Magyar Hiradó, 1974. január-június (66. évfolyam, 1-26. szám)
1974-05-30 / 22. szám
8. oldal A TÖRTÉNELEM LAPJAIRÓL Hat tojás reggelire — a gettysburgi csatában Irta: VASVÁRY ÖDÖN Gettysburg! Szörnyű emlékű hely — a pennsylvániai békés, gyengén hullámos mezőkön, ahol ma béke és bőség uralkodik! Mintha senki sem emlékeznék rá, hogy a világtörténelem egyik legvéresebb csatája ott folyt le, több * -se'^x, mint száz esztendővel ezelőtt, amikor amerikaiak, testvérek gyilkolták egymást. Majdnem ötvenezer halott! És utána Lincoln Ábrahám, leghíresebb rövid beszédével, amit mintha Kossuth szónoklataiból kölcsönzött vplna. . v Magyarok is voltak ebben a borzalmas, több napig tartó csatában, de csak egy-kettőnek ismerjük a nevét. Köztük volt az a Kovács István is, akiről a következő sorok szólnak. 38 éves volt, amikor önként beállt a New Yorki- 54-ik önkéntes gyalogezredbe, amelynek őrnagya lett, de már a magyar szabadságharcban is mint őrnagy harcolt. Világos után a Balkánra került, Kossuth közelébe, majd Kossuthtal együtt volt internálva a kisázsiai Kutahiában s vele együtt jött át az Egyesült Államokba a „Mississippi” hadihajón. A gettysburgi csatában a déliek fogságába esett, akik a virginiai Richmondba vitték, ahol a hírhedt Libby börtön foglya lett. Ilyen hadifogságba nagyon kevés magyar került a polgárháború folyamán, de Kovácsnak az a kis szerencséje akadt, hogy volt ott, ő utána odakerülve, egy másik magyar tiszt is, Szabad (Freyreich) Irme százados, akivel aztán együtt morzsolgatták a napokat, amig fogolycsere alapján kiszabadultak. Keserves egy hely volt ez a Libby, de talán mégsem anyira szörnyű, mint Andersonville és egypár másik ( S'Z’E’M'L’E Nixon elnöknek az a szándéka, hogy a ház jogi bizottságának kérésére nem adja ki a Fehér Ház magnófelvételeit, jelentéseit és dokumentumait, megdöbbentő érzéketlenségről tanúskodik erkölcsi kötelezettségeivel kapcsolatban. A bizottság az Alkotmány által kapott súlyos felelősség alapján megpróbálja világossá tenni, hogy van-e ésszerű alapja Nixon elnök közvád alá helyezésének. Az elnöknek a bizottsággal való hathatós együttműködése talán az utolsó lehetőség arra nézve, hogy legalább valamilyen mértékben megmentse elvesztett közmegbecsülését és tekintélyét. Aligha túlzás azt mondani, hogy a helyzete reménytelen. Nixon lesújtó hatást váltott ki a Watergate-lehallgatásról és eltussolási kísérletről kiadott átiratokkal. Ennék a jelentésnek az elolvasása által azonban még mindig nem világos és nyilvánvaló a bizonyíték az elnök bűnös magatartásáról. Ugyanakkor a hangszalagok nem bizonyitanak Nixon teljes ártatlanságáról sem. A bizottság legfőbb feladata, hogy a homályban levő részeket is feltárja. Az átiratoknak nem is a tartalma annyira meglepő, hanem a hangvétele, ami Amerikaiak millióiban, sőt Nixon legközvetlenebb támogatóiban is megdöbbenést váltott ki. Próbálkozásait igy összegezhetjük? Hogyan lehetne a leleplezést korlátozni? Mi okozná a legkisebb bajt az adminisztrációnak? Kik lennének a bűnbakok a farkasok jóllakására? Egy olyan személytől, aki az ország élén áll, ez végtelenül sajnálatraméltó magatartás. Szinte hihetetlen, hogy Nixonnak további hitelvesztésre van szüksége azáltal, hogy megtagadja a jogi bizottság tájékoztatását. Ha továbbra is ellenáll, valóságos veszély áll fenn, hogy a közfelháborodás teszi lehetetlenné részére az ország további irányítását. hely a délen. Az ottani életet egyetlen magyar irta le, maga Szabad Imre, aki Kovácsról is ir, de a nevét sohasem említi. Szabad Írását hosszan ismertettem „Lincoln és a magyarok” című könyvemben, amely csak folytatásokban jelent meg, de könyv alakban nem. Ami itt következik, F.F. CavaÖa alezredes könyvé.ből tudom aki ugyanott raboskodott (,,Libby Life,” Philadelphia, 1864) és természetesen jól ismerte a két magyart, de könyvében csak Kovácsról ir. 1863-ban a karácsony ott érte őket a börtönben és az esztendő utolsó napja is. Kivételesen megengedték, hogy a rabok égő gyertyák mellett fönn maradhatnak éjfélig, hogy üdvözölhessék az uj esztendőt. Az utolsó hat hónapban ez volt az első eset ilyen engedélyre. Egész csomó külön csoport alakult, aszerint, hogy kinek ki volt az ismerőse vagy barátja. A rabok a padlóra telepedtek, mert leülési lehetőség nem volt az óriási teremben. (A börtön voltaképpen egy régi raktárépület volt, ahol nem voltak cellák, csak óriási üres helyiségek egymás fölött.) A csoport, amelynek Cavada tagja volt, meghívta Kovácsot is. Bor vagy egyéb innivaló nem volt, csak egy üveg „Plantation bitters” járt kézről kézre, amit valaki erre az alkalomra tartogatott. Háborús kalandokat, anekdotákat meséltek egymásnak és különösen élvezték Kovácsot, aki minden testi leromlottsága dacára, mint „old dog of war,” mulatságos egyéni humorral tudta előadni a mondanivalóit. Beszédébe állandóan magyar szavakat is kevert, amiket az iró híven ad vissza: „Isten neki!” és „Teringettét” formában. Legjobban mulattak Kovács következő esetén: „Egy reggel tábornokom kiküldött a harcvonalra, hogy utána nézzek, mi az oka a megismétlődő lövöldözéseknek. Körülnéztem s azután tiszti szolgámmal együtt visszafelé indulóban voltunk, amikor nem messzire egy kis farmházat pillantottam meg. Isten neki, Hans, az ott egy farmház, mondtam a közvitéznek s közben megveregettem a gyomromat. Csakugyan! kiáltott Hans a saját gyomrát veregetve. Nagyon éhes voltam, de Hans is. Több nap óta alig ettünk valamit, mert ugyancsak sietni kellet Virginián és Marylandon keresztül. Hans, mondom a fiúnak, az a kis ház nagyon vendégszeretőnek Ígérkezik. Nem volnék meglepetve, őrnagy ur, mondja Hans, ha ott kapnánk valami harapnivalót. Teringettét, mondom én, megpróbáljuk. Rövidesen a ház előtt álltunk. Lovainkról leszállva, bezörgettünk. Egy halálra rémült asszony nyitott ajtót, néhány gyerek pedig elbújni igyekezett. Nincs semmi ennivalója, mondja az asszony, de én sokkal éhesebb voltam, semhogy a válasz kielégített volna. Megmondtam, hogy Unió tiszt vagyok, semmi oka sincs a félelemre és hogy nagyobb nyomatékot adjak a szavaimnak, egy csomó papírpénzt mutattam neki, jelezve, hogy amit kapnánk, azért fizetni akarok. Az asszony erre bevallotta, hogy mégis: van neki hat tojása, de semmi egyéb. Hat tojás! Terringettét, jó asszony, hisz abból isteneknek való reggeli kerül ki. Itt a pénz a tojásokért, készítse el nekünk és vagy félóra múlva újra itt leszek. A világért oda ne adja senki másnak a tojásokat! Visszalovagoltunk hadiszállásunkra, ahol a tábornok már lóháton ülve várt ránk. Rögtön megmondta, hogy vele kell mennem a frontra. Keserves pillantást váltva, összenéztünk Hans-szal, hiába, a kötelesség az első. Parancs: parancs. A tábornok elindult, mi utána. Alaposan körülnézett, a vizsgálat több óráig tartott. Az éhség egyre jobban kinzott bennünket — de végre is a tábornok megfordult és elindult visszafelé. Hűvös reggel volt. ami segített, hogy az éhséget még jobban érezzük. Visszaérkezve, azonnal ott akartam hagyni a tábornokot, de az rámszólt, hogy egy pár sürgős jelentést kell írnom. Keservesen szálltam le a lóról, a jelentéseket úgy ahogy sietve összeütöttem. A hat tojás mintha mindig a szemem előtt lebegett volna! Szihte hallottam a sercegésüket a tűzhelyen s mintha kellemes illatuk ott úszkált volna az orrom körül. Mikor kész vagyok, egyszerre sűrű puskaropogást hallunk, ami folyton erősödik. Rögtön a legrosszabbat sejtettük. Lóra ugorva, odakiáltottam Hansnak, hogy sarkantyuzza meg a lovát, a reggelinket minden áron meg kell menteni. Amint vágtatunk, a lövések egyre sűrűsödnek s amint felértünk egy kis magaslatra, ijesztő látvány fogad bennünket: az ellenség sűrű sorokban, nagy tömegben jött felénk; a kis farmház mögöttük van, félig füstfelhőbe burkolva. Az ellenség tüzérsége közénk jött, hogy végképpen tönkretegye minden reménységünket a hat tojásos reggeli irányában. Nem tudom leírni, hogy mit éreztem, csak azt tudom, hogy még ma is a fejembe szalad a vér, amikor tiszttársaim a hat tojásos reggelivel hecceinek, hogy hogyan jött Lee tábornok közém és a reggeli közé. A foglyok nagy nevetéssel fogadták az emlékezést, elképzelve, hogy Lee tábornok hogy élvezte a hat tojásos reggelit, amiért Kovács István fizetett bőkezűen. „Isten neki!” — fejezte be Kovács a mondókáját, nagyot csapva jobb kezével a bal markába, — majd elintézem a dolgot Lee tábornokkal a háború után. Kovács még több mint húsz esztendeig élt azután (1884-ben halt meg), anélkül, hogy „elintézte” volna a dolgot Lee tábornokkal. Szagos művészet Irta: HALÁSZ PÉTER A londoni Királyi Akadémia termeiben megnyílt az idei nyár nagy képzőművészeti kiállítása: 1.400 művészi objectum között vándorolhat naphosszat a látogató, festmények, rajzok, szobrok, minden elképzelhető és elképzelhetetlen stílusban, klasszikustól az absztraktig, gyönyörködtetők és mulatságosak, gúnyosak és öngunyosak; fölviditók és bosszantók. Aki bosszankodik, annak azonban nincs igaza, mert hiszen a Royal Akadémiának éppen az a célja, hogy minden év nyarán, a május elejétől julius végéig tartó kiállításon nyilvánossághoz (és jövedelemhez) segítse a különböző stílusokat képviselő művészeket. A kiállított tárgyakhoz ugyanis tilos nyúlni, de nem tilos megvásárolni és a tavalyi kiállítás hetvenötezer látogatója százhúszezer fontsterlinget fizetett különböző képzőművészeti produktumokért. Hogy mi kerül kiállításra, azt az Akadémia zsűrije válogatja ki a benyújtott művek közül — az idén például tízezer mű közül választotta ki a bemutatott 1.400-at. A megnyitón James Butler bronz-szobra keltette a legnagyobb érdeklődést: egy gyönyörű fiatal lányt ábrázol, lustán pihenő pózban s alkalmasint jól fűtött lakásban, mivel a lány csaknem tökéletesen ruhátlan. Ezt a szobrot nézték a legtöbben és a legtovább. A művész elmondotta, hogy a lálny mintázás közben elaludt. Egyébként Angie Berrynek hívják és 25 esztendős. Mivel modern kiállításokon gyakran hallható az olyasféle felkiáltás, hogy,,de hiszen ilyet az én kétéves kisfiam is tud festeni!” — az Akadémia elhatározta, hogy kifogja a szelet a vitorlából és a kiállítás egyik részlegének ezt a címet adta: „Ilyet az én kétéves kisfiam is tud produkálni!” Ezekután mondja valaki, ha (Folyt, a 12. oldalon) Halász Péter
