venni őket. Eddig úgy tűnt, hogy csak a szavazógépek előtt udvaroltak nekik a voksokért. Most megváltozott a helyzet. Aki jogosnak érzi magát valamilyen címen, az részesül az aranyeső áldásában. Bőven kapnak pénzt az egyesületek, hull az áldás a lapokra, hétről-hétre egész oldalas hirdetéseket jelentet meg a kormány. Az Írókról sem felejtkeztek meg, megvásárolják tőlük az eladatlan könyveket a könyvtárak meg azokat, akik arra érdemesek. Legutóbb megjerészére, no nem mindet, annyi eszük nekik is van, csak úgy 20-30 darabot. Ez az aranyeső egyszerre talpraállította a botladozó újságokat, jutott pénz a színházat és a társulatot egyben jelentő színigazgatónak. És már javában készül egy olyan könyv, amely kormány-segítségből megörökíti a Kanadában élő magyar emigrációt. Egy politikus ismerősöm, képviselő az illető, akit megkérdeztem, hogy milyen okból ömlik boldognak, boldogtalannak ez a jobb célt szolgáló aranyeső. Az illető hunyorított, meghitten közelhajolt a fülemhez és úgy súgta bele: — A nyáron választás lesz Kanadában. A liberális kormánynak — mint azt tudja, — csak úgy van többsége a parlamentben, hogy az uj demokratákkal közösen kormányoz. Ezért nagyon kellemetlen Trudeau-éknak, hogy azt suttogják, hogy Kanadának van egy miniszterelnöke és egy igazgatója. Trudeau robbanékony, büszke egyéniség, nagyon nehezen viseli el maga felett az ellenőrzést, nyilván az a jelszava, hogy „két dudás nem fér el egy csárdában.” — Baj lesz ebből — mondom megbotránkozva —, ha elfogy a pénz. Mi-lesz akkor? — sohase féljen maga attól — válaszolja. — Ha száz évig is így szalad a pénz, hullhat az aranyeső, nem lesz itt semmi baj, Kanada a világ leggazdagabb országa. Még az is előfordulhat, hogy bővebben szólja szét a megtermékenyítést jelentő aranyesőt... A PIPA ÉS AZ EGÉSZSÉG Amikor azt olvastam egy folyóiratban, hogy a pipa ártalmatlanabb az egészségre, mint a cigaretta, barátommal együtt legott elhatároztuk, áttérünk a pipára! Betértünk a legközelebbi boltba, vettünk két pipát, dohányt, majd vendégségbe mentünk egy ismerősünkhöz”— régi pipás —, hogy megtudjuk, mi a további teendő. — Ha az ember pipázik — mondta —, akkor legfontosabb az, hogy a pipát jól kiszivja. Az uj pipát semmi esetre sem szabad azonnal használni. Hogy az uj pipa jól szeleljen, némi szeszt kell beleönteni. Úgy bizony...A ti pipátokhoz legalkalmasabb volna a rum. Öntsetek a csibukba egy kevés rumot, váljatok egy-két órát, amig beleszivódik, azután szárítsátok meg a pipát, töltsétek meg dohánnyal és szívjátok jó egészséggel. Hazafelé menet beszereztünk egy üvet rumot. Az üvegből töltöttünk egy keveset a pipáinkba és vártuk, hogy elteljen a megszabott két óra. Vagy tizenöt perc múlva nem bírtuk már tovább. — Tudod — mondta a barátom — ellenőrizni kell. vajon megfelel-e ez a rum a mi pipánkhoz. Ittunk egy pohárkával. A rum valóban kifejezetten pipa számára készült. Olyan volt, mint a tűz! Elhatároztuk. hogy még egyszer meggyőződünk róla. Ez sikerült is. Ekkor beállított a szomszédom. — Mit csináltok, kedves barátaim? Tivornyáztok? Mi erre azt feleltük, hogy szó sincs tivotvnáról. Csupán megdolgozzuk a pipát, hogy jobban szeleljen. Mivelhogy a pipa éppenséggel nagyon hasznos az egészségre. Sokkal hasznosabb a cigarettánál. Hát éppen ezért preparáljuk rum segítségével. — Rummal? — álmélkodott a szomszéd. Ilyet még soha életemben nem hallottam! Negyven éve pipázom, de sohasem láttam, hogy bárki rummal itatta volna át a pipáját! Micsoda badarság! — Hát mivel kell? — érdeklődtünk. — Csakis konyakkal! Szomszédunk köztiszteletben álló, koros ember; ő csak tudja, mit beszél. Legott leszaladtunk az üzletbe konyakért, kiöntöttük a csibukokból a rumot, konyakot töltöttünk beléjük és megint várni kezdtünk, hogy elteljen a két óra. — Úgy vélem, egy keveset inni is lehet — jegyezte meg a barátom. — Valahogy rég nem ittam konyakot. Nos, az olvasó megérti: egyik pohár a másikat követte, azután elszívtunk egy-egy cigarettát is, mivel a pipánk még nem készült el. Azután még a csibukból is hörpöltük a konyakot, mert az üvegben már nem maradt, és vártuk, hogy a pipa kiszáradjon. Ez a várakozás azonban annyira az idegünkre ment, hogy a cimborám még egyszer leszaladt egy üvegért. Ez alkalommal vodkát hozott. Fogtuk a pipánkat, megtöltöttük vodkával, koccintottunk, ittunk. A vodkának nagyszerű illata volt... — M-mit...is...m-mondta'm n-neked? — dünnyögte a cimborám. — A p-pipa...jót tesz az egészségnek. — Se szavakkal összerogyott, mintha főbe sújtották volna. Hát igy higgyen az'ember a szakértőknek... Gál Gábor MOSOLYOGJUNK A gyakorlótéren az altiszt odaszól az egyik újonchoz: — Meier, maga micsoda civilben? — A filozófia kandidátusa, altiszt ur. — Helyes. Ez esetben biztosan meg tudja mondani, mi egy gondolat. — Igenis, altiszt ur. A gondolat általános fogalom valamely tárgyról, vagy jelenségről, valamilyen művészi, tudományos, vagy politikai mű vezéreszméje, bizonyos értelemben elképzelés, ötlet, amely... — Elég, elég. Akkor emelje a puskáját egy gondolattal feljebb. *** Kis emberke jelenik meg a cirkuszigazgatónál: — Oroszlánszeliditő vagyok, szerződést szeretnék. — Nem gondolja, hogy ehhez a munkához kicsi? — Hiszen éppen ebben van az erőm! Az oroszlánok remélik, hogy még nőni fogok. *** Egy kissé kapatos férfi kilép a vendéglőből és igy szól az ajtóban álló, csillogó aranysujtással ékesített egyenruhát viselő emberhez: — Hívjon taxit, de hamar! — Idehallgasson, én tengernagy vagyok, nem portás. — Akkor hívjon égy hajót! *** — Kollegám, legyen szives ideadni azt az üveget, amire dilacetilonamidonapitol van írva. —Az üres. — Az ördög vigye el, valaki megint megitta a konyakomat. Székely-Molnár Imre
